Hét guriga fölött nem kellenek érvek

Harley-Davidson Softail Slim S – 2016.

2016.04.27. 06:14 Módosítva: 2016-04-27 09:51:27

Adatlap Harley-Davidson Softail Slim S (1801 cm3)

  • Hengerűrtartalom: 1801 cm3
  • Hengerszám: 2 hengeres, V
  • Teljesítmény: 92 LE @ 5010 rpm
  • Nyomaték: 148 Nm @ 3500 rpm
  • Váltó: 6 seb. váltó
  • Tengelytáv: 1635 mm
  • Ülésmagasság: 650 mm
  • Tömeg: 308 kg
  • Tank: 19 l
  • 7 178 475 Ft
Winklernek van egy teóriája, miszerint a Harley-nál dolgozik valaki, akinek van ízlése, de nem mutatnak meg neki minden projektet. A Jó Ízlésű Embernek például egészen biztosan nem volt dolga a borzalmas Cross Bones-szal, viszont annál több időt töltött a Sloftail Slim S-sel.

Nyilván a különleges zöld szín és a katonai tematika van delejező hatással a fogékonyakra, mert első ránézésre nincs sok újdonság a Softail Slimhez képest. Az S betű a 110 köbinches, vagyis 1802 köbcentis blokkot jelenti, amit eddig csak a Touring modellekbe épített a Harley. A hengerfejnél diszkrét Screamin Eagle felirat figyelmeztet, hogy ez bizony hergelt valami, 92 lóerő pedig nem vicc.

A Harley egyébként magától csak a nyomaték értékét adja meg, és a 148 Nm is elég beszédes, mégsem a vontatási képességek döbbenetesek, hanem a nehezen számszerűsíthető érzés, ahogy ez a nagy V2-es pörögni tud. Azért tessék helyén kezelni, egy 1800-as nyomórudas blokknál ez egészen mást jelent, mint egy R6-os Yamahánál.

A motorerő visszahozza a bugit, amit a 103 köbinches, sima Softail Slimből hiányoltam, vagyis ha ráteszem a gázt, végre történik valami. Nemcsak a hutty-hutty-hutty hangú extra-alacsony fordulatú gurulás van, hanem lehet neki tolni, sőt érdemes is. A legtöbb hasonló lökettérfogatú cruisert csak a drudrudrudru-ig lehet elforgatni, ezt viszont egészen a SVRHRÁÁÁÁÁÁÁ-ig – fordulatszámmérő híján hangokhoz kapcsolódik az élmény.

Ahogy a Softail Slimről már megírtam tavaly, ez az ergonómia nem az igazi. A széles, lapos kormányt fogni olyan, mintha talicskát tolnék, az enyhén előre dőlt törzs sem kényelmes, a trepni pozíciója is maximum relatíve jó, vagyis elhiszem, hogy ezen a motoron csak rosszabb helyre lehetett volna szerelni, de attól még nem jó.

A kétkarú, himbás váltókarra megint csak inkább magyarázat van, mint mentség, szerencsére könnyen hagyományosra alakítható. Ha ezeken sikerül túllendülni, jön a döbbenet: mikor lett a Harley ennyire igénytelen? Persze visszagondolva mindig is ilyen volt, még a nem átépítős jellemű tulajdonosnak is hagytak teret, hogy befejezze a motort. Ami fémnek látszik, az fém, azokon nem próbáltak olcsóskodni, a sárvédők rendes acéllemezek, a fényszóró háza után is fizetnek a méhben, ettől függetlenül sok a filléres spórolás.

Például nézi büszkén az ember a csavarokat, mindenhol szép torx fejek, aztán sutty, jön egy ronda horganyzott hatlapfejű a kipufogónál, amiről azt hitték, nem látszik. És ha már kipufogó: a végdob előtti csövek igazából nem is feketék, a hővédő palást mögé nézve egyszerű rozsdamentes csöveket és ababilincseket látni. Aztán lehet, hogy mindez nem számít, és az ember nem a részletekig tökéletes kivitelezésért vesz Harley-t, hanem csak nem akar együtt élni gondolattal, hogy másolatért fizetett milliókat.

A Slim S viszont maga az eredeti tutiság, amit laikusok simán épített motornak néztek, nehéz is szériamotornál olyat elképzelni, hogy tank és ülés nem találkozik, a kettő között kivillanó vázat ezért egy bőrcsíkkal rejtik el. Nekem egyébként szimpatikus ez az amerikai nagyvonalúság, amikor nem szarakodnak azzal, hány szelet hússal lehet még kényelmesen összefogni a zsemlét, biztos ami biztos alapon belepakolják az összeset.

A viccesen gagyi részletek mellett viszont jutottak olyan megoldások is, melyek láttán földig lengetem a krómozott brain capet, ilyenek például a fék- és a kuplungfolyadék tartályai, a fémfonatos fékcsövek, és a fényezés, aminek a Harley-Davidson amúgy is nagy mestere, náluk többet kevesen kísérleteznek  a felületekkel, lakkozással és textúrákkal.

A kulcs nélküli indítás hatalmas extra, a motorosan állítható szélvédő mellett az elmúlt tíz év legfontosabb újítása. Sokkal fontosabb, mint az állítható futómű, hiszen azt szökőévente szokták csak tekergetni, míg a kulcs keresgélése nagyjából minden elindulásnál felbukkanó metódus. És egy lazaságra kihegyezett cruisernél külön jó, ha nem kell indulás előtt végigtapogatni a zsebeket, egyszerűen csak el kell fordítani a kapcsolót, és nyomni az indítógombot.

Amennyire isten áldása, hogy nem kell elővenni a kulcsot, a riasztó maga a tizenegyedik csapás. Minden leállításnál akkorákat pittyeg, hogy a kerület összes csecsemője felébred, pedig erre a célra már száz évvel ezelőtt feltalálták a motorhangot.

Ami egy ennyire nehéz és hosszú motornál elég döbbenetes, a Slim S-t egyáltalán nem nehéz irányítani. Ebben fontos szerepe van, hogy a geometriáját jól kitalálták, így a lapos és széles kormánnyal finoman és pontosan manőverezhető, a második nap már elég szépen tudtam a sorok között lavírozni vele. A lapos építés nyűge, hogy hamar leérnek a trepnik, illetve teljesen kicsavart kormányhoz orangutánkarok kellenek. A fékek is sokat fejlődtek az elmúlt években, a Slim S-szel mégsem keverednék szívesen vészfékezéses szituációba. Az elöl-hátul egy-egy tárcsa ehhez a tömeghez és teljesítményhez inkább éppen elegendő, mint megnyugtatóan túltervezett.

Az viszont hatalmas szó, hogy ezzel az üléspozícióval is mennyire betyárnak érezni a Slim S-t, a lámpától kilövés is nagy élmény, de ami még csodálatosabb, hogy kanyargós úton is megmarad a rock'n'roll, egy munka utáni pilisi körön például úgy éreztem magam, mintha az ördögöt is körbe tudnám motorozni. Objektíven nem volt nagy veretés, de a motor tökéletesen befont az illúzióval, még úgy is, hogy egy 125-ös is elbújhatott volna külső íven. Köridőt mérni nem ezzel mennék, de stopper nélkül simán elhiszem, hogy a leggyorsabb srác vagyok a környéken, szóval ezen a téren messze felülmúlja az elvárásokat.

A nagyon sok felesleges köbcentiből előadott erő tökéletes élményforrás, ráadásul ügyesen hangolták. 1800 köbcenti nyomatékkarakterét nehéz gyökeresen elkúrni, arra csak a legendásan precíz japánok képesek, az ő szemszögükből őskövület amerikai technika viszont valahogyan mindig érdekes tud maradni.

Valami azt súgja, hogy a Softail Slim S nagy sláger lesz. Eleve megvannak az alap Harley-s jóságok, mint a köztéri szobroknál átlagosan 39%-kal szebb blokk, a jó hang, a kellemes karakter, ehhez jön még a látványos fényezés és a cég legerősebb léghűtésese. Kellően drága is, egészen pontosan 7 178 475 forintot kérnek érte, egy luxuscikken ennél szerényebb árcédula rosszul venné ki magát.

Nagy bajban lennék, ha azt kéne megmondanom, mire vegyen valaki egy ilyen motort. Túrázni nem különösebben jó, ugyanis az elöl lévő lábtartó miatt a teljes testsúly az ülőgumókra nehezedik, így hiába puha az ülés, a far hamar zsibbadni kezd. Aztán csatlakozik hozzá a gerinc, mert a minimális hátsó rugóút és a többi Softailhez képest kemény hangolás miatt minden úthiba ott csapódik le. Rohangálós motornak nagy és súlyos, tehát nehéz megindokolni, hogy mire kéne, hatalmas szerencse, hogy ahol van hét guriga motorra, ott annyira nem kell érvelgetni.