Megterhelő halvacsora

- Kellő távolságból és egy laposabb szögből nem is néz ki rosszul, ugye?- kérdezték tőlem, amikor óvatosan nézegettem a Buell 1125R-t. Inkább kerültem a választ, nem volt kedvem olyan távolságra gyalogolni, hogy ne legyen bántó a motor csúnyasága. Az első személyes találkozás zavarba hozott, mint egy visszaböfögött halvacsora: kemény látvány egy harcsafej a tányéron. Megüli az ember gyomrát, nincs ezen mit szépíteni. Mégis erőt kell venni magunkon, a furcsa tálalás finom falatokat rejt.

Az ülés-kormány-lábtartó háromszögre szinte ráfeszül az ember. Nem kényelmetlen, sokkal inkább célszerű a felkínált testhelyzet. Ahogy ráülünk, sokkal elviselhetőbb a környezet, már csak az előttünk levő részeit látjuk a Buellnek. A villahíd jubileumi emblémája vagy a műszerfal teljesen ízlésbarát, egyedül oldalra nem szabad nézni. A kapcsolók mintha ’86-ban készültek volna Budapesten – viszont a céljuknak megfelelnek, mert egy mozdulat, és azonnal életre kel a két henger. A 72°-os V2-es a Buellekhez képest szokatlan hangot ad – nem is csoda, szakítva a hagyományokkal, nem tököltek a Harley blokkal, az osztrák Rotaxszal terveztettek modern és sportos szívet. Nem is tudja letagadni „rotaxságát”, a nyikorgó mellékzörejek egyértelművé teszik, honnan származik a motor. Ennél több rosszat akarva sem tudok elmondani: 1125 köbcenti színtiszta adrenalin fért a hengerekbe, és higgyék el: egy milliliternyit sem spóroltak el.

Üresben, egy-egy fenyegető gázfröccsöt húzva már sejthető a karakter. A fordulat azonnal az égbe ugrik, vad hanggal kísérve a mesterségesen előidézett vicsorgást. A hidraulikus, vákuum rásegítéses csúszókuplung sokkal nagyobb terheléseket is elbírna, én mégis békésen, nyugodtan engedtem rá az első fokozatra. Azonnal érezhető a simaság és a visszafogott rezgés: a motor főtengelyére három kiegyenlítő-tengelyt szereltek.

Alattam 145 lóerő érezhetően könyörög a vázban tárolt benzinadagért, a gyár által Heliconnak hívott motor mégsem szenved kis fordulaton. Nincs makrancoskodás, nem rázza hátát duzzogva: a Buell 1125R a mindennapokban is jó társ, a versenypályán pedig bátran nevezhető kapitális fogásnak. Az elöl-hátul Showára bízott csillapítás a komfortot is engedi, de a zárt pályák világától sem jön zavarba. Az állítható lengéscsillapítók pontos, stabil kapcsolatot adnak.

Akár egy jókora fekete kifli a tányér szélén, úgy terül el a hatalmas, nyolcdugattyús féknyereg. A ZTL 2 fékek pontosan olyanok, ahogy kinéznek: kíméletlenül fognak, de adagolhatóak: sok gyártó tanulhatna Eric Buell konstrukciójából. Rövid és magabiztos féktávok, majd jön a tempó újra, a DDFI 3 elektronikus befecskendező 61 mm-es szívótorkokon át agresszívan fújja a dugattyúk fölé a benzint. A Rotaxos zörejek ilyenkor messze elmaradnak, a kipufogóból izgalmas ordítás távozik.

A tesztmotorra Remus sportkipufogó-rendszert szereltek. Dicséretes választás, pozitív maga az ötlet is, hogy a gyári dobot levették. Ez mindenképpen kellett ahhoz, hogy a menü emészthető legyen. Vagy teljes vakság, vagy ízetlen tréfa az eredeti – az utángyártott kipufogók biztosan kelendők lesznek a Buell 1125R-hez.

Igaz, hogy a tányérra nézve ott vigyorog az otromba harcsafej, de a kopoltyúk után jön a finom hús, a kulináris dömping. Pont ilyen gép az új Buell is. Arcon csap formátlansága, de abban a pillanatban, hogy ráadjuk a gázt, minden viszolygást elfeledünk. A különleges élményekre vágyóknak jó választás, a finnyásabbak meg nézzék a garázs falát, amíg el nem kezd gurulni a gép: mozgásában megszépül.