Nepperűző

Elegem van a vonatból, motorra ülnék!

2015. január 8., 13:38 Módosítva: 2015.01.09 10:54
220
Üdv!

Húsz éves,dolgozó ember vagyok, aki kicsit belefásult a mindennapos vonattal történő ingázásba, és mivel eléggé meghúztam a nadrágszíjat 2014-ben, sok spórolt pénzem van. Szabadság után vágyom, mivel a késő vonatokból és az állomáson töltött felesleges órákból elegem van. Jogosítvánnyal egyelőre nem rendelkezem, de egy eléggé friss élménynek hála beleszerettem a motorokba, és emiatt minél hamarabb szeretnék megkaparintani egy A2 (vagy korlátlan) jogosítványt. Kétkerekű barátainkról keveset tudok, mivel idáig inkább az autók körül nyüzsögtem. A gépet elsősorban napi 110 kilométer megtételére használnám, leginkább egyedül, de eléggé sanszos, hogy utassal is. Olyat keresek, ami megbízható, és sokkal hosszabb utak megtételére is alkalmas egyenletes tempóban, akár egy utassal is. A pénzmennyiség amit rá tudnék szánni alapból 800 ezer forint lenne, talán nagyot nyújtózva egymillió. Friss jogosítvánnyal rendelkező embernek, a feltételekhez milyen motort javasolna?

Előre is köszönöm:
Bálint
 
Kedves Bálint!

Sajnos leveledből nem derült ki, hogy milyen alkatod van, vagy mik tetszenek, így igen nagy lesz a merítés, amiből válogathatsz. Nyolszázezer forintért lényegében már bármilyen stílusú motort kapsz, a majdani friss jogosítvány és a felhasználási szándék miatt a két szélsőséget, a cruisereket és a sportmotorokat egyből kiszórtam. Ez előbbiek feleslegesen nehezek, az utóbbiak pedig nem kezdőknek valók, ráadásul a napi 110 kilométeres ingázásra sem feltétlenül a hasalós pozíció a legjobb, a hosszú utak pedig meggyötrik a vezetőt, aki még nem tanulta meg, hogyan tartsa magát combból és hasizomból, ahelyett, hogy a csuklóját terhelné feleslegesen. Sőt, ezek az utasnak is kimondottan kényelmetlenek, egy párkapcsolatban simán lehet szakítópróba egy két fős balatoni kiruccanás egy Yamaha R6 nyergében.

Sajnos az sem derült ki leveledből, hogy a nyolc kilót kizárólag a motorra szánod, vagy a motorra és a felszerelésre. Az utóbbira érdemes félretenni legalább egy százast, hiszen szükséged lesz sisakra, nadrágra, csizmára, kabátra, kesztyűre, hogy csak a legszükségesebbeket említsem, és ezek a kilóból éppen kijönnek, ha az olcsóbb motyókat vásárolod össze. Ráadásul első motorra felesleges sokat költeni, egyszer úgyis el fog dőlni, rosszabb esetben egy kisebb baleset is jó eséllyel befigyel az első pár évben, arra pedig felesleges a kiállítási állapot.

Mindenes motornak jó választás a Suzuki SV650, a régebbi, csővázas, karbis példányok már fél millióért kaphatók (1999–2002), a takarékosabb, injektoros kivitelből (2003-tól) már hétszázezerért nagyon jót találhatsz. 2007-től már dupla gyújtással készültek, ettől az évjárattól már kaphatók voltak ABS-szel. Létezik naked változat magas kormánnyal, és sportos csutkákkal szerelt félidomos is. A kínálat bőséges, van miből válogatni, nagyon megbízható típus, bár 50-60 ezer kilométeres futás fölött elkezdik csipegetni az olajat, illetve a sebességmérő jeladójáról törhetnek le a fülek, ennek pótlása körülbelül 10–15 ezer forintos tétel.

Képbe kerülhetnek a Suzuki Banditok és a hatszázas Yamaha XJ-k, ezek nagyon hasonló gépek, de a Suzukiknak valamivel jobb a futóművük – de mind a kettőnél jobb vétel a Honda CB600F Hornet. Jó forma, megbízható blokk, jó teljesítmény jellemzi. Papíron száz lóerő, de nem kell tőle félni, ez az érték ötszámjegyű fordulaton jelentkezik, abba pedig a gyakorlatlan kéz sem forgatja bele véletlenül. Nagyon könnyű vezetni, és rendkívül bőséges a kínálat is. Én a 2000 utáni évjáratokat ajánlom.

A Kawasaki ER-6F és csupasz ER-6N formaterve megosztja a közönséget, de megbízhatóságukhoz nem férhet kétség. A soros kéthengeres blokk jó karakterű, lent nyomatékos, de szépen ki lehet forgatni. Szintén rendkívül kezes típus mind a kettő, ráadásul nagyon szép részletmegoldásokat találunk rajta, ilyen a különleges, jobb oldalra szerelt központi rugóstag. Az első évjáratoknak (2006–2008) típushibája volt a váz repedése, ami rengeteg konfliktust generált a forgalmazó és a vásárlók között, ám működési zavart nem okozott, illetve a legtöbb esetben ezt már javították. A 2009 utáni modelleknél ilyesmivel már nem kell számolni.

Ha tetszik, nyugodtan be lehet vállalni egy Yamaha FZ6-ot is, aminek karaktere a Hornethez hasonlít, de kidolgozása bizonyos területeken elmarad a Hondától. Cserébe nagyon jó áron mennek mostanában, a főegységek pedig ennél a típusnál is hosszú életűek. A Suzuki GSR600 is hasonló kategória, úgy tartja a mondás, hogy ha egy GSR-nek van szervízkönyve és jó a gumija, bátran meg lehet venni.

Ha tetszenek a túraendurók, kinyílik számodra a világ: ezek kezes, kényelmes, jól pakolható, megbízható típusok, amik kialakításuknak köszönhetően sérülés nélkül átvészelhetnek kisebb eséseket, eldőléseket. Érdemes őket bukókerettel ellátni, ami nem csak jól áll egy ilyen motoron, hanem az egyik legfontosabb extra is, hiszen védi a blokkot és a fényezett elemeket.

A kategória két favoritja a Suzuki DL650 V-Strom és a Honda Transalp 600-as és 650-es változata. Mind a kettő piszkosul megbízható. A mérleg nyelvét a Suzuki felé billenti, hogy némileg erősebb, és hatsebességes váltóval szerelt, a Transalp cserébe viszonylag olcsóbb, és 21-es első kerékkel rendelkezik, vagyis terepen valamivel ügyesebb. A 600-as Transalpok közül a második szériás, ezüst blokkos példányokat kell keresni, ezek örök darabok. Típushibái ismertek (feszültségszabályozó és a CDI gyújtás egysége), ezekre fel lehet készülni, illetve ha az előző tulajdonos már megcsináltatta őket, gondtalan kilométerek következnek.


Üdv: Nepperűző

Motort vagy robogót vásárolna és tanácsra van szüksége? Erre a címre várjuk kérdéseit.

Friss jogsival krúzolnék

2015. január 5., 16:37 Módosítva: 2015.01.06 17:54
13
Helló!

20 éves fiatalember vagyok, és életem első motorvásárlása előtt állok. A motort közúton meg városban szeretném inkább használni, nem célom, hogy túl nagy sebességekkel száguldozzak, sokkal inkább szeretem a lassabb, nézelődős motorozást (sokat túráztam biciklivel, innen ez a fajta vágy). Mindenesetre szeretném, ha elég erős lenne a motor ahhoz, hogy 2 személyt kisebb csomaggal együtt el bírjon húzni egy hegyen. Eddig a cruiser típusú motorokat nézegettem, azon belűl is a Honda Rebelek tetszettek meg nagyon. A kérdésem az lenne, hogy mekkora motor felelne meg az általam felsorolt követelményeknek? Elég a 125-ös, vagy inkább 250-es kellene, vagy annál is nagyobb?

Előre is köszönöm a választ
Maradok tisztelettel!
Balogh Sámuel
 
Szia!

A költségvetési keretet nem írtad, így csak tippelni tudok. Szerintem első motorra felesleges túl sokat költeni, úgyis eldől párszor, esetleg egy-két kisebb esés is becsúszik, emiatt olyan 4-500 ezer forint alatti motorokat ajánlok, amihez jó az alkatrészellátás. A cruiserek akkor jók, ha élvezet velük lassan menni, ehhez viszont nyomaték kell – tehát hiába szép a Yamaha XV250 Virago és hiába vannak jó áron Kawasaki EL250 Eliminátorok, szerintem boldogabb leszel egy nagyobb köbcentis motorral. Pláne két főnek már kell valamennyi erő, hogy egy emelkedőn országúti tempónál ne fogyjon el a szusz. Nálam ebben a műfajban, ennyi pénzért egyértelműen a Yamaha XV535 Virago az egyik befutó: szép léghűtéses blokk, jó vezethetőség, nem túl nehéz, nem túl erős, de kellemesen motorozható, általánosan megbízható, jó minőségű típus. kellő odafigyeléssel ennyiből lehet jót kifogni, persze, ezek nem új motorok, idővel ezt-azt meg kell rajtuk csináltatni, de lényegesen kevesebb kockázatot hordoznak, mint a legtöbb konkurens.

A Yamaha Virago 535-öt 1988-tól 2004-ig gyártották, apró módosításoktól eltekintve változatlanul
A Yamaha Virago 535-öt 1988-tól 2004-ig gyártották, apró módosításoktól eltekintve változatlanul

A másik tippem a Suzuki LS650 Savage. Nagyon szép letisztult vonalai vannak, én lennék az utolsó, aki lehülyézi azt, akinek tetszik. A Viragóval szemben hátránya, hogy csak egy hengerrel rendelkezik, és bár csak harminc lóerő, egyenletes nyomatékával kellemes darab. A blokkja nagyon megbízható, némi változtatással ez található a DR650-ben és alaposan kipofozva, más hengerfejjel a Freewindben is, és azok – pláne a Freewind – piszkosul jó és piszkosul megbízható gépek.

Suzuki LS650 Savage: jó kiállíású klasszikus chopper, egyhengeres blokkal
Suzuki LS650 Savage: jó kiállíású klasszikus chopper, egyhengeres blokkal


Sok sikert, hogy megtaláld a számodra megfelelőt, és találj egy nem leharcolt, gondosan karbantartott darabot!

Üdv:

Nepperűző


Motort vagy robogót vásárolna és tanácsra van szüksége? Erre a címre várjuk kérdéseit.

Motor helyett robogót, de melyiket?

2014. szeptember 6., 05:40 Módosítva: 2014.09.07 13:29
74

Kedves Nepperűző!

Nem tudok egyelőre dönteni, ezért az ön véleményét kérném ki. A kettő kiszemelt gép a Suzuki Burgman 400-as, illetve a Yamaha Majesty 400-as. Mindkettő 2007-es vagy újabb kiadásban érdekelne. Jelenleg egy KTM 640 Sm-et hajtok. Sokat használom városban, több kisebb megállóval, néha pakkal, illetve utassal is. A motorozás élmény helyett kezd betörni a funkcionalitás és a kényelem. Emiatt lenne a csere. Olyan kell, amivel akár 100 km-et is tudok utazni 2 személlyel, segg zsibbadás nélkül. 2 teljes sisakot nyeljen el a tárolója. Kocsik között elférjek. Legyen megbízható. Árban olyan 600-900 ezer között gondolkodom. Köszönöm válaszát.

Köszönettel:

András

Kedves András!

Sok egykori motoros búcsúzik mostanában a kalandoktól és lép tovább a racionalitás felé. A nagyrobogók térnyerése évek óta folyamatos, de látványos, hogy a használtmotor-piacon mennyivel lendületesebben zajlik mindez. A tíz legnépszerűbb import típus közül az első a Suzuki Burgman 400 összes generációja. Elfogadható időjárás esetén élvezet velük a közlekedés, még ha messze nem is akkora, mint egy jó motorkerékpárral. 

Mivel a két vágyott típus közül csak a Suzuki Burgman 400-at ismertem közelebbről, kicsit nyomozni kezdtem a Yamaha YP400, vagyis a Majesty ügyében. Kíváncsi voltam, mit kap a kevésbé népszerű Yamaha vásárlója a fél- egymillió forintos ársávban. Röviden: ha elég körültekintő, mindent amire vágyik, vagy egy szépre sminkelt hullát, ha óvatlan.

Az AN400 hat évvel korábban jelenet meg, mint a Yamaha négyszázasa. A korai Burgman gyakorlatilag egy kettőötvenes robogó nagyobb hengerűrtartalommal, ennek minden előnyével és hátrányával. A régi Burgmanek (2007. előtt) alaptulajdonsága a motorolaj-fogyasztás, ezért még a Burgman bázis szerelői is csak akkor javasolják a manapság 500 ezer alatt kapható régebbi kiviteleket, ha valaki képes tankolásonként akkurátusan ellenőrizni a szintet és töltögetni egy kicsit, ha szükséges. 

A Burgman olajfogyasztása, egyes vélemények szerint a bevonatolt aluhengerrel gyártott K7-es modell, vagyis a 2006-2007-es évjárat megjelenésével szűnt meg. Mások szerint akkor is inkább csak csökkent, de máig jelentkezhet. A Suzuki ettől az évjárattól készül dupla első tárcsafékkel, ami jelentős fékerőtöbbletet eredményez. Kasznija is nagyobb, mint a korábbié, ami a szél- és esővédelem szempontjából fontos.

A Yamaha YP400 első évjáratától kezdve fejlettebb, igényesebb és drágább robogó volt, mint az akkori Suzuki. Váza nem egyszerű acélcső szerkezet, hanem masszív alumínium, ami nagyobb merevséget jelent, nagyjából azonos tömeg mellett. A Majesty közelről kisebbnek tűnik, mint a Suzuki, ami nem is csoda, mert bár kerekei közel azonos méretűek (elöl 14, hátul 13 colos), a tengelytávja mindössze 1565 milliméter a Suzuki 1590 milliméterével szemben, ugyanakkor mindkét gép száraz tömege kétszáz kiló fölött van.

Egy ilyen, 33-34 lóerős kanapérobogó egészen más vezetési stílust igényel a forgalomban, mint a KTM 640 Supermoto. Talán nincs is két, egymástól távolabbi kategória. Jól írta, hogy a kényelmi szempontok az elsődlegesek a váltásnál, mert ezek a nagytestű automaták elsősorban kényelmesek, és csak másodsorban élvezetes járművek. Futóművük például nem bírja a rossz utakat. A négyszázas robogók CVT-váltója alacsony fordulatszámra hangolt, vagyis gyárilag nehéz görgőkkel szerelik. Állóhelyzetből nem ugranak akkorát, mint egy egészséges kettőötvenes, viszont később, úgy nyolcvan-százkilométeres sebesség fölött simán elhúznak mellettük. Így országúton, illetve autópályán nem pörgik szét magukat. A karakterisztikán a CVT utólagos hangolásával lehet változtatni, de a Yamaha 2009-es modellváltásánál is gondoltak erre.

Azt írja, főként városban robogózna, szerintem ez még utassal a háta mögött is ideálisabb egy kettőötvenessel.

A Burgman a K7 után 62 literes ülés alatti tárolórekesszel készült, ami elvileg két zárt bukósisakot elnyel, de tapasztalatom szerint ez nem szentírás, mert a sisakok formája sokat számít. A két robogó benzinfogyasztása hasonló, 4 liter/100 kilométeres átlag környékén lehet tartani, de a fenntartásuk nem csak ebből áll.

Sokan nem számolnak azzal, hogy egy robogót is karban kell tartani és amikor hatévesen behozzák az országba, többnyire kell is rá költeni. Csak annyit mondok, óratekerés égen-földön. Törött, vagy abból felépített példányt nem vennék sem a Suzukiból, sem a Yamahából és tényleg nem csak azért, mert a Majesty 400-hoz pusztán egy gyári fejidom is 160 ezer forintba kerül. A gond inkább az, hogy amikor egy robogót összetörnek, a könnyen javítható idomok alatt is összekuszálódik pár dolog, és ezeket nehéz helyreállítani.

A fejidomtartó-konzol például mindkét típuson az első fényszórót és a környező burkolatokat is tartja, vagyis ha deformálódik, referencia híján lehetetlen úgy visszahúzni, hogy minden tartópont a helyére kerüljün. Érdemes megnézni, hogy a Burgman vagy Majesty orra nem ferde-e az első kerékhez képest, illetve, ha már leguggoltunk a robogó elé, ellenőrizhetjük, hogy az egyetlen (alsó) villahíd és a két teleszkópszár nem ferde-e egy korábbi ütközés miatt.

Az azonos kerékméretek ellenére csak a Yamahára jellemző, hogy idővel (30 ezer kilométer táján) lógni kezd a kormánycsapágy. A gyári alkatrész 40 ezer forintba kerül, a szerelés viszont még a szakszervizben is eltart 4-5 órán át. A végösszeg biztosan több lesz mint 60 ezer forint. A Suzukiban gyárilag kúpgörgős csapágy van, ez sokkal tartósabb, nem jellemző, hogy cserélni kell.

A tipikus sérüléseken kívül többnyire az olajcsere hiánya szokta kinyírni a nagyrobogókat. Amikor az egy liternél alig nagyobb olajtöltetet elfelejtik időben lecserélni, a robogó egy idő után biztosan csipegetni fogja, majd lassan a nívó minimumszintje alá kerül és először általában a hengerfej, majd a főtengely megy tönkre.

A másik, szintén mindkét típusra jellemző probléma, hogy nem cserélik a levegőszűröt, pedig az a városi használatban elég gyorsan, akár tízezer kilométerenként elkoszolódik. a Yamaha World szervizében találkoztak olyan, kopott hengerű Majestyvel, amelynek légszűrőjét benzinnel moshatták ki korábban, majd visszaszerelték. Ez tilos. Innentől az olajjal átitatott papírbetét már nem fogta meg a kvarchomokot, és kosz lassan elvégezte munkáját a hengerfalon.

A Majestyben, a Suzukival ellentétben rögtön két levegőszűrő is van, ezek együttes gyári alkatrészára, körülbelül 14 ezer forint, de a használt-robogós vonalon ismert Wilker szerint megfelelő az olcsóbb Hiflo Filtro gyártmányú is. A lényeg a rendszeres ellenőrzés és csere. A gyári hajtószíj mindkét robogóhoz körülbelül 43-45 ezer forint, ám a Yamaha visszatérő problémája, hogy induláskor nem tapad ki rendesen az ötpofás hátsó kuplung, ezért hosszan csúszik, majd elkopik és sírni kezd. A Suzukiról nem hallani ilyesmit, de mindkettő javítható felújítással tízezer forint körül, esetleg új, gyári alkatrésszel ezen összeg többszöröséért.

A Burgmant és a Majestyt is ki kell próbálni mindenféle tempónál és manőverrel, hogy el tudja dönteni, önnek melyik a megfelelő, vagy melyiken tud kényelmesen elhelyezkedni. Nekem kicsit jobban tetszik a Majesty, de a Suzuki is jól szolgált a nyári osztrák túránkon. A Wilkernél egyébként 3-6 hónap garanciát adnak ezekre a használt robogókra, a Burgman Bázisnál pedig egységesen 6 hónap szavatosság jár minden eladott gépre. A kínálat óriási, magánszemélytől is lehet kiváló állapotú példányt vásárolni, ennyi pénzért biztosan talál majd megfelelőt. Mindkét modellből gyártottak blokkolásgátlós kivitelt, de ezzel az extrával elég ritkán találkozni a magyar kínálatban. A szezon lassan végetér, ilyenkor néha egy kis alkura is van lehetőség.  

Üdv:

Nepperűző

Friss jogsihoz meztelen japánt

2014. szeptember 2., 18:05 Módosítva: 2014.09.03 11:28
71

Kedves Nepperűző!

Nemrég szereztem meg korlátlan nagymotoros jogsimat. Persze rögtön el is kezdtem nézegetni a használt gépeket. A legfontosabb az lenne, hogy megbízható legyen a motor, nem számít a márka. Leginkább a kereklámpás naked bike-ok tetszenek, ki is néztem a Suzuki GS500E-t, de nem értek hozzá. Szabad ilyet venni?

Üdv,

Pisti

Kedves Pisti!

Amíg létezik a Földön akár egyetlen megvehető Honda CB500 is, semmi okod nincs azzal a Suzukival büntetni magadat. Mindkettőt jól ismerem, csekély árkülönbség mellett eléggé eltérő a két motor. A Suzuki felületkezelése nem az igazi, rozsdál, mattul, vénül. A motorja levegős, kétszelepes, számomra kellemetlen és elég gyenge. A Honda hozzá képest markánsan jobb, pedig ez is szerény kivitelű típus, nem a legmagasabb Honda-minőséget képviseli, mint mondjuk egy VFR. A CB blokkja folyadékhűtésű, hengerenként négyszelepes és elég eleven fajta. Erősebb is mint a GS, és sokkal tartósabb, kellemesebb. 400 ezer forint körül már korrekt állapotú példányokat kapni belőle és sokat is hoznak be az országba kifejezetten a kispénzű és/vagy kezdőmotorosok örömére. Előfordul, hogy ennyi pénzért van a gépen kis plexi, és markolatfűtés, esetleg doboztartó konzol és platni is. Mindegyik emeli a használati értékét, érdemes figyelni rájuk.

Honda CB500
Honda CB500

Ebben az olcsó sorkettes mezőnyben szóba jöhet még a Kawasaki ER-5. Szebb, mint a másik kettő és nem is hallottam róla rosszakat, de maradnék a Hondánál. Rengeteg ideig gyártották, egy ideig Japánban, később Olaszországban, majd blokkja a kétezres években még bekerült a más vázzal készülő CBF500-ba is, melyből még ABS-es verzió is létezett, viszont fejidomos kivitel csak a sima CB-ből, mégpedig 1998-tól. Kevés kockázatot látok egy ilyennek a megvásárlásában. Egyszerűen mindent elmond magáról a próbaúton, főként ha viszel magaddal valakit, aki ért a motorokhoz és nem vakítja el a birtoklási vágy már az első eladó Honda megtekintésekor.

Üdvözlettel:

Nepperűző

Az alacsony ember is motorozhat?

2014. június 30., 07:10 Módosítva: 2014.07.01 17:06
73

Kedves Motoros Nepperűző!

170cm "magas" vagyok, "A" korlátlan jogsival rendelkezem. Jó pár tízezer kilométer keményebb hegyi kerékpározás és városi robogózás után szeretnék tavasztól őszig nagyobb motorral kirándulni, akár Eger-Siófok viszonylatban. Nagymotoros gyakorlatom kimerül az "A" kategóriás jogsi megszerzésével járó motorozásban. A mások által kezesnek mondott Honda CB500-on tanultam.

Főbb keresési szempontjaim:

- A CB500 az én kevéske gyakorlatommal nézve nem volt könnyű motor. Legnagyobb baja az volt, hogy a lábam rövid, így a talpam sosem tudtam letenni. Mindig fél lábbal, és még úgyis csak lábujjhegyen tudtam tartani magam a piros lámpánál várakozva. Erős testalkatom ellenére emiatt sokszor álló helyzetben, kavicson gondjaim akadtak a gép súlyával. Tehát alacsony motort keresek.

- Nem szeretnék hosszú motort, mindössze egy 2.10 * 0.70 méteres kapualj áll rendelkezésre a jármű elhelyezésére.

- Fontos a kis teljesítmény, élve szeretnék minden nap hazatérni. Az erőtartalék számomra felesleges szempont. Kirándulni szeretnék, nem száguldozni.

Szeretném a paripát kora tavasztól késő őszig használni, így ennek megfelelően felgumizható példányt keresek. Visszatérve a CB500-hoz, a magasságán kívül minden részletét imádtam, főleg a kéthengeres hangját.

Az ár, fogyasztás, költségek nem lényeges szempont.

Köszönettel: Attila

Kedves Attila! 

Mivel rendszeresen sportolsz és lábaid erősek, nem csak olyan gép jöhet szóba, amelyről rogyasztva leér mindkettő, elég ha nyújtott lábakkal le tudsz talpalni. Ezt megszokod majd fokozatosan, ahogy javul a biztonságérzeted a motoron és végül már az sem lesz létszükséglet, hogy mindkettőt egyszerre le tudd tenni.

Mivel kifejezetten békés karakterű motorkerékpárt keresel, és nem tartod fontosnak a teljesítményt, még szabadabban válogathatunk. A kisebb teljesítményű motorkerékpárok közt sok az alacsony kivitelű, mert a gyártóknak fontosak a kezdők, a női motorosok és az alacsony termetűek. 

Honda CB500, egy optimális választás a kezdőknek
Honda CB500, egy optimális választás a kezdőknek

A motorok nyerge jelentős mértékben átalakítható, így egykori tanulómotorod, a Honda CB500 is alkalmassá válhat a napi használatra. A motornyeregben lévő szivacsrétegből, annak vastagságától függően akár 2-3, egyes esetekben 3-4 centimétert is le tud faragni egy ügyes kárpitos és ez semmit nem ront a komfortérzeten. A BMW maga is évek óta kínál alacsonyabb nyerget bizonyos típusaihoz és ugyanígy, akár utólag is be lehet szerezni az alacsony üléseket a márkaközeli Wunderlich és Touratech cégektől.

A képsorozaton először az eredeti, majd a Touratech alacsony nyerge látható. A motor egy BMW F800GS, gyári nyeregmagassága horror: 880 milliméter. Az animáció egy teljes ültetőszett hatását mutatja, a készlet más villarugókat és hátsó gátlót is tartalmaz. A szett ára 1049 euró, összesen 70 milliméterrel csökkenti a motor nyeregmagasságát
A képsorozaton először az eredeti, majd a Touratech alacsony nyerge látható. A motor egy BMW F800GS, gyári nyeregmagassága horror: 880 milliméter. Az animáció egy teljes ültetőszett hatását mutatja, a készlet más villarugókat és hátsó gátlót is tartalmaz. A szett ára 1049 euró, összesen 70 milliméterrel csökkenti a motor nyeregmagasságát

Gyárilag több fokozatban állítható magasságú nyereg is létezik, ennek szép példája a Honda CBF600, melynek 2004 és 2007 közt gyártott első generációját éppen tavaly teszteltem. A minden porcikájából nyugalmat árasztó Honda vezetőülése 770, 785 és 800 milliméterre is beakasztható, sőt, a kormány helyzete is változtatható, pedig a kormánycső eleve magasra nyúlik. Szinte nem is rá, hanem beleülsz a motorba. Nagyon sokoldalú és igen kompakt motor volt a nagy egyhengeres motorral szerelt BMW F650 CS (City Scarver is) melynek opcionális, mélyített nyerge mindössze 750 milliméter magas, érdemes ezt is számításba venni.

Egy túraenduróból alakították ki az BMW F650CS-t kifejezetten városi használathoz és kirándulásokhoz. Ahol más motorokon az üzemanyagtartály van, a City Scarveren egy üreg, melybe akár közepes méretű hátizsákot is tehetsz
Egy túraenduróból alakították ki az BMW F650CS-t kifejezetten városi használathoz és kirándulásokhoz. Ahol más motorokon az üzemanyagtartály van, a City Scarveren egy üreg, melybe akár közepes méretű hátizsákot is tehetsz

Két, kifejezetten motorülésekkel foglalkozó vállalkozást ismerek Magyarországon, ha mégis olyan gépet választanál, melynek nyergén alakítani kell. Az egyik a Tommot ülésmanufaktúra, a másik Szabó Tamás műhelye. Tamás azt mondja, a gyári üléshab vastagságának néhány centiméteres csökkentésével megoldható a rövidlábúak problémája. Az újrahúzott nyergen közelebb kerülsz a kormányhoz, és kisebbet kell majd terpesztened amikor felszállsz.

A képen egy Kawasaki ER-6n alacsonyított üléssel, a Tommot műhelyéből
A képen egy Kawasaki ER-6n alacsonyított üléssel, a Tommot műhelyéből

Az ülés átalakíthatósága nagyban függ a kiválasztott motorkerékpár adottságaitól. A régebbi utcai gépek nyergében jellemzően vastagabb az üléshab, az újabbak zömén vékonyabb, de sűrűbb. Sokat számít a vezető testtömege is, hiszen ettől függ a hab összenyomódása, vagyis az, hogy mennyit lehet belőle büntetlenül levenni. Az ülésátalakítás mellett lehet egy kicsit játszani a csőkormányos motorok kormánypozíciójával is. Ha engedik a vezetékek, csövek és bovdenek, egy-két centivel közelebb hozható a kormány a vezetőhöz a megfelelő kormánymagasító betétek beszerelésével, mivel a konzolok sokszor eleve a vezető felé álnak kissé. Ez nem drága, de nagyon sokat számít.

A Honda CB500-on kívül léteznek eleve nagyon alacsony gépek a piacon, melyekkel átalakítás nélkül is azonnal boldogulsz majd. Nem tudsz mellényúlni egy jó kiválasztott Suzuki LS650 Savage-dzsel, mely komótos, de rövidebb túrázákhoz jól használható egyhengeres csopper. Motorja nagyjából harminc lóerős, melyhez tisztességes nyomaték társul, mindez meglehetősen alacsony fordulatszám mellett.

A Suzuki egyhengeres csoppere egy korabeli prospektusfotón. Nem mindenki motorja, de egy próbát megér
A Suzuki egyhengeres csoppere egy korabeli prospektusfotón. Nem mindenki motorja, de egy próbát megér

Az LS650 vibrációit szokni kell, ugyanígy a futómű korlátozott terhelhetőségét is, de mégis azt mondom, kezdőként inkább azt érdemes figyelembe venni, hogy ez egy nagyon könnyen kezelhető, barátságos motor, melyet félmillió forint alatt megvehetsz. Ha a Suzuki nyerge kényelmetlennek tűnik, ennek is lehet változtatni a tömésén, mégpedig egy úgynevezett zselébetéttel, melyet az eredeti kárpit eltávolsítása után helyeznek az ülőlapra a motorkárpitosok és nem növeli jelentősen a nyeregmagasságot. Egy másik tipp a custom kategóriából a Yamaha XV535 Virago. Motorja V2-es, erősebb, mint a Suzuki, a nyereg eleve nagyon alacsonyan, a földtől mindössze 720 milliméternyire található.

A Yamaha Virago 535-öt 1988-tól 2004-ig gyártották, apró módosításoktól eltekintve változatlanul. Ezen az egészen alacsony motorosok is jól érzik magukat
A Yamaha Virago 535-öt 1988-tól 2004-ig gyártották, apró módosításoktól eltekintve változatlanul. Ezen az egészen alacsony motorosok is jól érzik magukat

További ötletem az általunk is nemrég tesztelt Honda CTX700. A furcsa kéthengeres nem csak lábváltóval, de DCT-vel, vagyis a Honda duplakuplungos váltójával is kapható. A CTX nyeregmagassága kevesebb, mint hetvenkét centiméter és vezetése is gyerekjáték. 

Mi is próbáltuk már a Honda szokatlan koncepcióját, a CTX700-at. Idei modell
Mi is próbáltuk már a Honda szokatlan koncepcióját, a CTX700-at. Idei modell

A motorkerékpárok magasságát a futómű átalakításával is gyakran változtatják. Erre léteznek gyári, gondosan megtervezett megoldások, például a Wilbers ültetőszettjei. Ezek nem olcsók (harmincezer forinttól fölfelé), de professzionálisak és jár hozzájuk műbizonylat. Egy ilyen készletet évekkel ezelőtt, egy eredetileg magas, de kissé leültetett Yamaha Ténéré 660-nal próbáltam ki. Működött.

Még egy olyan magas motort is alaposan le lehet süllyeszteni, mint a BMW R1200GS. A képen a Wilbers megoldása beépítés előtt és után
Még egy olyan magas motort is alaposan le lehet süllyeszteni, mint a BMW R1200GS. A képen a Wilbers megoldása beépítés előtt és után

Vannak, akik otthon barkácsolnak. Ők általában a központi rugóstaggal gyártott motorok hátsó himbarendszerében lévő köztes alkatrészt, népies nevén kutyacsontot szokták rövidebbre cserélni. Ezzel azonban megváltozik a rugóstag helyzete, vele a futómű geometriája, hátrébb kerül a motor súlypontja és romolhat a vezethetősége. A futómű átalakítása nem kockázatmentes, a milliméterek is számítanak, nagyon meg kell gondolni, hol, mennyit csalunk el és milyen anyagból gyártatunk beépítésre szánt elemeket, illetve hogyan vizsgáztatjuk le a motort egy kisipari átépítés után. Hasonlóképpen nem javaslom, hogy az első teleszkópvillákat engedd fejlebb a villahidakban, hiszen ez is befolyásolja a motor egyensúlyát. Akár amatőr módon, akár profi alkatrészekkel alakítjuk át a futóművet, azzal csökkeni fog a szabadmagasság is, erre sem árt gondolni.

Leveledben feltételként említed, hogy legfeljebb 2,1 méter hosszúságú motort tudsz otthon tárolni. A felsorolt motortípusok némelyike hosszabb ennél, de ha kicsit keresztbe állítod, talán elférnek a kapulajban. 

Motort vagy robogót vásárolna és tanácsra van szüksége? Erre a címre várjuk kérdéseit.

Kinőttem a robogót, motort akarok

2014. június 7., 13:40 Módosítva: 2014.06.09 07:11
73

Kedves Gábor!

Egy pár éve vettem egy Aprilia SR 50-es robogót, amellyel igazából azt próbálgattam, hogy szeretni fogom- e vagy sem. Mindig is álmom és vágyam volt kipróbálni egy nagymotort, áhítattal fordulok utána minden dübörgő vasnak még a mai napig is, legyen az chopper vagy speed motor

Így az egyik napon úgy döntöttem, hogy leteszem a 125-ösre a jogsit. Nagy kihívás volt arobogóután váltós kismotort vezetni, de nagyon megszeretettem. Most nagymotoros vizsgára készülök és imádom a váltós motort, az erőt ami alattam dübörög, egyszóval az újonnan beszerzett 125-ös Aprilia SR úgy érzem kevés lett.

Aprilia SR50. Emblematikus robogó, nagyfiús formákkal
Aprilia SR50. Emblematikus robogó, nagyfiús formákkal

Viszont 55 kilósan megtartani és közlekedni egy nagymotorral a városban... vagy egy nagyobb robogóval, ami kényelmesebb és praktikusabb? Nem tudom, hogy motor vagy robogó és, hogy mekkora legyen? Szívesen meghallgatnám véleményét.

Üdvözlettel,

Kati

Távolról sincs vége, olvasson még

Szaladgálós robogót ötven köbcentiig

2014. május 28., 15:11 Módosítva: 2014.05.29 16:02
17

Kedves Dániel!

Szeretnénk venni hivatalokba szaladgálásra egy használt robogót. Fontos, hogy motorjogsi nélkül is lehessen vezetni, ezért csak ötvenes jön szóba. Az alábbiakat gyűjtöttem össze:

Ár 300.000 Ft-ig. Injektoros, hogy ne kelljen vacakolni porlasztó beállítással, szívatóval. Négyütemű motor, nagyobb átmérőjű és/vagy ballonosabb kerék (Budapest).

Kisebb teljesítmény, hogy ne féljenek rajta a kolléganők, nem kell kihegyezett modell. Hosszú szervizintervallum. Szerelők ismerjék, ne legyen ritkaság amihez két guru ért csak az országban. Tartós alkatrészek. Körülbelül ezek fontosak, tudnál valamit javasolni?

Köszönöm előre is: Gábor

Távolról sincs vége, olvasson még

Félmillió alatt, autó helyett

2014. április 24., 14:44 Módosítva: 2014.05.26 11:05
122

Kedves Totalcar / Totalbike!

Segítséget szeretnék tőletek kérni, ugyanis nyárra szeretnék egy robogót vásárolni. "A" kategóriás jogosítványom van, tehát a teljesítmény nem számít. Mindenképp nagyobb járműben gondolkodom, mert alkalmanként mennék vele 40-50 kilométeres távolságra is, néha utassal. Azért döntöttem a robogó mellett, mert olyan járművet szeretnék, amibe lehet pakolni is. Ha például bevásárolok a hétvégi grillezéshez néhány doboz sört, meg steak húst, fontos, hogy mindent gond nélkül haza tudjak vinni. Továbbá a robogó kényelmesebb is, mint a hagyományos motorkerékpár, és nekem ez főbb szempont mint a sebesség.

Nem száguldozásra lenne, olyan 100-as utazó tempó két emberrel tökéletes. Ugyanakkor fontos, hogy ha egy kamion mögé kerülök, gond nélkül meg tudjam előzni. Fogyasztásban örülnék neki, ha a 4-4.5 literrel beérné. Mindenképp használt gépekben gondolkodom, a keret pedig olyan 400-450 ezer forint lenne. Motor téren nem vagyok tájékozott, nem ismerem a típusok megbízhatóságát, alkatrész árait, stb... Ezért kérlek titeket, hogy segítsetek benne. Egy pár típust ha tudtok, akkor írjatok légyszíves, hogy legyen miből választani.

Köszönettel,

Tivadar

Távolról sincs vége, olvasson még

Nincs motorjogsim, robogóznék. Mit vegyek?

2014. április 8., 12:38 Módosítva: 2014.04.09 12:43
15
06 Liberty 50 4T

Kedves Nepperűző!

A segítséged illetve a véleményed szeretném kérni robogó vásárlás ügyben. Már régóta gondolkodom egy robogó beszerzésén. Mindig a következő nyár a kitűzött cél, de most már szeretnék végre valóban a tettek mezejére lépni. Ehhez kérném a segítséged.

A cél inkább a praktikum lenne, bár ha e mellé valamennyi élvezeti faktor is társul, azt nem vetném meg. Leginkább a dugóban állást, és a relatíve nagy üzemanyag fogyasztást, tehát az autót szeretném elkerülni, legalábbis a nyári időszakban.

Nagyon szeretnék egyszer A kategóriás jogosítványt, és egy valamire való motort, de mivel jelenleg csak B-s jogosítványom van, csak ötvenes motorban gondolkodom. Persze jó lenne százhuszonötös, de most nem ez volna a szempont.

piaggio-liberty-zarejestrowany-3269792649

Nagykerekűt szeretnék, valamint jó lenne, ha nagyobbacska testű lenne. Nyilván a fogyasztása sem mellékes. A Piaggio Liberty 50-est szemeltem ki. Tetszik ez a motor, nagyobb testű, nagy kerekű, igazából ideális választás lenne az én szempontjaim alapján. Neked mi a véleményed róla? Esetleg más alternatíva?

A rászánt összeg 100-150 ezer forint lenne. Ha nagyon megtetszik valami, akkor maximum kétszáz. Még egy utolsó kérdés a végére: mennyire bírják ezek a kis motorok a egyhuzamban megtett "nagyobb" távokat? Ha tehát ki szeretnék ugrani mondjuk Vácra, azt már nem jó szívvel tolerálják, vagy igazából még örülnek is neki?

Távolról sincs vége, olvasson még

Beleszerettem egy thai prostiba

2013. július 14., 09:31 Módosítva: 2013.07.14 09:31
3

Kedves Nepperűző,

Néhány hete Thaiföldön voltunk és nagyon megtetszett a rengeteg Kawasaki KSR110. Mivel én is alacsony vagyok, különösen szimpatikus volt, így a motorkölcsönzőben ilyet béreltem. Szívem szerint sosem adtam volna vissza, annyira bejött. A feleségem azóta azzal cukkol, hogy beleszerettem egy thai prostiba.

Idehaza Simson robogóval járok, ez még pont jó, bár barátaim sokszor ugratnak, hogy na itt jön a „Zsoké, ló helyett motoron!” – ez van, tényleg nem nőttem nagyra, de a praktikus közlekedési eszközöket kedvelem és igénylem is. Én naponta Kecskemétre ingázom be egy közeli faluból, ez olyan 12-14 kilométer naponta. Erre ugyan megfelel az SR50-em is (nem is adnám el, még újan vettem, amikor megjelent), de annyira beleszerettem a kis négyütemű Kawasakiba, hogy vennék ilyet.

Idehaza azonban nem találtam, rosszul keresem, vagy tényleg nincs? Mit ajánlasz, merre próbálkozzam?

Köszönöm!

F. János

Távolról sincs vége, olvasson még

Olcsó kínait vagy drágább kínait?

2013. július 2., 15:38 Módosítva: 2013.07.02 15:41
6

Tisztelt Uram,

a motoromat már megvettem tavasszal, nem volt egyszerű a választás, de végül is egy KLE500-as Kawasakit vettem, amihez kaptam a feleségemtől kabátot, ami eddig jó volt, de most nagyon meleg.

Érdemes venni valami olcsó nyári kabátot, amellyel a meleg hónapokban sem főlök meg munkába menet? Nem vagyok már olyan fiatal, hogy mindenáron előre menjek a sorok között, így nem okvetlen hűt annyit a menetszél.

Valahogy én úgy képzelem, hogy ezek az olcsó, gondolom kínai kabátok nem védenek annyit, hisz a protektorok is kisebbek. Mi a jó megoldás, szabad ilyet venni?

Üdvözlettel Debrecenből

János

Távolról sincs vége, olvasson még

Kincs a kockás pokróc alatt?

2013. június 13., 12:38 Módosítva: 2013.06.13 12:38
3

Kedves Nepperűző!

A csajom vajdasági és az apósjelölt szomszédjában találtam szép, öreg Lambretta 175-ös robogót. Rendszáma ott sincs, de van hozzá öreg olasz papír, onnan hozták be 1990-ben, állítólag azóta áll egy családi ház udvarra vezető folyosóján egy kockás pokróc alatt. Szerinted érdemes behozni? Kaphatok rá rendszámot valahogy? Vagy inkább egyből az OT legyen a célom?

Köszi a választ

Sanya

Távolról sincs vége, olvasson még

Vehetek motorosiskolából levetett gépet?

2013. június 8., 06:36 Módosítva: 2013.06.08 07:14
17

Kedves nepperűző,

egy angliai cégnél találtam Triumph Legend motorokat. Nem újak, nem karcmentesek, de van rajtuk bukócső és egész korrekt technikai állapotúnak tűnnek – egy dologtól tartok csupán. Mindegyiket oktatási célra használták, egy bizonyos autós-motoros iskola.

Megnéztem a matricájukat a gépen, egy ismert helyi vállalkozás, ismerőseim azt mondták, hogy megbízható iskola és a járműveik is karbantartottak. Ezzel nincs is bajom: amitől tartok, hogy 70-90 ezer kilométer van bennük. Nem ismerem annyira a típust, nem tudom, mennyire bírják a kilométereket.

Mit tanácsolsz, szabad ilyet venni? Gondolom Magyarországon nem lesz probléma a forgalomba helyezés.

Köszi.

Maci

Távolról sincs vége, olvasson még

Tízmilliós ajándék, vagy téved az apósom?

2013. június 3., 12:09 Módosítva: 2013.06.03 12:28
18

Kedves Nepperűző!

Apósom évek óta magyarázza, hogy az ő romos Harley-Davidsonja 10 millió forintot ér és majd egyszer a miénk lesz. Én szkeptikus vagyok, hisz ez egy WLA, világháborús, sok készült belőle, és hiányos is. Csak az egyik kereke van, nincsen kormány, meg pár apróság.

Erősíts meg benne, hogy ez így nem ér többet egy-másfél milliónál.

Köszi:

Marci

Távolról sincs vége, olvasson még

Öreg vagyok, Harley-t vennék

2013. május 18., 13:56 Módosítva: 2013.05.18 14:10
17

Kedves Nepperűző!

Van egy Honda CBR1000F-em, imádom, szeretem, sosem adom el – 1988-ban vásároltam újan Németországban, ahová egyetem után kiszöktem dolgozni. Azóta is velem van, 136 ezer kilométert tettünk meg együtt, azt hiszem, ez az egyik utolsó igazi Honda, még a spórolós korszak előtti évekből.

Már vagy 15 éve hazaköltöztem, kevesebbet is motorozom, lassabban is. Utolért az öregség, mert vágyom második motorra, valami Harley-ra. Idősebb gépet szeretnék, ön Shovelt vagy Evót ajánlana? A gyári állapot tetszik, lehet ilyet még manapság kapni, vagy már mindent átalakították? Melyik modellt vegyem, hol keressek, melyik országból hozzam be? (Önöknél olvastam, hogy Amerika problémás.)

várom válaszát.

Zs. János

Távolról sincs vége, olvasson még

Mi van, ha megállít a rendőr az ötvenessel?

2013. május 7., 14:42 Módosítva: 2013.05.07 14:42
9

Tisztelt Nepperűző!

Szeretnék vásárolni egy Gilera DNA50-es kismotort.

A kérdésem, hogy elég-e a gyári igazoló lap az 50ccm-ről és egy adásvételi szerződés egy esetleges rendőri igazoltatásnál? A gépjárművet a jelenlegi tulaj elmondása szerint tavaly év szeptemberében hozta be Ausztriából Magyarországra, de azóta nem igen használták.

Köszönöm!

Robin

Távolról sincs vége, olvasson még

125-öst vagy nagyobbat?

2013. május 1., 08:27 Módosítva: 2013.05.01 08:34
3

Tisztelt Totalbike!

Korábban cikkeztek arról, hogy a B125 jogosítvány megszerzése (pontosabban az átképzés) milyen nehézségekbe ütközik Magyarországon. Én ennek ellenére szeretnék belevágni a dologba, de csak és kizárólag a nyári hónapokban robogóznék. Sajnos nincs semmilyen motoros/robogós tapasztalatom, életemben 1x ültem motoron, akkor is csak utasként, így azt gondolom érthető, hogy van bennem némi aggodalom a téma iránt.

Az 50 ccm3.-es kategóriát már rég elvetettem, azt gondolom, hogy egy megyeszékhelyen ez kevés lenne, pláne meg úgy, hogy alkalmanként 1 utast is szállítanék. 90%-ban városon belül használnánk a motorot, de egy hónapban 1x el szeretnénk vele menni 1 napra városon kívülre, 1-200 km-es túrára. Tisztában vagyok vele, hogy egy 125-ös robogó nem sportmotor, pláne meg nem 2 személlyel, ezért segítségért fordulok Önökhöz. Én 175 cm/75kg vagyok, párom 160/50 kg.

- Elég-e a rövid kirándulásokhoz a 125-ös robogó, vagy az is (az 50-eshez hasonlóan) szigorúan városon belülre korlátozódik?

- Lehet-e 80-90 km/h-s tartós utazósebességet produkálni 2 személlyel városon kívül egy 125-ös robogóval?

- Ha esetleg határeset, akkor pl. érdemes-e rátenni egy nagyobb hengert (pl. 150-180), vagy akkor már inkább csináljak egy normális A jogosítványt és vegyek egy nagyobb (pl. 250-es) robogót?

- 2 vagy 4 üteműt javasol inkább?

- Az utak rossz minősége miatt milyen kerékméretű járművet érdemes venni? (a robogók nagy része kis kerekű)

- Milyen típusokat lenne érdemes megnézni, mit ajánl?

- Mire érdemes odafigyelni vásárláskor?

Segítségét megköszönve:

Lajos

Távolról sincs vége, olvasson még

A Yamaha legnagyobb bukása, mégis megvenném

2013. április 23., 14:01 Módosítva: 2013.04.23 20:45
21

Kedves Nepperűző,

Tudom, úgy általában ismeretlen, ritka youngtimert nem szabad venni, de konkrétan a Yamaha TX750 ellen van valami kifogás? Tudok egy szépet Ausztriában, de mindenki le akar beszélni róla, de nem tudják megmondani mi benne a rossz, csak mondogatják, hogy azért szar, mert...

Szerinted? Egy hangulatos hétvégi gépet szeretnék csak, nem mindennapi használatra.

Szabad megvenni, ha a konkrét példány jó állapotban van és okmányai is vannak?

M. Matyi

Távolról sincs vége, olvasson még

Kis robogó nagy férfinak?

2013. április 15., 15:02 Módosítva: 2013.04.15 20:05
10

Kedves nepperűző!

Fővárosi közlekedéshez keresek 50-es robogót. Nagyjából megvan a kívánt típus, Yamaha Jogok 10 évesnél fiatalabb példányait nézegetem. Csak azt nem tudom megfelel-e az igényeimnek.

A kb. 10 km-re levő munkahelyemre ingázáshoz használnám, és helyenként a Hungária körúton kényszerülnék közlekedni.

A fejtörést az okozza, hogy 190 centi magas és kb. 110 kiló vagyok. Így nem tudom, hogy hosszú távon érdemes-e a Jog-ot választanom (méret, stabilitás, sebesség tartása).

Ami mindenképp fontos, hogy 50-es legyen, mert legálisan szeretném használni, valamint olyan 100-140 ezer forint körüli összeget szánok a vásárlásra. Vagy az 50-esek tényleg csak falura jók?

Segítségét előre is köszönöm, zsír a rovat.

Üdvözlettel,

Csaba

Távolról sincs vége, olvasson még

Fénymásolt svájci forgalmi – elég lesz?

2013. április 3., 10:48 Módosítva: 2013.04.03 10:50
3

Kedves Nepperűző,

Kinéztem magamnak egy 175-ös köbcentis öreg endurót, eddig rendszám nélkül, hobbicélra, „ötvenes papírokkal” használták. Én szeretném forgalomba helyezni, de csak fénymásolt svájci papírjai vannak. Az eladó állítja, hogy "ez mindenre jó, mint a svájci bicska", de nekem gyanús.

Szerinted?

Matyi

Távolról sincs vége, olvasson még

Honda vagy Yamaha, mit vegyek?

2013. március 21., 10:35 Módosítva: 2013.03.21 10:38
15

Tárgy: xjr 1300 vagy cb 1300?

Kedves Nepperűző!

Motorvétel előtt állok és nagyon sok a pro és a kontra mindkét kiszemelt motorral kapcsolatban. Ha a korai 2000-es évekről beszélünk, akkor szigorúan műszaki alapon melyik izommotort javaslod? 750-ről ülnék át négy év után. Viszonylag rendszeresen használnám ingázásra az agglomerációból. Előre is köszönöm!

Atibohoc

Távolról sincs vége, olvasson még

Puha futómű, strapabíró motor

2013. március 19., 10:56 Módosítva: 2013.03.19 11:24
7

Helló Nepperűző!

Yamaha Tricker 250-et szeretnék, minél kevesebb kilométerrel. Elmúltam 50: régen enduróztam, amikor Angliában éltem a nyolcvanas években, akkor még triáloztam is hétvégenként. Jó lenne megint valami olyan gép, ami nem enduró, de könnyű és elhagyhatom vele az aszfaltot.

Nekem ez a Yamaha teljesen kimaradt. Múlt héten csodálkoztam rá Budapesten, jellemző módon nem volt rajta rendszám, „ötvenes papírokkal” használták. Kettőt találtam eladót, igazából tetszenek, de talán te vagy a kollégáid ismeritek. Teszteltétek? Próbáltátok? Szabad megvenni?

Mátyás

Távolról sincs vége, olvasson még

Olcsó sisakot a Lidliből?

2013. március 15., 08:35 Módosítva: 2013.03.15 10:00
20

Szia Tibi,

Még régebben, a Winkler Robi napszemüveges blogján olvastam hogy te már vettél a Lidl-ben motoros bukósisakot. Holnaptól újra van akcióban. Neked bevállt? Érdemes megvenni vagy megéri szerinted többet adni egy márkásabb darabért? Ha van időd válaszolni, nagyra értékelném a véleményed / a szerkesztőség véleményét.

Tisztelettel

Albert

Távolról sincs vége, olvasson még

A feleségem motort szeretne

2013. március 9., 07:25 Módosítva: 2013.03.09 09:24
8

Kedves Nepperűző!,

A feleségem szeretne motort, beiratkozott az A2-es tanfolyamra. Új motort vennénk. Szerinted Kawasaki Ninja 300, Honda CBR250 vagy KTM Duke 200 a jobb?

Nekem Shadow 750 van, 90-100 körüli tempóban kirándulgatunk a baráti házaspárokkal, gyakran napi 4-500 kilométeres etapokon. A feleségem 67 kiló és 169 centi magas. A haja vörös, szóval a zöld, a fekete és a narancsszín is passzolna hozzá.

Üdv:

Jocó

Távolról sincs vége, olvasson még

Jawa vagy ETZ, mit vegyek?

2013. március 5., 10:19 Módosítva: 2013.03.05 10:19
101

Üdvözlöm kedves Nepperűző!

Szeretnék motort venni, egyszerűt, kétüteműt, bejárni munkába, mert törölték a reggeli buszjáratot a falunkból. Tudom, robogóval is jól járnék arra a 10 kilométerre, de motort szeretnék, meg az utak is nagyon rosszak mifelénk, szerintem nem jó ide a kis kerék. Kétüteműt szeretnék, amit a garázsban javíthatok, ha kell. ETZ250-re vagy JAWA350TS-re gondoltam.

Ön szerint melyik a praktikusabb?

Sándor

a hajdúsági olvasó

Távolról sincs vége, olvasson még