Hetvenévesen is ezen ülsz majd

BMW R1200GS Adventure, 2010

2010.07.01. 06:38

Adatlap BMW R1200GS Adventure (1170 cm3)

  • Hengerűrtartalom: 1170 cm3
  • Hengerszám: 2 hengeres, bokszer
  • Teljesítmény: 146 LE @ 7750 rpm
  • Nyomaték: 120 Nm @ 6000 rpm
  • Váltó: 6 seb. váltó
  • Tengelytáv: 1510 mm
  • Tömeg: 256 kg
  • Tank: 33 l

Sosem voltam BMW-motor-rajongó, holott autóban imádom a kéthenger/boxer/léghűtés kombinációt. Azt viszont alaposan belémverték a veterános barátok, hogy sokat használni öreg motort szinte kizárólag BMW-t lehet, mert tartós, jól megy, kényelmes, nem igényli a törődést. Erre tetszik egy BMW. Ráadásul egy akkora dög, mint a Dunai Vasmű fele.

Sejtettem, hogy így lesz. Előre tudtam, hogy egyszer majd megtörök, csak azt nem sejtettem, hogy ilyen könnyen beadom a derekamat. Pedig a jelek jöttek, folyamatosan vettem őket.

Ocskay Zoli barátom, aki világéletében Indian motorokat szerelt, azokkal járkált fel-alá a világban, amikor pedig mégsem, akkor brit gépeket lehetett nála látni, olykor japán robogókat is – nos OZ mondta egyszer: Csík, a legjobb veterán motor a BMW. Egy R80 a mai napig tökéletes bármire.

Én akkor rosszul voltam a BMW veteránoktól, még most se szeretem őket túlságosan. Mind egyforma, nagy, unalmas alutömbbel a közepén, két pattanás a henger jobbra-balra, nincs hangja egyiknek se, nincsenek mindenféle nézegetnivalók rajtuk, mint az angolokon, nincs lendülete a formának, mint az olaszoknál, semmi. Unalmasak, de rettenetesen. Ja, és mind egyforma, talán csak azok az igazán ősi lemezvázasak nem.

Aztán voltunk a Dolomitokban az öreg Kawasakimmal, és a hágókon szinte kizárólag BMW-ket láttam – négynapostól negyvenévesig. Oké, akadt ott egy-két eltévedt hülye, mint mi, aki nem tudta, milyen motorral kell jönni, és ilyen Yamaha FJ-kkel, KTM LC-kkel meg Ducatikkal érkezett (azaz a Ducatiknak nagyjából a fele szétbontva ácsorgott az út szélén, épp szerelés alatt – nyilván éppen azokat a példányokat rossz szervizbe hordták). De az európai polgárok túlnyomó többsége BMW-vel túrázik, ezt elég könnyen leszűrtem. A túlnyomó többség túlnyomó többsége pedig nagy, boxer BMW enduróval. Pedig annyi szép és érdekes motor van, miért éppen ezekkel…?

Apropó, túraenduró. Skripecz Dezső barátomon döbbentem meg nagyon, amikor az egyik weissenkircheni túrára beállított egy dög nagy KTM-mel. Dezső világéletében a sebességet kereste motoron, van is neki valami Kawasakija rendszám nélkül, amit kizárólag pályamotorozásra tart, mellette meg mindig volt valami speedgépe utcára is. Erre most KTM-ezik, és le se lehet vakarni róla. Ráadásul élvezi, a szégyentelen.

Egy másik barátom, Torsán Józsi is speedmotorozott évekig. Komoly pályázás, minden hétvégén, nyomta az ipart rendesen. Aztán esett egyet a Mátrában, és végiggondolta a dolgait. Motorozni szeretne, méghozzá sokat, de meghalni nem. Erre ő is vett valami endurót.

Ezek betegek.

Képzelhetik, hogyan éreztem magam, amikor Zirig Árpi bejelentette, hogy ugyanazon az áprilisi hétvégén lesz nálunk három BMW-motor, és pont hárman vagyunk rájuk, a Winkler, ő meg én. És a Winkler már elvitte közülük az egyetlen, dobozokkal felszerelt túra-sportmotort. Maradt a két enduró, választhatok. Aha.

Mivel épp a weissenkircheni hétvégére esett a teszt ideje, ezért az R1200 GS Adventure-t választottam. Azon biztosan lesz valami doboz, remélem, nem kell kínlódnom az imetes vászonszütyőimmel. A történet aztán úgy alakult, hogy átvételkor derült ki: a sima R1200 GS-en nagy hátsó doboz van, háttámasszal, az Adventure-ön pici aluretikül, támla nélkül. És a papírt már kitöltötték, ott van mellé az én nevemre kiállított, külföldre vivős céges engedély is. Ezt megszívtam.

Nem tudom, hogy láttak-e már ilyen motort közelről. Olyan, mint egy hegy, az ember fel sem tudja mérni, hogyan kéne felmászni rá. Hirtelen nagyon utáltam az endurókat, pláne a BMW enduróit. Kilométerben legalább egy ezrest terveztünk, inkább ezerötöt Ausztriában, és azt mind ezen kell majd végigszenvednem.

Tűrhető eleganciával felmásztam a nyeregbe, valahogy, ott lent, a messzeségben talajt ért a lábam, leemeltem az oldalsztenderről, és elrobogtam. A nyeregből is iszonyatosan nagy dög ez. Nem kell ágaskodnod, mégis belátsz a furgonok ablakán, nagyjából egy magasságban ülsz az alacsony padlós Volvo-csuklósok utasaival, igaz, a 260-as Ikarus még mindig nem konkurencia. Itt minden nagy. Széles a kormány, óriási a tank, hatalmas a nyereg, nagy a nyomaték, óriási az erő. De érdekes, egy percig nem éreztem úgy, hogy leesnék róla. Épp ellenkezőleg – rég ültem ilyen stabil motoron. A leesés később jött. Majdnem.

Emlékszem, az egész gyorsforgalmi út azzal telt, hogy ki akartam kapcsolni az indexet. Ne röhögjenek rajtam, korábban csak veterán BMW-t vezettem. Ugyanazt próbáltam, mint a Harley-kkal – megnyomtam még egyszer a gombot. A BMW-knek ugyanis nem egy darab, a bal hüvelykujjhoz eső billenőkapcsolója van, hanem két nyomógomb a két oldalon, mint – a Harley-knak. Csak a Harley-é ügyesebb: megnyomod a gombot, bekapcsol, újra megnyomod, kikapcsol. Kanyar után automatikusan is kikapcsol. És ha a kettőt egyszerre nyomod, vészvillog.

Nos, a BMW ezt négy gombbal oldotta meg, de mire erre rájöttem, indexeltem balra, jobbra, balra, jobbra, hosszan balra, vészvillogtam, aztán balra, aztán jobbra, aztán már azon gondolkoztam, egy pillanatra leveszem a gyújtást, hogy abbamaradjon, és nem indexelek hazáig. És akkor megtaláltam az „index ki” gombot. A jobb markolaton, alul, jó messze kellett nyújtóznom érte. Már tényleg nem értettem, mit keresek én ezen a motoron.

Letámasztottam otthon a garázsban – még jó, hogy a Bianchi a szerkesztőségben lakott azon a hétvégén, mert a motor el nem fért volna máshogy – és szörnyülködtem. Ez így szemre nagyobb test, mint az én négyszemélyes, két csomagtartós, négykerekű kombiautóm. Hát persze, az Adventure a sima R1200 GS túraenduró nyolc centivel megemelt, bukókerettel alaposan körbeszőtt, gigantikus, 33 literes, földrészátszelő tankkal ellátott kivitele. Nem tudom, hogy van-e testre ennél nagyobb szériamotor.

Megtértem, sőt, már szépnek is látom. Ez elmebaj. Mégse venném, kifejtem, miért. Lapozzanak!