Annyiféle robogó van, és alapvetően mindegyik jó arra, amire kitalálták őket. Nem szeretném kisebbíteni az érdemeiket, de a robogó inkább közlekedési célszerszám, mint hobbikellék. De célszerszámból is sokféle van, a Yamaha X-Max mindenképpen a legjobbak közül való. Nem azért, mert a leggyorsabb, a legjobban kanyarodik, hanem azért, mert a legjobban lakható. És ahhoz képest, hogy mekkora, igen gyors és nem kanyarodik rosszul.
Amikor lehet, motorral járok munkába, de soha olyan nyugodt nem voltam, mint amikor az X-Max volt nálam. Elmondom, mi idegesít a motorozásban a legjobban: a cuccok. Ha nincs hova rakni a bukót, a kabátot, a melóba hurcolandó dolgokat. Ha be kell ugrani egy hivatalba, egyik kézben a bukó, a másikban a kabát. Vagy izzad az ember.
Erre megoldás egy doboz is, de a robogók anélkül is sokkal lakhatóbb járművek általában, még a kicsik is. A nagyok még inkább, viszont terebélyesek, ezért nehézkesebben mozognak a kocsisorok között. Az X-Max mérete az optimum, ideértve a súlyát is: cirka 180 kiló, ami ugyan nem kevés egy 90 kilós ötveneshez képest, ám egy négyszázas kanapé 220-230 kilója után szinte biciklinek tűnhet.
Az X-Max a kiskerék-nagykerék univerzumban is igyekszik középen maradni. Bár látványra kiskerekű-jellegű, de ezt csak azért látjuk így, mert elég testes. Az igazság viszont az, hogy az első kereke 15-ös, a hátsó 14-es, vagyis csak egy-egy collal kisebb, mint a nagykerekűként nyilvántartott Yamaha Y-Cityé, amely egyébként műszakilag is közeli rokona az X-Maxnak.
Ám nem csak ezeken az egy colocskákon múlik, hogy ekkora lehetett az X-Max tárolóhelye. Egyrészt az ülések alatti rész, sőt, maguk az ülések is nagyon szélesek. De hogy felfelé is legyen hely, az ülés meglehetősen magas is. Igaz, a 78,5 centis ülésmagasság nem sok, ha egy karcsú motoron ülünk, de az X-Max nem túl slank. Itt bizony terpeszteni kell, ezért előfordulhat, hogy az alacsonyabbaknak alig ér le a lába.
Nekem viszont pont a magasabb ülőhelyzet miatt tetszik az X-Max, a kanapé-jellegűeken jó dolog fetrengeni, ha túrázik az ember, de a forgalomban cikázáshoz ez jobb. Arról nem is beszélve, hogy ha 10 centivel magasabban van a szemünk, jobban ellátunk a forgalom fölött. Egyébként az előrenyújtott lábas motorkázáshoz ezen is megvan a lábtartó, aki ezt szereti.
Ami a szélvédelmet illeti, azt nem sokat ad a Momo Edition kis plexije, ami melegben nem feltétlenül hátrány, hidegben viszont határozottan igen. A normál X-Maxé egyébként eggyel magasabb, az már elég jól eldobja a szelet, ez a sportos plexi inkább városba való.
Gondolom a képek alapján nyilvánvaló, hogy a tesztmotor még a meleg időben járt nálunk, időközben Milánóban kiderült, hogy 2014-re kicsit faragtak az X-Max külsején. Ez a verzió a 2013-as Momo Edition, aminek az a specialitása, hogy egyrészt matt fekete-szürke, másrészt minden porcikájára ráírták, hogy Momo. Az ülés is szebb, oldalt és a púpnál velúr hatású betétekkel, a szélvédőt pedig valódi karbon elemek tartják. Az életben nagyon kívánatos, az biztos.
Ami a 250-es motort illeti, valószínűleg ez a legjobb méret az X-Maxhoz. Egyrészt amúgy sem túrarobogónak készült, a 400-as változata is csupán arra való, ha az embernek gyakran kell rövid szakaszon autópályára merészkednie. Ugyan a 250-es is megfutja a 130-at, ehhez azonban türelemre és sík útra van szüksége, viszont a 20 lóerő tud annyit, ami az elővárosi közlekedéshez, a pályák bevezető szakaszain elég. A 110-120 viszont könnyen tartható utazótempó. Ilyesmit nem mondhatunk a 125-ös X-Maxról, annak tényleg csak a város való.
Az igaz élményt persze a 250-es is a városban nyújt. Hamar kikísérleteztem, hogyan lehet vele a legnagyobb csendben úgy otthagyni a zöldnél az autókat, hogy a motorja még csak fel se emelje a hangját. Azt a stratégiát, amit az ötveneseknél szoktunk használni, hogy csak a csutkagáz létezik, el kell felejteni – és erre jó a fordulatszámmérő. Úgy érdemes a gázt adni, hogy a fordulat a középső tartományban maradjon, a CVT a többit elintézi. Az üveghang gyorsulásban ehhez már nem ad sokat hozzá.
Külön díjaztam, hogy az X-Max nem hangos: a 70-80 tartásához egészen meghökkentően kis fordulatszám is elég neki, és mivel a dob is halk, szinte csak a szél surrogását kell hallgatni közben. Ez talán nem szimpatikus a hangos motorok kedvelőinek, de amikor mondjuk a csepeli gyorsforgalmin kilométereket kell menni, agybajt kapok az ordítástól. A Yamahán ilyen nincs, kifejezetten pihentető vele menni. Akinek meg ez nem tetszik, megveheti rá az Akra-dobot a kiegészítők közül, aztán hallgassa.
Eleinte persze csak érzésre közlekedik a robogóval az ember, amíg meg nem állapítja, hogy mindenhol 90-100-zal megy, ahol hetvennel kéne. Szokni kell, hogy a sebességérzet nagyon nincs összhangban a tényleges sebességgel, és ennek nem csupán a csendes motor az oka. A futómű is elég határozott, könnyed poroszkálásnak tűnik vele minden. Kanyarokban a huplik viszont kicsit meglengetik hátul a nehéz motor-CVT-lengőkar egységet, és a rugóút is meglehetősen rövid, mindössze 95 mm. Hiába, na, az X-Max is csak egy robogó, nem versenyezhet az olyan, motorszerű felépítésű gépekkel, mint mondjuk a T-Max. Persze ez az árán is látszik.
Amíg nálam volt a Yamaha, talán kétszer kellett komolyabbat vészfékeznem. Az már az adatokból is látszik, hogy a hátsó féktárcsa átmérője alig kisebb az elsőénél (240 mm és 267 mm), és mivel a súly java hátul van, érdemes is használni. Már csak azért is, mert az X-Max tényleg földöntúli lassulásokra képes ezzel a kombinációval, valójában a hátulja sokkal merészebb fékezéseket elbír blokkolás nélkül, mint azt az ember elsőre gondolná. Eztán egyszer elé lép egy gyalogos, és megtanulja, hogy húzni kell azt is, erősen. A normál fékezéseknél viszont azt díjaztam, hogy egyébként egészen finom nyomáspontú és finoman adagolható a fékrendszer.
Mindez csak száraz útra igaz, ám a Momo-ban nem volt blokkolásgátló, sajnos. Az árlista alapján az embernek három választása van: vesz egy alap-X-Maxot 1,48 millióért, vagy ugyanezt ABS-szel százezerrel drágábban, ABS nélküli Momo kivitelben viszont csak nyolcvannal drágábban kaphatja meg, fura választás elé állítva ezzel a vásárlókat. Mert ránézésre tényleg kegyetlenül vonzó gondolat egy ennyire szép kivitelű, minőségi X-Maxot birtokolni, sokkal vonzóbb, mint a nyugodt fékezés homályos ígérete a szmötyis napokra is. De hát ilyen az ember.
Hogy hol helyezkedik el ezzel a piacon a Yamaha? Teljesen a helyén. Az Aprilia szinte ugyanennyiért adja az SR MAX 300 nevő gépét, ami nagyon hasonló ívású gép, talán kisebb tárolóhellyel. A Hondánál a 300-as Forza tud hasonlót nyújtani, bár nemcsak a motorja nagyobb, de nehezebb is, mindenesetre csak ABS-szel árulják, 1,56 millióért. A Suzukinál 250-es közepes robogót nem találni, csak a Burgman új 200-asát, az vagy húsz kilóval könnyebb és 3 lóval gyengébb, de ABS nélkül 1,1 milla, ABS-szel 1,2 millió az ára.
Ami a hibáit illeti, sokat nem találtam. Talán a tanknyílás fedele lehetne masszívabb, egyedül ez lógott ki a minőségi összképből. Mindenesetre közel 12 liter benzin fér a tankba, amivel közel 300 kilométert mehet el az X-Max, főleg városi-elővárosi forgalomban. Ez azért nem rossz. Bevallom, igyekeztem visszafogottan dicsérni, nehogy túlzásokba essek, de valójában az X-Max az első robogó, aminél komolyan elgondokodtam azon, hogy mennyivel jobban fedi le az igényeimet, mint a saját motorom. Úgyhogy vigyázat, csapda! Minőségi, kiváló, praktikus és kényelmes csapda, amiből nehéz szabadulni. Óvatosan közelítsenek hozzá.