Teszt: Keeway Hacker 125

Azt, hogy hülyegyerek, most abszolút tárgyilagosan használom, ezen a korszakon minden fiúnak át kell esnie a férfivá válás során. Ilyenkor nagyjából két dolog érdekli az embert, ebből az egyik a motorozás. A másikat tessék kreatívan kitalálni. Segítségül annyit elárulok, hogy ehhez egy robogó, amin hátul elfér egy forróseggű kiscsaj, óriási segítség.

Amikor a megfelelő robogót ki kell választani a hülyegyerek-léthez, az olyan szempontok, mint a kényelmes ülés, a nagy sisaktartó és más praktikus baromságok, nem játszanak. Nem véletlenül gyártanak ilyeneket, mint a Hacker 125.

Egyrészt jól néz ki, a techno-rovar formák divatosak is, nekem bejött, pedig elvileg már nem a hülyegyerek-korszakomat élem. Még a lámpákkal is jól játszottak a dizájnerek, van egy V-alakban világító helyzetjelző lámpasor fent, amitől este is egyedibb a Hacker. A kétoldali nagy lámpák közül az egyik a tompítottat, a másik a távfényt adja, pedig mindkettőben H4-es halogén izzó van. Talán ha egyszerre világítanának kétoldalt, elég fényt adnának, így soványka a világítás. Érdekes sokszög formájúak a tükrök, de a fura forma ellenére egészen jól látni bennük, mert pont azok a részei vannak lecsapkodva, ahol amúgy érdektelen dolgokat látnánk.

Mégis nagy volt a trauma, amikor először ráültem. Az nem gond, hogy át kell lépni egy kis gerincen, ahol a 7,5 literes tank van. Viszont az ülés közepén van egy kemény pöcök, amiben elakad az ember, ha hátrafelé próbálna terjeszkedni. Ettől egy fura, előrekucorgós helyzetet kell felvenni, ahogy egy 180 centis ember térde már nem férne el. Még az enyém előtt sem maradt több pár centinél, pedig csak 173 vagyok.

A vicces az, hogy ezt meg tudtam szokni, bár sokat törtem rajta a fejemet, hogy ezt a pöcköt mi a fenéért rakták ide. Persze több magyarázat is lehetséges. Az egyik szerint az amúgy farnehéz robogón a vezető előreszekálásával próbálnak javítani a tömegelosztáson, hogy legyen súly az első keréken. A másik lehetőség az, hogy ezen a ponton záródik az ülés alatti rekesz, és mivel nehezen csukódik, nagy segítség ez a fix pont, ahol lehet csapkodni. Van egy harmadik, kevésbé tudományos verzióm is: az ülés zárján keresztül a motor vibrációi kellemesen átadódnak a pöcökre, ami ékként hatol az utas lábai közé. Az ilyesminek lehet, hogy híre megy a gimi lányai között, és előbb-utóbb mindegyik akar majd egy kört menni a Hackeren.

Ilyen előnyök mellett talán eltörpül az, hogy az ülés alatti rekeszbe nem fér be egy rendes sisak, de még egy rendetlen sem. Dobozt se nagyon lehet felszerelni, egyetlen béna akasztó van, amire maximum egy teszkószatyrot lehet felakasztani a lábunk közé, de az is leugrik az első zöttyenőnél. Igaz, legalább az utas kapaszkodója jó, sőt, még dizájnos is.

A műszeregység guszta, este szép kéken világít, viszont a benzinszint jelzése teljesen megbízhatatlan fél tank alatt. A gombok, a gázkar kivitele a kínaiak között a jobbak közé tartozik, nyilván nem a japán nívó, de normálisan működnek.

Az „ennyiért jó”-effekt a motornál is bejön. Ha megnézzük, 125 köbcentiből 10 lóerő nem sok manapság, egy japó vagy olasz robogó átlagban 3-4 lóval többet tud. Ha úgy vesszük, ez 30-40 százalék, de a Keeway nem annyiba kerül, nyilván nem olyan anyagokból van. Akkor már inkább legyen 10 lovas, de tovább. Már csak azért is, mert ez a 10 ló a városi közlekedéshez bőven elég, 60-70-ig egészen jól is gyorsul a Hacker, igaz, utána kifogy a szuflából, és az óra szerinti 90-hez már csak lassan konvergál a mutató. Egy ötvenesnél fényévekkel jobb, ráadásul 2-3 liter között el lehet vele járni úgy, hogy közben az autók nem tiporják le az embert.

A futóműve kínai viszonylatban kemény és sportos, egészen direkt a kapcsolat az úttal, ami meglepett. És kérem, jól kanyarodik, fordulékony és keskeny, viszont a 12-es kerekek elég érzékenyek arra, ha nem sima az út. Már az öntött útburkolati jelek pár milliméteres kiemelkedése is képes picit megvezetni őket. De ez már műfaji probléma, nem a Keeway hibája.

Ami a fékeket illeti, még hátulra is tárcsát raktak, és ez jó hír. Kellő pontossággal kezdenek fogni és elég határozott lassulást tudnak kis kézi erővel produkálni. Viszont a vészfékezés kategóriában már nem jók a fékek: egy határon túl egyszerűen hiába húzzuk jobban a kart – itt most az első fékről beszélünk – már nem nő tovább a lassulás. Mintha a fékbetét anyaga és a fékcső tágulása együtt szabna gátat az első kerékre állásnak.

Nekem mindenesetre kellemes meglepetés volt a Hacker, egyszerűen azért, mert harmonikus konstrukció. A futómű tud annyit, amennyi ehhez a teljesítményhez kell, kezes és stabil, nincsenek gyanúsan gyenge, életveszélyes pontjai, vagy olyan vicces minőségű részletei, mint amilyenek a Benelli Pepén voltak (a név ne zavarjon meg senkit, az is a Keeway mögött álló Qianjiangé). És kifejezetten szerettem vele járni, jól hasít a városban. Persze vannak olyan 125-ös gépek, amelyek még jobban, ez tény. Viszont nézzük csak: a 125-ös Hacker 350 ezres listaárát áthúzták, és most 285-ért szerepel az importőr listáján. Vagyis ötezerrel olcsóbb, mint az ötvenes Hacker, igaz, a 125-ösnél még van majdnem annyi regadó, mint egy Mercedes S 400 Hybridé, azaz 95 ezer forint. Vagyis a végén, rendszámmal-forgalmival 400 ezer körül áll meg a számla és ez egy 125-ös robogóért nagyon kevés pénz.