Válts, ha rezeg a csizma

Harley Davidson Sportster Forty-Eight, 2011

2011.07.17. 06:42

Adatlap Harley-Davidson Sportser Fourty-Eight (1202 cm3)

  • Hengerűrtartalom: 1202 cm3
  • Hengerszám: 2 hengeres, V
  • Nyomaték: 98 Nm @ 3200 rpm
  • Váltó: 5 seb. váltó
  • Tengelytáv: 1520 mm
  • Tank: 8 l

A Harley az a motor, amiről mindenki mindent tud anélkül, hogy valaha is kipróbálta volna. Én is így voltam ezzel, volt is csodálkozás.

Autós újságíró vagyok, hobbi motoros. Ha csak annyit mondok, ez a második teljes szezonom nagymotoron, mindenki belőheti, milyen szinten sajátítottam el a motorozás csínját-bínját. Nem is próbáltam sok motort, sőt, most, hogy jobban belegondolok egy rissz-rossz Shadow-n, a motorosiskola Kawasaki ER-5-jén és egy barátom vadiúj Honda VFR-jén kívül, ami nekem felért egy hipertér ugrással, nem is ültem máson, csak hűséges kis Suzuki GS500-asomon.

Mikor kiderült, hogy kell még egy ember a nagy Harley teszthez, hiszen négy motort vihetünk el, de csak hárman értek rá, tulajdonképpen vicceltem, amikor felajánlottam a segítségemet. Pechemre kollégáim egyáltalán nem értették a tréfát és azonnal igent mondtak, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy én a nulla tudásommal több százkilós, dögerős monstrumokat terelgetek.

Képzelhetik, hogy éreztem magam, amikor megláttam élőben is a gépeket. Szégyen vagy sem, bevallom, remegett a gyomrom, amikor arról kezdtünk beszélgetni, ki melyik gépet vigye. Nem sokat gondolkodtam, azonnal lecsaptam a Sportsterre, hiszen ez volt messze a legkisebb a négy motor közül, nem akartam túlvállalni magam.


Igen ám, de ez a törpe is 260 kiló és 1200 köbcenti, vagyis még ez is sokkal, de sokkal nagyobb annál, amihez én hozzászoktam, de ha már elvállaltam, mit lehetett tenni. Meg aztán addigra kíváncsi is lettem. Ezek a motorok egyszerűen gyönyörűek. Arról lehet vitatkozni, hogy amit képviselnek, az szimpatikus-e, de hogy az utolsó csavarig megtervezték, szépen megdizájnolták őket, és patent módon vannak összerakva, ahhoz nem férhet kétség.

Nemcsak attól esett le az állam, milyen jól mutat ez a motor minden szögből, de az is megdöbbentő volt, hogy minden alkatrészt milyen aprólékosan kidolgoztak. A Harley elsősorban szobor, ahhoz képest egész jól gurul! Ennek a Forty-Eightnek vicces nyerge van, olyan, mint régen a Babettáé, csak valamivel keményebb és kényelmesebb. További érdekesség, hogy nincs különálló hátsó lámpája sem, mivel ezt az indexbe integrálták.

Egy életem, egy halálom, ráültem és kigurultam a kereskedés udvaráról. Jól nézhettem ki, ahogy lábaimmal kalimpálva vagy tíz-tizenöt méteren keresztül keresgéltem a lábtartót. Pont mikor már kezdtem kétségbeesni, megláttam a többieket. Hangosan nevettem magamon, hogy mekkora majom vagyok. A megszokott üléspozíciót el kell felejteni, ez egy Harley, az ég szerelmére, lábakat fel aztán indulhat a túra.

Az első sztereotípia már az első métereken megdőlt. Jelentem a Sportsternek tök jó a váltója. Talán egy kicsivel több erő kell a kezeléséhez, mint várnánk, de pontos és gyors, könnyebb volt üresbe tenni, mint a GS500-asét. Aztán jött az első kanyar, és jajj... Valami mégis igaz a legendából.

Tavaly voltam motorosiskolában, ahol nagy nehezen csak lenyomtam a motorom úgy, hogy karcoljon, de a forgalomban soha nem kerültem még a közelébe sem, hogy ilyesmi történjen. A Sportsterrel alig tettem meg párszáz métert, még ismerkedtem vele ezért nagyon óvatosan gurultam, nehogy perec legyen a vége, amikor meglepődve vettem észre, hogy az első balosban rögtön leért a lábtartó. Úgy látszik, a legenda ezen része tehát megállja a helyét, a Harleykkal nem lehet fickándozni, nem arra tervezték őket, hogy szerpentineken őrjöngjenek velük, ez gyakorlatilag azonnal kiderült.

Jött egy rövid szakasz az M1-esen, na ez nem volt jó. Ebben a pozícióban nem lehet elbújni a szél elől, olyan szélesen fogjuk a kormányt és annyira kint van a vállunk, hogy akárhogy bujkálunk, mindenképpen belénk kap a szél, ezért a Sportsterrel nagyon gyorsan menni nem igazán kellemes, nagyjából 110-120 az a tempó, aminél még nem kell nagyon kapaszkodni. A 140 már nem jó érzés, pedig a motor áll egyenesen, mint a cövek, nem foglalkozik az oldalszéllel.

A fura üléspozíciót egyébként nagyon nehezen szoktam meg, mégis egy idő után eljött az a pillanat, amikor egyszer csak abbahagytam a folyamatos agyalást és elkezdtem motorozni. Bármilyen furcsa, kezdtem érezni a Sportstert, és rájöttem, hogy valójában motorozható és nem csak egyenesen képes menni, igaz, jóval nehézkesebb, mint az átlagos motorok, de ettől még élvezhető, és ha elkaptuk a ritmust, nem is érezni a súlyát.

Vicces, ahogy a szelepek csattognak a lábunk között, a V2-esnek kellemes, de nyers hangja van. Fordulatszámmérő természetesen nincs, akkor kell váltani, ha a csizmánk már rezeg, utána ugyanis hamar elfogy az erő. A motor ereje pont kellemes, a Sportster vagány neve ellenére nem speedmotor, de azért nagyon szépen gyorsít nyomatékból gyakorlatilag minden fordulatszám-tartományban.

Volt egy hegyi szerpentin és egy kis belváros is – itt sem jelentett gondot a motor mérete -, de a legnagyobb feeling az volt, amikor alapjárat közeli fordulaton a csattogó, lassan zakatoló V2-est hallgatva gurultunk át 50-nel a falvakon. Én imádok száguldozni, már amennyire bírok, de ezzel a motorral mégsem ezt élveztem a legjobban. A Sportster akkor mutatja a legszebb arcát, amikor krúzolunk vele. A hangja is ilyenkor a legszebb.

És ha már itt tartunk, megdőlt még egy legenda. A Harley-k egyáltalán nem hangosak. Mivel sokan azzal kezdik, hogy lecserélik a kipufogót, rengeteg dobhártya repesztő gépet láthatunk az utcán, amiktől tényleg meg kell süketülni, de gyári állapotukban ezeknek a motoroknak kellemes, mély, öblös hangjuk van, egyáltalán nem fülsértő.

Volt szerencsém kipróbálni mind a négy gépet – egy Fat Bob, egy V-Rod Muscle és egy Street Rod volt még velünk – és miután mindegyiken túl voltam, még inkább tudtam értékelni a Sportstert.

Ezekhez képest valóban sportgép volt az én kis szolid, 260 kilós vasam, nyersességével, közvetlenségével és kemény futóművével ez hasonlít leginkább a normális motorokra, de persze csak messziről, hiszen fékezni és kanyarodni egy Harley Davidsonnal nem egyszerű feladat, hívják akárhogyan. Jó kis nap volt, jót motoroztunk és most már értem a harley-sokat, de még mindig nem kéne.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.