Ennyi köbcentivel 3,4 liter a VALÓS fogyasztás? Simán

Teszt: Honda X-Adv – 2018.

2018.12.24. 10:37

Adatlap Honda X-Adv (745 cm3)

  • Hengerűrtartalom: 745 cm3
  • Hengerszám: 2 hengeres, soros
  • Teljesítmény: 55 LE @ 6250 rpm
  • Nyomaték: 68 Nm @ 4750 rpm
  • Váltó: 6 seb. váltó
  • Tengelytáv: 1590 mm
  • Ülésmagasság: 820 mm
  • Tömeg: 238 kg
  • Tank: 13 l
  • 3 749 000 Ft

A budapesti utak minőségéről sokat elmond, hogy egyre több motoros futárcég cseréli kisköbcentis endurókra a robogókat. Szóval a Honda marketingesei számára az X-Adv promózási feladatainak egyik felét már eleve elvégzi az úthálózat, a másik felét pedig a tény, hogy ilyen motor egyáltalán létezik.

Talán a Hondánál is ismerik azt a közgazdaságtani közhelyet, hogy a meglévő kereslet kielégítése helyett a fordított sorrend is egész hatékonyan tud működni: elő kell állni a kínálattal – jelen esetben egy crossoverrel –, aztán majd előbb-utóbb a kereslet is megérkezik hozzá. Ha a hónaljig felhúzott, boka fölé érő feszülős farmert el lehet adni a gimnazista lányoknak fekete férfi bőrcipővel, ehhez képest az X-Adv terítése látatlanban gyerekjáték.

Igyekeztem az első 10 perc fordulatokban gazdag benyomásait dokumentálni:

0. perc (a motor mellett állva): Elég kicsi.
1. perc (a motoron ülve): Hú, de böhöm nagy ez, alig ér le a lábam. Én is nagy ívben fogok majd jobbra kanyarodni, mint a texasi kombájnosok?
4. perc (a gyorsforgalmira kikanyarodva): Ez a jó méret nekem.

És akkor az öszvérségekből még mindig csak a méretnél tartunk. Merthogy a kerekek nem túl nagyok (elöl: 17-es, hátul 15-ös), de a motor fara magasan van, a hátsó kerékjárati ívet elnézve akár egy kétszer ekkora gumi is simán befért volna. Aztán egyszerre robogó és enduró, bár mindkettőt csak fél szívvel vállalja fel. A robogóknál megszokott fokozatmentes megoldás helyett duplakuplungos automata váltogat helyettünk, de ha kihúzom magam, és belenézek a borotválkozó tükörbe, azt sem tudnám komoly arccal mondani magamnak, hogy ez most egy enduro. Kicsit bütykös a gumija, a kormány széles és magas, a rugóútjai viszonylag hosszúak, de a nyeregből kiállni például nem lehet, mert túlságosan elöl van a trepni, és a felfüggesztés is inkább feszes, mint ringatózó. Aztán ott a plexi: fogja is a szelet, meg nem is, ami azt jelenti, hogy a szeles és szélcsendes sávok egymást váltják az ember kabátján és sisakján.

Éppen kiadás előtt áll a könyvem (az égvilágon semmi köze a motorokhoz), és mivel kénytelen voltam még így a célegyenesben a kéziratomon dolgozni, jobbnak láttam, ha ezt nyugodt körülmények között, valahol vidéken teszem. Időközben rájöttem, hogy alkotóművészként (hogy ez esetemben mit jelent, fedje jótékony homály) kedvezményesen szállhatok meg a magyarországi alkotóházakban, ezért úgy gondoltam, kimaxolom a vénasszonyok nyarát, összekötöm a kellemest a hasznossal, és lehúzok Szigligetre.

Az előrejelzés által beharangozott nappali 28 fokok kimondottan biztatóak voltak, és az éjszakai 14-ek se tántorítottak el semmitől. A Honda X-Adv pont kapóra jött, megadtam neki az esélyt, hogy a legváltozatosabb körülmények között bontakoztassa ki képességeit. Szigligetre indulva kezdetben megkínáltam egy kis városi dzsungelharccal, aztán a Pest megyei matrica birtokában 30 kilométer erejéig, vagyis Martonvásárig felhajtottam az M7-esre, majd országúton és autóúton folytattam. Mindegyik területen meglepően jól vizsgázott.

Az időjárás is kegyes volt hozzám. Kellemes szigligeti vénasszonyok nyarában volt részem, minden előnyével és meglepően kevés hátrányával: már nincs banánérlelő meleg, egyszerűen csak kellemesen enyhe az időjárás, a nap nem böki az ember feje tetejét, sokkal laposabb szögben süt, ahogy a belföldi és az ex-keletnémet turisták sem játszanak már a strandon honfoglalót. A szigligeti fizetős strand szeptember elején szabadstranddá alakul át, de a facility-k egy része még ilyenkor is üzemel: sör, bor, lángos, vécé van, de a pöttyös gumilabda és a csíkos strandlabda, a krokodil alakú vízi pisztoly és a sorjás szélű frizbi beszerzése már a következő szezonra marad.

A 22 fokos víz kellemesen simogató, langyos szellővel és napsütéssel kombinálva szeptember közepén valódi ajándék. A strandon ilyenkor már nem üvöltenek a telepített és hordozható hangszórók (idősebbeknek: bicepszmagnók), a szokásos magánéleti problémák, a világmegváltó eszmefuttatások és a fogyókúrás tippek közé a szigligeti strandon irodalomtörténeti fejtegetések furakodnak: „Lehet, hogy Somlyó György nagy költő volt, de a fordításai borzasztóak”, illetve „tudta, hogy a Szerb Antal-féle Világirodalom története töredékben maradt, mert a végét nem hagyták megjelenni?”. Hiába, a szigligeti alkotóház festői, költői, irodalmárai mind ide járnak strandolni.

Szigliget egyébként kicsike, a Coop leginkább az újságkihordók életritmusához igazodik, vagyis hétköznap 6:30-tól 16:30-ig van nyitva, és mivel az alkotóházban a vacsorát este hétkor szolgálják fel, utána kénytelen voltam a helyi viszonyok között metropolisznak számító Tapolcára vagy Keszthelyre elpöfögni és a Tesco-Lidl-Penny Market szentháromság oltárán valamicskét a vásárlásnak is áldozni. Nem kell nagy dolgokra gondolni, a kiváló, ám két perc alatt beporszívózható vacsorát rendszerint egy kis sörrel, péksüteménnyel, felvágottal és dobozolt somlóival fejeltem meg. A nemrégiben szépen felújított alkotóházban egyébként teljes ellátást is lehet – meglehetősen baráti áron – kérni, de úgy voltam vele, hogy ebédidőben úgyis a strandon leszek, vagy a környéken motorozgatok, és ha nagyon éhes vagyok, legrosszabb esetben befizetem magam egy lángosra.

Szóval ott tartottunk, hogy az X-Adv jól vizsgázott, pedig első ránézésre azt gondolhatnánk, hogy olyan ez motorban, mint a négyévszakos gumiköpeny az autókon: se télen, se nyáron nem igazán jó. Ami egyrészt már a négy évszakos gumikra is egyre kevésbé igaz, másrészt az X-Adv-ot sem a megszokott mentális struktúrákban kell elhelyezünk, hiszen a maga nemében kategóriateremtő. Mindenki jobban jár, ha nem robogóként vagy enduróként, hanem túlbiztosított és végtelen nyugalmat árasztó takarékos városi és elővárosi motorként tekintünk rá, ami adott esetben kavicsos vagy földúton és autópályán sem esik kétségbe.

Amitől hosszú távon nem voltam elájulva, az az ülés. Az üléspozíció kényelmes, egyenes háttal és széttárt karokkal ragadjuk meg a magas és széles kormányt, mégis az ülés szemre kényelmesebbnek tűnik, mint valójában. Budapestről a szigligeti alkotóházba tartva már féltávnál megálltam alibiből alkoholmentes mangós sört venni (kókuszos banános chips nem volt), a 200 kilométeres táv végén pedig már nagyon le akartam róla szállni. Másnap hátizsák nélkül is fészkelődtem kicsit, hogy megtaláljam a megfelelő pozíciót. Végül a kispolgári telitalpas, derékszögben hajlított térdes verziót választottam, de olykor a láberőlenyújtós fetrengős mutatvánnyal is megpróbálkoztam. Egyedül a pizzafutáros hátsó lábtartóra terhelés nem megy, az ugyanis annyira hátul és magasan van, hogy aki megpróbálja, óhatatlanul is le fog borulni (szó szerint) a motor nagysága előtt (megint csak szó szerint).

A motor ugyanis a nyeregben ülve kimondottan nagynak érződik, nekem csak lábujjhegyen ért le a lábam, pedig valamivel 180 centi fölött vagyok. Olyan magasan ülök, hogy a teherautókon, a buszokon és a hűtőszekrényt állítva szállító kabriósokon kívül szinte bármi fölött messze ellátok.

Mivel nincs klasszikusan átjárható trepni, a motor fara pedig magasan van, okoz némi fejtörést a felszállás, mert vagy az ülés előtt, vagy az ülés fölött-mögött lendíti át az ember a lábát. Mivel az első megoldással olyan érzésem volt, mintha a Lidlből cekkerekkel hazaérve éppen a fékezhetetlen habzású Fifikét próbálnám meg hasra esés nélkül átlépni (pedig nincs is kutyám), inkább a másodikat igyekeztem gyakorolni, amihez a Kyokushin-karatéból ismert Mawashi Gerit vettem igénybe, de más küzdősportokból is bátran lehet mozdulatokat átemelni; egy a lényeg, hogy mindenképpen körkörös rúgást válasszunk. Viszont, ha top case-ünk is van, akkor a balettosokon kívül mindenki másnak marad a kutyán átesős verzió, ami az extra merev vázkialakításért cserébe végül is nem olyan nagy áldozat.

Márpedig egy top case semmiképp sem fog ártani, a tárolórekeszekkel ugyanis nem lehet Dunát rekeszteni. Az ülés alatti tárolóba mindössze egy kis méretű hátizsák fér be (és akkor most kéretik tényleg a decathlonos vagy a gearbestes, legújabban pedig a lidlis minihátizsákra gondolni), plusz a motor hője is lelkesen fűti az üreget. De legalább a fürdőnadrágom a félig megszáradt hazáig. Amit viszont nagyon hiányoltam, az a nagyrobogókon megszokott kesztyűtartó a kormány környezetében. Se nyitható, se zárható, se nyitott, se csukott, úgyhogy az apróbb holmik maradnak a hátizsákban, a kabát- vagy a nadrágzsebben.

A motor két legnagyobb gurítása a duplakuplungos automata váltó és 745 köbcentis soros kéthengeres blokk maga. Egyértelműen nyomatékra hangolták, 100-nál csak 3000 körül forog, de normál használatban az automata váltó a fordulatszámot egészen alacsonyan, 2000 és 2500-as fordulat között tartja. A kiváló motorkonstrukció és az automata váltó csapatjátéka a fogyasztásra jótékony hatással van: túra üzemmódban (10% autópálya és 90% országút) 3,4 litert fogyasztott, ami egy 750-es géptől meglepően kevés – bár Iván szerint ez a blokk más körítéssel még ennél is aszketikusabb. És annak ellenére, hogy a sorkettesek hangját nem igazán szeretem, vegyes felhasználásra szerintem nincs ideálisabb motorkonstrukció: alul nyomatékos, középen lelkes, és nem is fogy el nagyon hamar. Az X-Adv pedig a 270 fokban elékelt főtengelyének köszönhetően a V-kettesekre jellemző gurgulázást egész hitelesen, bár kissé bátortalanul imitálja.

A normál automata mód mellett kapunk sportfokozatot is, illetve kedvünk szerint bármikor átválthatunk manuális módba, ilyenkor a bal kéz mutató- és hüvelykujjánál lévő fülekkel tudunk fel-, illetve visszaváltani. A sport móddal nem nagyon tudtam mit kezdeni, mert azon kívül, hogy kicsit megemeli a fordulatszámot, és határozottabban dobálja vissza a fokozatokat intenzív kigyorsításkor, nem sok hasznát venni. Egyrészt az 55 lóerős blokk eleve nem a nyelezésről, hanem az alacsony fordulatú haladásról szól, másrészt a váltófülekkel igény esetén automata módban is bele tudunk piszkálni a váltogatásba: ha előzni készülünk.

Manuális módban fordított a helyzet: alapvetően a motoros dirigál, de az extrém értelmetlen váltogatásokat a gép felülbírálja: sem üveghangon tartósan húzatni, sem 2000-es fordulat alatt huttyogtatni nem enged. Vagyis akár automata, akár manuális módban vagyunk, mindenképpen valamiféle kommunikáció fog kialakulni ember és gép között.

Végül volt még valami, amit imádtam: a kulcs nélküli indítás. Egyrészt baromi jó, hogy nem kell kulcs után kutatva a zsebben vagy a táskában kotorászni, másrészt az olyan paranoiásoknak, mint én, aki akkor is visszamegy megnézni, kihúzta-e a párologtatót, ha nincs is párologtatója, külön ajándék ez az extra, mert ha felülök a motorra, és beindul, tuti megvan a kulcs is valahol.

Első ránézésre se hús, se hal öszvérmegoldás, de a néhány napos nyúzás teljesen más narratívába helyezte. Alacsony fogyasztású, kényelmes, minden szempontból túlbiztosított automata motor, ami csak a nagyon hülye motorosokat dobja le magáról. A nem túl erős, de azért dinamikus közlekedést lehetővé tevő blokk igazi sivatagi dromedár, 12 literes tankkal bőven 300 km fölötti táv teljesíthető. A motort határozottan lassító fékek az ABS-szel és a két fokozatban állítható (de akár ki is kapcsolható) kipörgésgátlóval egy csapatban focizva biztonsági játékot játszanak. És az se utolsó szempont, hogy mindenhol feltűnést kelt. Mielőtt visszaadtam volna a motort, a lámpánál beállt mellém egy német rendszámos dupla pufis 7-es Golf, amiből ékes magyarsággal szólt ki az Unió szabad munkaerő-áramlásának áldásos hatásait évező hazánkfia: „Milyen motor ez? Kurva jó!”.



Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.