Óriás Galacsinhajtó
Jó dolog egy óriásrobogó! Az embernek semmi gondja, csak húzza a gázt, húzza a féket és fülig ér a szája. Jó dolog a Scarabeo 500 is, bolondbiztos az egész, a közlekedési eszközök közül ennél talán csak a dodzsemet egyszerűbb kezelni. Ezt a kategóriát és ezt a motort pont a magamfajta kocamotorosnak találták ki.
Hosszú-hosszú kihagyás után, minimális rutinnal ültem újra motorra. Nem is találhattam volna az újraszoktatáshoz alkalmasabb gépet, a Scarabeóval első pillanattól kezdve ment minden, mint a karikacsapás. Besorolni a forgalomba, ellavírozni a megnyíló lehetőségek felé, megállni, ha kell, elindulni, ha lehet - mindezt olyan természetességgel, mintha a saját lábait használná az ember. A hüvelykujjra álló kapcsolókkal könnyedén fénykürtözgethetünk, dudálgathatunk és indexelgethetünk is. Ha esetleg elfelejtjük lekapcsolni a jókora villogókat, akkor az Aprilia 25 villanás után megteszi ezt helyettünk.
A nagy Aprilia scooter motorja nem egy mákdaráló! A vízhűtéses, 459 köbcentis négyszelepest injektor eteti. Indításnál szivatót nem kell használnunk, ellenben célszerű megvárni, amíg az AC-pumpa feltölti benzinnel a befecskendező-rendszert. Ha elég türelmesek voltunk és nem felejtettük el felhajtani az indítást elektronikusan gátló oldalsztendert, és robogóhoz illően húzzuk valamelyik fékkart, akkor az önindító pöcc-röff életre kelti a motort. (A kihajtott oldalsztenderre visszajelző lámpa is figyelmeztet.)
Az egyhengeres 39 lóerőt produkál 7250-es fordulaton - sajnos, ezt még soha senki nem látta, hiszen a fokozatmentes nyomatékváltó semmikor sem engedi a főtengelyt 6000 fölé forogni. Nem is kell, hiszen a 40 Nm-es nyomatékcsúcs már 5500-nál jelentkezik. Ez hát az az érték, ahová a leggyakrabban áll be a fordulatszámmérő mutatója, hiszen intenzív gyorsításnál a szíjas CVT folyamatosan nyomatékcsúcson tartja a motort.
|
Ez az erő magabiztossággal ruházza fel a scarabeózót, sőt! Nem egy izmos sportmotort tekinthetünk meg a tükörben lámpás indulások után, hiszen sárgára nekünk még csak sebességbe sem kell rakni a gépet. Igazi városi expresszjárat egy ilyen 500-as automata, a pilótának elég a forgalomra figyelnie, az erő mindig ugrásra készen lapul a gázkar alatt. Pillanatok alatt átsorolhatunk a gyorsabb sávba, csuklóból alázhatjuk a gonoszkodó, ránk gyorsuló autókat, bármikor szabad az átjárás a közlekedési sebességtartomány egyik végéből a másikba.
És vissza is, mert a fékek is felhasználóbarát módon működnek. Akár a Gilera Nexus, a Scarabeo is integrál-fékrendszert kapott. Elöl két darab 260 mm-es, hátul egy 220 mm-es tárcsa hivatott lassítani a motort. A tárcsákon lebegő féknyergek trónolnak, két-két dugattyúval. Bár rendelhető ABS a motorhoz, igazán nagy szükség nincs rá a mindennapi használatban, a bal oldali fékkart még erősen húzva is kontrolláltan lassíthatunk, ha úgy hozza a szükség, akkor pedig a jobb oldali karral a független első tárcsát is megdolgoztatva erőteljes, de csúszásmentes torpanást érhetünk el - akár a kanyar közepén is. Murván, földúton azért nem árt, ha vigyázunk.
Ha a városi cikázások után kimerészkedünk az országútra, egyből ráérzünk: ezen a terepen a Scarabeo már idegenebbül mozog. A kanyarokkal, a döntögetéssel nincs gond, a 16-os kerekkel és a számottevő, negyed tonnás tömeggel a stabilitás tényleg kiváló. A nagy sebességű egyeneshaladás már problémásabb, hiába, ez mégiscsak egy robogó. Százas tempóig az erő bőven elegendő, fölötte már jelentős tényezővé válik a légellenállás, meg kell gondolnunk egy-egy hirtelen kamionkerülést.
A Scarabeo nagy homlokfelülete jó játék az előtte haladó járművekről leváló légörvények számára, a motor ide-oda tekeregve küzdi magát előre a hullámzó levegőben. Ha nincs előttünk senki, akkor csak az lehet a baj, ha valaki túl magasra nőtt. 183 centimmel már épp egy kicsit magasra kaptam az amúgy magas plexiről lepattanó levegőt. A magasság még egy hátrányt jelent a motoron: az ülés formázása hosszú távon a rövid lábaknak kedvez igazán. Az viszont tény, hogy a hátul ülőnek semmi oka nem lehet panaszra.
A Scarabeo tehát nem egy vérbeli túragép - de az országúti nehézségek kompenzálására sok jót tartogat az egyszerű váz-motor-kerék-kombinációhoz szokott motoros számára. Az ülés alatt ugyan nincs semekkora hely sem, de a gyári alapfelszerelés részét képező 54 literes hátsódoboz simán benyelte a táskámat, az épp hiányzó utas sisakját, dzsekijét és a próbarendszámhoz tartozó keményfedelű osztálynapló-szerű menetlevelet.
A pénztárcának és a telefonnak ott a kulccsal zárható rekesz a térdnél, a kesztyűt pedig egy másik, nyomásra nyíló-csukódó kis ficakban tartottam. A lemerült telefon sem probléma, a kis kesztyűtartóban egy 12 voltos aljzat is lapul, dughatunk bele minikompresszort, stekklámpát, vagy úti cumisüvegmelegítőt is. Aki komplett nagybevásárlásokat kíván motorral abszolválni, gyári oldaltáskákat is vehet a Scarabeóra.
A fedélzeti számítógép arról tájékoztatott, hogy átlagosan 17,6 kilométert tettem meg egy liter 95-össel. Lefordítva ez az adat 5,68 literes százkilométerenkénti fogyasztásnak felel meg. Ha tovább böködjük a kitűnő helyre rakott funkcióválasztó gombot bal kezünk hüvelykujjával, akkor az átlagsebességről, a nullázás óta eltelt üzemidőről, a megtett kilométerek számáról és az elért maximális sebességről kapunk információt: 147 km/h-val kaptam, 157-tel adtam vissza a robogót, hiába, ez a magyar virtus.
A giga-Scarabeo 1 599 000 forintért vihető haza. Ezzel az árral a középmezőnyben mocorog, olcsóbb, mint a Gilera Nexus, de drágább, mint például a házon belüli sportosabb konkurens, a korábbi fejlesztésű Atlantic, vagy a Piaggio Beverly. Egy biztos: ha valaki beleszeret az Óriás Galacsinhajtó sajátos formájába, nem választ rosszul.
|