Teszt: Yamaha FZ-8 Fazer (2010)

A múltkor motoros fogkefét kellett vennünk a médiában, és eddigi márkahűségemet hajszál híján feladtam, amikor megláttam, hogy a Braunon kívül már hányan készítenek jóval olcsóbb, de legalább olyan profinak tűnő cuccokat. Fillérbaszási lehetőséget szimatolva elkezdtem végignézni a specifikációkat – vajon melyiknél mit spóroltak el? Mert ha nem, akkor jaj neked Oral-B!

Már épp kezdtem elveszni a 3D-s mozgások, 3-as tisztítófunkciók (vajon ugyanaz ez, mint a 3D, vagy valami humbug?), fordulatszámok, időzítéshosszok tengerében, amikor megvilágosodtam. Ha ismét Braunt veszek, már két fogkefénk lesz, csúcsidőben tehát egyszerre tudunk majd 3D-sen lepedékteleníteni a gyerekekkel, asszonnyal, szomszéddal – oké, vele azért nem. Hiszen a régi szettből nem a fogkefe ment tönkre, hanem a töltőegység, az meg a Braunnál csereszabatos. Mire idáig eljutottam, már kissé levert a víz. Nekem ne ködösítsenek itten, írják rá, hogy ez a jobb, az a rosszabb, ez tud 3D-t, amaz meg nem.

Fogalmazzanak egyszerűen, nekem, kérem, nehéz a felfogásom.

Akkor én egyszerűen fogok fogalmazni. Helyére teszem ezt a tesztmotort, amit Yamaha FZ-8 Fazernek hívnak.

Az eddigi 600-as FZ-széria megszűnt. Először lett mellé szintén 600-as XJ-6 (egy ideig párhuzamosan futott a közel azonos méretű FZ és XJ), aztán – hogy egyik Yamaha ne szeresse el másik Yamaha vevőjét – a régi FZ-szériát inkább sutba vágták, mert az XJ sokoldalúbb.

Nagy szünet jön itt, még inkább ugrás, hiszen a túra-sport modellpalettán a következő tétel az FZ-1-es volt a Yamahánál. Egy 150 lóerős, gyakorlott motorosokat is próbára tevő erejű, tudású, súlyú, ezres sportgép. A Yamahánál egyszer csak megvilágosodtak: a kezdő, illetve csajos nagymotornak egyaránt beillő XJ-6-ról sokan nem mernek továbblépni az FZ-1-re. Félnek.

Nos, a pörgős, ügyes, bicikliszerűen könnyedén vezethető XJ-6, és a vérbő motorosnak való FZ-1 közé ver hidat a nyolcszáz köbcentisnek mondott, valójában csak 779-es FZ-8-széria. Az a motor, ami már komoly túrázásra is alkalmas, amivel már átélhető a halálfélelem, de amelyik a nem-olyan-nagyon-profi motorosnak azért még megadja a lehetőséget, hogy döntsön – akar-e most rögtön sikítani a félelemtől, vagy puhapöcs lesz, és még edz egy kicsit.

Tehát az FZ-8 valami olyasmi, mint a prosumer digigépek. Még nem tükörreflexes, ezért nem kell rajta állandóan cserélgetni az objektívet, nem lesz lila a váll a cipelésétől, de már nem olyan bután automata, amatőröknek való bénulás, mint a mosolyfelismerős kompaktok. Egy sokoldalú, ügyesen használható, barátságos, képességfejlesztő tárgy. Jó dolog.

És hogy miért Fazer ez az FZ-8? A fejidomos modelleket így hívják a Yamahánál. Amikor a tesztmotort átvettem Budaörsön az importőrnél, választhattam, hogy melyiket viszem el, a naked (nem idomtalan, várjunk csak, mi is a helyes kifejezés... idom nélküli!) FZ-8-ast, vagy a fejnehéz FZ-8 Fazert, ami annyira új, hogy még nem adták ki senkinek.

Mondhatnám, hogy működni kezdett bennem a profi tesztelő, és a legfrissebb újdonságot akartam, de ez hazugság lenne. Egyszerűen csak jobbnak tartom a fejidomos motorokat –alig érezhetően kevésbé kezesek, mint a nakedek, viszont lehet velük kényelmesen, megnyúlt karok nélkül, hosszan seperni autópályán. Járulékos infó: 43 éves vagyok, két gyermek apja. Azaz: egy csomóan nyilván a pőre gépet vitték volna el a helyemben, mert jobban néz ki, mert egy százalékkal jobb időt futna a Hungaroringen. Öt évvel ezelőtt talán még én is így tettem volna. Mindenkinek igaza van, szép is ez.

Az FZ-8-asról azt kell tudni, hogy egy igazán profi tesztelőnek kötelező fanyalognia rajta. A blokk az FZ-1-esé, kisebb furatú hengerekkel. A váz is kábé az FZ-1-esé, de itt elspórolták az alumínium hátsó lengővillát. A futómű is nagyjából az FZ-1-esé, de itt semmi sem állítható a hátsó rugóstag előfeszítésén kívül (értsd: postás MZ-szint, ami már negyed százada is kevés lett volna). Nyaf-nyaf-nyaf, zokog-zokog-hüpp. Én pont letojom ezeket a dolgokat, nem sportmotorról van itt szó, az átlagos hülye úgyis csak az előfeszítéshez nyúl egész életében. Ha egyáltalán. Nekem más lesz a bajom, de erről később.

Valójában sokkal több és szimpatikusabb módosítás esett a motoron. Könnyebb a főtengely, a Yamaha széria motorjai között az eddigi leghosszabb leömlők szaladnak lefelé függőlegesen (majd hátra) az erősen megdöntött hengersorokról, a szélső hengerek hosszabb szívócsatornán kapják a levegőt (28 mm a különbség), mint a belsők, ezért két henger inkább a jó nyomatékleadásban, kettő pedig a nagyobb teljesítményben ügyeskedik – érdekes az aszimmetria, remélem, a Yamahánál a tartósságot is figyelembe vették. És rövidebb a váltó első két fokozata, hosszabb a legfelső kettő, a köbcentikhez képest pedig ez nem is erős a motor, hiszen csak 106,2 lovat tud. Így lesz nagy a nyomaték, sima, kiszámítható a működés – abszolút pártolom ezt a hangolást.

Persze, a hátsó villa lehetne szofisztikáltabb, hat gang mellett már erősen hiányzik az ember szemének a fokozatjelző, de örülök inkább a drága és masszív aluváznak, a felszerelés vonalán pedig csak annyit okfejtenék, hogy a Yamaha épp a legkevésbé fájó, elhagyható tételeket hagyta el.

Azt persze én sem értem, hogy miért olyan kicsi a tank (17 literes), hiszen ez 240 kilométeres hatótávot ad ki, azaz a tartalék valahol már bőven 200 alatt eljön. Ez ma már igen kevés, pláne egy túrázásra is szánt gépnél. És az sem tetszett, hogy a vezetőülés nagyon lejt, emiatt egyfolytában a tank felé tol, Kati, a feleségem meg épp csak kipróbálta a hátsó ülést mögöttem, és azt mondta, ezen sehova nem jönne velem. Pedig elég sokat túráztunk már együtt motoron. És amikor ráült, az FZ-8 Fazer fara zavaróan puha is lett, igaz, nem állítottam utána, mert azt komplikált. Nem annyira jó ez a motor kettesben való túrázásra. Persze nyilván jobban megfelel ilyen célra, mint egy R1-es, de azért alapvetően nem.

Tehát egyedül mozogtam a géppel. Nem is baj, így a legjobb. Két dolog lepi meg az embert, amikor először megcsavarja az FZ-8 szarvát – a szinte endurósan széles, agresszíven supermotós testhelyzetet kiadó kormány, meg a motor végtelen jóindulatúsága, erőltethetősége, kiszámíthatósága. Nem véletlen, hogy a Fordtól a Toyotáig mindenki terveztetett már a Yamahával hengerfejet, motort, befecskendezőrendszert autóba. Ebben ez a cég a király.

Leengedheted a fordulatszámot alapjáratig, onnan is rángatás nélkül húz, akár hatodikban is – az FZ-8 igazi bénajoe-toleráns motor. A használható ereje valamivel 3000 fölött jön meg, 5500-6000 között szemvillanásnyira levegőt vesz, majd onnan felfelé igazán bedühödik, és borzalmas erővel húzni kezd. 10 ezres fordulaton adja ki a teljes mérgét, de ekkor már bő ezressel korábban fogyni kezd a lelkesedése. Ez nem is baj, mert ebben a szupererős sávban már vibrál is a kormány. Az FZ-8 igazán azt a régiót szereti, amit a vélt használói is – 3000-6000-ig. Ha kell, fölötte megcsinálja a tűzijátékot, s nem jön zavarba, ha valaki botfülű, fakezű, műlábú, és emiatt két fokozattal feljebb erőlteti a kelleténél, de azért jelzi, hol érzi magát jól. Ügyes motor, barátságos, de varázsolni is tud.

Mindennek a végeredménye, hogy a hatodik városban és pályán egyaránt megfelel, a többi fokozat csak felgyorsuláshoz, kanyargáshoz és a gőz kieresztéséhez való. A széles kormány, a stabil futómű, a szinte teljesen semleges hangolás miatt pedig még az igazán amatőrök is hamar elkezdik kihasználni az FZ-8 motorjának sokoldalúságát. Ennek a nyergében seperc profi lesz a Babettáról átülőből is, annyira végtelenül kezes. Aki az XJ-6 felől érkezik, alig érez majd ugrást – csak a plusz newtonmétereket és lóerőket veszi majd észre.

Sajnos az XJ-6 problémája itt is előjön – az FZ-8, bár nem mindkét lábra, de a bal combra alulról alaposan okádja a forróságot. Ilyenkor mindig szeretettel gondolok az öreg, betonnal kiöntött sörpadra, ami mellesleg az én túramotorom - a léghűtéses, 27 éves Yamaha XJ900-ra. Az például semmiféle meleget nem lehelget az ember szerveire sehova, még csak az kéne, jól pofán is verném. Csak megy, persze ennél sokkal reszelősebben. És valahogy a szélvédelem sem volt százas a Fazeren, mert amikor egy héttel később átültem a saját XJ900-asomra, meglepett, hogy azon mennyivel kevésbé tol a menetszél. De lehet, hogy csak én vagyok túl nagy (187 centi), mert más tesztelők erre egyáltalán nem panaszkodtak. Javaslom: vásárlás előtt mindenki próbálja ki magának, milyen.

Zavart az is, hogy a váltó szorult – annyira, hogy sokszor úgy kerestem az ürest megálláskor, mint kezdő motoros koromban a TS MZ-n, sőt, egyszer le is fullasztottam emiatt a gépet, mert biztos voltam benne, hogy megtaláltam. Érdekes ez, mert a Yamahákat pont a finom váltóikról ismertem, még az én vén romom az ő kikopott rudazatos váltójával is egészen jól kapcsolható. Yamaha János csak annyit fűzött ehhez – "Zsolt, 200 kilométer volt a motorban, amikor átadtam, most sincs meg benne az 500, még bőven finomodni fog". Na ja, ajánlom is.

Alapjában véve nagyon élveztem az FZ-8-at. A saját tudásomhoz képest elképesztőket kanyarodtam vele, mert a futómű olyan barátságos, hogy beleviszi az embert a rosszba (igazából a jóba). Összevissza gangolva, bőgetve játszottam vele speedmotorost, néha hagytam hatodikban a fél városon át, és csak bambultam, eltéptem a száját pályán – jó volt. Egészen szép a hangja is – már az ilyen porszívóhangú Euro 3-asokhoz képest – van benne egy kis lüktetés, megtépve ércesség is, érezni, hogy elég sok köbcenti köszörüli a torkát. A gázra a motor amúgy is azonnal, bármilyen fordulaton, készségesen reagál, nincs tétovázás az alapjárat körül, nincs lehörgés, dadogás, semmi – mint a villanymotor. A fékek pedig abszolút szuperek. Ehhez hozzáteszem, hogy én ABS nélküli Fazert vezettem.

És iszonyú jól néz ki, pláne fehérben, pláne nekem, meg a Zirignek, meg a Papp Tibinek, meg a Telós Bandinak, meg a Vályi Pistának – mindenkinek, aki kijött megnézni a parkolóban. Aranyozott festésű villaszárak, rájapofájú fejidom, ügyesen felrántott far, az a megdöntött hengersor a meredeken zuhanó, majd hirtelen bekanyarodó, hosszú leömlőkkel pedig végképp pornó. Csak az óriási, összelapult ereszcsatornához hasonló kipufogódob rontja az összképet, de az legalább matt fekete, hogy ne tűnjön fel. Nálunk úgyis mindenki lecseréli majd akrapovicsra...

Egy 800-as motorból nem sok a 106,2 lóerő, ez tény, de mivel emiatt kapunk 82 newtonméternyi csúcsnyomatékot, szerintem a díl nem is rossz. Ilyen adatokkal nehéz felvágni a Skála Metró előtti placcon, egykerekezés előtt egy perccel, de azért több mint ami a legtöbb motorosnak elég egy szuper csavarintáshoz. Nem ez a szám fáj, nem is emiatt kell a szemet behunyni. Hanem az ár miatt. Azt tudjuk, hogy a Yamahák nem olcsó motorok, szokás ezt mindenfélével indokolni – harmónia, finom működés, innováció, stílus, oké, megvettem. De az FZ-8 Fazer még Yamaha-nyelven is drágát jelent. 2,6 milliót kérnek ezért a fejidomos, ABS nélküli gépért, s ennyi pénzért a nagy konkurensnél Honda CBF1000F-et mérnek fél ABS-szel (még kell egy százas ahhoz, hogy meglegyen az egész).

Tudom, tudom. Aki egy 600-as felől érkezik, úgysem nem mer felülni egy 1000-es gépre, satöbbi, satöbbi. De kérem, az a Honda csak 1,8 lóerővel erősebb, nagyobb motorja miatt pedig még lineárisabb, mint az FZ-8. Jó, jó, 245 kiló, de ABS-szel már az FZ-8 Fazer is 220, ami annyira már nem nagy különbség.

Egy egész kicsivel többért pedig már megkapnám a Honda CB1300-ast, ami az én bebénult, öreg agyamnak a Motor szuperlatívusza, azt soha el nem felejtem, amíg nálam volt. Szóval, nem tudom. Jó motor az FZ-8 Fazer, nagyon, a futóműve, a blokkja végképp pazar, de azért akadnak hibái is. Hogy érdemes-e kiadni érte az XJ-6 Diversionhöz képest bő fél misivel többet? Hát. Izé.