Csak igazi férfiaknak

Nem akarok lovagolni ezen a témán, de amikor a Honda VT1300 CX-et megkaptam tesztelésre Budaörsön, kicsit úgy éreztem magam, mintha a Priscilla, a sivatag királynője II. forgatásába csöppentem volna. Tévednek, azért nem néztem körül, hogy van-e kandi kamera a közelben, de beismerem, hogy a moci láttán bizonyos fokig kiestem a komfortzónámból. Legalább ne metál-babakék lett volna...

Szóval ráültem, és arra gondoltam – milyen szerencse, hogy zárt sisakom van. Nem való ez a gép nekem, nem adok magamra, a stílus számomra nem életforma, csak valami mobiltelefon-csomag neve egy szolgáltatónál, aminek a neve kiesett a fejemből. Verhovina-spirit meets the glitz of H-D – disszonáns akkordok rezdülését érzékeltem az éterben.

Merthogy én motorozni szeretek, és motorozni a robogótól a krosszmotoron át a szupermotón keresztül, a speedgépek közbeiktatásával, a túraendurók érintésével, a nakedtől a burkoltig, a veterán ötven köbcentistől az ezerháromszáz köbcentis modern halálosztóig mindenen imádok. Mindegy mi, ahány lóerőt adnak alám, beosztom, csak az a lényeg, hogy két keréknél ne legyen neki több.

Két kivételt tudok: ha az illető motor nyújtott villás custom (tehát chopper, cruiser, ilyesmi), illetve ha Tula a neve (ami egy orosz tajgarobogó-szörnyszülött). És ebbe a kirekesztősdibe már belevettem a lemezvillás Komart, a Romet Ponyt és az MZ ES250 Trophyt is. Azaz nekem is van kivétel a nemszeretem customök között – a Zirignél volt nemrég egy Victory Hammer nevű power cruiser a múltkor, na az igen jó volt, motornak is.

Ha minden lifestyle macsómotor ilyen lenne, imádnám a műfajt. Sajnos a többi nem olyan. De maradjon ez az én privát véleményem, hiszen sokan vannak, akik egyenesben szeretnek dohogni, kanyarban meg inkább lassítanak, a custom piac koránt sincs összedőlőfélben.

Sőt, színesedik.

Itt van ez a Honda például. Nem abba a vonalba tartozik, mint az Intruder, a Midnight Star, vagy éppenséggel a Shadow, ó dehogy. Azok szabvány japán lifestyle-gépek, customként árulják őket, valójában óvatos Harley-imitációk. A VT1300 CX viszont pörölyként csapja mellbe látványával az embert – ez nem egy nyamvadt, reszketeg H-D-wannabe, hanem egy igazi, épített, motherfucker son of a bitch krúzer. Férfiszerszám, Leatherman, Victorinox, minden egyéb feláll, ha látja.

Magas nyak, mélyre húzott első ülés, puncipárna hátul, vékony első, masszív hátsó kerék, a váz csúcsára biggyesztett, jelzésértékű, nyújtott tank, letisztított, minimalista technika, sok-sok króm, lenyűgözés, áhítat, sebmérő á la Corbusier. Aki ezen ül, nem átlagember. Legalábbis amíg sok nem lesz belőle az utakon.

De lesz-e? Ha a tipikus japán customökhöz hasonlítjuk, drága. A VT1300 CX 3,6 misijéért (ebben már az ABS is benne van) Suzukiéknál ezernyolcas gépet kapni, ezerötöst már bő egy milával kevesebbért. De ha épített motor árban nézzük, pláne, hogy emez gyári garanciás is, akkor kifejezetten olcsó, hiszen 1) nincs más ilyen; 2) ha vesz valaki egy gyári custom gépet, és azt csináltatja meg, jócskán túlfut a 3,6 milás kereten, és még a jótállást is elveszti.

Motornak persze pocsék, de customnek sem valami fényes, egy Harley, a Honda saját VT750-es szériája, de talán még az Intruder is kellemesebb nála. Ezek az arányok egyszerűen nem adhatnak ki precíz futóművet, jó rugózást. Utóbbin feltehetőleg a kardánhajtás is ront, amit tartóssága, karbantartás-mentessége, tisztasága miatt alkalmaznak az ilyen drágább motorokon.

És hiába 1300-as a motorblokk, olyan nagyon azért nem nyomatékos, nincs meg benne az a letépemafejed-faktor, mint az ember hinne. Jó benne, hogy ahhoz képest, mekkora, meg hogy nyomatékra hangolták, alaposan ki lehet húzatni, igaz, nagyon sokkal több ereje fent sincs, meg aztán egy ilyen cruisert nem tornáztat az ember üveghangon, ez rangon aluli magatartás. Az is jó a motorban, hogy szépen le lehet ejteni a fordulatát, és egészen csühögős stílusban sem rángat, ami ebben a szakmában komoly tudás. Persze ne értsenek félre, nem gyenge gép ez, abszolút értékben legalábbis, de azért 1300 köbcentivel már minimum húsz éve aszfaltot szokás olvasztani a motorkerékpár-iparban, ez meg legfeljebb csak kapirgál.

A futómű pedig marginális. Mondjuk, jól viszi az egyenest, ez a villaszögből is adódik, de erre legfeljebb Amerikában és Ausztráliában van igény, mifelénk sajnos kanyarokkal szórta tele az utat az a szemét természet és az a sok fránya település. Amíg hosszú, enyhe a forduló, a VT1300 CX némi erővel, de rávihető szép, sima ívekre. Viszont nem hozzá szerpentin, elég egy bármilyen kétszámjegyű út, hogy birkózássá váljon az örömteli krúzolás, vicsorrá váljon a krúzoló vigyor az arcon.

Mert az enyhénél csak kicsit szűkebb kanyarban elméletben már meg kellene alaposabban dönteni a gépet, de innentől a CX a hagyományos "ráterhelek a belső kormányszarvra", "átteszem a fenekem" stílusban nem vezethető.

Bele kell rángatni a dőlésbe, kicsit úgy, mint ahogy a mosógépet toljuk odébb a fürdőszobában, mert beesett mögé a gyerek gumikacsája. Ilyenkor viszont bizonytalanná válik, bebillen, vissza akar állni egyenesbe, mindent csinálna, csak kanyarodni ne kelljen. Nagyon meg nem is szabad fektetgetni, mert hamar leér a lábtartó. Mondom, férfiaknak való gép ez, azoknak, akikben van erő, vakmerőség, küzdésvágy.

A fordulókör meg... Á, azt inkább nem is ecsetelem.

És valahogy a póz se jó rajta. Itt nem a láthatatlan Pécsi Ildikót ölelgeti a pilóta, mint az 1500-as Intruderen, hanem csak a molettebb korszakát élő Liptai Claudia hever a tankon – persze szintén láthatatlanul. Akárhogy is van, egy nem túlságosan szilfid testet folyamatosan kerülgetni kell, így adja ki a kormány, a lábtartó. És mivel ez a pozitúra csak ágyban jó, ott is max öt percig, nem pedig egy széltépázta motor nyergében órákig, ezért a derék rendre megfájdul a CX-en.

Rugózni meg csak úgy jelzésértékűen tud ő. Az eleje még csak hagyján, az enged a gödörnek, de hátul feleslegesen kemény, ráadásul rugóút sincs sok, ezért szépen jajgat rajta bárki, akinek meszes a nyaka. Porckorongsérvesek holtan fordulnak le róla az első városi kilométer után. De nem is ez a legrosszabb. Hanem kanyarban kapni valami gellert az aszfalttól. A váz ilyenkor kimutatja gyengeségét, beremeg, meg a villa is, csak egy másik frekvencián, ha pedig ekkor egy egészséges nyomvályút is elkapunk, a legvadabb tíztequilás rodeó közepén találjuk magunkat. Nem egy barátságos jószág ez, tisztelettel kezeljék, ezt tudom javasolni.

Pedig a motor gyönyörűen, puhán jár. Meglepő, de 120-ig abszolút tűrhető a szél nyomása. A váltó hosszú úton, óriásikat csattanva kapcsol – tehát megvan a harley-s idessüss-hang a pirosnál – viszont Honda, tehát precíz, kis erő kell a működtetéséhez. Kipufogómorajt persze szűken mértek a japáni konyhás nénik, hiszen ők is ismerik az emissziós normákat, de ami van, az szorgos, rotyogós, motorféken kellemesen recegős. Persze nincs meg benne az a sántítás, mint a Harley-knál, hiszen az ilyen műszaki hibának minősül a Honda kelléktárában, de cseppet sem rossz. De minek is beszélek itt hangról – szerintem Magyarországon száz százalék körül lesz azoknak az aránya, akiknek ezzel a géppel az első útjuk a kipufogóshoz vezet a kereskedésből... Hogy miért nem találja már fel a Honda a műanyag, eldobható kipufogóval szerelt custom gépet a kelet-európai piacokra?

Nézzük el a VT1300 CX-nek a köbcentijeihez képesti közel egymilliós felárát, nézzük el neki az átlagos japán cruisereknél is bénább futóművét, bocsássuk meg neki az egész, simára borotvált mellkasszerű stílusát, hiszen 2010-et írunk, rég lejöttünk a fáról, szőrtelenek vagyunk, kulturáltak, viszont sokaságunkban is mind egyediek, s ezt szeretjük mutatni is. A VT1300 CX kiváló eszköz erre, hiszen pont olyan, mint egy egyedi, épített gép, csak gyári nyugalom tartozik mellé. És az egyedi, épített gépek sokkal drágábban tipikusan rettenetesen rosszul motorozható cuccok, a VT1300 CX-en meg legalább valamennyire lehet sederni, tehát van értelme.

Viszont egyet kérnék, még mielőtt valaki leadná a rendelést e motorra a Honda-szalonban. Ha egy csepp gyanú is felmerül a tekintetben, hogy igazi férfi-e ön, vagy akár csak halványan feltételezhető, hogy a külvilág olykor megkérdőjelezi ezt, gondolkozzon el egy pillanatra, számoljon tízig - és ne ilyen Hondát vegyen. Vagy úgy érzi, nem tud élni egy ilyen gép nélkül, legalább válassza feketében.