Nepperűző

Egyen kevesebbet, mint az autóm

2015. június 7., 11:28 Módosítva: 2015.06.08 15:36
38

Tisztelt Nepperűző!

Kezdő motoros vagyok, ezelőtt robogóztam, most szereztem meg az A2-es jogosítványt. Szeretnék egy megbízható, kis fogyasztású vasat vásárolni munkábajárás (napi 2X35 km) és kisebb túrák céljából. Jó lenne ha az autómnál (6,5l) érezhetően kevesebbet fogyasztana, ezért lehet ki sem kellene használni a 48 lóerős keretet, negyedlitereseket nézegetek. Vagy 100 km/h-s tempónál nem fogyasztana többet egy 4-500 cm3-es sem?

194 cm, 78kg vagyok, 25 éves, a vételre kb. 500 ezer forint áll rendelkezésre. Nincs konkrét kiszemeltem, nem nagyon értek a motorokhoz, ezért kérem a tanácsát, ön mit ajánlana nekem, gondolom a magasságom leszűkíti a kört.

Válaszát előre is köszönöm!

Üdvözlettel: Erik

Kedves Erik!

100 km/h tempónál nincs nagy különbség a 250-esek és az 500-asok között, viszont pont a plusz erő miatt sokkal nyugodtabban lehet a nagyobb motorral közlekedni, illetve a nagyobb köbcenti többnyire nagyobb testet is jelent, vagyis méretben is jobban meg fog felelni. Ha a benzinen akarsz nagyot spórolni, akkor viszont készülj arra, hogy ha valami nagyon takarékos motorral három literrel eljársz, akkor is csak rendkívül későn fog megtérülni az autódhoz képest a projekt – benzinártól függően kb. 35 ezer kilométer után, és akkor csak a motor vételárával számoltam. Ha erről az oldalról közelíted a dolgot, akkor az vagy csalódás lesz, vagy magadat is át kell verned.

Szóval marad az élvezeti része, illetve amit a napi közlekedésben időben megspórolsz, ezek nem kimondottan számszerűsíthető hasznok, én viszont inkább a megfizethetetlen kifejezést szeretem használni. Most, hogy ezen túl vagyunk, lássuk, a szóba jöhető motorokat.

A basic 4-500-as japán motorok sajnos neked kicsik lesznek, a te magasságodhoz érdemes valami magas motort nézni. A Honda XL600V Transalp nem mai darab, de kellően megbízható típus, ráadásul a V2-es motorjának nagyon kellemes karaktere és hangja van, ráadásul igen jól pakolható. Plusz pont mellette, hogy rossz úton is csodálatosan siklik. Ajánlom még a Suzuki Freewindet, ami ugyan egyhengeres, de egyáltalán nincs légkalapács érzése, nagyon finoman működik, egyszerű és tartós, ráadásul aszfalton a kisebb első kerék miatt kezesebb a Transalpnál. A kis naked bike-ok neked nagyon szűkek lesznek, pláne a japán belpiacos négyhengeres négyszázasok.

Üdv:

Nepperűző

Ugye a Scarabeót te sem gondolod komolyan?

2015. június 3., 17:46 Módosítva: 2015.06.04 15:09
15

Üdvözlöm!

Motorvásárlás előtt állok, korlátlan A jogosítvánnyal. Keret kb. 500 ezer lenne, de méreteim miatt nem minden motor megfelelő (170 cm magas vagyok rövid lábakkal). Tudom, hogy ennyi pénzért egy kicsit korosabb motor jöhet szóba, ezért a kiforrott, megbízhatóbb járgányok érdekelnének. Néztem choppereket, endurokat és nagyrobogókat is. Amik tetszenek Aprilia Scarabeo 500 (nagy kerék miatt), Honda XL/XR 500. De mivel kétszeméllyel is szeretném használni, inkább az első verzió. De természetesen meghallgatok mást is. Munkábajáráshoz (50km) és túrázáshoz használnám (2 személlyel). Egy kritérium van: minimum 400 cm3 és négy ütem legyen.

Köszönöm

Zsolt

Kedves Zsolt!

Ha alacsony vagy, akkor nem teljesen világos, hogy miért pont endurokat nézegetsz, amiknek az egyik lényegük pont az, hogy magasak. Scarabeo 500-at nem tudom nyugodt szívvel ajánlani, csak ha szereted a macerás motorokat – eddig egyébként nem is gondoltam, hogy kiforrott és megbízható szavakkal a Scarabeo 500 hogyan kerülhet egy bekezdésbe. A típusra jellemző a vízpumpa hibája, ami jobb esetben 15 ezer forint alkatrészben, a gond akkor kezdődik, ha elrohadt a tengely: olyankor le kell venni a generátorfedelet is (ami miatt új olaj és szűrő is kell), szét kell szedni a blokkot, szétborítani az idomokat, ez alkatrészben kb. 30 ezer, munkadíjban pedig horror.

Scarabeo 500
Scarabeo 500

És ezt nem lehet ránézésre megállapítani, a felméréshez is bontani kell. A másik jellegzetes nyűg a feszültségszabályozó elpusztulása (kb. 50 ezer forint az alkatrész), valamint 10-15 ezer kilométerenként a kormánycsapágy is cserére szokott szorulni, pláne ha főleg városban használják. Nyűgös típus, ha már olasz és robogó, akkor a Piaggio XEvo, ha pedig mindenképpen a nagy kerék a Prioritás, akkor a Beverly 350, ami nagyjából ugyanúgy megy, mint az ötszázas de sokkal takarékosabb és megbízhatóbb.

Suzuki SV650
Suzuki SV650

Én azért elgondolkodnék a helyedben az úgynevezett normális motorokon is, mint például a CB500/Kawasaki ER-5 páros, vagy egy SV650, ha mindenképpen valami erősebbet szeretnél, ezeket egyrészt nem fogod hamar megunni, alkalmasak napi használatra, és elég élvezetet nyújtanak. Ja, és nem lesz velük annyi gond, mint a Scarabeoval.

Üdv:

Nepperűző

Gazdaságos robogót vadásznék

2015. június 2., 16:28 Módosítva: 2015.06.03 17:01
26

Szia!

Szeretnék segítséget kérni, hogy ügyintézéshez, munkábajáráshoz milyen típusú robogót ajánlanál. Budapest mellől járnék Budapestre. Lényeges a minél alacsonyabb költségű üzemeltetés, mert vannak napok, amikor 100 km feletti utat teszek meg. Emiatt fontos a kényelem is.

Előny, ha létezik hozzá táskarendszer, de ez azért nem feltétel. Gondolom a fogyasztás miatt a 150-250 cm3-s kategóriában gondolkodnátok. Árban olyan 500-ig tudok elmenni, de ez nem olyan szigorú határ.

Előre is köszönöm:

Péter

Kedves Péter!

Napi száz kilométert már nem akkora poén 150-es motorral lenyomni, ezért én kapásból 250-est ajánlanék, főleg úgy, hogy ezek fogyasztása között nincs akkora különbség. A dobozrendszer nem a robogók sajátja, a hagyományos értelemben vett robogók közül talán csak a régi nagy Scarabeokhoz volt gyári megoldás, ott viszont az ülés alatti hely hiánya miatt volt rá szükség. Ezeket viszont megbízhatatlanságuk miatt semmi esetre sem javasolnám. Sokkal jobb megoldás egy olyan 250-es, aminek jelentős hely van az ülés alatt, illetve egy hátsó dobozzal tovább bővíthető a raktér. A Honda Foresight például jó választás, olcsón fenntartható típus, ráadásul bőven félmillió alatt is kapható.

Suzuki Burgman 200
Suzuki Burgman 200

Ha jobban karcolnád a kijelölt árhatárt, akkor szóba jöhet a Honda Jazz/Forza páros, mind a kettő rendkívül finom, megbízható motor. A kérdésére automatikus válasz a Yamaha Xmax 250 is, nem egyszer ajánlottam már hasonló helyzetre. A Suzuki is kínál neked lényegében tökéletes motort, bár csak 200-as, a Burgman 200 rendkívül jó darab, aki alaposan ismeri a típust, az tudja, hogy sok szempontból jobb a nagyobb változatoknál is.

Nem vetném el a Kymco Xciting 250-et sem, bár nincs olyan presztízse, mint egy japán vagy olasz robogónak, elég jó minőségű, megbízható jármű – és elég jó áron hozzá lehet jutni mostanában.

Üdv:

Nepperűző

Melyik négyhengeres legyen?

2015. május 31., 14:48 Módosítva: 2015.06.01 12:22
46

Kedves Nepperűző!

Nagymotoros kalandomat egy kései GS500 nyergében kezdtem el, bár a jogsit egy régi, patinás CB650-el szereztem meg, és azóta is vágyom a négy hengerre.

A régebbi, karburátoros motorok barátja vagyok, sor4-es társamat Kawasaki ZR-7 vagy korabeli Suzuki 600-as Bandit személyében látnám. Légolajos hűtés, hagyományos órák, kerek lámpa, klasszikus motorforma. Teljesítményben is hasonlóak – nekem a 70-80 lóerő bőven elég, megfontolt motorosnak tartom magamat, nem a belsősávok királyának.

A két említett gép közül melyiket ajánlanád a GS helyére?

Lybra

Kedves Lybra!

A Kawasaki ZR-7-et már egyszer körbejártam, és a nagy tömeget, a hiányzó hatodik gangot leszámítva nem igazán tudok róla rosszat mondani.

Kawasaki ZR-7
Kawasaki ZR-7

A Bandit 600 is rendkívül megbízható, nem nagyon volt vele soha gond. A rugóstagok nem csúcsminőségűek, 20-30 ezer kilométer után elkezdtek kilágyulni. El lehet vele trükközni az előírtnál vastagabb olajjal, be lehet esztergálni egy pogácsát a rugóhoz – ezekkel sokat lehet javítani rajta. Az 1999 után gyártott modelleknél lényegesen jobb minőségű a központi rugóstag, ráadásul a csillapítása is állítható, ezért sokan a korábbi modellekbe is beépítik az újabbat. A 1997 előtt csupasz változatokra felszerelhető a Bandit S középállványa, hasznos kiegészítő, ráadásul a vázon meghagyták helyét, minden gond nélkül beépíthető.

Suzuki GSF600 Bandit
Suzuki GSF600 Bandit

A Banditok jellegzetes hibája, hogy hideg, nedves időben gyűjtásgondok adódhatnak, mert az első kerék a gyertyapipákra és -kábelekre veri a vizet, ezért ezeket szilikonos pasztával érdemes szigetelni, ha az előző tulajdonos még nem tette meg, akkor érdemes ezt meglépni. A rozsdásodási hajlam csak mítosz, kizárólag durva téli használat után fordulhat elő. A GS500-nál volt ezzel gond, azok közül is csak a Spanyolországban gyártottakkal, a Bandit viszont végig Japánban készült – elég csak ránézni a vázszámra, ha JS1-gyel kezdődik, nem lesz vele gond (az összes azzal kezdődik). Ha mégis korróziót találunk, annak csak a kipufogó csatlakozó részénél szabad lennie, egyébként érdemes elállni a vásárlástól.

Üdv:

Nepperűző

Napi 70 kilométerre ötveneset?

2015. május 29., 17:49 Módosítva: 2015.05.30 11:50
25

Kedves Nepperűző!

Napi 70 km-t ingázom, Páty-Kőbánya útvonalon, eddig kocsival gyűrtem le ezt az akadályt (7-8l/100 km), de arra gondoltam, hogy váltanék robogóra, gyorsabb haladás, kevesebb fogyasztás reményében. Erre a felhasználásra keresek optimális megoldást. Ha van 50 ccm-ig, vagy szerezzem meg az A1-es jogsit, és 125-öst nézzek inkább? Motoros múltam zéro.

Üdv: István

Honda Crea 50. Nem ezzel ingáznék, az biztos
Honda Crea 50. Nem ezzel ingáznék, az biztos

Kedves István!

Ötvennessel durván meg fogsz szenvedni a napi 70 kilométerrel, az inkább öngyötrés mintsem önfeledt közlekedés. A 125-ös egy fokkal jobb, azzal legalább fel tudsz menni az autópályára. Én mégis egy harmadik utat ajánlanék, egy legalább A2-es jogsit és a egy legalább 250-es járművet. Érdemes ezt az opciót is megfontolni, ha ekkora távon használnád. Ráadásul a nagyobb robogóknak jobb a szélvédelme, ha leszakad az ég, akkor is kevésbé vagy kitéve az időjárásnak – ez sokat számít, ha még 20 kilométer hátra van.

Üdv:

Nepperűző

Retrórobogót olcsón

2015. május 28., 16:21 Módosítva: 2015.05.29 17:27
11

Tisztelt Nepperűző!

Használt robogót szeretnék venni. Több típust próbáltam és vezettem már, de valamiért az egyedibb darabok jobban tetszenek. Az eredeti elképzelésem 4 ütemű 50-es robogó lenne, de a megbízhatóság a legfontosabb. A legjobban a Honda Julio tetszik. Szóbajöhet még a Honda Giorno és a Yamaha Vino is.

Merjek-e japán belpiacost venni? Vagy milyen típust javasolna még 200 ezerig?

Válaszát előre is köszönöm!

Üdv: Laci

Yamaha Vino
Yamaha Vino

Kedves Laci!

Ötvenes robogóból, függetlenül attól, hogy kettő- vagy négyütemű, általában a Yamahák blokkja a legtartósabbak. Itt is fontosabb az állapot, mint a márka, de ez nyugodtan tekinthetjük általános tapasztalatnak.

Robogónál nem akkora probléma a japán belpiacosság, műszakilag kevesebb egyedi megoldást vonultatnak fel, mint a motorok, ebből nem szokott baj lenni.

Üdv:

Nepperűző

Sportos motort sok futáshoz

2015. május 25., 10:48 Módosítva: 2015.05.26 13:17
46

Tisztelt Nepperűző!

Meg szeretném Öntől kérdezni, hogy most jutottam el arra a szintre a motorozás terén a tréningeknek köszönhetően, hogy egy Yamaha FZ6S, Yamaha R6, Honda CBR600RR, Honda CB600 Hornet (2003-tól), Suzuki GSR600, Suzuki GSX-R 600 (2003-as modelltől) közül kellene választanom. Most főleg fejidomos túramotorban gondolkodom, amit fenn is lehet tartani és kényelmes a lábaknak is.

Én túra motoros vagyok inkább, de a sportmotorok is nagyon tetszenek. Éves szinten kb. 5-15 000 km között szoktam motorozni, így évente legalább kétszer szoktam olajat cserélni a motoromba.

Önnek mi a véleménye az általam kiválasztott modellekről?

Köszönöm segítségét, tanácsait.

Üdvözlettel: Péter

Kedves Péter!

Hát, a felsoroltak közül igazából csak az FZ6S tekinthető fejidomos túramotornak, én inkább úgy veszem észre, hogy a nakedek és a sportmotorok között vacilálsz. Szívesen mondanám, hogy volt szerencsém hatszázas sportmotorral túrázni, de ez nem igaz. Nem azért, mert nem túráztam hatszázas sportmotorral, hanem mert szerencsének egy másodpercig sem éreztem. Egy Honda CBR600RR-rel jártam Csehországban, Szlovéniában, Horvátországban, és az igazat megvallva a legjobb mindig az volt, amikor nap végén leszálltam róla. Ahol nem lehetett annyival menni, hogy ráfeküdjek a szélre, ott a csuklóm fájt, ha törzsből tartottam magam, a hátam és a hasam gyűjtött izomlázat, nap végére kivolt a térdem és a seggem – de ugyanez igaz a Hondánál még radikálisabb R6-ra is.

Honda CBR600RR
Honda CBR600RR

Persze ezeket át lehet építeni kényelmesebbre, csak akkor már érdemes eleve kényelmes motort venni, nem hatkilós sportmotort. Ha mégis ez a fétised, és ezer kilométereket bikram jógáznál, akkor talán a GSX-R és a CBR ebben a leginkább partner, ha pályanapokon büntetnél, akkor pedig az R6 a legjobb alap. Tehát ha nem csak viccnek írtad azt, ami a lábak kényelmére vonatkozik, akkor GSR-Hornet-FZS trióból kell választanod.

Suzuki GSR600
Suzuki GSR600
Maradt az FZ6, a Hornet és a GSR, ezek nagyjából egyenlőek, szerintem a Hornet a legélhetőbb, a GSR viszont sportosabb. Megbízhatósági probléma egyikkel sem szokott adódni, a Suzuki iránt kisebb a kereslet, tehát abból jobb áron találni kifogástalan minőségűt, viszont eladni is nehezebb lesz.

Üdv:

Nepperűző

Melyik a legjobb naked bike?

2015. május 22., 15:19 Módosítva: 2015.05.23 15:00
90

Tisztelt Nepperűző!

Nagymotor vásárlás előtt állok abszolút kezdőként és nagy dilemmában vagyok a típust illetően. Van pár alternatíva, amik között szemezgetek, és a fórumokból ítélve nincs sok különbség a típusok között, ezért szeretném kérni a segítségét. Az általam nézett típusok a következőek: Kawasaki ER-6n, Honda CBF600, Suzuki Bandit 600/650. A keretösszeg plafonja 1 milló. A motort leginkább vidéki főutakon és hosszabb bel- illetve külföldi túrákra használnám. A kérdésem az volna, hogy a fent felsorolt típusok közül melyiket tartja a jobb motornak, illetve van-e olyan típus, ami a motorozási céljaimnak jobban megfelelne? 185 magas és 83 kg vagyok.

Köszönettel

Ernő

Kedves Ernő!

Ha tényszerűen nézzük őket, mind a három felsorolt típus kiváló, rosszat egyikről sem nagyon tudok mondani. Az ER-6 korai évjáratainál volt ugyan probléma a vázzal – konkértan eltört – de egy olyan ponton engedett el a hegesztés, ami semmilyen befolyással nem volt a vezethetőségre, biztonságra. Ennek ellenére ciki volt, azzal az esettel eléggé megromlott a viszony a márka akkori forgalmazója és az érintett ügyfelek között. Ugyanakkor a felsoroltak közül pont az ER-6-ot tartom a legérdekesebbnek. Ebben a kategóriában, ahol még nincsenek nagyon erős motorok, a kéthengeres karaktere ad annyi pluszt, hogy az elvigye az egész show-t. Ráadásul az ER-6-nak van egy csomó szép és érdekes részletmegoldása (a lengővilla, a központi rugóstag elhelyezése, a blokk alatti kipufogó), amiért nagyon tudok lelkesedni.

Kawasaki ER-6
Kawasaki ER-6

A Honda CBF600 egy fokkal sótlanabb történet, simábban jár, de sem a külsejében, sem a karakterében nincs semmi extra. Számszerűsítve valószínűleg ez a legjobb motor a háromból, én viszont a gondolatától is álmos leszek. Ha van a motorok között Toyota Corolla, akkor a CBF600 lesz az – akármennyit is gondolkozom, nem tudok rendes érvet felhozni ellene. Ha a klasszikus, kereklámpás külsőre kívánsz rá, és nem szereted a macerát, akkor ez a befutó.

Honda CBF600
Honda CBF600

A Suzuki Bandit sorozatról sem nagyon tudok rosszat mondani, nagyon jól kezelhető, barátságos karakterű motor, ráadásul sokkal jobbnak tartom őket a Yamaha XJ6-nál. A 600-asoknál egy probléma szokott felmerülni, a hideg-nedves időben mutatkozó indítási nehézség, mivel az első kerék ráveri a vizet a gyertyakábelekre és a gyertyapipákra. Az évek során kialakult megoldás, a gyújtótrafóknál és a pipáknál szilikon pasztával szokás szigetelni a kábelvégeket. 1999 után gyártott modellek már jobb minőségű, állítható csillapítású rugóstagot kaptak, az 1997 előtt gyártottakhoz pedig érdemes az S változat középállványát - a vázon megvan ennek a hely.

Suzuki GSF600 Bandit
Suzuki GSF600 Bandit

Ha eddig eljutottál a válasz olvasásában, tényleg fontos lehet a kérdés. Ezért azt tanácsolom, hogy próbáld ki mind a hármat, és amelyiken legjobban érzed magad, azt vedd meg.

Üdv:

Nepperűző

Mit jelent tíz év egy motornak?

2015. május 20., 15:04 Módosítva: 2015.05.21 12:17
36

Szia!

A segítségedet kérném. Újrakezdőként, nem túl sok összeg befektetésével szeretnék motort venni. Olvastam a használtmotor vásárlási cikketeket és a Honda CBR600F megigézett, főleg úgy, hogy találtam egyet, 88-as évjárat, igaz sok kilométerrel(kb. 90E), de első tulajtól, rendszeresen szervizelve, karbantartva.

Honda CBR600F a 80-as évek végéről
Honda CBR600F a 80-as évek végéről

Majd egy Suzuki GSX600F is a találati listára keveredett, már az újabb, nem kockalámpás, szintén első tulajtól, némileg kevesebb futással, de 10 évvel fiatalabb és gyakorlatilag azonos árért. Viszonylag sürgősen kellene döntenem pro vagy kontra. Mit tanácsolsz, mit tegyek, vegyek?

Csaba

Suzuki GSX600F a 90-es évek végéről
Suzuki GSX600F a 90-es évek végéről

Kedves Csaba!

Mivel két konkrét darabról van szó, nem általában egy típusról, így nagyon nehéz bármit mondani - ilyenkor jönne az, hogy állapotot veszünk, stb... de a 10 év hatalmas különbség, az majdnem két modellváltásnyi idő. Ez azt jelenti, hogy amikor a Honda már tíz éves volt - akkor a Suzuki még nulla kilométerrel állt a szalonban. Ez pedig olyan jelentős előny, hogy a Suzuki felé billen a mérleg. Tíz év a 90-es évek Magyarországán nagyon durva egy motornak, bármilyen jó is volt eredetileg.

Üdv:

Nepperűző

Nem akarok japán belpiacos motort

2015. május 19., 16:29 Módosítva: 2015.05.20 15:07
22

Tisztelt Nepperűző!

Egy 1990-es évjáratú, 52 000 km-t futott Suzuki GSX-F400-as motor megvásárlásán gondolkodom. Tudna tanácsot adni, hogy mely elemeket, alkatrészeket kell ellenőrizni, mik a gyengeségei a típusnak? Mennyire megbízható az alakatrész ellátása? Kb. mennyit lehet adni egy szép, és jó állapotban lévő, ennyi idős motorért? Nem tudom hogy japán belpiacos típus-e, vagy sem? (mert azt nem szeretnék!)

Válaszát, és segítségét köszönöm!

Üdv.:

Mihály

Kedves Mihály!

Rossz hír, japán belpiacos.

A másik rossz hír, hogy egy 25 éves motorban egészen biztosan nem 52 000 kilométer van, azon legkésőbb tízéves korában túlesett. Pláne, hogy ennyi időalatt csecsemőből a világbajnok futballistát lehet nevelni, és ezalatt egy motorral bármi megtörténhet.

Suzuki GSX-F400
Suzuki GSX-F400

Ezért nem konkrét egységeket kell megvizsgálni, hanem az egészet. Hányszor volt törve, és hogyan javították, mit gyányoltak rajta, szivárog valahol: olaj a hengertalpnál, hengerfejnél? Vízkör rendben? Telók könnyeznek már? A fékrendszerben minden tömítés a helyén?

Ezek a belpiacos négyszázas négyhengeresek egyébként elég tartósak, pörgősek, de elég jól bírják a kínzást, a kérdés, hogy milyen karbantartásokat kaptak az évek során. Ha valóban jó állapotban fél millió sem túlzás értük, csak annyiért sokkal jobb motorokat is kapni. A belpiacos motorok fenntartása és szervizelése az internet széleskörű elterjedése óta már nem akkora vesszőfutás, mint a papírkatalógusok korában, minden apró bizbasz beszerezhető hozzá, sőt, sok esetben nem csak méregdrága gyári, hanem olcsó, de nem feltétlenül hulladék utángyártott is.

Üdv:

Nepperűző

Vaskos pénzköteg az ülés alatt?

2015. május 18., 14:18 Módosítva: 2015.05.19 16:30
24

Szia Nepperűző!

Ha a modernebb és szebb (ez már ízlés dolga) külsőtől eltekintünk, akkor műszakilag, illetve élményfaktorban a CB1000R van-e annyival jobb motor a 900-as Hornetnél, ami indokolja a kb. milliós árkülönbözetet a két motor között a használt piacon?

Üdv: Laci

Kedved Laci!

Ha a szubjektív véleményem érdekel, teljesen felesleges 1,8 milliót fizetni a CB1000R-ért, ha van CB900F Hornet nyolc kilóért, elvégre annyi jobb helye van az egy gurigának, mint egy sérülékeny, lopható, az értékét folyamatosan veszítő motorban. Ugyanakkor a kettő közötti árkülönbség azért nem véletlen, hiszen a jó árú kilencszázasok és a jó árú ezresek között simán van hét-nyolc év, és ennek folyományaként az futásteljesítmények között is jelentős a különbség. Magyarul 900-ast nem kapsz kevés kilométerrel, ezrest viszont igen.

Honda CB900F
Honda CB900F

Az sem vitás, hogy melyik nyer vezetési élményben: az ezres féke és futóműve sokkal jobb, van hozzá ABS, erősebb, pontosabb műszer. Akinek nem okoz gondot a különbözet kiköhögése, az újjal jobban jár.

Honda CB1000R
Honda CB1000R

Üdv:

Nepperűző

Megbízható a négyhengeres Triumph?

2015. május 13., 11:04 Módosítva: 2015.05.14 07:01
25

Kedves Nepperűző!

Motorvásárlás előtt állok. Érdeklődnék hogy van e valamilyen tapasztalata a Triumph Speed Four típussal. Kinézetre tetszik a motor illetve kinti oldalakon elég jókat írnak róla. Nem tudom mennyire problémás egy ilyen kevésbé népszerű típust itthon fenntartani.

Üdv,

Zoltán

Kedves Zoltán!

Az általam ismert legjobb Triumph szerelő szavait idézném: "maradjunk annyiban, hogy a Triumph kétféle motort tud jól megcsinálni: léghűtéses kéthengerest, és folyadékhűtésű háromhengerest".

Másfelől: ahogyan a régi, négyhengeres Trophy is elég megbízható típus, a Speed Four sem térdel le lépten-nyomon. Én ugyanakkor óvatos lennék a vétellel, mert ritka motorról van szó, amivel itthon minimális tapasztalat sem nagyon áll rendelkezésre. Úgy tudom, sok alkatrésze megegyezik bizonyos japán motorokkal - hűtők, fékalkatrészek, visszapillantó, ilyesmikre kell gondolni, és ezeket kinyomozva könnyebb lesz a fenntartása.

Triumph Speed Four
Triumph Speed Four

Az alapdolgok, olaj, olajszűrő, fékbetét, tárcsa, kerékcsapágy, fékkar, kuplungkar, stb... van hozzá, simán beszerezhető, a szervizkönyve elérhető az interneten, ezek miatt nem kell aggódni. Ha viszont elkezdi elengedni magát ez-az, típusspecifikus alkatrészek adják meg magukat vagy sérülnek meg, akkor fel lehet szállni a szopórollerre.

Alapos átnézéssel egyébként meg lehet venni, nem nagyon régi típus, tehát annyira nagy gondok nem lehetnek még vele. Egy Speed Triple 955i viszont minden szempontból jobb motor.

Üdv:

Nepperűző

Olasz külső, japán technika, mégsem buktak rá

2015. május 12., 13:36 Módosítva: 2015.05.13 14:31
73
Miért nem lett akkora sláger itthon a Cagiva Raptor 650?

Tisztelt Nepperűző!

Azzal kezdeném, hogy nem is igazán javításról vagy hibáról kérdezném. Egy egyszerű de mégis sokak részéről megválaszolatlanul hagyott kérdésről lenne szó. Miért nem terjedt el kis hazánkban a Cagiva Raptor 650? Hiszen Suzuki SV blokk és olasz desing. Hogy van ez? Azért kérdezném mert nekem nagyon tetszik de az ismerősök lebeszélnek, de akinek volt ilyen az pedig rá.

Punisher

Kedves Punisher!

Ennek az egyik oka, hogy a Cagiva drágább volt, a másik, hogy nem volt soha akkora kereskedői hálózata, mint a Suzukinak, harmadrészt lényegesen kevesebben tudtak a létezéséről. Ez a három így együtt azt jelenti, hogy sokkal-sokkal kevesebb darab készült belőle. Ezek az okai. Hozzátenném, hogy hosszú távon drágábbra is jön ki a fenntartűsa, mint a blokkjában azonos SV650-é, hiszen a V2-esen kívül nincs nagyon közös alkatrészük, a Suzukihoz viszont minden bokorban találni alkatrészt.

Cagiva Raptor 650
Cagiva Raptor 650

Ha nem töröd rommá, akkor nem lesz vele gond, a kopó-fogyó cuccok nem egyedi darabok, beszerzésük nem jelent gondot, az SV-hez képest pedig a jobb futómű és fék simán eladná még akkor is, ha ronda lenne. De szerencsére nagyon jól néz ki.

Üdv: Nepperűző

Van élet 170 alatt?

2015. május 8., 14:15 Módosítva: 2015.05.09 15:03
16

Kedves Nepperűző!

A2-es jogosítvánnyal rendelkezem és ehhez szeretnék egy megbízható, alacsony fogyasztású motort munkába járásra (napi 40 km). Igazából a magasságom az ami aggaszt. 170 cm vagyok, és nem tudom, hogy ilyen magassághoz melyik lenne a legideálisabb választás. A maximum keret amit rá tudok szánni 500 ezer Ft.

Köszönettel: Norbi

Suzuki SV650 - létezik belőle 48 LE-s fojtott változat, alacsonyabb embereknek is megfelelő
Suzuki SV650 - létezik belőle 48 LE-s fojtott változat, alacsonyabb embereknek is megfelelő

Kedves Norbi!

Nálad alacsonyabb csajok is vígan elmotoroznak szinte bármelyik naked bike-kal, tehát 170 centivel semmi okod kétségbe esni, húzd ki magad, aztán kis gyakorlattal még a közepes túraendurókkal is boldogulni fogsz. A szűk keresztmetszet nálad az A2-es jogosítvány jelenti, amiből fél milla alatt elég szűk a kínálat. Ha találsz korlátozott Honda CB-t, Suzuki SV-t, GS500-at, vedd meg bármelyiket, tudod, az állapot a fontos.

Üdv:

Nepperűző

Fillérekből nagyrobogót

2015. május 6., 17:26 Módosítva: 2015.05.07 15:38
11

Kedves Nepperűző!

Új vagyok a motorozás világában, egy 250-es robogót szeretnék ingázásra. A gond az, hogy a keret sajnos nagyon szűkös, 250 ezer körül volna a felső határ.Nagy elvárás nincs, csak megbízható legyen. Ha még egyet kívánhatok, az alacsony fogyasztás lenne az, nekem ennyi már bőven elég lenne.

köszönöm,

Üdv. Gyula

Kedves Gyula!

Az általad keresett műfajban a legjobb a Honda Foresight 250, ami megbízható, olcsón fenntartható modell. Legfőbb hibája a kis kerék, amitől nagy sebességnél kevésbé stabil, és sokkal érzékenyebb az úthibákra is. A Foresightok (vagy más néven Peugeot SV250-ek) általában a legolcsóbbak a kategóriában, ár-érték arányuk pedig szinte verhetetlen.

Honda Foresight 250
Honda Foresight 250

Üdv:

Nepperűző

Extrém kaland a rendszámos ötvenes?

2015. május 5., 18:19 Módosítva: 2015.05.06 17:30
9

Tisztelt Nepperűző!

Sokat keresgéltem, de sehol nem találtam konkrét választ a kérdésemre, így Önhöz kell fordulnom. Vidéki kisvárosban napi munkába járásra szeretnék vásárolni egy robogót.

A típuson még agyalok, de tuti 4 ütemű lesz. Tudom: gyenge, lassú bla,bla,bla..., de nekem az kell, hogy A-bó B-be elvigyen olcsón. Nem versenyezni akarok vele. Arra van egy MOTOROM.

Megelőzve a robogók rendszámozása körüli mizériát, én kapásból le szeretném műszakiztatni és rendszámmal használni.

Ezzel kapcsolatosak a kérdéseim:

- Felmerült bennem, hogy zsír új 50-es robogót veszek. Kérhetem a kereskedésben, hogy műszakival akarom megvenni?

- Ha hivatalosan leműszakiztatom (és a robogó is alkalmas rá), akkor vihetek-e utast? (Korlátlan A-s jogsim van.)

- Ha rendszám van egy robogón, akkor barátnőm B-s jogsival vezetheti-e?

Ezek azért fontosak, mert alapvetően munkába járásra szeretnénk használni (nekem kb. 10 km/nap, barátnőmnek kb. 6 km/nap), de néha (mikor egyik boltból a másikba kell rohangál barátnőmmel) jól jönne, ha 2-en is felülhetnénk rá. Tudom, hogy erre jobb lenne egy 125-ös, de azt barátnőm nem vezetheti.

Válaszát előre is köszönöm!

Üdvözlettel:

Kiss L.

Kedves Kiss L.

Az ötvenes robogó rendszámozása nem lehetetlen, bár ilyen-olyan papírok nélküli régi darabnál ez nagyjából lehetetlen feladat, de ha újonnan vásárolja, akkor be lehet a kereskedőtől szerezni a rendszámozáshoz szükséges dokumentumokat - mivel ön ezt tervezi, erre nem is vesztegetnék több szót.

Ha megvan a rendszám, akkor a robogó okmányirodailag már nem segédmotoros kerékpár, így ha az utasszállítás feltételeinek megfelel, például van utaslábtartó, kapaszkodó és utasülés, akkor már nincs semmi akadálya a páros munkába járásnak. Ezzel viszont elvész annak a lehetősége, hogy a barátnő B-s jogsival vezesse.

Mivel itthon a rendszámos robogó olyan, mint az írástudó fehér holló, ezzel az ellentmondással nem is szoktak nagyon foglalkozni, sőt, azt is el tudom képzelni, hogy a rendőr sem fog eligazodni a jogszabályok között.

Plusz ide a rozsdás bökőt, hogy valaki kommentben be fogja dobni, hogy amikor az asszony megy, akkor vegye le a rendszámot. Akkor viszont a biztosítás válik hirtelen érvénytelenné.

Üdv:

Nepperűző

Kínai quad = a fáraó átka

2015. május 3., 12:53 Módosítva: 2015.05.04 16:11
3
Tisztelt Nepperűző!

Hobbi tevékenység céljából vásárolnék quadot. Nem igazán vagyok jártas a motorok/quadok területén, ezért fordulok Önhöz. Olyan quadot keresek, amit töltés tetején, egyszerű földúton használhatok. Semmi komolyabb. Nem verseny, nem terepezés, csak örömteli furikázás. Annyi hasznos és haszontalan információt olvasok neten, hogy már fájdalmas. Mi lehet az igaz? Elsősorban elektromos quadot keresnék (nem igazán találok), mert azt zajszennyezést tiltó helyeken is használhatnám, de kisebb benzines gép is jöhet.

Mindenki óva int a kínai olcsóságoktól. Tényleg így kell félni tőlük?

A quadokhoz nem is értek, de a matekhoz azért csak-csak. 170 000 Ft egy új kínai quad, 125 ccm-vel, míg a nagyobb márkákból a 90ccm-es is 650 000 Ft. Nyilván ami ennyire olcsó azonnal elrettenhetne, de nem igazán értem. Mindenki hurrog de senki nem ír olyan tapasztalatot, hogy neki lett volna és TÉNYLEG szar lenne.

Nem versenyezni és ugratni akarok, csak lassan "élményközlekedni."

Ha teljesen el is romlik a 170 000 és kukába vágom, akkor is vehetek még három egész másik quadot belőle... Ezért nem igazán tudok konklúziót levonni ezekből. Bevallom 650 000- ből már mást is tudok venni ami igazi élményt nyújt.

Önnek mi a véleménye, tapasztalata a témában?

Üdvözlettel:

Ricsi

Kedves Ricsi!

Az elektromos quad legfeljebb arra való, hogy kisgyermekek a kertben menjenek pár kört, de még nem találkoztam olyannal, ami ennél komolyabb kihívást le tudna gyűrni. Ennek egyik legfőbb oka, hogy a jó elektromos hajtáslánc és az azt kiszolgáló akkumulátorok nagyon drágák - ha valóban jól megépítik, akkor garantáltan drágább lesz, mint egy komoly, prémium kategóriás benzines példány. Ami meg nem ilyen, az lassú, ólomnehéz, gyenge és kis hatótávolságú - el kell fogadni, a villanyhajtás még nincs abban a fázisban, hogy az ön által ideálisnak talált ártartományban jó legyen. De tízszer annyiért sem lesz az.

Egy telivér kínai quad. Nincs benne bizalmam
Egy telivér kínai quad. Nincs benne bizalmam

A kínai olcsóságoktól való félelem teljesen jogos, aminek két oka van: egyszer bizonytalan a garanciális háttér, másrészt ha bármi elromlik, az alkatrész-utánpótlás sem mindig biztosított. Ráadásul típusonként változó gondok merülhetnek fel, gyenge főtengelytől kezdve hitvány, beállíthatatlan karburátorokig bármi. Ezeknek a futóműve is hitvány, a fékek is rosszak, az egyetlen jó tulajdonságuk, hogy mozgásképesek.

Ettől függetlenül szerintem akár jól is lehet járni, ismerek olyat, aki éveken keresztül boldogan veretett 250-es noname quadjával, a kellett, dugattyút cserélt, ha elengedett a lengőkar, hegesztett, és végül előbb unta meg a hatósági vegzálásokat, mintsem végleg letérdelt volna a járműve.

Ezzel egyébként el is érkeztünk a leginkább necces ponthoz: a quadokon jellemzően nincs rendszám, a kínaikra pedig rendes típusengedély sem nagyon létezik - ezért vagy zárt pályán lehetne őket használni, vagy sehogy.

A fentiek ismeretében én sem javasolnám a kínaiakat olyannak, aki nem szeret szerelni, nincs otthon hegesztőtrafója és jól felszerelt műhelye. Barangolásra pedig semmilyen rendszám nélkülit nem mondanék, mert attól még, hogy csak kevesen buknak le, még illegális.

Üdv:

Nepperűző

Minőség az évjárat ellen

2015. május 1., 13:49 Módosítva: 2015.05.02 14:00
25

Tisztelt Nepperűző

40 éves fejjel egy éve robogózom. Folyamatban van a nagy A jogsi. Fokozatosság elvét követve vagy a Honda CBF125 (3 éves körüli) vagy Honda XL125V Varadero (kb. 8 éves) összehasonlításából melyiket hoznád ki győztesként?

Üdv: Csaba

Kedves Csaba!

A kor mindenképpen a CBF mellett szól, az még szinte új, ha valaki erre gerjed, annak nincs tovább. Ha stopperrel a kézben végigmérnénk, simán kijönne, hogy jobban megy, az egy hengeres nyomatéka alacsonyabb fordulatról, hirtelenebb érkezik, ráadásul könnyebb is.

Honda CBF125
Honda CBF125

Én mégis a Varaderót választanám, hiszen egy sokkal finomabb motor, míg a CBF-en eléggé érezni, hogy a fejlődő ázsiai országokra szabták, addig a Vara egy igényesen megépített műszer. Korábban már magasztaltam, az itt és itt olvasható.

Honda Varadero 125
Honda Varadero 125

Üdv:

Nepperűző

Kezdő motor, amit később sem unok meg

2015. április 29., 14:47 Módosítva: 2015.04.30 12:56
11

Kedves Nepperűző!
Szeretném a segítséged kérni. Kezdő nagymotor jogsival motor vásárlás előtt állok. A keret kb. 800 ezer forint. Többféle motor tetszik, de sajnos nem tehetem meg, hogy mindet kipróbálom. Abban kérném a segítséged, hogy mivel elég magas vagyok (190cm fölött), melyek azok a gépek, amik a fizikai méretüknél fogva alkalmasak lehetnek, nem lesz a nyakamban a lábam. Az sem jöhet szóba, hogy egy 250-essel kezdjek, majd ha jól megy, jöjjön a nagyobb, mert közel a 40 felé már nem akarok cserélgetni. Inkább egy 600-as körüli gépre gondoltam, amivel kezdőként is (megfelelő önmérséklettel) el lehet boldogulni, de ha a rutin meglesz, akkor is megfelelő lesz. Nem kell, hogy autópályán tudjon 250-el repeszteni, főleg országúton használnám. Nem kell hogy, két főnek kényelmes legyen, mert csak szabad időmben tekeregnék vele egy jót. Nem kell, hogy sok cuccot lehessen rá pakolni, nyaralni a család úgyis kocsival megy. Szóval az alábbiakban gondolkodom: Bandit 600-650, Suzuki GSR600, Suzuki SV650, Yamaha FZ6, Honda Hornet 600, Kawasaki ER-6, Suzuki DL650. Persze nekem kell kipróbálni és dönteni, de a fent leírtak szerint mik között keresgéljek?
Köszönöm!
Tom

 
 

Kedves Tom!
Mivel a Bandit 600/650, az SV650, az FZ6, a Hornet és az ER-6 biztosan szűk lesz neked, a GSR600 pedig a nálad kisebbeknek is elég hajtogatós motor. A Suzuki DL650 V-Strom lesz a nyerő a méreteidnek, illetve én még számolnék a helyedben a Kawasaki Versys 650-nel is. Ezek egyfelől kellemesen erős, de nem ijesztő motorok, magasak, kényelmesek, márészt műszaki oldalról is nehéz beléjük kötni, tartósság szempontjából mindkettő etalon.
Kawasaki Versys 650 - szokni kell a külsejét, de nagyon jó motor
Kawasaki Versys 650 - szokni kell a külsejét, de nagyon jó motor


Üdv:
Nepperűző

Motort vagy robogót venne? Kérdezze a Nepperűzőt!

Autó vagy motor?

2015. április 26., 14:28 Módosítva: 2015.04.27 15:13
570

Kedves Nepperűző,

Egy ideje már szeretném letenni az A-s jogosítványt, és venni egy nagymotort. Most összegyűlt rá a pénz (jogosítvány + Kawasaki ER-5), viszont többen javasolták, hogy gondoljam inkább át és autót vegyek, mert azzal télen is sokkal kényelmesebben utazok. 24 éves vagyok, ez lenne az első autóm/motorom. Ön mit gondol?

Előre is köszönöm a választ!

Üdv,

Balázs

Kedves Balázs!

Ez egy motoros lap, szóval szarjál az autóra, vegyél motort. Amúgy mégis, milyen más választ vártál tőlem?

Üdv:

Nepperűző

BMW-s hibák és sztereotípiák

2015. április 25., 17:42 Módosítva: 2015.04.26 14:32
26

Kedves Nepperűző!

BMW K 1200 R vásárlását tervezem. Nem értek a motorokhoz, mire érdemes odafigyelni ennél a típusnál? Típushibákat ismer esetleg? Kevés van belőle Magyarországon eladó, német, osztrák, olasz darabokat néztem neten egyelőre, ami feltűnt, hogy az olasz példányok olcsóbbak.

Olaszok hasonlóan használják motorjaikat, mint autóikat? Van ezzel kapcsolatban tapasztalata?

Előre is köszönöm válaszát!

Üdvözlettel: Gábor

Kedves Gábor!

A BMW K 1200 R kapcsán főleg típushibákról tudunk beszélgetni. Az apróság, hogy igényli a prémium benzint, és a 250 kilójával nem számít pehelysúlyú motornak. Az első évjáratok óvatosan fogalmazva sem voltak tökéletesek, ezért érdemes minél későbbi darabot választani. A legelső elkészült daraboknál adódtak gondok a vezérléssel, de azt szinte azonnal javították, utána módosítottak a féktárcsa felfogatásán, gond volt a Paralever hátsó futómű tűgörgőivel, idő közben módosítottak az ABS-en, mindeközben folyamatosan kerültek elő a váltóproblémák. Ja, és ez is.

BMW K 1200 R
BMW K 1200 R

Az oszták és a német példányok általában tényleg megkíméltebbek, de ez nem jelenti azt, hogy Olaszországból ne lehetne patika állapotút behozni, vagy a németeknél ne lenne elhanyagolt fos. A használt motorok importjával foglalkozó ismerőseim viszont egyöntetűen állítják, hogy bár olaszból olcsóbban bejön a gép, a némettel utána sokkal kevesebbet kell foglalkozni. Meg hát az sem mindegy, hogy Szicíliában egész évben szezon van, Hamburgban pedig nem, ez tíz évre levetítve elég komoly futásbeli különbséget jelent. Azzal viszont gondolom nem mondok újat, hogy a megkíméltebb motor drágább is lesz.

Üdv:

Nepperűző

Lusta az olvasó, nem nézett utána

2015. április 24., 16:47 Módosítva: 2015.04.25 12:40
3

Kedves Motordoktor!

Városi, elővárosi közlekedésre (és némi laza, rövid túrára) szánt robogót keresek, 250-300 ccm-es hengerűrtartalommal. Régóta tetszik a Yamaha XC vagy VP300-as modellje - az elnevezésen kívül van különbség?

További kérdésem, hogy van-e valamilyen tipikus nyűgje, hibája, amire érdemes odafigyelni, illetve olyan évjárat, amelyet inkább kerülni érdemes? Illetve van-e más ajánlatod ebben a hengerűrtartalom-tartományban? Én 185 cm vagyok, a keret pedig 3-400e Ft.

Előre is köszi a választ!

Üdv: Tamás

 
 

Kedves Tamás!
Az XC-vel kezdődő típusnevű X-City elődje volt a VP-vel kezdődő Versity, ez a különbség köztük. Ezek jellemzően megbízható, jó minőségi robogók, műszakilag a Yamaha X-Max-szal azonosak, csak a kerekük nagyobb. Mivel típushibájuk nincs, ezért az állapotra kell figyelni, a témát egyébként már korábban körbejártuk, a kérdés előtt ezért tanácsos rápróbálni a keresőben, hátha írtunk már róla.

Yamaha X-City
Yamaha X-City

Üdv:
Nepperűző

Motort vagy robogót venne? Kérdezze a Nepperűzőt!

Kicsi lesz neked az a motor, keress nagyobbat!

2015. április 23., 17:44 Módosítva: 2015.04.24 13:31
24

Kedves Nepperűző!

Kezdő nagymotoron gondolkozom. Van már valamennyi tapasztalatom főleg robogóval, meg egy kevés 125-ös enduróval, ezért valami kezes 500-as került a képbe egyelőre. A nagy probléma, hogy 2 méter feletti vagyok 1 méteres lábakkal és 110 kiló. Én így elsőre egy CB500-ason gondolkoztam, nagyon tetszik a formája és az ER-5/GS500/CB500 háromszögből erről olvastam a legjobbakat. Sajnos viszont elég keveset találtam használtan úgyhogy gondoltam megkérdezem mi egyéb jöhetne még szóba nekem. Esetleg CB600F? A 10-es úton városba ki-be járni és hétvégén túrázásra fogom használni. Mindennel együtt kb. 700-at szánnék rá.

A választ előre is köszönöm:
Gergő

 
 

Kedves Gergő!
A kezes 500-asokat kezdő motornak általában átlagos méretű embereknek szoktuk javasolni, mivel te inkább a Júlíus Hafthór Björnsson méretosztályba tartozol, neked egy ilyen könnyű ötszázas olyan lesz, mint nekem egy karcsú 250-es. El fog veszni alattad. Nagyjából igaz ez a Honda CB600F Hornetre is, ami egy karcsú és sportos négyhengeres.
Honda XRV750 Africa Twin
Honda XRV750 Africa Twin
Talán egy CBF600F jobban megfelel neked, de a magasságod miatt nyugodtan nézelődj a túraendurók között, ott kisebb eséllyel fog beleérni a térded a kormányba. Első körben a Transalp-DL650-Versys 650 univerzumban érdemes körülnézned, ezek kiforrott, sokat bizonyított típusok, amikkel minimális a kockázat, de a hozzád hasonló óriások a Honda XR750 Africa Twint is szeretni szokták.

Üdv:
Nepperűző

Motort vagy robogót venne? Kérdezze a Nepperűzőt!

Nem létező típust megvehetek?

2015. április 22., 17:42 Módosítva: 2015.04.23 12:16
24

Szia!

Egy Honda CB600F Hornetem van, 2009-es évjárat. Szeretném lecserélni egy Husqvarna Nuda 900R-re. Németországban még lehet kapni ezt a motort. Van valamilyen tapasztalatod erről? Alkatrészeket be lehet szerezni hozzá, és ha igen, milyen drágán? Van hivatalos szervize Magyarországon? Mit gondolsz erről a motorról, érdemes lecserélnem a Hornetet? Vagy inkább mást ajánlasz?

Válaszodat előre is köszönöm!

Üdv: Gábor

 
 

Kedves Gábor!
A Nuda 900-zal itthon nagyon kevés embernek lehet tapasztalata, én nem tartozom közéjük. Olvasmányélményeim alapján viszont rendkívül bitang motor. Az alkatrész-ellátás ha nem is triviális, de nem megoldhatatlan, a kopó-fogyó dolgok ugyanis nem egyedi darabok, a féktárcsa, betét, légszűrő, olajszűrő, stb... megvásárlása nem nehezebb, mint bármely más európai motorhoz.
Husqvarna Nuda 900
Husqvarna Nuda 900
A gond a speciális alkatrészekkel keződik, ha mondjuk összetöröd, akkor nem lesz könnyű mondjuk első lámpát vagy tankot találni hozzá. A hivatalos szerviz megintcsak necces, hiszen ez a motor a BMW F 800 R-en alapul, de nem egyezik a kettő, a soros kéthengeres blokkban is elég súlyos különbségek vannak, a Husqvarna gyújtását például 270 fokkal eltolták – így a BMW szervizek nem feltétlenül foglalkoznak vele. Ráadásul a Husqvarna márkanév már a KTM-hez tartozik, és a modellt törölték a kínálatból, tehát ott sem fognak vele foglalkozni – de egy jó szerelő egy szervizkönyv birtokában azért el fog vele boldogulni, úgyhogy emiatt én nem aggódnék.
Közeli rokon: BMW F 800 R
Közeli rokon: BMW F 800 R

Hogy most le kell-e cserélned a Hornetedet, azt én nem fogom tudni megmondani, szerintem nem kell sokat aggódni a Husqvarna miatt – ha Moto Morinit akarnál venni, akkor azért mást mondanék, de szerintem simán vehető, sőt, az ismerősi köröm peremén valaki most vett egyet Olaszországból. Ha mégis fáznál tőle, akkor a BMW F 800 R logikus alternatíva lehet, és a közeli rokonság miatt nem is kerülnél messze a vágyaidtól.

Üdv:
Nepperűző

Motort vagy robogót venne? Kérdezze a Nepperűzőt!

Kevés pénzből jó 125-öst

2015. április 17., 14:57 Módosítva: 2015.04.18 11:32
29

Szia!

A segítséged szeretném kérni 125-ös robogó/motor vásárlásában. Eddig a nagy kiszemelt a Honda Varadero 125 volt, de az egyelőre túl drága. A kérdésem az lenne, hogy mit ajánlanál A1 kategóriában, ami azért hasonló teljesítménnyel rendelkezik mint a Varadero, de olcsóbb (olyan 300 000Ft lenne rá)? 80%-ban városban használnám, de fontos lenne az is, hogy mondjuk egy Pécs-Budapest utat kényelmesen meg lehessen tenni.

Remélem nem írtam lehetetlent.

Üdv: Bálint

Kedves Bálint!

Amit írtál, az majdnem lehetetlen. Az első tanácsom, hogy spórolj még egy darabig, és vegyél 125-ös Varaderót. Nagyon jó véleménnyel vagyok a típusról, finom és tartós műszer, bár a nagy tömeg miatt és az egyhengereseknél pörgősebb V2-es blokk miatt nem annyira dinamikus, de ha megvan a lendület, a világból ki lehet vele menni. Rendkívüll kényelmes az ülés, jó a futómű és magas ember sem néz ki hülyén rajta.

Honda Varadero 125
Honda Varadero 125

2004-ben volt egy ráncfelvarrás, ekkor a katalizátornak köszönhetően már teljesíti az Euro-2-es normát, illetve a hűtővíz elvezetését úgy oldották meg, hogy fűtse a karburátort, így gyorsabban bemelegszik. Ezen felül további újítás ezeknél, hogy új fényszórót kapott, színezett lett a plexi, valamint a vészvillogó is a felszereltség része lett.
Ha ez az út nem járható, akkor jönnek az eseti vételek – a japán négyütemű 125-ös motorok közül három kiló alatt Yamaha YBR125-öt lehet kapni, ami ha nem is a műfaj csúcsa, de elég tartós, megbízható darab, ráadásul mentes a 250-es változat kuplunghibájától. Ha szerencséd van, még szembe jöhet egy CBF125 is, de az sem a Varadero minőség, erősen érezni rajta, hogy a harmadik világnak fejlesztette a Honda.

Üdv:

Nepperűző

Motort vagy robogót venne? Kérdezze a Nepperűzőt!