Tényleg spórolni akarsz? Ezzel lehet!

A használhatóság felől indított a Yamaha, amikor különféle dizájnelemekkel és némi futómű módosítással megpróbált csoppert faragni a kis igáslóból. A hasmagasság vagy 3,5 centivel alacsonyabb, az ülés is két centivel mélyebben van. Azt gondolnánk, a Custom tengelytávja nagyobb, de pontosan ugyanannyi, az optikai csalódást a kisebb és vastagabb hátsó kerék adja – viszont a Custom hét centivel mégis hosszabb és a tömege is nőtt pár kilóval. Nagyjából kétféle ember van akinek ez gép tetszik: az egyik tényleg látja benne Captain Americát, a másik pedig tudja, mire való és nem érdekli, hogy néz ki.

Nem biztos, hogy teljesen az európai ízlésnek készült a kis egyhengeres, bár az injektort valószínűleg az unió emissziós normai miatt kapta meg. Túl sok a króm, a hatalmas kipufogó felnőttes külsőt kölcsönöz, bár bizonyos szögből inkább groteszk – egy kályhacsőtől nem lesz egy negyedliteresből Vmax, ezért felesleges is erőltetni. Egy kevésbé csicsás kivitel – a fakerék-imitáció helyett rendes küllőkkel – kevésbé lenne megmosolyogtató.

Mindezek ellenére az YBR mégis baromi jó motor. Ugyan blokkja miatt gyorsulása alig – a városi forgalomban sehogy sem tudtam 60 km/óra fölé csavarni –, de helyezzük a járművet, beleértve a menetteljesítményét is oda, ahova a gyártó szánta. Vagy kezdőmotor, vagy idősebb visszatérők játékszere, de lehet egyszerű haszonjármű is. Ezeknek a funkcióknak tökéletesen meg is felel.

Az ilyesmit azért tudom értékelni, mert emlékszem, mit jelentett nekünk, futároknak, annak idején az SR125, köznapi nyelven a postásyamaha. Egy legenda volt. Az YBR 125 C az SR reinkarnációja: bár jóval modernebb konstrukció, ugyanazt a lomha, de végtelenül megbízható technikát hozza. Arra való, hogy A-ból B-be vigyen – a maga szintjén szórakoztató módon. Ha akarod, élvezed, ha ez a rész nem érdekel, csak használod.

Persze a kis köbcentihez szükséges pörgetés nem éppen krúzeres, de a kétszelepes, léghűtéses mindössze tíz lóerős, ennyit hoztak ki a befecskendezővel; ez nyilván nem a plafon, lehetett volna több is. Az SR teljestménye is nagyjából ennyi, és az sem ment rosszabbul, de annak a kelletlensége erre az YBR-re egyáltalán nem jellemző: vidáman teszi a dolgát, és minden bizonnyal örökké.

Az egyetlen probléma, hogy a váltó csak ötsebességes. Pontos és finoman kapcsolható, de jó lenne egy hatodik fokozat, mert így nagyon pörög. És igencsak húzni is kell neki, hogy dinamikusan haladjon.

A fenti állításom nem vicc: a rövidke tesztkör során nem tudtam végsebességet mérni, mert egyszerűen nem sikerült 60 fölé menni a forgalom miatt. Ebből kitalálható, mennyire frenetikus a gyorsulás. Persze az autók tempóját 60-ig lazán tartja, de az elméleti végsebességet, ami valahol 100 körül lehet, örökkévalóság elérni.

Gyorsulási versenyre még egy rollerrel se álljunk ki, maximum egy elektromos robogóval. Városon kívül valószínűleg 70-80-as utazót tud, tartósan, míg világ a világ. Ahhez a fékek épp eleget nyújtanak: nem hiperharapósak, de jól fognak és jól adagolhatók. Pont olyan vele fékezni, mint kinyomni egy adag csavaros fagyit: nem kemény, de a célnak megfelel.

A mindössze 118 kilós száraz tömeg önmagában még nem csinál belőle supermotót, de könnyedén kanyarodik, stabilan megy, a nekem kissé magas szarvkormánnyal jól irányítható. Nem váltja meg a nyolcadliteres világot, de semmi negatív sincs benne a kategóriához képest.

Az utasnak is elegendő hely jut a vaskos ülésen, de ne menjünk vele 2000 km-es túrákra: a hangya is bazi erős állat, mert elbír egy nagy galacsint, de az nem azt jelenti, hogy két galacsinnál is őszinte a mosolya. Így van ezzel az YBR is: mind kezelhetőségben, mind teljesítményében megérzi a plusz súlyt. Utassal már nem szeretnék vele bolyongani a kocsisorok között, de ez nem is lényeges kérdés, hisz az utasszállítás nem mérvadó tényező ebben a kategóriában.

Bár sokan lenézik a hasonló járműveket, ebben a szegmensben nem könnyű, sőt a supermoto/enduro vonalat kivéve szinte lehetetlen komolyan vehető formatervet készíteni úgy, hogy még bele is férjen a kívánt alsó árkategóriába. Ha az volt a cél, hogy kissé tekintélyesebb külsőt kölcsönözzenek a klasszikus YBR-nek, sikerült. Ára, filléres fenntarthatósága csak azért nem teszi Magyarországon sikermodellé, mert nálunk egy ilyennel villantani soha nem lehet. Akinél azonban a józan ész dominál, egy kiforrott, minőségi, hosszú életű, fillérekből fenntartható járművet kaphat. Ez az egyik legolcsóbb alternatíva, hogy az ember hozzájusson a Yamaha minőséghez.

Nem egy tekintélyt parancsoló jármű, de a maga szintjén kultuszmotor. Szeressük bátran, megérdemli!