Ha valami bajod lenne a Harley-val...

Teszt: Indian Chieftain – 2018.

2018.10.05. 06:07

Ahogyan a Triumph újra tudta építeni magát a semmiből, az Indainban is megvan minden, hogy pár éven belül tényező legyen. Érdemes odafigyelni rá.

Rég láttam ennyire szép blokkot: igazi dög V2, léghűtéssel, nyomórudakkal. És van rendes neve is, Thunderstroke 111, amiből a 111 a méretét jelenti köbinchben, metrikusan 1811 köbcenti. A hűtőbordák csodálatosak, szép a kidolgozása, kellően részletgazdag a hengerfej és a szelepfedél, esztétikailag hibátlan, és mérnöki szempontból is érdekes, például három vezérműtengelye van, amiből a középső működteti mindkét henger szívószelepét – hasonló megoldást láttunk már az S&S X-Wedge blokkjánál is. A hengerszög is különleges, nincs másik V2, aminél a hengerek 49 fokot zárnak be. A klasszikus Indianok 42 fokosak voltak, a Victory-k 50-ek.

Eleinte valami hülye amerikai hóbortnak gondoltam, hogy a Harley sem szívesen ad meg teljesítményadatot, és az Indian honlapján is csak annyit találni, hogy 161 Nm 3000-es fordulatnál, de némi kutatás után meglett, hogy mire képes a Thunderstroke 111 a speciális hengerbevonatával, az alacsony szoknyájú – miniszoknyás – dugattyúival és kovácsolt főtengelyével. 78 lóerő 4510-nél, amire minden épeszű marketinges rávágja, hogy akkor inkább a nyomatékkal jampizzunk. A kellemes vibrációi megvannak, a hangja viszont hervasztó, hiányzik belőle a hörgés-röfögés.

Amennyire jól néz ki a blokk, annyira jellegtelen lett a többi része, mintha a dizájner gyorsan le akarta volna tudni. Első sorban a mérete, ami üt a hatalmas fekete felületekkel – ezekre azért emlékszem ennyire tisztán mert mosás után áttörölgettem egy ronggyal – aztán jönnek a kötelező elemek, a negyvenes évek Indian Chiefjeire utaló uszályos sárvédők, amiből például az első akkora, hogy teljesen el is takarja a négydugattyús féknyergeket. Aztán ott van rajta egy üveg indiánfej amolyan Dragon Ball frizurára hajazó fejdísszel, gondolkodtam is rajta, hogy vajon ki szerint néz ki jól? Minden bizonnyal ugyanaz hagyta jóvá, aki a szegecsekkel kivert ülést, és még örüljek, hogy a széria kormányhínárt megúsztuk.

És mindenhol logó és branding: a tank két oldalán, a két tankbetöltő között (amiből csak az egyik igazi, a másik dísz), a tankon futó bőrdíszen, a fékfolyadék tartályain, a műszerfalon, a tárolórekesz fedelén, a TFT kijelzőn, az oldaldobozok zsanérjain, a lábtartó trepnin, a fékpedálon, a blokk mindkét oldalán, az ülés mindkét oldalán, az olajbetöltő fedelén, a markolatokon, a kormányvégeken, a tükrön, mindenhol. Mintha krónikusan rettegnének attól, hogy valaki Harley-nak nézi. Vagy ami még rosszabb: Yamahának.

A fejidomon sem gondolkodtak sokat, három lámpa, sok króm, de hiába, nincs tagolva, mintha itt is az lett volna az elsődleges feladat, hogy úgy legyen Batwing, hogy nem néz ki Street Glide-nak. Krómból egyébként jutott mindenhova bőven, például telibenyomták a markolat melletti kapcsolóházat is, ami akkora, hogy szegényebb helyen kiakasztják madáretetőnek – sok rajta a gomb, de ez a méret akkor sem indokolt, a tempomat kapcsolója például olyan messzire került, hogy a benyomásához el kell engednem a kormányt.

Rajta ülve egyébként csupa szép dolog van előttünk, például egy fullos központi TFT kijelző, ami annyi adatot jelenít meg, amennyit az ember az élettársáról sem szeretne feltétlenül tudni, a műszerek szépek, ízléses tipográfiával, a gombok kesztyűben is jól kezelhetőek, és úgy általában minden a helyén.

A Chieftain túramotor, és hála az égnek komolyan is vették az ehhez szükséges extrákat. Van például gombnyomásra állítható szélvédő, a dobozok egyszerűen működnek, nem áznak be és egyetlen gombnyomással zárhatóak – és ha már itt tartunk: a kulcsnélküli indítást és a központi zárat is sikerült jól megcsinálniuk. Érzékeli a jeladót, megnyomjuk az indítógombot és megy, nem fordulhat elő vele olyan, mint a Yamaha Tmax DX-szel, hogy Bistei kolléga valami lehetetlen időpontban felhív, hogy tudom-e, milyen sorrendben kell nyomkodni rajta a gombokat, mert ott szopatja már tíz perce, és nem hajlandó beindulni. Ez százból százszor tudja, mit szeretnék.

A nyereg kényelmes, az üléspozíció kellően laza, viszont a trepnik elég mélyen vannak ahhoz, hogy már egy egyszerű forgalmi szituációban, mondjuk egy körforgalomba behajtásnál leérjenek. A futóműben egyébként sokkal több van, mint amit a felépítmény enged, ezen a téren a konkurensek előtt jár – ezt már a Victory-k is tudták, úgy tűnik, az Indian megörökölte ezt is. A rossz utakon meglepően könnyeden fut, a kisebb úthibákon egyszerűen átlibben, kanyarban mégis stabilan fekszik, meghazudtolva a 370 kilós menetkész tömeget.

Ha sietni kell, odébb tud állni, megvan hozzá az ereje, viszont irgalmatlanul hosszúak az áttételei. Ennek hálás hozadéka, hogy krúzolni remekül lehet vele, városban például többnyire felesleges a hármas, és még 150-nél is nyugodtan csetteg. Viszont nem is hozza az emberre a frászt. Mármint a motorerő, a borzasztó Dunlop Elite 3 gumik viszont vizes úton bármikor meg tudnak lepni – esőben nyolcvannál rácsavartam egyet, és egyből elkezdett a sáv két széle között firkálni. A blokk irgalmatlan lendtömege miatt hiába vettem el a tüzet, még 20-30 méteren keresztül táncolt, mire sikerült megnyugtatnom. A 161 Nm nem viccel.

Az Indiannál érezhetően tudnak motort gyártani, a Chieftainben benne van a lehetőség, viszont erős karakter és egyedi műszaki megoldások helyett csupán alternatívát kínál azoknak, akik valamiért nem akarnak Harley-t – mint egy időben a Volvo, amit nem azért vettek az emberek, mert mindenáron Volvót akartak, hanem mert nem akarták, hogy egy német luxusautóban véletlenül bűnözőnek nézzék őket.

Van olyan, hogy olasz motor, angol motor, sőt, akár az európai motorok között is van kapocs a műszaki felépítésük filozófiáját tekintve, és ugyanígy van közös pont a japán motorok között, melyekre márkától függetlenül rá lehet mondani, hogy japán szemlélet szerint épült. Az amerikai motor viszont egyet jelent a Harley-Davidsonnal, mert az az egyetlen amerikai márka, melynek korszakokon átívelő, folyamatos történelme van. Pedig régen rengetegen voltak, a Crocker, az Excelsior-Henderson, a Cyclone, a Thor, a Pierce-Arrow és természetesen az Indian, csak ezek kihaltak, a Harley pedig járta a saját útját.

Az utóbbi évtizedben egyetlen erős kihívója akadt, a Polaris csoporthoz tartozó Victory, akik amerikaiként amerikai motort készítettek, de hiába volt jó a termék, nem lett belőle sláger, hiányzott mögüle a történelem és a tradíció. Ezért az egészet beolvasztották az amerikai köztudatba máig mélyen beágyazott Indianba, hogy jól csengő nevet tehessenek a komoly műszaki tartalom mellé. Viszont ettől még ugyanúgy kimaradtak az amerikai motor evolúciójából, nincs meg a folytonosság az ötvenes évek és napjaink között. És amikor pár éve felvették a fonalat, az már rég a Harley-Davidson fonala volt. Például sok műszaki megoldás azért olyan, amilyen, mert a Harley valamikor amellett döntött – ilyen például a fogasszíjas hajtás, ami soha nem volt régi Indianokon, sőt, amerikai motoron sem, míg a Harley a nyolcvanas évek elején le nem tette mellette az esküt.

Ez viszont csak a pillanatnyi állapot, és érdemes figyelni az Indiant, mert ahogyan a Triumph újra tudta építeni a tradícióit, ugyanúgy megvan itt is a potenciál, hogy nemsokára komolyan számolni kelljen velük.

Félreértés ne legyen, az Indian Chieftain egy közel hibátlan túracruiser, amely használati értékben ott van a legjobbak között, viszont a 9,5 milliós ár erős túlzás, ennyiért nem jó motort kéne adni, hanem jó motort és valami extrát, például saját történelmet vagy lenyűgöző műszaki tartalmat. Hárommillióval olcsóbban már kifogástalan túramotorok vannak, de még kétmillióval kevesebbért is olyan remekművet adnak, mint a BMW K 1600 B, amely szintén cruiser, de sokkal erősebb, kényelmesebb, ügyesebb, miközben van benne kipörgésgátló és kanyar-ABS is.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.