Műanyag romantika

AGM Retro 50

2010.11.18. 06:22

Elfogadott tény, hogy az ötvenes robogó városba jó, de inkább csak kisvárosba vagy falura. A papíron 45-ös, valóságban 65-ös végsebesség sokakat elriaszt, inkább csalnak és érvényes jogosítvány meg rendszám nélkül kockáztatnak egy valóban potensebb és ettől biztonságosabbnak is tekinthető 125-ösön.

Amikor megkaptam ezt a babakék robogót, én sem nagyon terveztem elhagyni a városhatárt. Gondoltam, elkolbászolok vele táblától tábláig, aztán este lepasszolom Csikósnak, menjen csak vele Zuglóba, én majd autózom Verőcére.

Egyik délután azonban eszembe jutott egy barátom, aki már kamaszkorában is Babettával járt túrázni, és hiába áll az ezres Guzzi a garázsban, idén nyáron egy ötvenes kínaival vágott neki Erdélynek. Elmondása szerint az egész világ szebb, ha nem siet. Döntöttem, adok egy esélyt neki, hazabóklászok az AGM Retróval.

A garázs kijáratánál lekoppantottam a gázmarkolatot. Hosszú töprengés után az indulás mellett döntött a négyütemű egyhengeres. Az első métereket nagyon komótosan tette meg, majd úgy húsz felett húzni kezdett. Sisakot hátratoló lendületre nem számítottam, a gyorsulás élménye nem érhető tetten a régies hangulatú gépecskén. Aki egy pici svungot akar, ötvenesből csakis kétüteműt vegyen – ezek a stampedlinyi szelepesek a türelmeseknek valók.

Harminc és negyven között ismét laposodik a teljesítménygörbe. A végső kétségbeesés előtt viszont újra életre kel az AGM: negyven és ötven között egy kicsit vitálisabb. Az ötven és hatvan km/h-t tulajdonképpen észrevétlenül hidalja át: nem érezni a szél fokozódó erejét, sunnyogva adja le végsebességét. Csikós műholdas helymeghatározó segítségével lemérte a valós végsebességet, a Retro 64 km/h-t tud.

A régi kettesen nem tűnt életveszélyesen alacsonynak a tempó. A gyakori települések és a korlátozások végett az autók sem tolják nagyon, egészen biztonságban éreztem magam. Tíz kilométer után valóban élvezni kezdtem az utat, nem tűnt tötyörgésnek a békés gurulás. Elkezdtem figyelni a házakat, nézegettem, merre akad eladó porta.

Másnap reggel úgy gondoltam, ideje a cheat mode-nak. Ugyan a hazafelé összehozott 1:05 menetidő sem volt rossz, de ennyit autóval is tudok. Kíváncsi voltam, vajon képes vagyok-e egy ötvenessel hamarabb beérni reggel, mintha a Fiattal mennék?

Verőce és Vác között kicsit csaltam a néptelen bicikliúton, majd a két lámpánál óvatosan előrecsorogtam. Dunakesziig nem nagyon lehet okosba', de onnantól végre jöhetett a móka: felhajtottam a Megyeri híd bicajos sávjába, hisz máshová nem is nagyon lehet. Tudják, milyen szép fentről a Duna meg a szigetcsúcs? Eddig csak enduróról, nyeregből kiállva próbáltam gyönyörködni, de így egészen más.

A Római-partot céloztam meg a Gátőr utca felől, nincs értelme átkóvályogni a főutakra. A csendes kis utcákban vidáman robogózhatunk, nem zavaró a forgalom, nincs kényszer a nagy tempóra. Az irodáig eljuthattam hátsó utakon: a menetidő 56 perc a reggeli csúcsban, 47 kilométerre. Szerintem jó.

Persze az ilyen utazás kompromisszumot igényel. Simán, minden nap be lehetne így járni, de ahhoz néhány apróságot nem ártana módosítani. A talicskakormány iszonyatosan kényelmetlen, kilencven fokkal elfordítja, kellemetlen szögbe kényszeríti a csuklót és a kézfejet. Keskenyebb és más formájú csővel sokkal használhatóbb lenne az AGM.

Szívem szerint az ülés mögötti custom-támlát is azonnal lecsavarnám: lehet, hogy Kínában menő, de eléggé agyoncsapja az elnyújtott formatervet. A hollandok által, saját néven gyártatott robogó a Honda Joker és az Aprilia Habana formáját másolja. Nincs baj a hatvanéves Indian meg Harley cirkálók robogóba oltásával, de a túlzások kínossá tudják tenni a mókás összképet. Persze csavarhúzó minden háztartásban akad, nem nehéz ízlés szerint letisztítani az AGM külsejét.

A minőséggel nincs baj. Ugyan néhány nap és egy új robogó kevés ahhoz, hogy megítéljem, milyen lesz egy év használat után, de aránylag optimista vagyok: a műanyagok jók, összerakásuk is korrekt, talán a 49 köbcentis blokk sem hullik darabjaira – külföldi fórumok szerint egészen megbízható gépek ezek.

Elöl tárcsa-, hátul dobfék; elegek arra, hogy megfogják a Retrót. A nagyméretű lámpa szintén hozzátesz a biztonsághoz: meglepő, de valóban látni vele sötétben. Kell is a fényerő, a hazai utak csúnya meglepetést képesek okozni a tízhüvelykes kerekeknek. Nagyobb zöttyenők előtt amúgy is érdemes kicsit megemelni a feneket, a hátsó rugós tag határai végesek, oda tud koppanni a gerincoszlop.

A túl széles kormánnyal és az apró kerékkel esetlennek tűnt nagyobb kanyarokban, túl könnyen bebillen az AGM. A központi állvány viszont túlságosan lelóg, gyárilag gyenge a rugója – kis gyakorlással egész hosszan lenntartható a sarka, egész íveket végigkaristolhatunk. Vicces.

350 ezer forintért nem tűnik rossz üzletnek. Egyrészt nem üvölt róla, hogy valamelyik távol-keleti csarnokban készült, másrészt vidám, és a szemnek is kellemes. Fogyasztása jelentéktelen, ha jól számoltam, 2,1 litert evett százon, pedig folyamatosan nyélgázon használtam, mint minden ötvenest.

Hollandiában az AGM Retrónak kapható 25 km/h-ban korlátozott változata is. Érdekes módon aránylag népszerű, talán azért, mert sisak és jogosítvány nélkül is vezethető. Viszont akad egy izgalmasabb lehetőség is: ugyanezzel a formával van 125-ös is – aki komolyan gondolja az ingázást és nem csak alkalomadtán bohóckodna vidéki utakon, azt válassza.

Ha a kormány kihúzná fejét a lassan megtelő hányószacskóból, akkor B-s jogsival is lehetne vezetni nyolcadliteres robogókat – biztos, hogy felélénkülne az ilyen formás és aránylag kedvező árú gépek forgalma. Oké, ötvenesként sem rossz választás, de lássuk be: egyre kevesebb olyan hely van, ahol a kipréselhető 64-es végsebesség nem önveszélyes az autók között.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.