Nepperűző

Erős és megbízható nagyrobogót

augusztus 28., 13:16 Módosítva: 2020.09.02 06:13
1

Tisztelt Nepperűző!

4 éve egy Piaggio X7-tel kezdtem motorozni, majd jött mellé egy Kawasaki ZR-7, amellyel már túrákra is el tudtam indulni.Helyet is igényelnek, illetve egyik sem egészen azt nyújtja, amit szeretnék, emiatt cserélnék, de lehetőleg egyre, egy öszvérre.

A városi használat fontos, ugyanakkor szeretnék alkalmanként egy-egy 150-250 km-es túrát is megtenni, akár utassal.Emiatt már régóta tetszik a Yamaha T-Max, ill. szinte az összes tesztben ő kerül ki győztesen, noha a következő 2 típus ott jellemzően nem szerepel.Közben egy ismerősön keresztül képbe került a Honda NC700D, illetve NC750D, ami a nyomatékával nyűgözött le, valamint egy kereskedésben láttam az Aprilia SRV850-et, amiről jókat (is) olvasni.

A megbízhatóság és a szervizköltség, valamint a dinamika elsődleges, a bekerülési ár és az utas kényelme inkább másodlagos.

Kérem segítsen dönteni, illetve világítson rá egyik, másik típus előnyeire, hátrányaira! Ha van ezeken túl másik típus is, ami az igényeimnek megfelelne, kérem tegyen róla említést!

Köszönettel: Péter

Távolról sincs vége, olvasson még

Motor, ami kényelmes

augusztus 27., 12:37 Módosítva: 2020.08.28 14:56
0

Kedves Nepperűző!

Mostanában gondolkozom azon, hogy ismét nyeregbe pattannék. Nincsenek nagy terveim, inkább rövidebb utakban gondolkodok, nem hiszem, hogy egy alpesi túrát bevállalnék, nem tervezem, hogy száguldozni fogok. Egyedül, vagy ketten használnánk. Én 55 éves, 175 cm, de 120 kg fölött vagyok, ennek megfelelően nem igazán szeretnék hasalni, felhúzott lábbal motorozni. Az utas (feleségem) leginkább 160 cm és 50 kg alatt lenne. Nem áll tőlem távol a chopper gondolat sem (még nagy robogót pl. piaggio x9 is néztem), de mégis valahogy a túra vonal tetszene jobban. Leginkább a BMW 650 CS/GS (melyik jobb?) Vagy olaszos vonal miatt az Aprilia Pegaso 650 fogott meg a keresgélés során. Bár fiatal koromban sokat szereltem motort, autót, nem lenne ellenemre, ha nem kellene sokat szerelni, és sokat költeni a motorra.

Elsősorban injektorosra gondoltam és talán nem lenne rossz egy ABS. Eddig eléggé a belépő árszint körül nézegettem, 2000, év utáni, 500-700 eFt között, nem tudom mekkora kockázat ez, nem ritka a 60-70 ezres futás sem.

Köszönettel: Ákos

Távolról sincs vége, olvasson még

Ingázó motor napi száz kilométerre

július 30., 14:11 Módosítva: 2020.09.09 06:17
199

Kedves doktor!

Tisztelt Nepperűző!

Motoros ingázásra adnám a fejem, A2 jogosítvánnyal rendelkezem, 183 cm magasan 100+/-5kg elosztva. A specialitása a kérdésnek annyi, hogy Székesfehérvár és Budapest között lakom félúton, úgyhogy a munkába járáshoz az M7-est használnám, onnan azonban Csillebércre kanyarodva, azaz autópálya és erős emelkedő is szerepel az útvonalban, napi 2x50 km távolságon. A sportos motorok kiesnek a választásból, mert a kuporgást nem bírnám, egyéb megszorítást csak a vételár 400-450 ezer forint jelent. Kérem ha tud típusokat ajánlani tegye meg, esetleg azt is jó lenne tudnom vétel előtt mit érdemes megnézni a járművön.

Köszönettel: Ádám

Távolról sincs vége, olvasson még

Első motor: kettő vagy négy henger?

július 22., 10:36 Módosítva: 2020.07.24 06:14
249

Kedves Nepperűző!

Most értem el arra a pontra az életben, hogy megvásároljam első motoromat. Egész konkrét kiszemeltjeim vannak, azonban a választás pont ezért bizonyul nehéznek.A kiszemeltek:
- Yamaha MT-07

- Yamaha FZ6N

- Kawasaki Z750

- Kawasaki ER6N

A motor főleg hétvégi motor lenne. Kisebb túrák, de az autópályát is bírnia kell. Egy fő szempont a kényelem lenne, 185 centis magasságom nem tudom melyik motorra lenne tökéletes. Az keret nagyjából 1,5 millió.

A szívem az MT-07 és a Z750 felé húz, de nem zárkózom el egyiktől sem.Melyiket ajánlanád egy kezdő huszonévesnek?

Köszönettel, Marci

Távolról sincs vége, olvasson még

Kéthengeres túraenduró, amit nyugodtan levihetek a térképről

június 30., 10:53 Módosítva: 2020.08.19 10:07
403

Tisztelt Nepperűző!

Olyan túraendurót keresek, ami kéthengeres, lehetőleg V2, nem túlzottan nagy és nehéz, de azért nem is túl gyenge a motorja. Eredetileg egy olyan motort szerettem volna, ami egyformán alkalmas kényelmes, hosszú távú, akár napi 12-15 órás túrázásra és nem gond vele átmotorozni egy kontinensről a másikra akár, lehetőleg úgy hogy közben nem nagyon vannak vele megbízhatósági problémák, de ugyanakkor valódi elvetemült offroadra is alkalmas. Ezalatt azt értem, hogy akár tenyérnyi keskeny ösvények, nagy kövek, sár, mély nyomvályúk, jégnél is csúszósabb, agyagos vizes talaj, extrém emelkedők és lejtők terepen, stb.). Jelenlegi tudásom szerint ilyen motorkerékpárt még nem gyártottak (de javítson ki ha tévedek), ezért arra a következtetésre jutottam hogy egy ideális kompromisszum lehetne egy Honda Transalp, ha hajlandó vagyok a durva offroadról a kényelemért lemondani. A kérdésem az, hogy a fiatalabbik 600-as, valamint a mégfiatalabb 650-es modell között mik a lényegi különbségek és a 650-es megéri e a többlet kiadást? Mik a típushibák, mire érdemes odafigyelni vásárláskor, illetve tud-e a Transalp mellett más, hasonló kategóriájú megbízható motort ajánlani? A keret 800 ezer, esetleg 1 millió.

Köszönettel,

Ambrus

Távolról sincs vége, olvasson még

Nagy kérdés: CBF1000 vagy CBF1000?

június 17., 13:16 Módosítva: 2020.09.05 07:06
51

Tisztelt Nepperűző !

A kérdésem leegyszerűsítve ennyi lenne: Honda CBF1000 vagy Honda CCBF1000?Le szeretném cserélni a mocim, és lényegében a fejemben már megvan a kiválasztott gép.Ugyebár kétféle CBF1000 van: a 2006-tól gyártott első széria és a 2010-es frissített modell. Az első szériák azok kb. 1,2 milláról indulnak, míg a második kiadás nincs 1,7 millió alatt.Nekem alapból sokkal jobban tetszik a második generáció, de az árkülönbség elég tetemes.A kérdés adott: megéri-e a drágábbat vennem vagy jó a régebbi is?

A másik dolog pedig: mi a véleménye úgy egyébként a típusról (megbízhatóság, kezelhetőség, felszereltség stb.)?

Használnám túrázásra is, főleg országon belül, nem csak egy órás gyors menetekre.

Üdv. Gábor

Távolról sincs vége, olvasson még

Segítség oldschool motor vásárlásához

június 10., 11:33 Módosítva: 2020.08.17 10:43
0

Üdvözletem,

Abban szeretném a segítségét kérni, hogy mint A2-es jogsival rendelkező, szeretnék egy régebbi vasat magaménak tudni. Most jött velem szembe egy 1983-as Suzuki GSX 250 E, próbálok utánajárni a típusnak interneten, sok rosszat nem tudtam meg eddig hála az égnek. Most önhöz fordulnék a tanácsért, megéri-e egy ilyenbe belevágni, eléggé nyomott áron hozzájutva? Benne lenne a pakliban, hogy megvalósítom vele gyerekkori álmom egy cafe racer építést. Fenn tartása nem tűnik egy nehéz dolognak, de már nem mai csirke.

Válaszát előre is köszönöm, Szilárd

Távolról sincs vége, olvasson még

Yamaha MT-07: használt vagy új?

május 25., 15:23 Módosítva: 2020.08.18 09:46
137

Kedves Nepperűző!

Motorvásárlás előtt állok, és szükségem lenne némi segítségre. Sokan megkérdezhették már, és talán foglalkoztatok is a témával, hogy használt vagy szalon motort érdemesebb venni. Az én kiszemeltem egy ABS-es MT-07. A használtpiacot tekintve akad egy-kettő, de olyan árakon mozognak, amin elgondolkozom, hogy ha használtan ennyi, akkor már inkább egy új. Meg tudnám venni az újat, de valamivel meg kell indokolnom magamnak, hogy megvehessem. Hosszú távra tervezem, és mindenre is használnám. Mivel új motor mellet szól, hogy a műszaki biztosság adott, így egy pont ide. Továbbá nem gondolnám, hogy egy páréves konstrukción bármi tönkre mehet... De használtan egy jó felszerelt (+gyári kiegészítőkkel ) árban majdnem ugyanott van. De ezek már fel vannak szerelve minden jóval (ami extra kiegészítő), amit később feltehetőleg úgy is megvennék az új motorra, pl.: plexi, gombák, szivargyújtó stb. A használtak ezt már kb tudni fogják. Mit gondolsz? Továbbá az évjáratok közti különbségekről tudsz-e valamit? A segítségeteket előre is köszönöm!

Tibi

Távolról sincs vége, olvasson még

Malaguti Spidermax vagy Honda Silverwing 400?

május 22., 12:12 Módosítva: 2020.07.03 06:11
6

Tisztelt Nepperűző!

Nem nagyon találtam leírást a Malaguti Spidermax motorral kapcsolatban. Egy 600-as Honda CBRF4i motorról szeretnék áttérni nagyrobogóra. A két kiszemeltem Spidermax és a Honda SilverWing 400. Istenigazából a Malaguti tetszik már régóta, de vannak fenntartásaim, főleg alkatrészügyileg. Bár mindenki azt mondja, ne aggódjak, van hozzá. De szerintem akkor is egy Hondához sokkal jobban beszerezhető minden. Egy kis véleményt szeretnék kérni e két motorról. Nagyon szépen köszönöm!

Távolról sincs vége, olvasson még

Sok kilométerrel olasz motort?

május 15., 10:44 Módosítva: 2020.06.26 06:11
430

Kedves Nepperűző!

Azzal a kérdéssel fordulnék hozzád, hogy mennyire ajánlatos egy közel 70.000 km-t futott, 15 éves Breva 750-t megvásárolni? Ha jól sejtem, akkor a léghűtéses V2-es blokk nincs kimaxolva, így biztosan tartós. Viszont mindennek lehetnek előnyei és hátrányai is. Pl. a kardán hajtásról sincs infóm, hogy mennyire strapabíró.Mikre kell fokozottan figyelni a motor kipróbálásakor, és mik azok a jellemzők, amik természetesek ilyen futás teljesítménynél?Előre is nagyon köszönöm!

Üdv, Csaba

Távolról sincs vége, olvasson még

Enduró az Alföldre és városi cikázásra

május 5., 12:11 Módosítva: 2020.06.04 06:15
242

Szép napot!

Őrületes nagy dilemmában vagyok, mint ahogy gondolom mások is rajtam kívül. Motort szeretnék vásárolni.

A fő felhasználás alföldi enduro és városi cikázás között lenne valahol. Álmaim motorja a Yamaha WR450F, de ez az álom igen gyorsan szertefoszlott, amint jobban utánaolvastam a dolgoknak, és kiderült, hogy mind üzemórások (tudtommal). Ez volt az egyetlen kritériumom. A továbbiakban ez meg is marad.

És persze hogy a köbcenti 400-450 között mozogjon. A2-s jogosítványom van. És az enduro/supermoto felépítések tetszenek.

A fent említett kritériumokkal és 1,5 milliós kerettel milyen endurót tudnátok ajánlani?

Teljes mértékben tanácstalan vagyok. A válaszotok előre is köszönöm!

Távolról sincs vége, olvasson még

Kockázatkerülés maximum 600 ezerből

április 27., 15:36 Módosítva: 2020.06.04 06:15
208

Kedves Totalbike csapat!

Szeretem a motorokat, viszont nem vagyok függő és túl jól informált sem a kétkerekűekkel kapcsolatban. Olvastam a "Nagy motorvásárlás" cikksorozatot is, hogy okosabb legyek. Munkába járás napi szinten lenne a fő cél, ezt egy minimálisan tuningolt Aprilia SR50-essel abszolválom most, kb. január végétől december első 1-2 hetéig, kb 20 km oda és néha kis kitérővel 30 km vissza. Közterületen, azaz az utcán, de tető és ponyva alatt lakik (januárban tudtam csak garázsban elhelyezni).Költségkeret csak a motorra 5-600 000 Ft lenne, komoly vágyaim nincsenek.Ezen körülmények (és a motorvásárlós cikkek) miatt éreztem, hogy egy Kawasaki ER-5 lenne számomra a legideálisabb, esetleg egy Suzuki GS500.Aztán ma megláttam egy GSF 600 Banditot. Na itt tört el bennem valami.Kérem segítsenek abban, hogy ne csináljak hülyeséget! Egy motoros ismerős van a közelemben, de szerinte egy 1300-as Yamaha-t kéne vennem, mert az "normális motor". :)

Sokkal problémásabb választás a Bandit? 4 henger, 4 karburátor, viszont elöl-hátul tárcsafék. Erősebb is a Kawánál, de ez nem fő szempont, nem akarok már száguldozni, csak haladni. Sokkal többet ehet, mint az ER-5? (annak ódákat zengenek a 4 literes fogyasztásáról) Körülményesebb és költségesebb üzemeltetéssel kell számolnom? Mit fog vele tenni az idő vasfoga? Az időjárás minden körúlményével fog találkozni, mert ha mínusz 5 fok van vagy kettő fokban esik a havas eső, akkor is motorra ülök.

És egyáltalán...szabad megvenni egy jó állapotúnak tűnő, de 23 éves motorkerékpárt?

Válaszukat és segítségüket előre is nagyon szépen köszönöm!

Üdvözlettel: Péter

Távolról sincs vége, olvasson még

Melyik 125-ös sportmotor a legjobb vétel?

április 21., 17:01 Módosítva: 2020.05.19 06:17
65

Kedves Totalbike-osok!

Egy olyan kérdésem lenne, hogy 125-ös méretosztályban lévő sportmotorok közül melyik lehet a legjobb választás, melyiknek mi az előnye, hátránya? Fontos még, hogy csak négyütemű motorok érdekelnek. Nézegettem a Yamaha R125-öt, a KTM RC 125-öt, Aprilia RS4 125-öt és a Suzuki GSX-R125-öt. Mi a véleményetek a motorokról?

Munkásságotokat és válaszotokat köszönöm!

Távolról sincs vége, olvasson még

Tartós terepmotort A2-es jogsihoz

április 8., 15:36 Módosítva: 2020.06.18 06:14
0

Kedves Nepperűző!

Elolvastam sok korábbi írásodat a témában. Mivel itt a jó idő, eladtam a régi motoromat, és úgy döntöttem, hogy veszek egy endúrót. Nem tudok dönteni, hogy melyik típust válasszam. Szóba jött a Yamaha WR450, a Suzuki DR-Z400 (ebből csak az "S", mert nem szeretnék üzemórásat) és a Yamaha TT 600 Belgarda. Ezek közül melyiket ajánlod? Ha tudsz ajánlani más típusokat is, akkor az alábbi szempontok lennének fontosa: megbízható legyen, ne kelljen minden menet után olajat cserélni, A2-es jogosítvánnyal vezethető legyen, és azért bírja a terepet. Az ára lehetőleg 1 milló alatt legyen.

Üdvözlettel: Bálint

Távolról sincs vége, olvasson még

Cagiva Navigator: a blokk japán, de a többi része megbízható?

április 2., 11:04 Módosítva: 2020.05.14 06:21
107

Tisztelt Nepperűző!

Szeretném a GSX-R-t valami kényelmesebbre cserélni. A kiszemelt modell egy Cagiva Navigator, melyben egy japán eredetű V2-es erőforrás dolgozik. Használttesztet nem igazán találtam róla, meg általánosságban is inkább csak a megjelenés évéből 1-2 cikket. A motort rövidebb, 150-200 kilométeres kirándulásokra (2 személlyel) használnám. Volt már 1000-es V2-es motorom korábban (TL1000R), így az esetleges hátrányaival (vibráció, stb.) tisztában vagyok. A kérdés inkább a megbízhatósággal lenne kapcsolatos, van-e félnivalóm, vagy nyugodtan meg lehet venni egy ilyen idős olasz motort, ha az megfelelő állapotban van? Vannak-e ismertebb hibái, melyekre külön ügyelni kellene egy-egy példány megtekintésekor? Válaszodat előre is köszönöm!

Ferike

Távolról sincs vége, olvasson még

800 ezerből melyik kategória a jó?

március 30., 16:06 Módosítva: 2020.05.06 09:07
0

Tisztelt Nepperűző!

Szimpla véleményt szeretnék kérni pro-kontrával, mert nem jutok dűlőre. Van motoros múltam, bár nem mondanám magam egy Rossinak, van mit eleveníteni. 2 motor van a listámon, 1 pedig kerdőjellel. Közepes távokra, valamint nagyobb túrákra használnám, városban nem kínoznám, mint ahogy egy dízel autót sem veszek elő 2-3 km-re....

Kb. 6-800 van a tárcában, ezen felül a kötelező körök.

Amik versenyben vannak:

- VFR 800 fi '98-01

- CB900F Hornet

- V-Strom gondolati síkon.

Kicsit nehéz a döntés, mivel mind a három más stílus, de ezek jönnek be.

Válaszát előre is köszönöm.

Távolról sincs vége, olvasson még

Magas embernek motor 1 milla alatt

március 25., 08:15 Módosítva: 2020.04.29 06:12
213

Kedves Nepperűző!

Tudom, hogy nagyon sokan kérdezték már, hogy milyen motort javasolsz magas embereknek, én mégis újra felteszem ezt a kérdést, mert nagyon tanácstalan vagyok, amennyi cikket, tesztet olvasok, annyi választ kapok. Így gondoltam, egyenesben fordulok hozzád!Kezdő motorosként nagy motort keresek 1 millió forint alatt. Az egyik fontos szempont számomra, hogy magas vagyok (195 cm) "hosszú" végtagokkal :-). Olyan motort keresek, amit főleg hétvégén használnék, keveset Budapesten, illetve autópályán, inkább többet vidéken, kirándulásokra (pld. Budapest-Eger a Kékes érintésével). 41 évesen nem vonz a "bedőlögetős" kanyarvadászat, többre értékelem, ha egy kezes, erős, megfelelő tartalékokkal rendelkező (még két fővel is), számomra ülhető motor van alattam.Szándékosan nem írok konkrét típusokat, mert nincs "szerelem", bár tetszik a BMW szíj-hajtása, vagy a VFR V-tech vezérlése, vagy a kardán-hajtás, de ezek számomra inkább technikai érdekességek. Szintén nem írok fajtát, inkább hagyatkozom a javaslataidra.

Segítségedet előre is köszönöm.

Üdv: Lajos

Távolról sincs vége, olvasson még

Régi hatszázas sportmotort, rövid távokra

március 13., 13:39 Módosítva: 2020.04.17 06:15
2

Kedves Nepperűző!

Régi álmomat szeretném megvalósítani, egy 600 ccm-es nagymotort szeretnék venni, viszont leginkább munkába járásra használnám. (2x15 perc) Tudom nem a legjobb párosítás, de ennek ellenére van-e olyan moci, amely nem sínyli meg igazán ezt a rövid távot? 5-600 ezer forint körüli összeget szánnék rá, így a régebbi Gixxerek, R6-ok, CBR-ek jöhetnének szóba. Vagy más ötlet esetleg? Maradjak a nagyrobogóknál?

Hálás köszönettel: János

Távolról sincs vége, olvasson még

Négyszázas nagyrobogó napi ingázásra

március 9., 08:29 Módosítva: 2020.04.03 06:12
80

Kedves Nepperűző!

Nagymotorok után (Triumph Stret Triple, BMW R 1200 GS) a racionalitás jegyében (felhasználás: napi, kb. 40km-es ingázás hegyvidékről + néha-néha két személlyel, belföldi kirándulás) képbe került egy 2010-es kiadású Piaggio Beverly Tourer 400-as, 33e km-el. A neten talált leírások alapján pozitívum a kategóriához mérten dinamikus motor, tetszetős design és hogy elég keskeny a pesti csúcsforgalomhoz. Aggodalmam a megbízhatósága, szervizköltség illetve hogy találok-e jó szervizt? Az adott modellenlaikusként mit tudok megnézni a vásárlásnál? Lehetőség szerint 4-500e között szeretném megoldani a vásárlást és bár titkon reménykedem a "tuti vételben", kevés az illúzióm az olcsón kínált használt motorok terén. A fenti kérdésekre adott válaszon túl szívesen veszek tanácsot más típusra is, a leírt felhasználásra tekintettel. Előre is köszönöm a segítséget!

Köszönettel: Zoltán

Távolról sincs vége, olvasson még

Első motor, ami Bamakóba is elvinne

február 27., 10:19 Módosítva: 2020.04.07 06:15
10

Tisztelt Nepperűző!

Nemrég szereztem meg az A kategóriás jogosítványt és így most tavasszal elérkezettnek látom az időt, hogy megvegyem első motorom. Sajnos se a családomban, se a baráti körömben nem motorozik senki, de mivel rendszeresen olvasom a magazint és a teszteket, valamint az olvasói levelekre adott válaszaid, kezd körvonalazódni a dolog. A keret ~1 millió Ft, ezen belül felmerült az F650GS(Dakar), Transalp, Freewind és a Tenere, bár a szívem a BMW felé húz.

Kissé megkavarja a dolgokat, hogy nagyon úgy néz ki indulok a 2022-es Budapest Bamako Rally-n - természetesen motorral.Tudom ez egy szinte lehetetlen vállalkozás nulla tapasztalattal, mégis belevágnék. Reményeim szerint a következő két évben megismerkedek a hosszabb túrákkal és a terepezéssel is, így szeretnék egy olcsó, de viszonylag megbízható motort amivel a közúti túrázás sem felejtős és akár elmehetek felfedezni a homokdűnéket is.

Válaszod előre is köszönöm!

Üdv, Gergely

Távolról sincs vége, olvasson még

Feleség utasítására megy a GSX-R, jön a túramotor

február 26., 08:39 Módosítva: 2020.03.24 06:14
263

Kedves Nepperűző!

Segítséget kérnék motorválasztásban. Cserélnem kell a Gixert egy egyenes hátas túramotorra... "felsőbb utasításra"...:) A V-strom a rezonancia miatt nem preferált (volt SV-m), a korai Versys-ek nem tetszenek és ezek is 2 hengeresek. Tigrisről jókat olvastam, de a vehetőek inkább 2,5 millió fölött vannak, én pedig alatta keresgélek. Az újabb Honda VFR800X és az F800GS szintén túllépi keretet. Másik irány lehetne egy 4 hengeres CBF1000-féle motor. 175-ös magasságom miatt és a 4 henger miatt lehet ez lenne a helyes út? Ha kifognám az aranyhalat, akkor viszont egy MT-09 Tracert GT-t kérnék tőle :)

Mit hagytam ki a szórásból, vagy kell valami kompromisszum?Köszönöm előre is a javaslatokat!

Üdv, TCS

Távolról sincs vége, olvasson még

Értékálló motor ritka használatra

február 14., 10:15 Módosítva: 2020.03.06 06:20
3

Kedves Nepperűző!

Motor vásárlás előtt állok, körülbelül 10 éve nem motorozom, család, gyerekek, viszont arra az elhatározásra jutottam, hogy ismételten nekivágok hobbi szinten, véleményem szerint többett lenne kiállítva, mint egy műtárgy, mint használva. Az elsődleges szempont az értékállóság, megbízhatóság, szervízháttér. Jó ideje bújom a külömböző oldalakat, de ebben a témában nem jártam sikerrel. Konkrétan két típus között gondolkozom: Kawasaki Z1000 2011-től, illetve Yamaha R1 2007-től, viszont erős a vonzalom az olasz gyártók irányába, MV Agusta F4 1000S illetve Ducati 848 - 999S. Nem ragaszkodom a fentiekben említett típusokhoz, ezért kérném véleményét/tanácsát. A ráfordítási keret ca.: 2 millió.

Köszönöm válaszát!

Üdvözlettel József

Távolról sincs vége, olvasson még

Vehető-e 2020-ban a BMW R 1100 GS?

február 12., 14:55 Módosítva: 2020.04.03 06:12
93

Kedves Nepperűző!

Néhány éve egy 650-es V-Stromot használok, jártunk már együtt Észtország és Albánia között szinte mindenhol - megbízható, szerethető motor, de azt hiszem, hogy eljött az idő, hogy feljebb lépjek egyet, hosszabb távon a V2 nekem már nem annyira kényelmes, ráadásul épp hogy elférek a nyeregben.

Az egyetlen problémám, hogy 203 centi és 110 kiló vagyok, ráadásul szeretek hosszabb távokon motorozni, így elég sok opció kiesik - idén nyártól pedig munkahely váltás miatt ingáznom is kell körülbelül 150 km-t heti néhány alkalommal, amit jó időben motorral tudnék le.

Ennek tudatában körülbelül 1.5 millió forintig keresném a V-Strom utódját. Régóta tetszenek a GS-ek, de az 1150 és 1200 kiesik a költségkeretből. A kérdésem az, hogy szabad 90-es évek közepéről való 1100-as GS-t venni? És ha igen, előrelépés lenne a körülbelül 10 évvel fiatalabb V-Strom után? Egy online szoftver segítségével azt láttam, hogy a térd szög a GS-en sokkal kényelmesebb lenne a méreteimmel.

Előre is köszönöm a választ, üdv.

Bence

Távolról sincs vége, olvasson még

Honda VFR800 első motornak?

február 10., 13:17 Módosítva: 2020.03.06 06:20
91

Tisztelt Nepperűző!

A kérdésem tárgya az lenne, hogy kezdő nagymotornak mennyire ajánlja Ön az RC46 (2002-2013-ig gyártott VTEC-es) szériából való VFR-eket. Fenntarthatóság, kezelhetőség, rövid és egy-két közepesebb távú túrán való részvétel szempontjából. Nem célom a pályázás, és száguldozás, pusztán régóta tetszenek ezek a motorok, és nagy vágyam egy megvétele (nagymotoron egyáltalán nincs tapasztalatom). Vagy inkább nézelődjek az általánosan ajánlott kezdő nagymotorok között? A vételárra 1,2 milliót tudnék szánni, és természetesen azon felül van még elrakva a kötelező dolgokra.

Tisztelettel, Benjamin

Távolról sincs vége, olvasson még

Hogyan válasszunk gumit 250-es robogóra?

február 3., 09:45 Módosítva: 2020.03.06 06:19
44

Üdv, most vásároltam egy Yamaha Majesty 250 robogót, aminek elég lehasznált a gumija. Az volna a kérdésem, hogy milyen gumit vegyek rá, hogy biztonságos legyen vele a közlekedés száraz és nedves útviszonyok között is.

Csaba

Távolról sincs vége, olvasson még