Nagy feneke van, szeretem
Teszt: Harley-Davidson Night Rod Special, 2009
Adatlap Harley-Davidson Night Rod Special (1250 cm3)
- Hengerűrtartalom: 1250 cm3
- Hengerszám: 2 hengeres, V
- Teljesítmény: 165 LE @ 8250 rpm
- Nyomaték: 111 Nm @ 7200 rpm
- Váltó: 6 seb. váltó
- Tengelytáv: 1706 mm
- Tömeg: 310 kg
- Tank: 18 l
Zsuzsinak angyalarca volt, hegyes mellei, édes kis füle, mint egy tengeri kagyló: csak ültem teám fölött és gyönyörködtem benne az asztal túlsó felén. Ülve negyvenöt kilósnak nézett ki, de ha felállt, más volt a kép: vékony dereka alatt megdöbbentően nagy feneket hordott. Bőre szép volt, húsa kemény, minden részlete rendben – az összkép mégis szokatlan volt. Mai fejjel azt mondanám, hogy olyan nőben, mint a Night Rod Special motorban: nem a világ legjobbja, de nagyon jó vele játszani.
A V-Rod csupán Harley-s mércével tűnik újnak: 2001 óta, lassan tíz éve létezik. A többi csattogós léghűtéses mellett valóban friss a formája – apró trükkökkel évente cifráznak rajta valamit. A Night Rod feketeségét feldobja a narancssárga go fast csík. A taktika egyszerű, mégis hatásos. Az aprócska fejidom mintha egy régi Battistinis customról szökött volna, az összképhez mégis csodálatosan passzol. Talán ez a gép legszebb részlete, sokkal vagányabb, mint az eredeti, bizonytalanul dülledő pilács.
A fekete köntös ügyesen leplezi a helyenként suta vagy zavaros megoldásokat, a Revolution blokknak kifejezetten előnyös a sötétség. A lányokat is karcsúsítja ez a szín, a motornak is jót tesz. A néhány kamu hűtőborda elvonja a szemet a zsíros pocakként dülledő vízhűtőről, a perforált lemezkékkel takart lyukak csalfán high-tech megoldásokat sugallnak. Óvatosan jelzem, hogy a VRSCDX minden, csak nem csúcsmodern – minek lenne? Azt senki sem követeli meg az 1903 óta működő amerikai gyártótól.
A Porsche segítségével hangolt V2-essel nagyjából húsz évre lakatot tettek a fejlesztőlabor ajtajára. Amíg nem lesz kínosan ciki, ez lesz a modern HD; utána pikk-pakk átsorolják majd a retró gépekhez – ennek ellenére az 1250 köbcentis blokk teljesen jó, sőt szórakoztató. Fogalmazzunk úgy, hogy kihozza az emberből a rosszat. Ereje, mint egy hadihajónak, nyomatéka, mint két hadihajónak; ráadásul az utas is pont úgy érzi magát, mint valami matróz: hánykolódik az aprócska lapon, aztán lázongani kezd, pedig nem a Caine ez, hanem a kín.
A pörgethető blokk és a 123 lóerő miatt az ember könnyen elfeledkezik magáról. Az egyenesekben őrült sprinttel nekivág, aztán az első honi tenyésztésű kátyún az égbe száll. Ha a vezető a felhőkig pattan, biztosak lehetünk benne, hogy az utas a sztratoszféráig – barátnőm egyórás pesti cirkálás után kijelentette, hogy ez a motor két személynek alkalmatlan. Igaza van, nincs vita.
Maradjunk hát az egyszemélyes üzemmódnál. Jobb is így, a Night Rod Special képes meglepetéseket okozni: a rossz utakat gyűlöli. Ellenben, ha a suhancos pajkosság után leakadunk a nyomatékból való hömpölygésről, érdekes dolgok történnek. Az elődmodell 1130 köbcentije és nyolccal kevesebb lova pont annyival volt vékonyabb, hogy nem hozta ki az emberből az illegális gyorsulás marcangoló vágyát – ennek vége. Minden egyes lyuk a forgalomban: 402 méteres dragstrip, minden előzés: győzelem.
Minden tempósabb irányváltás apró csata, az összes éles kanyar egy-egy ütközet. A nagyra nőtt fenék miatt nem is olyan egyszerű irányítani a motort. A vékony első készséggel megindulna, aztán a hátsó makrancoskodik – ha Zsuzsi nem akar odébb menni, akkor nehéz helyzetben vagyunk.
A 240-es hátsó gumival akár kanyarodni is lehetne, a Harley-nak ezt házon belül már sikerült megoldania. A Night Rod nem ilyen: szűk fordulóban igényli az izmos ellenkormányozást, ha nincs más lehetőség, a hátsó féket talppal megsimítva stabilizálni kell a bizonytalankodó, 310 kilónyi vasat.
Mennyi? Önök is a fejükhöz kaptak? Egyenesben alig kétszáznak érezni, a töredezett aszfaltú vagy nyomvályús úton meg fél tonnának: azért 190-es gumival lényegesen barátságosabb lenne. Vékonyabb gumi? El-fe-lej-te-ni! – üvöltene megvadulva a sok pozőr. Sokak szemében a motor hátulja vastagon dögös, ők hisznek abban, hogy a kutya is úgy szép, ha kövér. Szó se róla, a Night Rodnak nem áll rosszul, de erősen leszűkíti a felhasználási lehetőségeket – nagyjából Nebraska állam egyenes országútjaira.
A több mint három mázsás tömeg hússzal több a sima, régi V-Rodénál: gusztusos a kerek hátsó, de lényegesen nehezebb. Az óriás mart alufelni, az abroncs, a picivel nagyobb tank és a blokkolásgátló adja össze a túlsúlyt.
Az ABS nem huncutság – hiába elöl a 300-as dupla tárcsa, a féknyergek küzdenek a tömeggel. Nem bolondság használni a hátsót is, igaz, ez a lassulás már így is fölötte áll bármelyik, mondjuk Softail Harley-nak.
Az üléspozíció félelmetesen kényelmetlennek néz ki, pedig csak félig az. Azzal, hogy lejjebb és előrébb került a kormány, jobban bedől a felsőtest. A comb terpeszt, de nem olyan kellemesen, mint egy papírvékony old school chopperen, hanem sután, heresérvesen. Akárhogy fészkelődtem, a combomat folyamatosan nyomta a szélesen kanyarított vázcső – lehet, hogy hosszabb lábúaknak tervezték a gépet.
A lowrider kivitel miatt rendkívül alacsony az ülésmagasság, mindössze 640 milliméterre ülünk a talajtól. Aki nem ismeri a motorokat, az vagy kuncog rajtunk, vagy álmélkodni kezd: a lapos és hosszú gépek mindegyike természetellenes pozícióba kényszeríti a motorost. A fekete-narancs fényezés vonzza a többi közlekedő tekintetét, az új Vmax muffmágnes funkciója itt is működik: nem tudják, mi ez, de látják, hogy drága.
Tesztmotorunkon gyári dob volt, ennek hangja természetesen udvarias és korántsem tolakodó. A nyitott cső talán túlzás lenne, de egy kis piszkálás csak előnyére válna. Szívem szerint a bukóvasat is örömmel lecsavartam volna, de megértem a fennlétét – bukás esetén sokat megvéd a Night Rod 5,857 millió forintnyi alkatrésze közül.
Bevallom, volt némi ellenszenvem a segges iránt, de akárcsak Zsuzsit, ezt is megkedveltem. Ez nem azt jelenti, hogy jó motor lenne, a megfelelő kifejezés a szórakoztató. Szívesen cirkáltam vele békés vidéki utakon, vigyorogva billegtem széles kereke fölött a Börzsönyben. Utast nem vittem, csomagot nem pakoltam rá, csak a bankkártya kellett, az egyenesekben halmozottan elkövetett gyorsulásaimnak ára volt: a nyolc litert simán benyelte, de néha volt az több is.
Örökre nem kéne, pláne nem ennyiért, de egy hét pozőrség kifejezetten jól esett. Tudom, vannak olyanok, akiknek háromszázhatvanöt nap is megy, és tudják ezt Milwaukee-ban is – őket tekintik célcsoportnak. A felesleges flancnak tűnő kulcsnélküli indítás is nekik kedvez: elég odaballagni, vagányul leereszkedni a talajszintre, majd pöcc, röff és dufta, dufta.
Zsuzsi kezét nem kértem meg, mert beleszerettem Nellibe, a Night Rodra sem kezdtem el spórolni, mert van más szerelmem. Ennek ellenére megértem az iskolatársam, aki elvette feleségül azt a lányt, és meg tudom érteni azt a VRSCDX tulajt is, aki szeretettel beszél a gépéről.