Villanyparaszt kapanyéllel

Már maga a történet is kacskaringós, hogy miként lettem villanyparaszt. A gyerek miatt van az egész, aki szeretett volna biciklizés helyett motorozni, de KRESZ-vizsgát tenni persze lusta volt, így kitalálta, hogy vegyek neki egy elektromos rollert. Az ugyebár nem segédmotor, papír nélkül is mehet vele, amerre lát. Na, beindult a keresés, megnéztünk vagy hármat, egyik jobban szét volt hullva, mint a másik. Végül némi ismerősi áttétellel rábukkantunk egy gyakorlatilag új darabra, egy Angell (magyarul nyilván Angyall) 707-esre, ami egy raktárban porosodott kihasználatlanul, és egészen pofásan nézett ki.

Hazacipeltem Pestről falura, és lelkesen nekiláttam beüzemelni, de hamar kiderült, hogy alapvető gond van: az egyévi nemhasználatban kifeküdtek az akkumulátorok. Szerencsére a neten találtam egy pesti boltot, ahol viszonylag gyorsan beszereztek egy készletet. Ezzel a probléma megoldódott, a költségek viszont kezdtek elszállni, az eredetileg méltányos árra pluszkiadások rakódtak, homlokomon úgy szaporodtak a barázdák, mint amikor a faluvégi repceföldön Rába-Steigerrel szántanak. Sebaj, gondoltam, majd ha látom a fiamat a rolleren repeszteni, kisimulnak a ráncaim.

Hát, nem. A kölyök gyorsan rájött, hogy legjobb, ha a roller bent porosodik a nappaliban, a szintén használaton kívüli zongora mellett. Mert úgy nem lesz poros/sáros, nem kopik le róla a festék, nem lopják el, és ami a fő, nem kérik kölcsön nagyobb gyerekek, akik azután berongyolnak vele az árokba, vagy nekicsapják egy oszlopnak. Azután meg az is kiderült, hogy a lányok sem izgulnak különösebben egy olyan srácra, aki egy ilyen kis gyösszel legyeskedik körülöttük. Amikor a gyerek már nézegetni is megunta, a roller végül nálam kötött ki, engem nem zavar annyira, ha buzinak néznek.

Ha már lett egy elektromos rollerem, pedig nem is akartam, elkezdtem kísérletezgetni, hogy mire jó egy ilyen villanyháziállat, hogyan lehetne a bájos, ám nehézségekkel és kihívásokkal teli vidéki életbe belesimítani.

A felépítése és a teljesítménye nem sok jót ígért, a végtelen egyszerűsége viszont tetszett. A kerekek nagyon kicsik, ámde könnyűfém felnisek (!), közöttük, a vázban kialakított fészekben trónolnak az akkumulátorok, jó alacsonyra lehúzván a súlypontot. Az első keréken a bicikliken megszokott V fék, a hátsón egy szalagfék dolgozik. Mindkét kerék rugózott, hátulra még mutatós tekercsrugók is kerültek. A masszív kis gumikon kellően mélyek a barázdák.

A 350 W teljesítményű villanymotort a hátsó kerék elé-fölé, a dizájnos sárhányó alá applikálták be, ahonnan fogazott ékszíjjal hajtja a hátsó kereket. A motornak három darab, sorba kötött, 12 voltos, 9 amperórás ólomakkumulátor adja az energiát. A töltésük történhet a rollerre szerelt dugaljon keresztül, de úgy is, hogy kiemeljük az eleve hordtáskába csomagolt akkuszettet, becipeljük a lakásba, és ott dugjuk töltőre. Persze, akkor már egyszerűbb az egész motort betolni az előszobába, de az meg hülyeség faluhelyen, ahol mindenkinek van garázsa, fészere, istállója, vagy valami udvari kalyiba, ahol a fűrészgép miatt nemcsak 220, de akár 380 volt is van.

Kedves figyelmesség, és roppant praktikus extra, hogy sok társától eltérően az Angell 707-re ülést is szereltek, aminek a magassága állítható. Kaptunk a roller mellé egy kis fekete táskát is, amit három év után tegnapelőtt végre felszereltem az ülés alá. Ugye-ugye, már megérte megírni ezt a tesztet. A táskába pont belefér a könnyű gyári töltő, így a munkahelyen, vagy a haveroknál, de akár a kocsmában is lophatjuk az áramot, arra hivatkozva, hogy különben nem jutunk haza.

Egyéb extra nincs, a lámpákat például a család tulajdonát képező biciklikről loptuk le és szereltük át, azóta se vette észre a hiányukat senki. Ja. És még egy fícsör: az Angyall pár mozdulattal összecsukható, így akár kirándulásokra, kempingezésre is magunkkal vihetjük. Hát, vigye, akinek hét anyja van: párszor már szállítottam, és majdnem sérvet kaptam, mikor beemeltem az L 200-as platójára.

Mivel az Angell, kell-e mondanom, kínai gyártmány, minden kínai rajta, alkatrészei többségén a Wuxing felirat díszeleg. Egy (valószínűleg, a Wuxi Angell Autocycle Co. által gyártott) kínai termékről nem az jut az ember eszébe, hogy unokái is látni, mi több, használni fogják, és hát ez a roller se úgy fest, mint amelyik kimenne a világból is, ha lenne elég kakaó az akksijában. Mivel azonban idejének 99,99 százalékát a garázsban tölti, lehet, hogy mégis hosszú életű lesz.

Merci SLC-vel valahogy kellemesebb közlekedni, még ha sokkal drágább is, a fene enné meg. Persze, nem a szőlőhegyre, márpedig most oda készülünk, kapálni.

Pattanjunk is nyeregbe, és lássuk, hogyan viselkedik az úton a villanyszamár. Egy ilyen izét vezetni a világ legegyszerűbb dolga. Alul, az akkumulátortartó oldalán bedugjuk a slusszkulcsot, elfordítjuk, a jobb oldali kormányszáron levő kis fekete doboz oldalából kiálló billentyűt lenyomjuk, és már gurul is az Angell. Minél mélyebbre taszajtjuk a billentyűt, annál gyorsabban megyünk, elméletben legalábbis, mert a terepviszonyok erősen befolyásolják a sebességet.

A szőlőhegyre menet példának okáért le kellett szállni róla, mert ahogy nőtt az út dőlésszöge, úgy lett egyre lassúbb a roller, majd eljött a pillanat, amikor a hegy győzött: Angellünk egyszerűen megállt, pedig még csak az emelkedő felénél jártam. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a legtöbben biciklivel is megálltak volna kábé ugyanott, a villanyszamár tehát nagyjából arra képes, amire egy kerékpározó átlagember.

A meredeket elhagyva újra a széles, de nem kényelmes ülésre pattanhatunk, ám újabb tényező hátráltatja haladásunkat: az útminőség. A kis átmérőjű kerekek az aszfaltút legkisebb hibáját is kimutatják, murván, földúton pedig, rugózás ide, rugózás oda, a lelket is kirázzák az emberből. Az alacsony hasmagasság újabb akadályt emel a felhőtlen terepezés elé, de azért okos, higgadt manőverezéssel végül is eljutottunk a családi szőlőskertbe, hazafelé pedig még a száguldás felemelő élményét is átélhettük, különösen azon a lejtőn, ahol felfelé jövet elfogyott a nyomaték.

A csajok vagy a vadak röhögnek jobban? Lapozzon, kiderül!