Villanyparaszt kapanyéllel

2010.08.07. 06:31

Az Angyallal azonban csak nagy előrelátással szabad száguldani, mert a két fék hatásossága a nullához közelít, ennek következtében a roller fékútja megegyezik a Queen Mary óceánjáróéval. Viszont így legalább nem állunk fejre vele, ha behúzzuk az első féket hirtelen. És nem csúszik ki alólunk, ha ugyanezt a hátsó fékkel tesszük.

Cserébe bármikor bárminek nekimehetünk, ha csak egy pillanatra is lankad a figyelmünk, és nem használjuk az agykapacitásunk 90 százalékát a következő 20 másodpercen belül várható lehetséges fejlemények folyamatos kiszámítására. Na mindegy, a hegyremenő tesztet, ha kompromisszumos eredménnyel is, de nagy nehezen teljesítette az Angell, a síkvidéki krumpliföldre meg egész kényelmesen kijutottam vele.

Mármint kapa nélkül.

Merthogy kapával gyökeresen megváltozott a helyzet. A kapát, kérem, falun úgy visszük ki a szőlőbe, hogy az egyik kezünkben fogjuk, a másik kezünkkel meg kormányozunk. Ez a módszer csak kontrás biciklivel működik, az Angellel nem, mert így maximum csak az egyik féket tudjuk használni, pedig kettő se elég semmire. De van nagyobb baj is: ha egy kézzel fogjuk csak a kormányt, elindul valahonnan valami rezonancia, és egyre erősödik, aminek az lenne a vége, ha hagynánk, hogy a villanyszamár vitustáncot járva elemeire hullana, nekünk meg ásó, kapa, nagyharang. Egykezes vezetéssel tehát az Angellel LEHETETLEN közlekedni.

A másik módszer, hogy fölkötjük a szerszámot a járműre – hát, lehet kísérletezni, de igazán meggyőző eredmény nemigen születik.

További probléma, hogy nemcsak a kapát kell eljuttatni a célterületre, hanem fémreszelőt, kapatisztító fémkaparót, továbbá hagymát, szalonnát, kenyeret, rettenetesen savanyú, saját termesztésű bort, a hozzá való szódát, egy kis pálinkát, satöbbi, satöbbi, satöbbi. Minden rendes biciklin, mopeden van valami csomagtartóféle, amihez a táskát hozzá lehet kötözni, ám az Angellen nincs. Bár, ha egy hátiba (háncsból és vesszőből font teherszállító alkalmatosság) belepakolunk, és azt a hátunkra kötjük, ez a probléma végül is megoldható.

Legyünk őszinték: az Angell mint hasznos háziállat megbukott, sem az igazi, sem a drótszamarat nem helyettesíti. De azért még ne lökjük be a patakba: a vidéki élet sokrétű, biztosan találunk neki olyan feladatot, amit el tud látni. És igen, remekül lehet például boltba járni vele, amennyiben az a bolt nincs messzebb 2-3 kilométernél. Mert hiába ígért a prospektus 25 kilométeres hatótávot, a tapasztalat azt mutatja, hogy a valóságban nem több az 5-6 kilométernél.

A bevásárlótáskát a kormányra akaszthatjuk, vagy a lábunk közé szoríthatjuk, ez a dolog működik. Továbbá mehetünk vele hivatalba helyi adót befizetni, körzeti orvoshoz vérnyomáscsökkentőt íratni, rokonokhoz tökgyalut kölcsönkérni, ilyen célokra az elektroller teljesen megfelel. További előnye, hogy a konstrukciójából adódóan az üzemeltetése fillérekből kijön. Nem kell bele se motorolaj, se fékolaj, se gyújtógyertya, se légszűrő, a fogazott ékszíj évekig kibírja, nincs rá súlyadó és kötelező biztosítás, és a villanyszámla se lesz sokkal magasabb, ha nyáron ezzel kujtorgunk a környéken.

Ennek ellenére sem fog elterjedni mifelénk. Mari néni és Bözsi néni nem ilyet hozattak a barkácsáruházból, hanem elektromos biciklit, ami nagyobb, masszívabb, kicsit tán erősebb is, és ami a fő, pont olyan, mint a hagyományos bringa, csak magától is megyen, amíg el nem fáradnak az elektronok. Jolán ángyom meg egyenesen villanyrobogót vett, azzal menőzik, az majdnem olyan dizájnos, mint egy benzinmotoros robogó. Lassabban megy ugyan, de olcsóbban, és mindkét tény jobb kedvre deríti Jolán ángyomat.

De itt férfiember még olyan csilli-villi villanyrobogóra se ülne rá, nemhogy egy erősen metroszexuális kisugárzású Angell 707-re. Lajos sógor, Béla bátyám, a böllér meg a szomszéd Laci maradnak a régi Simsonon, esetleg a Japánból behozott, használt robogón, amíg szét nem esik alattuk, és/vagy le nem esnek róla. Nagy kerék, nyeregülés, benzinszag és füst kell a falusi férfinak – vagyis mindaz, ami az Angellből hiányzik.

Úgyhogy: villanyparaszt továbbra is csak egy lesz a faluban – én. Köszi, fiam!

Na és villanyerdész?

Kimentem az erdőbe is az elektrollerrel, ha már parasztnak nem váltunk be, vajon lehetnénk-e villanyerdészek, netán villanyvadászok. Nem bíztam nagyon a kísérletben, és igazam lett, bár nem úgy, ahogy vártam. Az történt, hogy a kis szar egész jól bírta az erdei földutat, én meg teljesen belefeledkeztem a legalább 10 km/órás, már-már mámorító száguldásba, a kisebb kövek és a nagyobb pocsolyák kerülgetésébe, és hát, rosszul osztottam be az energiát. Kis tapasztalattal az ember nagyjából tudja-érzi, meddig mehet el az Angellel, hogy még haza is érjen, de most elvesztettem a fejemet, és későn fordultam vissza.  

Őzek, szarvasok, mókusok és aprócska ökörszemek gúnykacaja kísérte utamat, amint a bájos tájban rolleremet toltam. Kínjaim csak fokozódtak a faluba érve, ahol a lakosság gúnyos pillantásainak ostorcsapásai alatt vesszőfutva kellett elérnem ezzel a hülye jószággal az otthon menedékét és az életet adó 220-as konnektort. Hallgassanak rám: ne menjenek erdei kirándulásra elektromos kétkerekűekkel, ha nincs önökkel Julcsa. (Julcsa, ha belépsz a nagyiparba / Generátort szerelünk a valagadba / Egyenáram, váltóáram, generátor / Juuulcsa, erőmű lesz a picsádból! – modern magyar népdal)