Sport, túra, drag vagy robogó?

2003.04.09. 10:38

A motorkerékpárok fejlődésének első szakasza azzal telt, hogy a motorgyárak megpróbáltak minél speciálisabb, kizárólag egyfajta igényt kielégítő kétkerekűeket gyártani. Mostanra azonban a kereslet a minden körülmények között használható járművek felé tolódott el. Ennek a kategóriának jó példája a Suzuki óriásrobogója, a Burgman.

 
 

A Suzuki tervezői 1998-ban dobták piacra az AN250 Burgman elnevezésű szuper robogót, amely egyesítette a motorkerékpárok és a robogók legjobb tulajdonságait. Idén nem kisebb feladatot vállaltak magukra, minthogy a nagymotorok technikai tudását és menetteljesítményeit beépítik egy hagyományos, automataváltós luxusrobogó testébe. Így született meg a nagy tesó, az AN650 Burgman.

 
   
   

A SECVT (Suzuki Electronically-controlled Continuously Variable Transmission) elnevezésű, háromállású váltórendszert eddig még nem használták kétkerekűeken. A normál automata, a power és az ötsebességes, kéziváltós állásokban használható, helyzeteit akár menet közben is változtathatjuk a bal oldali kormányvégen elhelyezett gombokkal - mint a Forma 1-es autókban. Egyébként ez az oka, hogy itt kicsit sűrűre sikerültek a kezelőszervek. Előfordulhat, hogy a sofőr vastag kesztyűben indexelés helyett a sebességváltó vagy a fényszóró gombjait nyomkodja.

 
   
  A Suzuki Burgmant Borsay Szabolcs tesztelte a TotalBike-nak

Normál fokozatban a motor alacsonyabb fordulaton, mérsékelt üzemanyag felhasználással dolgozik. Ez az állás elsősorban városban kényelmes és főleg gazdaságos. A power állásnál a motor magasabb fordulatszámra kapcsol, sokkal nyomatékosabb lesz, gyorsulása vetekszik egy sportmotoréval. Manuálra kapcsolva a váltógombokkal öt, előre beállított sebességfokozatot használhatunk. Ez az állás hasonlít leginkább a motorkerékpárok váltójához.

   
  Taxis kaland
 
  A Burgman menetteljesítményét egyébként egy dragster is megirigyelhetné. Ezt az a taxis sem gondolta, aki a Váci úton,- nem sokkal a Taxi című film megtekintése után - 405-ös Peugeot-jával azt remélte, hogy legyorsulhat egy robogót. Sajnos csalódnia kellett, ugyanis az automataváltót power fokozatba kapcsolva ez a robogó úgy kilő, mint amikor a GSXR-re hátra négy fokkal nagyobb lánckereket tesznek. A következő, kétszáz méterre lévő lámpáig ötven métert vert rá a Suzuki a taxisra. A gyorsulás ugyanilyen dinamikus két személlyel.

Kategóriájában az egyik legnagyobb hengerűrtartalmú blokkal rendelkezik a Burgman, ami alacsony és magas fordulaton is egyenletesen jár, sőt kétszemélyes túrákra is tökéletesen alkalmas. A 638 köbcentis, kéthengeres, négyszelepes, vízhűtéses blokk rezgéseit minimálisra csökkentették. Maximális sebessége 180 km/óra, ami bőven a megengedett legnagyobb sebesség fölött van, és mindig van elég ereje, hogy gyorsítson, ha előzni kell. Az alacsony súlypont miatt a városi lassú manőverezésnél is barátságosan viselkedik.

A fejlesztőmérnökök az üzemanyag-befecskendező rendszert a sportmotorok világából kölcsönözték, valamint a komputerizált motorvezérlő rendszert (ECM). Az injektor folyamatos összeköttetésben áll a katalizátorral is, ennek köszönhetően a Burgman annyira környezetbarát, hogy a kibocsátott káros anyagok értékei az EURO-2-es környezetvédelmi szabványértékek alá esnek.

 
   
 

A Burgman a motorkerékpárosok széles táborát veszi célba, de az úrvezetők közül is számíthat néhány átigazolóra. A kormány alatti tároló rekeszek nem csak a kesztyű, hanem egyéb személyes holmik rakodását is lehetővé teszik. A középső kulccsal zárható fiókban szivargyújtó is van, segítségével az elfoglalt üzletemberek menet közben tölthetik fel mobiltelefonjukat. Az ülés alatti hatalmas, 56 literes tárolóban egy közepes kutya, vagy két zárt bukósisak is kényelmesen elfér. A sötétben való csomagolást a luxusnak is nevezhető csomagtartó világítás segíti.

 
   
   

A személyautókéhoz hasonló műszerfal panel laptop méretű LCD monitorján fordulatszámmérő, váltóhelyzet jelző, túraszámláló, olajcsere- és olajszint visszajelző, hűtővíz hőmérő, üzemanyagszint mérő, óra és kulcsvisszajelző lámpák találhatóak. A kulcs behelyezésekor az összes lámpa felvillan, majd miután a műszerek megtalálták a helyüket, a monitor közepét a kilométeróra foglalja el, jól kiolvasható méretű számokkal mutatja az aktuális sebességet.

 
   
 

Amint az egy óriásrobogótól elvárható, a Suzuki új modelljének méretei hatalmasak, akár egy túramotorral is felveheti a versenyt. A sofőr mintha egy fotelben üldögélne, de a kényelmi felszerelések sorát gazdagítja az első ülés mögötti előre-hátra állítható háttámasz, így alacsonyabb és magasabb sofőrök is kényelmesen vezethetik a Burgmant akár hosszú távon is. A lábtartó lemezt egy részen keskenyebbre szabták, hogy a sofőr vádlijának összeverése nélkül gyalogolhasson, ha már le kell tennie a lábát. Az utas helyének mérete bőven felülmúlja az általános elvárásokat, ahogy a 15 literes benzintartály is.

 
   
   

A plexi és az első idomok elég védelmet nyújtanak az időjárás viszontagságaival szemben. Ezen a motoron csak akkor lepik el bogarak az ember fogsorát, ha kihajol a plexi takarásából. A visszapillantó tükrök - amelyeken a beépített indexek találhatóak - csaknem olyan szélesek, mint egy autón, és éppen olyan magasan vannak, hogy ha a kocsisorok között haladunk, beleakadjon az autók tükrébe. Ez ellen csak egy módon védekezhetünk, ha a tükröt behajtjuk erre a kis időre, és elhessegetjük azt a gondolatot, hogy egy rendőr követ minket.

 
   
 

A futómű jó, a teleszkópok többnyire kellemesen kiegyenlítik a budapesti utak apróbb egyenetlenségeit, bár a kátyúkban időnként rendesen odacsattan a karosszéria. A 14-es kerekek - amelyek az átlagos robogókeréknél nagyobbak, a nagymotorok kerekénél kisebbek - valamelyest rontják a pozitív összhatást. A fékek hihetetlenül jók, bár a hátsó kicsit puha. Ennek az oka valószínűleg az, hogy a gumi fékcső ezen a másfél méteres távolságon sokat tágul. A motoron van egy rögzítő fék is, hogy lejtőn parkolásnál ne guruljon el.

 
   
   

A Burgman mellett szól a kényelem, a jó manőverezhetőség. A fehérgalléros üzletemberek gyorsan közlekedhetnek a városban anélkül, hogy öltönyükön gyűrődés vagy egyéb kár keletkezne, majd hétvégén, vagy egy nyári délutánon párjukkal kényelmesen leutazhatnak a vidéki nyaralóba egy kis kikapcsolódásra. Hogy mégis miért nem ajánlom a Burgmant hétköznapi családapáknak? Az asszony úgy sem egyezne bele. Az AN650 árán egy 1300 köbcentis Suzuki Swift Sedant vehetnek, amibe belefér az egész család.

Műszaki adatok:

Motor: négyütemű, kéthengeres, vízhűtéses, DOHC, benzinbefecskendezés, 638 cm 3
Furat x löket: 75,5 mm x 71,3mm
Teljesítmény: 50 LE 7000 1/perc-nél
Nyomaték: 55 Nm
Váltó: automata, 5 sebesség
Össztömeg: 215 kg
Fék: elöl kétdugattyús tárcsa fék, 260 mm-es tárcsával, hátul kétdugattyús tárcsafék 250 mm-es tárcsával, beépített parkoló-fékrendszerrel
Kerekek: ötküllős alumínium felni, elöl 3,50 x 15", hátul 4,5 x 14"
Rugózás: elöl 41 mm-es villa 105 mm-es rugóúttal, hátul alumínium lengővilla állítható rugóelőfeszítéssel
Üzemanyagtartály: 15 l
Ülésmagasság: 740 mm
Színek: kék, ezüst
Ára: 2 350 000,- Ft