Teszt: Triumph Bonneville T120 Black

Retró, restomod, neoretró, teljesen mindegy, nekem bármi jöhet ami kapcsolódik a régi motorokhoz. Minden érában találok magamnak szép formákat, de az a lassan 60-70 év körüli motorokat idéző dizájn, amit a Triumph a Modern Classics kategórián belül művel, engem megvett. Főleg mert közben a műszaki tartalom abszolút a 2020-as évekből való, tehát nem jár kompromisszummal az, hogy ránézésre egy 60 éves motorral jársz.

Ezen belül a legretróbb motor talán a T120, ami mögött tényleg van egy lassan 65 éves történelem, bár az 1959-es Bonnevillenek már nincs sok köze a maihoz. Akkoriban a T120 elnevezés egyébként nem az 1200 köbcentire utalt, mint ma, hanem a végsebességre. A motorban egy 650 köbcentis kéthengeres dolgozott, mögötte egy négysebességes váltóval, mégis elérte a 120 mp/h-t, ami nagyjából 193 km/h-t jelent – akkoriban döbbenetes érték volt ez egy utcai motortól. Erre most eltelt több évtized és itt egy sokkal nehezebb, majdnem dupla olyan lökettérfogatú motor hat sebességgel, aminek a 200 km/h gyerekjáték, mégsem vágysz rá.

Ha nem mész vele, szobornak is megteszi

A szűz autó/motorvásárlót szokták ijesztgetni azzal, hogy az adott közlekedési eszköz akkor is viszi a pénzt, amikor áll. Ez tök jogos, elfogadom. A Bonneville T120 azonban álltában is egy műalkotás, csupán attól feltöltődök, ahogy ülök mellette a padkán és bámulom. Szemmel szedem szét a motor részleteit, nincsenek gagyi vagy giccses részletek csak ízléses retró.

Az egész szerkezet egy dupla acél bölcsővázra került, ami hátul a hurkás ülés alatt tűnik el, egy vaskos sárvédő fejezi be a motor sziluettjét. Az acélküllős alufelniken szép, ballonos gumik feszülnek, ezeket retró hatású lengéscsillapítás veszi körbe. A tekercsrugókon és néhány burkolaton megmaradt a króm, viszont máshol a matt fekete uralkodik, hiszen ez egy Bonnveille T120 Black. Emiatt a peashooter kipufogók is matt feketék lettek leömlőtől a katalizátoron át egészen a kidörgőkig. A blokk két oldalán is feketére fújták a klasszikus formájú dekliket, csak a henger hűtőlamelláin maradt némi ezüstös fény, de kellett is.

Különösen nagy kedvencem ez a Bonneville 1200 HT motor széria, hiszen miközben minden elemében retrónak néz ki, modern technika lapul benne. Például ott van az üzemanyagellátó rendszer két fő eleme, amelyek a régi modellek karburátorait idézik. A tetejéből éppen csak a bowden hiányzik, de van alatta sárgaréz-sárga schúber-ház kupak, alul félgömb alakú úszóház szerűség és oldalt egy sapka benne a Triumph Motorcycles Since 1902 felirattal. Bámulatosan kidolgozott apró részlet, de a blokktól sem venném el az érdemet, amiért vízhűtéses létére meghagyták rajta a fényesre csiszolt élű lamellákat, miközben a radiátort mély feketére fényezve elrejtették az első kerék mögött.

A tank, a térdpárnák, a kamu-bakelit gyertyapipák, a körműszerek vagy a körlámpa: estig tudnám sorolni azokat a részleteket, amiktől annyira hiteles retrómotor lesz a T120, mint semmi más ebben a ligában. Ezzel együtt árad belőle egy komoly férfiasság, ami miatt minden alkalommal egy határozott, maszkulin mosollyal közelítettem meg, akár a garázsomban állt, akár az áruházi parkolóban.

Van ott modern technika

Nagyjából fél évvel ezelőtt volt nálam a Speed Twin 900 és már ott is nagyon tetszett a sorkettes blokk karaktere. Nem is gondolná az ember, hogy milyen sokat számít plusz 300 köbcenti, pedig ezeknél a nyomatékra hangolt blokkoknál kell a tüdő. Mert nem a 80 lóerő fog hanyatt vágni, hanem a 3500-as főtengelyfordulattó ébredő 105 Nm nyomaték. A technika már egészen alacsonyról mozgatja a tele tankkal 236 kilós T120-at, kifejezetten élveztem, amikor 1500-ról böfögte fel a tolóerőt a rövidlöketű (97,6x80 mm) motor és finom rezgés mellett erőteljes hangorkánnal emelkedett a műszer retrósan remegős mutatója.

A hurkatöltő kipufogókon nagyon kellemes, dörgedelmes hang távozik már alapjáraton is, finom gázadásokra morcosan böffen és felidézi a régi, nagylöketű, kevéshengeres motorok tónusát – imádom. Nem is érdemes elforgatni magas tartományokban, bár a blokk bírja és 6500-ig partner a buliban, de ott megszűnik a múltidéző hangulat és a darálás mellé nem csak rezgés, de bődületes menés is társul. A Bonneville T120 nagyon megindul ha olyanja van, de egyszerűen nem kívánja. A váltó és a motor kettőse sokkal inkább a kényelmes lebegést pártolja és ha formára nem is cruiser a T120, én mégis annak hívnám. Ez az a cruiser, amin nem tengericsillag pózban ülsz előre nyújtott karokkal, hanem méltóságteljesen egyenes háttal, 90 fokos szögbe hajlított térdekkel és csak lazán nyújtott könyökökkel.

A váltót is erre a felhasználásra hangolták, a fokozatok hossszúak, mint a Keresztapa összes és optimális esetben simán 2500-3000 alatti fordulaton mész mindenhova. Mivel a motor se kívánja, hogy leforgass minden fokozatot, ezért a fogyasztás is jelentéktelen egy ezerketteshez képest, 4,0 és 4,6 liter között elvan 100 kilométerenként. A hatodik fokozat tényleg arra van, hogy stabil 90-100-zal repülj bele a tájba, a legtöbb esetben fel sem gangoltam, mert nincs értelme. A váltó iszonyat precíz, annyira, amennyire egy ilyen régies stílusú motortól nem várnád. Érzed, hogy nagy fémeket mozgatsz át a lábfejeddel, de minden rúd és kar olyan zsírosan csúszik a helyére, hogy művészi teljesítmény lenne eltéveszteni.

Lebeg... túl sokat

Ilyen forma mellé nem vársz penge technikát, pedig ott van. Megadta a motor, a váltó és az elektronikai kütyük is, hiszen van modern blokkolás- és kipörgésgátlód és tempomatod is – alapáron. A megjelenése határozottságot, férfiasságot sugall, amitől magabiztosan ülsz a motoron minden helyzetben, csak a futómű tudott kizökkenteni. Vagyis félig, mert nem egy rossz holmi, kellemes, puhára hangolták, ami a fent említett cruiser feelinghez hibátlan. Helyenként viszont már egy kissé túl lágyan viselkedett, elkezdett felhőn lebegni a motor, miközben tapadást az aszfaltról kéne összeszedni.

Főleg kanyarokban volt hajlamos kissé lebegni a hátulja és ezen a feszesebbre hangolt hátsó gátlók is csak minimálisan tudtak segíteni. Rossz úton kóvályog, magas sebességnél ne akarj kátyúra futni, mert ökölbeszorított testtel kell megfogni a motort, ami kulturált tartományban egyáltalán nem jelentkezik. Eleve nem kanyarvádaszatra szerződött a T120, lévén, hogy 25,5 fok lehet a maximális dőlésszöge, pedig a ballonos gumikon szerintem még lenne némi futófelület. Valószínűleg a retró forma fogja meg az értékes fokokat, bár ilyen futómű mellett se kezdeném el az aszfalt felé tolni a könyökömet kanyarban.

Van az úgy, hogy a huzat lerántja az öltönyt és a kalapot, nem kell mindig operaházi eleganciával ülni a T120-ason, senki sem fog kinézni ha rászabadulsz vele egy szerpentinre. Csak annyira leszel ott idegen, mint bármilyen cruiser, de azokhoz hasonlóan itt is isteni finom játék a kanyar végén nyomatékból kitolatni magad. Ahogy alulról püfölnek a nagy sorkettes dugattyúi finom morgás és rezgés fokozza az adrenalint és hiába a nem erre kitalált futómű, nem félsz. Már csak azért sem mert rendes fékek vannak a T120 alatt, főleg elöl. Ott két darab 310 mm-es tárcsát harapnak kétdugattyús Brembo nyergek, míg hátra csak egy szimpla, egydugattyús Nissin jutott egy 255 mm-es tárcsával. Utóbbi azért nem olyan harapós, érdemes rendesen megtaposni a pedált vagy inkább az első rendszerre és a modern ABS-re támaszkodni.

Nem érdekelnek a hibái, kéne

A Bonneville T120 semmihez sem fogható, mások nem csinálnak ennyire nagy löketű és ennyire precíz retrómotort. Ha csak utóbbi a kritérium, érdemes körbenézni a Royal Enfield palettáján, de ilyen köbcentit nálunk csak akkor kapsz, ha két motort veszel. Éppen ezért nagyon nehéz eldönteni, hogy sok pénz-e 5 075 000 forint a Bonnveille T120-ért, vagy sem. A 15 lóerővel gyengébb T100 vagy Speed Twin 900 szintén remek motorok és azokért csak 4,3 illetve 3,85 millió forintot kérnek. Főleg utóbbi esetében erős a különbség, viszont hamarosan jön a friss Speed Twin 900 új árral, így egyelőre nem könyvelném el a jobb ár-érték arányt.

Bár a futóművel nem vagyok maradéktalanul elégedett és a féken is lenne még némi csiszolni való, minden percét élveztem a Bonnveille T120-nak. Engem nem érdekel ha lebeg, régen nem arra pályázok, hogy kanyarban letolt térddel feszegessem a határaimat, viszont imádom nyomatékkal kitolatni magamat a kanyarokból és a közúti hajókázás is közel áll a szívemhez. A blokk fantasztikus, normális használat mellett egészen minimális rezonanciával dolgozik, de annyira szeretem a karakterét 3000 alatt, hogy a hengerfejesedés lehetőségétől félve is szívesen tartanám ott örökké. Ha kell, úgyis megőrül 6000 körül mondjuk egy előzés során, aztán ismét lemegyek zenbe, menjen tovább a retro-cruising.