Lányok is használják, mégse tampon avagy teszkó gazdaságos csopperezés

Használtteszt: Honda VT 600 (VLX 600)

2014.03.08. 07:29

Kétféle ember van. Az egyikneknek előbb-utóbb megjön az esze és az affinitása a vékettesek felé és befejezi az adrenalin-huszárkodást. Mert hát egy nagy sornégy nagyon jó és nagyon bivaly, de a v2 az v2. Persze rengetegen fordítva vannak bekötve, meglehet, ez a természetes: ők élből chopperen képzelik el a motorozást. De nem biztos, hogy 600 köbcentivel.

Megvannak a csopperezés veszélyei, főleg ebben a kis kategóriában. Ezek nem kifejezetten közelekedésbiztonsági tényezők, inkább mentálisak: sokan kedvelik az ún. langyi csoppereket ugyanis, és ez komoly vizuális könyezetszennyezést tud okozni.

A Honda Shadow közvetlen középkategóriás konkurensei között van olyan típus, aminél frankón féltem, hogy a Kék osztriga bár parkolójából nagy gumicsikorgással utánam fordul egy fekete mikrobusz egy csapat bőrmellényes, bőrsapkás, szakállas fiatalemberrel. Az egyébként igen népszerű típus annyira gáz volt a plexi/ökörszarvkormány-installációval, hogy a YMCA-t hallottam végig a fülemben, pedig nem volt nálam MP3 lejátszó. (Megjegyzem: az ilyesmit a motoron felejtsd el. Motoron a motorozást élvezzük és odafigyelünk, nem zenét hallgatunk!)

Legalább olyan boldog pillanat volt visszaadni, mint a Yamaha MT-01-et elhozni.

A VT 600-at (vagy amerikai nevén VLX600) azonban más stílusban faragták, kicsit többet kell küzdeni ocsmány kiegészítőkkel, hogy gusztustalan legyen, mert igen jó az alapforma. Azt mondják a népek, hogy kicsi motor. A kicsiség relatív, mert pl. a Suzuki LS 650, az tényleg kicsi, mégis benne van a bugi. A Shadow sem egy óriáscirkáló és hiányzik a bazi nagy kövér tank, persze. De egy áltag Sportsteren sincs ilyen, annak a mérete pedig sokkal kevésbé zavarja az okosokat, mert Harley-Davidson van ráírva.

1600 mm-es tengelytáv azért már motor. Ha a kirakatüvegben nézegeted magad a pszichológusok legnagyobb örömére, az egy dolog, de ha csak ráülsz és motorozol, biztosan nem lesz kényelmetlen a méret, hacsak nem vagy túl magas. Igaz, én csak 175 centi vagyok, de ehhez 100 kiló – és semmilyen kényelmi kifogásom vagy önbizalom-problémám nincs a mérettől. A blokk mérete már más kérdés, teljesen jogosan.

Valaha enduró volt a lelke(m). Ez igen rosszul hangzik, de tudjátok, főtengely-elékelés meg miegymás – vágják ezek a japánok, mit kell tenni, hogy karakteres legyen akár egy ilyen kicsike blokk is. Szűk 600 köbcentiből nem lehet brutálisan zakatoló, rezgő, mennydörgő pörölyt csinálni, marad a rotyogás imitálása, és a Shadow jól nyomja ezt a műfajt kipufogóberhelés nélkül is, sőt, annak ellenére, hogy halk.

Pörgős a blokk, de nem vészesen és nem nyomatékszegény, simán együtt lehet vele élni, nem érzi az ember stílustisztátlannak. Ha a vízhűtő nem meredezne ott elöl a vázscsövek kötött (igaz, viszonylag diszkréten), tisztavérűnek nevezném; a 800-as Szpori se sokkal nagyobb. Léghűtéssel nyilván még szimpibb lenne. A blokk így sem lett randa: nem Kawasaki Vulcan-féle (nem biztos, hogy szándékosan) technokrata-blokkos szoftcsopper formatervet kapunk, hanem szép kis ál-léghűtést, azaz hűtőborda-imitációt.

Jó az optika, sok a króm, az ember szeme örül. Erről egy sztori jut eszembe: Magyarország egyik legszebb fitnessz modell versenyzője, egy igazi szőke bombázó kissé szétcsapta magát egy szórakozóhelyen. A barátjának kicsit kínos volt, de odajött hozzá valaki, a vállára tette a kezét és vigasztalóan azt mondta: nem mind arany, ami fénylik. Na, a Shadow-n meg nem minden fém, ami annak látszik.

Cserébe valami elképesztő megbízhatósággal állunk szemben. Nem barlangban lakom, mégse hallottam még különösebb Shadow-meghibásodásokról, annál többször viszont olyan Shadow-ról, amiven még soha nem volt a legkisebb probléma sem. Mivel ez a motor nem tempóra fejlesztették, hanem 80-as krúzolásra az országúton, a fogyasztás miatt sem kell izgulni. Ha arra gondolok, hogy a VFR-emmel laza országúti tempóban képes voltam öt liter alá (!) menni, akkor nem aggódom, hogy a Shadow kicsiny, 11 literes tankja a kényelmesnél több tankolást igényel. 200 kilométerenként eleve illik megállni, mert úgyis jön a pisimanó.

38 lóerő nem a világ, volt ez persze több is, vagy 39 (41-re emlékeztem, és találtam ilyen adatot a neten), amíg nem variáltak az emisszió miatt, de hogy ez pontosan E.E., azaz Emisszió Előtti, vagy utáni, a teszt alapján meg nem mondom. A gyártás tizedik évfordulóján történt ez a valójában senkit sem érintő váltás, amikor állítólag a szívótraktus módosításával nyomatékosabbá is tették, sőt, jobban is rezeg alacsony fordulaton. Na bumm.

A legnagyobb teljestímény egyébként 6500-nál adja le, a nyomatékcsúcs pedig (49, de lehet, hogy 51Nm) 3500-nál van, ami jóval lejjebb van a blokkot adományozó Transalp nyomatékcsúcsánál. Ez egy kellemes karakterisztika, ami önmagában még nem érne sokat, ha nem lenne hozzá egy ilyen futómű.

Sokan azt hiszik, hogy a szupersportmotorok az út császárai, és egy ilyen villaszögű chopper hozzájuk képest egy poroszkáló Zsaporozsec. Aztán néha csúnya meglepetés következik be, amikor az esetleg régebbi szuperbájk nem fordul annyira, mert az út elfelejt versenypálya szélességű lenni, a comb is görcsöl a nyakbahúzott lábtól (visítva szálltam le aznap egy GSX-R 750W-ről), miközben vígan döntögeti a Shadow-t egy 47 kilós szőke kislány előttünk.

Ez nem annyira a motorozási tudáson múlik, hanem azon, hogy normál útviszonyok és normális sebesség esetén a Shadow nagyon jól motorozható. Sőt, kellemesen. Azt tudja, ami egy stersszmentes, laza örömmotorozáshoz kell. A 170-es hátsó gumikkal szépen fordul a kanyarokban, a futóműgeometria egyáltalán nem esetlen a döntött villa miatt. Ez a futómű a látszattal ellentétben ki van találva, meg van csinálva, legalább úgy, mint egy sportmotoron. Az első körforgalomban azonnal elkezdtem nagyon-nagyon kedvelni a kis pirost.

És szerencsére a fék is rendben van. Hátul a fékdob uralja a látványt, elöl szimpla tárcsa, ami nem tekergeti a villát. A kerekek fenomenálisan néznek ki, szerencsére akkoriban már rájöttek, hogy a szoftcsopperes alukerekek nem feltétenül menők. Valami nagyon stílustisztát akartak, ezért szép küllőzést kapott mndkét kerék, nyakonöntve krómmal.

Az esztétika tulajdonképpen nagyon rendben van. Szép ez a motor így ahogy van. (Ízlések és pofonok, de szerintem a háttámla hiánya mindig jót tesz.) Nem mondom, hogy nem cserélném a kormányt dragbarra, de mivel most sem egy gyűlöletes ökörszarv van rajta, hanem egy laposabbra hajlított cső, nagyon kényelmes és jól irányítható. A kinézetét tekintve egyedül az ülés alatti fémnek látszó, valójában színre fényezett nagy műanyag idommal van bajom, az rész kicsit bántja a szememet. (Ezt a legutolsó évjáratokon megváltoztatták.)

Vannak azért negatívumok, ha nem is sok. Először is, hátra nem ülnék , de az a csajok helye, a szülésnél meg talán a hátsó ülés is jobb, ha nem is sokkal. A vagány sztender kirúgást itt felejtsd el, ehhez nincs eléggé elöl. A legnagyobb gond, hogy láncos a szekunder hajtás, amit csopperben nem szeretünk annyira: fogasszíj vagy kardán jobb lenne. Bár nem annyira nagy tragédia a láncszett ára (nem 125-ös árban van azért), és nem hiszem, hogy túl gyakran kellene cserélni.

A VT 600-at 1998-tól gyártották, közel húsz évig. (Nálunk a 2000 feletti példányok már ritkák.) Ez nagyon jól demonstrálja, hogy a bénácska szoftcsopper elődökből mennyire kiforrott és stílustiszta motort tudtak fejleszteni. De jó is volt a '80-as évek vége felé!

Igazából lehet, elég lett volna, ha leírom a személyes érintettségemet. Azt hiszem, mindent elmond, hogy a tesztnap után elkezdtem Shadow-kat keresni és majdnem meg is vettem egyet, amiben csak az akadályozott meg, hogy nem jöttek meg időben az olasz papírjai.

Hogy miért nem a Red Baron által kínált példányt? A piros Shadow újszerű, kár lett volna átfényezni, ráadásul a Red Baron másfajta vevőkört céloz. A motorokhoz annyira nem értő, kifogástalan állapotot kereső közönséget szólítják meg, akiknek érdemes többet fizetni azért, hogy a motorjuk garantált, újszerű állapotú legyen, mint kockáztatni egy sima használtmotor-vásárlást.

Mivel motorbeszerzésben elég ügyes vagyok, nekem jó lett volna csúnyább is, amit a magam képére formálhatok. Találtam rettenetes állapotú rozsdaboglyát feleannyiért, na akkor már inkább százszor a Red Baronos piros, de végül jó állapotút is sikerült kifogni. Csak ugye nem jött össze, így nem lettem hűtlen a Yamaha márkához.

Mert ezekből vannak nagyon jók, ezekre a motorokra vigyáznak. És ha szép VT 600-at találsz, nincs is nagyon mit megnézni rajta, mert típushibái szinte nincsenek: nem szabad otthagyni.