Harley-Davidson Road King – 2019.

Legjobb tudásommal próbáltam átadni a lényeget: ez nem a stroboszkópra gyorsult felezővonal hipnotizáló hatásáról szól. A lapra döntésről és az éjszakában szakszerű íven végigkarcolt lábtartó által szórt szikraesőről sem. Hanem van a naked bike, a normális motor, amin 120-nál kezd küzdelmes lenni a menetszél. A Road King olyasmi, csak bőrfotel változatban, zsámolyra rakott lábakkal, 370 kilós saját tömeggel. Plusz a motoros.

Miközben türelmesen válaszolgattam – tényleg, rég kaptam már ennyire hülye kérdéseket motorokkal kapcsolatban, motor iránt érdeklődni olyanok szoktak, akiknek legalább elemi fogalmaik vannak a motorokról –, nézegettem a Road Kinget, hogy vajon miben áll a tudománya. Gyaníthatóan a króm teszi. A múltkor a Fat Boy on azt hittem, hogy az a krómos Harley. Hát nem: azon bruttóban is kevesebb, annak is matt króm a nagyja. A Road King bezzeg nem fukarkodik; sem a mennyiséggel, sem a fényességgel. Van benne valami hipnotikus.

Ha ráülünk, talán még jobban leuralja a látványt a lámpatest, amire nem vicceskedve mondjuk, hogy akkora, mint egy régi NDK centrifuga forgódobja, mert simán lehet, hogy ez még nagyobb is. Állítólag pszichológusok már nem csillogó kristályokat lógatnak a páciens szeme elé a hipnózis előidézéséhez, de szerintem kamu: egy Road King lámpáját nem bírják el, az tiszta sor, de ez a csillogás kicsiben is működik. Egyszerűen nem tud az ember máshová nézni. Egyrészt ugye csillog, másrészt ott van benne az egész világ, gömbölyűn, mint a világegyetem. Ott van előttünk az egész kurva Univerzum, kétfelé gömbölyödve száguld a világ alighanem legnagyobb motorlámpáján.

A két keresőlámpa is jó képed ad, motorozás közben tűnt fel például, hogy piros zoknit vettem, ami utólag, a piros dzsekimet egyszerre látva vele, előrelátó választás volt. Nyilván a kormánycső is króm, a két tanksapka is - a bal oldali itt nem kamu, hanem raktak bele egy analóg benzinszintjelzőt. Kedves (és felesleges) dolog, hiszen az újabb Harleyk komputere kis túlzással méterre pontosan kiírja a hatótávot. Króm a kilométeróra kerete, jó vastagon. A műszer a sebességet mutatja, a fordulatszámot a digitális panelen kell előcsalogatnunk, tapasztalatból mondom, annak nem sok értelme van. Az üres-lámpa, az index meg a reflektor visszajelzője lejjebb van, egy valószínűleg kizárólag optikailag indokolható csíkban, mert menet közben annyira lefelé már nem jó pillantgatni.

De kellett valami elválasztó elem a műszer, meg a mosógép-kapcsoló közé. Nem értettem, ez meg mi a franc, mert az új Road King is kulcs nélküli, transzponderes (vagy pin kódos) indítású, de amikor a gyújtást ráadtam a szokott kormánykapcsolóval, nem történt semmi. Bizony, a hagyománytisztelet: régen itt volt a gyújtáskapcsoló, csodálatosat nyekken, amikor átbillentjük. Ha valakinek kell az életérzéshez, hát nyekteti, ha nem, úgy hagyja, elfordítva, mert a gyújtáshoz nincs köze, csak egy ellenállást kapcsol, ha egyenesen áll. Meg olyan beállítást is kérhetünk, hogy egyáltalán ne működjön.

Hát igen, a Road King a Harley kasztrendszerében már brahmin; ezen nincsenek olyan spórolások, mint az ugyancsak big twin Fat Boyon és Fat Bobon, hogy mondjuk lehagyják róla a klasszik tehénkolomp dudát, mert erről bezzeg nem. 9 millióról is indul persze, nem véletlen, hogy ő a kevés fellengzős nevű Harley egyike. A sok Fat Boy, Fat Bob, Electra Glide meg FXDR után végre kimondja valaki, hogy ő az út királya. Nem is véletlen, mert ahogy tudjuk,  városi futárkodásnál a kis tömeg a király, országúton a nagy. 370 kiló, üres dobozokkal, nélkülünk. És vannak járművek, amiknél próbálják palástolni a tömeget, másoknál kis tömeggel akarnak nagy benyomást kelteni, a Road King csak prezentálja a száraz tényt: kegyetlenül nagy dög.

Optikailag hosszú, mint egy tehervonat a többi Harley között. Ennek van is műszaki alapja: a Touring kategóriának teljesen más váza van, mint akár a Sportstereknek, akár a Softaileknek. Jó ronda váza; ha egy motorépítő szépet akar építeni, Softailből csinálja, ha a kihívást keresi, Touringból. Touring lehet háromféle. A legismertebb talán az Electra Glide, Batwing fejidommal, ami a kormánnyal fordul, térdvédőkkel (ha Ultra), benne a vízhűtés radiátorával, oldaldobozokkal, hátsó fotellel, karfákkal, nagy hifivel, mindennel. Lehet Road- vagy egyéb Glide - ugyanez a váz, csak Sharknose fejidommal, ami nem fordul a kormánnyal, meg Street Glide Special, ami Batwinges Electra Glide, de ezt már szerintem a Harley értékesítők közül se mindenki vágja. De a Road Kinget muszáj: hosszú böszmeség hosszú kipufogókkal és oldaltáskákkal, orbitális krómcsöbör lámpával.

Az érdekes az, hogy bár megesküdtem volna, hogy tíz centikkel hosszabb, mint a Fat Boy, valójában három centivel rövidebb a tengelytávja. A Fat Boy mint síkidom egy átfogójára letámasztott derékszögű háromszög, a Road King pedig böszme téglalap, és ebből fontos dolgok következnek. Kézenfekvő lenne például, hogy hosszú túrákra az ember ilyesmivel menjen. Benne is van a nevében, hogy Touring. Nem beszélve a dobozokról, meg a szélvédőről, ami ugyan egy kézmozdulattal eltávolítható, én speciel ezzel a kézmozdulattal is kezdtem a tesztet.

De az oldaldoboz a Touringokon szerintem inkább stíluselem – bármiben lefogadom, hogy egy vízhatlan matrózzsákba többet tudok cuccolni, mint két ilyenbe. És még a gumipókos vacakolással együtt is hamarabb málházom fel-le. Kényelmesnek meg egy Fat Boy is tökéletesen kényelmes. Plusz én a Fat Bobon is simán elüldögélek napi 10 órákat, a 14 literes tank sem túl kicsi, hiszen motoron úgyis szívesen áll meg az ember 250 kilométerenként. Szóval szerintem inkább az utas a lényeg: egy Softailen egyszerűen hülyén néz ki az utas.

Úgy van kitalálva, hogy látványos meredeken lejt a váz, rá van akasztva a tank meg az ülés, hátsó ülés pedig ugyan van, mert kicsit mindig rossz érzés ránézni egy együléses motorra, mert az ember bekorlátozva érzi magát, de akárhányszor látok Softailen két embert, mindig bántja a szemem. Tudom, hogy elbírja, meg minden, de optikailag nagyon nem adja ki. A Touring épp ellenkezőleg: arról optikailag hiányzik az utas. Az utas persze nem a Road Kinget választaná, ha választhatna, hanem az ugyanerre a platformra épült Electra Glide Ultrát, karfás, nagy támlás hátsó fotellel, de az élet nem kívánságműsor.

Érdekes, hogy ugyanaz a blokk, amivel a márkaszervizbe mentem a 25 ezres olajcserére, mennyire más a Touring vázban. Az alapjárat mintha vibrálóbb lenne, a menet viszont valahogy simább. Ez is Milwaukee Eight 107, de az új Softailekben vas a vason rögzítették a vázba, a Touringokon pedig maradt gumibakokon. Plusz a Touringokba szerelt Milwaukee Eigtht-ekben csak egy kiegyensúlyozótengely van, nem kettő. Érdekes, ennyitől mennyire más motornak érződik, főleg hogy erősebbnek is éreztem mindkét mostanában próbált 107-es Softailnél. Gyárilag is szép a hangja, olyasmi, mint a Fat Boynak. Talán a hosszú egyenes cső a titka, mert a külön tömzsi bödönös Fat Bobnak talán a leggyengébb, az amorf FXDR-dob meg hangos volt, de csúnyán szólt. Ez egész szépen dorombol, bár tagadhatatlanul kéne még bele egy kis test.

Sokat kerestem az ürest, főleg álló helyben - nem tudom, van-e ehhez köze a kevesebb kiegyensúlyozó tengelynek és a gumibakoknak. Továbbá szokva vagyok a szerencsétlen cruiser-oldalsztenderekhez – aki normális hasmagasságú motorokhoz van szokva, néha nem is meri ott hagyni a letámasztott motort, annyira szánalmasan billeg. A Road King még ennél is parább: kirúgod a letámasztót, ráengeded a motort, az kis krákogással, mind a 370 kilójával rátehénkedik, és elindul pár centit előre. Nagyon nem azt sugallja, hogy jó lesz az úgy – nem borult fel, és elhiszem, hogy ki van ez találva, de nem tudom, mennyi Road Kingezés kell az embernek, hogy el is higyje, nem fog  felborulni, ha elengedjük a kormányt.

Kényelmes, bár ez nyilván szubjektív, de ebben a 9 milliós ársávban csak azt mondhatom, üldögélj rajta a szalonban, vagy vigyél el egy napra egy bérmotort 40 ezerért, aztán meglátod, kényelmes-e neked is. Legfeljebb motoroztál egy jót. Nem 200-zal, azt nyilván mondanom sem kell, de ugye miért motoroznál 200-zal? A motorozás szabadidős tevékenység, a szabadidőnkben meg miért kapkodnánk? Akkora utat írunk magunknak egy-egy napra, amit kényelmesen meg lehet csinálni mondjuk 10-12 óra alatt, mert a Road Kingen nem hiszem, hogy bármink is elzsibbadna akár ennyi idő alatt.

A fékek... hát ja. A két első tárcsa darabra megvan, de a nagyobb Harleyknak annyira hülye a súlyelosztásuk, hogy abban sem vagyok biztos, kihasználható-e mondjuk a Fat Bob dupla tárcsaféke elöl akár a Fat Boy szimplájához képest. Satura ebben is óriásit bólint az első futómű, de még úgy sem tudunk igazi fékerőt felépíteni, legfeljebb az ABS-t hajtjuk csapágyasra. Taposni kell a hátsó féket is, az a hosszú élet titka. Meg nem menni gyorsan, de ezzel amúgy is max 120 az utazó. Dönteni ugyanannyit lehet, mint a Fat Bobot, 32 fokot, de ezt eszembe nem jutna akkorákat dönteni, legalábbis egy pár órás tesztkör alatt. De hát királyokat amúgy se szokás csak úgy döntögetni.