Teszt: Honda Sw-T400 (2009)

Hiszen ez egy autó!

2009.08.11. 06:56

Az egyben levés, az átgondoltság, a kényelem és a minőség négyese az, ami miatt igazán olyan jól éreztük egymást ezzel a Hondával, az erő teljesen adottnak, szinte mellékesnek tűnt. Akkora a – megvilágított! – rekesz az ülés alatt, amibe két teljes sisak, meg ha kell, még egy csomó egyéb is belefér. Léteznek autók, amelyek szerényebb csomagtartóval bírnak az Sw-nél. A műszerfalban van még két, egész jól használható rekesz, digigép, kesztyű, ilyen dolgok tárolására, az egyik zárható is. Meg a Honda ad nekünk fedélzeti számítógépet, hatalmas hátsó platformot (akár 45 literes doboz is felcsavarható ide, ami rendes túramotorrá teszi), jó nagy, és tökéletes helyen lévő hátsó kapaszkodókat, rejtett lábtartókat az utasnak, sőt még kéziféket is, ha lejtőn parkolnánk.

A tesztrobogónak még ABS-e is volt (plusz százötvenezer forint), párszor kipróbáltam. Egyszer el is néztem a dolgot, valami kiszóródott homokon fékeztem markolatig, akkor megállt bennem az ütő, bevallom, még terpeszbe is tettem a lábamat. Az imbolygás, kígyózás, leesős dráma tökéletesen elmaradt, az Sw egyszerűen megállt, nekem meg majdnem leszakadt a karom a támaszkodástól. Jó dolog az ABS.

Aztán a behúzott fotók készítésekor odaadtam a feleségemnek a motort – nekem a Nikon mögött kellett lennem. Kati elég jól motorozik, már utaztam is mögötte nem egyszer, a Kawasaki Z750-esemmel is elboldogult, de meglepő módon ezzel a Hondával eldőlt. Araszolt ki egy utcából, nagyon befordította a kormányt, kicsit meglehelte az első féket, és paff. A motor csak kicsit karcolódott meg, neki se lett komolyabb baja egy enyhe vádlizúzódáson kívül, de nem értettem a dolgot.

Az Sw-nek ugyanis nagyon mélyen van a tömegközéppontja, irgalmatlanul stabil, extra könnyű vezetni, szépen dönthető, semmiféle gyanús dolgot nem művel, csak legfeljebb a hosszú tengelytáv miatt fura kicsit fordulókban. Miért épp ezzel esett el? Biztos a gyakorlat hiánya, gondoltam. Aztán a Winkler is kipróbálta, és neki is kis híján bebicsaklott az első kerék, bár sikerült megfognia. Itt már csak én tudok motorozni? – morfondíroztam, aztán hazafelé és is bemutattam egy hasonló majdnem-elesést. Jaj de ciki.

Zavart a dolog – mármint, hogy hol lehet a kutya elásva – és próbálgattam. Rájöttem, egyvalamit nagyon nem szeret a Honda, sokkal kevésbé, mint más motor. Ha túlságosan befordítja az ember a kormányát, pláne, ha belekever egy kis elsőkerék-féket is. Máskülönben valószerűtlenül stabil, de erre az egyvalamire azért érdemes odafigyelni. Megnéztem az adatait – hát persze, 250 kiló, nehezebb, mint a Yamahám. Csak ügyesen álcázza.

Még talán egy apróbb hibáját tudom elővenni, de az tényleg a szőrszálhasogatás mezsgyéjét súrolja, ez pedig a hosszú váz, és a viszonylag kemény első villa miatti enyhe beremegés nagy gödrök után. De tényleg nem zavaró, csak észrevehető.

Különben meg napról napra jobban élveztem a Hondát. Szuperül hasított a városban, lazán tépett a pályán, a szélvédelme meggyőző volt, a magas plexi ellenére a légörvényeknek csak teherautók mögött sikerült beráznia a sisakomat, holott a szélvédős motorokon ez állandó problémám. Tényleg olyan vele motorozni, mint valami jobb kabrióban tekeregni, csak emez az esetek nagy részében fürgébb. Az utas is szuperül érzi magát, az ülés, ami neki jut, nagy, éppen kellően puha, a biztonságérzetét növeli, hogy még hosszan van mögötte motor, és a már említett, kiváló kapaszkodókba erősen bele tud gyökerezni.

Azon kívül pedig, hogy az Sw-T400-nak van egy elegáns, precízgép-szerűen morgós hangja kis fordulaton, tempónál (városban 4, országúton 5,5-6, pályán 7 ezren áll a fordulatszámmérő, mert olyan is van) szinte nem is hallani, és szinte egyáltalán nem vibrál. Mondom, extra komfortos masina ez. Aztán egy sokadik meglepetés – 4,6-on állt a fogyasztásmérő, amikor megkaptam, kicsivel később nulláztam, és alig bírtam visszaküzdeni 4,2-ig. Nagyon keveset eszik. Csak pályán, nagy tempónál fogyaszt többet, de az öt liter csak elméletben érhető el százon.

Szörnyű egy ilyen teszt. A robogók iránt kevéssé fogékony, magát leginkább valami jó kis angol twinen elképzelő hülye, aki utálja az automata váltót, a kis kereket, ráül egy efféle gépre, és pár nap múlva, mikor visszaadja, szinte hiányzik neki. Nem mondom, hogy nem hiányzott közben a saját öreg Yamahám, viszont az a fáradság is elmaradt, amit rendszerint kávéval kell leöblítenem, amikor megérkezek a dolgozóba. Az Sw-T400 a legcsekélyebb mértékben sem gyötri meg az embert, szinte el is tudtam képzelni, hogy hatvan éves koromban ilyennel járok majd. Pont ilyennel, fehérben.

Honda Sw-T400

Aztán két dolog elég durván visszarántott a földre. Az egyik – megnéztem mennyibe kerül. Eddig egy orvos sem mondta, hogy asztmás lennék, de most konkrétan köhögőrohamot kaptam. Egy milliméter hiányzik csak az 1,8 millióhoz, és még örülhetek, hogy benne van a regadó. Micsooodaaaa??? Mi kerül ezen ennyibe? Aranyból van? Hiszen ezért a pénzért már igen jó nagymotort lehet venni, akár magától a Hondától is, például egy CBF600-ast, hogy ne menjek nagyon messzire.

Hát, kérem, a kényelemnek és az eleganciának ára van. Ilyen ára.

Egy másik esemény azonban még inkább kijózanított a nagyrobogó-mámorból. Két nappal később ráültem egy Honda VTR 250-re. Kis tuningosra... Hát, nem lesz már belőlem soha igazi robogós, tudom.

Műszaki adatok

Motor: folyadékhűtésű, négyütemű, 16 szelepes DOHC soros kéthengeres
Lökettérfogat: 399 cm3
Furat x löket: 64 x 62 mm
Kompresszió viszony: 10,8:1
Max. teljesítmény: 39 LE 8000 1/min-nél
Max. nyomaték: 37,8 Nm 6500 1/min-nél
Keverékképzés: PGM-FI befecskendezés
Kuplung: Röpsúlyos
Váltó: CVT
Véghajtás: szíj
Első futómű: 41 mm-es fordított teleszkópvilla, 120 mm rugóút
Hátsó futómű: lengővilla, két rugóstag, 115 mm rugóút
Kerekek: 14 M/C x MT 2,75 elöl, 13 M/C x MT 4,50 hátul
Gumik: 120/80-14 elöl, 150/70-13 hátul
Első fék: 276 mm-es tárcsafék, háromdugattyús féknyereg
Hátsó fék: 240 mm-es tárcsafék, kétdugattyús féknyereg
Méretek (H x Sz x M): 2275 x 770 x 1430 mm
Tengelytáv: 1600 mm
Szabad magasság: 135 mm
Ülésmagasság: 740 mm
Üzemanyagtank térfogata: 16 liter
Száraz tömeg: 250 kg
Ára (reg. adóval): 1 773 000 Ft (+ 150 000 Ft ABS) Ft