Fél lábbal az igaz úton

Teszt: Suzuki GSX-S750 – 2017.

2017.07.08. 07:28

Adatlap Suzuki GSX-S750 (749 cm3)

  • Hengerűrtartalom: 749 cm3
  • Hengerszám: 4 hengeres, soros
  • Teljesítmény: 114 LE @ rpm
  • Nyomaték: 81 Nm @ 9000 rpm
  • Váltó: 6 seb. váltó
  • Tengelytáv: 1455 mm
  • Tömeg: 213 kg
  • Tank: 16 l
  • 2 699 000 Ft

A történelem bizonyította már, hogy teljesítmény és díjazás két külön dolog. Ott van például Kofi Annan, aki alig három és fél évig volt az ENSZ békefenntartók vezetője, ami alatt becsúszott egy Srebenica és egy Ruanda, aztán mégis lett Nobel békedíj és ENSZ főtitkári cím. Aztán a GSX-S750, amiről semmi figyelemfelkeltőt nem tudok mondani, mégis piszkosul jó abban, amire való.

Az előd GSR750 egy nehezen értelmezhető lefelé mozgás volt a Suzukinál. Míg a hatszázashoz komoly alumínium vázat és lengővillát terveztek, az utána érkező 750 az acél kerettel és a zártszelvény hátsó karokkal kicsit olyan volt, mint Olimpia helyett beérni egy Maccabi Games-szel.

Bár a vázhoz nem nyúltak, a tengelytáv nőtt fél centit, amit az új lengővillának tudhatunk be. Lényegesen igényesebb lett, de a hatszázaséhoz képest sehol sincs. Nyilván az én hibám - ez a forma az ég világon semmit nem mozgat meg bennem, kékben legalább fotón jól mutat, de ebben a matt feketében mintha csak egyetlen cél lett volna: hogy ne tűnjön fel senkinek. Egyszerűen nem tudok a külsejéről úgy írni, hogy ne kelljen folyamatosan megnyitnom a képeket – milyenek is felnik? Alt-tab, á, tök jók, most jöjjön a lámpa! Alt-tab megint, hát igen, nem igazán emlékezetes.

Na de az első ráülés! Öregem, az ülés puha! Rengeteg úthibát már a szivacs felvesz a segg elől, ettől pedig még a sportos futóművel is kényelmes a futása. A testtartás is kellemesen laza, nincs az a kifeszített agresszió, amitől az MT-09 már álló helyzetben is bűncselekményre csábított, de nem is papás. Aztán ott a blokk, amivel el nem tudom képzelni, mit csináltak: a GSR750-ben 106 lóerővel úgy tűnt, hiányzik még belőle vagy további 20-30, ez pedig 114-gyel éppen jó.

Ehhez kellett a rövidebb áttétel, hátra egy foggal nagyobb lánckerék, így alapból jobban ugrik. A hivatalos verzió szerint a blokk a K5-ös GSX-R750-ből származik, de ezt hívhatjuk nettó vetítésnek. 2005-ben nem volt nagy újítás GSX-R750 fronton, csak egy új szín - akkor az ezres lett mindent elsöprő. A 2005-ös 750-es alapjait 2000-ben tették le és fejlesztették tovább, 2004-re érte el a csúcsot. Minden idők egyik legjobb hétötvenese volt, amiből aztán a visszabutított naked-ek semmit nem kaptak. Ebben is teljesen más a hajtókar, a dugattyú, a hengerfej, titánszelepeket is kár keresni,; a blokköntvényen kívül nem sok hasonlóságot találni.

Ettől függetlenül nagyon jó blokk, nincs veszélyben a Suzuki-szabály, vagyis ha jó, akkor a blokkja őrületesen jó. Lent sem halott, a középtartomány telt, valószínűleg ehhez kellett az új légszűrőház, öt és nyolcezer között szépen el lehet vele vadászni, hatezertől kimondottan jól megy, 12000-nél tilt – pontosan olyan, mint egy ultra kezes hatszázas, csak azonos menéshez sokkal kevesebbet kell váltogatni.

A kezesség és a robbanékonyság miatt elég hamar tahó lesz rajta az ember, mármint nem abban az értelemben, hogy sorok között kényszeresen bőgeti a gázt, vagy a lámpánál ráburnoutol egy kis gumit a mögötte várakozóra, hanem elkezd kicsit csücskösebben menni, hiszen ott a bárhová beférek érzés. Ehhez jön az Euro4-hez mérten vérpezsdítő hang, ami nem csak motor és kipufogózúgás, hanem tisztán kivehető a szívóoldali szörcsögés is.

2017-ben nem lehet meglenni elektronika nélkül, amit szeretek is, ha nem hülyékre optimalizálták. A Suzuki óvatosságból három fokozatot adott – a hármas a gyógyegér, amivel elindulni alig lehet, olyan hevességgel veszi el a gázt, míg egyesben simán megmozdul a segge, ha kanyarból kifelé ráteszem a tüzet, a kettő között pedig van egy épeszű, biztonságos mód, illetve a kikapcsolás utáni teljes szabadság – ha valaki ezek között nem találja meg a boldogságot, nem a motor hibája.

Az élvezeti értéken sokat dob, hogy minden jól működik. Finom és pontos a váltó, a kuplung pontos, egyértelmű fogásponttal, adja magát a gázfröccsel pengetett visszaváltás. A futómű is előrelépés, a 41 milliméteres fordított első villa is kapott állítási lehetőséget – és úgy általában sem kerülte el a GSX-S-t a Suzukinál általánossá váló igényesítési hullám. Apróságokról van szó, de a kónuszos kormány, az alapáron járó hasidom és a szériában szerelt Bridgestone sportgumi mind-mind jelzik, hogy visszataláltak az igaz útra.

Egy 750-es városi mászkálásra egyértelműen túlzás, de nem szenvedés vele átfűzni egy súlyosabb dugón, elég fordulékony, jól balanszírozott, hogy ne akadjon fel egy derékszögű sávváltásnál. Országúton hatalmas főnök egy ilyen, autópályán is egészen élhető – 150-160 körül sem őrülni meg, a kevés burkolat ügyesen eldobja a szelet, már amennyire egy naked bike-nál beszélhetünk szélvédelemről.

2,7 milliós árával ez a legolcsóbb a mezőnyben – kivéve a Honda CB650F-et, de az fájdalmasan vérszegény a többihez képest – és ennyiért meglepően jól tud mindent. És a meglepően itt nem mesterkélt retorikai fordulat, én például a megtérésem előtt meg is gyanúsítottam Bistei kollégát, hogy indokolatlanul elnéző volt a bemutatón, hiszen pályán biztosan kijöttek a hiányosságok. De nem jöttek.

Bár a Triumph Street Triple S, a Kawasaki Z900 és a Yamaha MT-09 egyaránt hárommillióba kerülnek, vannak annyival érdekesebbek, hogy a minden jósága és árelőnye ellenére nagyon nehéz legyen eladni a GSX-S-t.