Ki a francnak találták ki a TDM-et?

Egyszerű a válasz: a motorosoknak. Akiknek nem számít, tíz vagy tízezer kilométer van két pont között; a soros kettes motorral szerelt Yamaha a két véglet között mindenre alkalmas. Nem gyenge, nem lassú, nem csúnya, nem szép, nem olcsó, nem drága – egy kicsit semmilyen, de egy célszerszámtól ne várjunk formai tűzijátékot. A petárdák nem akkor robbannak, amikor a garázskaput kinyitva megpillantjuk, hanem amikor leszállunk róla – annak ellenére, hogy formailag egészen gíber, ez az utóbbi húsz év egyik legszimpatikusabb motorja.

Az őse a Dakar-győztes Super Ténéré, mégsem terepes. A TDM 1991-ben jelent meg, 3VD volt az utcai mindenes modellkódja. 78 lóereje már akkor sem hozta lázba a világot, ennek ellenére páran megértették, hogy a korrekt hasmagassággal, penge futóművel, jó fékekkel és a nyomatékos 850-essel nagyon is jó barátságba lehet kerülni Két évvel később itt-ott krómot szórtak rá, de az alaposabb felújítást '94-ig kellett várni: más kuplungkosarat, módosított váltót és erősebb léptetővillát kapott.

A komplett modellfrissítés még két évet váratott magára: a 4TX kóddal jelölt TDM teljes egészében megújult. A 80 lóerőt 270 fokkal elékelt főtengelyű motorból hozták ki, természetesen a soros kettes építési mód megmaradt. Mivel a túrázók között egyre népszerűbb lett a kényelmes és megbízható konstrukció, az üzemanyagtartályt tizennyolcról húsz literesre növelték. Az Egyesült Államokba az Mk2-es szériát be sem vitték, de Angliában sem lett slágertermék.

Annál sikeresebb volt Európa többi részén: új futóművével rengeteg barátot szerzett a körlámpák helyett cicaszemekkel pislogó Yamaha. 1999-ben még két lóerőt szuszákoltak a motorba, 82-re tornázták fel a gép erejét. A tulajdonosok visszajelzései alapján ismét tökéletesítették a váltót, finomabbá tették a kuplungot. A benzinpumpa elektromossá vált – 2002-ig változatlan maradt. Ekkor a hengereket felfúrva kiadták az RN08 kódszámú 900-as változatot, amelynek ereje 86 lóerő volt.

Az eddigi karburátort leváltotta a befecskendező, a kipufogóba katalizátort építettek. A divat nyomására, bár sokak szerint feleslegesen, hatsebességes váltót illesztettek a soros ketteshez. Az új felnikkel és az aluvázzal 223 kilót mutatott a mérlegen. Két évvel később áthangolták az első futóművet, elektromos indításgátlót szereltek rá. Kiegészítőként blokkolásgátlós fék is elérhető volt a 900-ashoz. Ez a változat folyamatos frissítések után még most is kapható. Az első széria is kiválóan tartja az árát és minőségét: 450-500 ezer forintnál olcsóbban nem nagyon kapni TDM-et – aki használhatót szeretne, az 600-700 ezer körül már kiváló, gondozott darabokat talál.

Sokak szerint a második széria kiforrott példányaival érdemes szemezgetni azoknak, akik erre a sajátos motorra vágynak – valami olyasmire, mint a 2000-ben gyártott tesztmotorunk. Kívülről nem nagyon látszik rajta a tíz év: a festés szép, az idomok jól állnak. Az aránylag széles nyeregbe szállva azonnal megérteni, hogy miért áradoznak a TDM-esek az üléspozícióról. Kényelmesen, magasan ülünk: nem endurós a testhelyzet, de az autók fölött már könnyedén átlátni.

Annak ellenére, hogy langalétább az átlagos motoroknál, nem érezni semmiféle zavaró instabilitást. Kifejezetten sportosan döntögethető a 850-es, egyedül a nagyon szűk íveken böszmécske – ugyan akad némi felegyenesedési hajlam, de nem jelentős; amilyen semleges a forma, olyan a viselkedés is. Mindegy, hogy utassal vagy anélkül gurulunk, nem kell kellemetlen meglepetésekre számítanunk.

A hosszan előrenyúló fejidom szokatlan lehet annak, aki más gépről ül rá. Nem a mérete vagy az ívei: úgy áll, mintha lakóautót vezetnénk. Ennek ellenére jól dobja el a menetszelet, és a beleszerelt lámpák fényereje is megfelelő. Éjszakai gyorsulások alkalmával néha az Űrgolyhók című film ugrott be: a John Candy vezette Space-camper hajtott végre hasonló tér-idő ugrásokat.

A gyorsulással nincs baj. A soros kettes hangja még gyári csővel is dögös, a markolat megmorzsolására késlekedés nélkül válaszol. Pompás élmény hallgatni, ahogy a fordulat egyre feljebb csúszik – aki ugyanezt az élményt keresné sportos kivitelben, keresse a TRX850-et: a Ducatira emlékeztető szépség sajátos és izgalmas kuriózum.

Az analóg fordulatszámmérő amúgy is központi helyet kapott, világos hátterével kifejezetten hangsúlyos a háromszög kiosztású panelben. A vérgagyi szénszál utánzatú keret persze visszataszító, de ekkora békát még le lehet nyelni – körülötte minden renden van.

A kezelőszervek kézre esnek, szokásos japán rendszer. Könnyű megszokni a TDM-et, az ülésből már egyáltalán nem tűnik olyan tömbösnek, mint oldalról nézve. Azoknak, akik egy mértéktartó, nem igazán feltűnő, de annál használhatóbb motort keresnek, jó választás ez a Yamaha.

Előnye, hogy szinte az összes gyári állapotban van, ez a mértéktartó emberek gépe – nem vágták szét és csúfították el. A széthajtott blokk sem jellemző, a leggyakoribb átépítés a túraplexi meg az oldaldoboz.

Csukja be a szemét, és ne gondoljon a formájára. A TDM sokkal jobb, mint ahogy kinéz.

A tesztmotort a Red Baron bocsátotta rendelkezésünkre.