Szeret, nem szeret olaszosan

Az egész motoron végigvonuló New Age design mutatóssá teszi a Caponordot, de a kivillanó, polírozott alumínium hídváz és más, hasonlóan szép részletek ellenére sem vonzza a szemet. A fejidom és az első lámpa markánsan néz előre, és a korábbi modelleken található, kutyafülre emlékeztető irányjelzők lecserélése is sokat javított férfias küllemén. A csinos részletek ellenére - megállva egy-egy parkolóban, benzinkútnál, - mégsem állják körül az emberek, és nem kérdezgetik, miféle állat ez.

A Caponord már az első méterek, az első szűk kanyarvételek után meggyőzi vezetőjét arról, hogy egy páratlanul pontos, jól megtervezett futómű és egy kiszámítható V2-es minden hiányosságért kárpótol. A merev alumínium hídváz, a hatalmas és masszív hátsó lengővilla és a brutális, 50 mm belsőcső átmérőjű első teleszkópok precizitást biztosítanak a 248 kg-os motornak.

Elindulás után úgy viselkedik, akár egy kis könnyű enduro. Súlyát csak kitámasztás közben érezzük, mivel az oldaltámasz rövid, így meglehetősen nagyot kell dönteni rajta, hogy földet érjen. 187 centiméteremmel is magasnak mondható a Caponord, ez alacsonyabb pilóták esetében üléscserével orvosolható. Mind a vezetőülés, mind az utasülés nagyon kényelmes, bár utóbbira még 175-180 cm magas utas is nehezen száll fel, mivel a hátsó ülés jóval magasabban van, mint az első. Előny viszont, hogy így az utas kényelmesen lát előre. Az utas lábtartója kényelmes, bár kialakítása kicsit elnagyolt és úgy hat, mintha a kész motorról lemaradt volna és utólagos gyártás során került volna a helyére.

A hátsó ülést könnyedén le lehet venni, az első leszereléséhez szerszám kell. Az előbbi alatt található egy kicsi tárolórekesz, mely azonban beázhat, és kevés kiegészítőt pakolhatunk bele, ami egy túragépnél mindenképp hátrány. A csomagtartó idom műanyag és a csomagok felkötözésekor vigyázni kell, hogy a kipufogóhoz ne érjen a pakk.

A Caponord a hűtő meleg levegőjét egy kis műanyag lappal tereli a térd külső oldalára, így hűvös időben kellemes komfortérzetet biztosít vezetőjének. Nyári hónapokban sajnos a váz melegedésével együtt ez inkább hátrány, mint előny. A vezető lábtartói kicsit hátrébb helyezkednek el, mint egy endurónál, ami előnyös a lábletételnél, és nincs útban a lábszárnak. A nyeregben már akadhatnak problámák, a hosszú lábú pilóták térde könnyen beleérhet a tank kitüremkedő felső ívébe.

A kezelőszervek és a tükrök jól használhatók, a kuplung kissé kemény, ami városi használatkor kellemetlen. A kuplung és fékkar alappozícióját előretolva lehet állítani, ahogy sok más márkánál is, de itt a kuplungkar beleér a kézvédő műanyagába, így mégsem lehet előretolni. Ez is a figyelmetlenség eredménye.

A hatsebességes váltó zajmentesen működik, az első 3500 km alatt könnyen üreset váltottam vele bármely két sebességfokozat között. Miután bekopott, könnyen kezelhetővé, és kimondottan precízzé vált. Csak az az első 3500 km ne lenne.

A benzinbefecskendezéses, szárazkarteres, strapabíró, katalizátorral ellátott, 98 LE-s motor könnyedén indul, sima járású, - hála a kiegyenlítő tengelyeknek - és 2000-es fordulatszám felett egyenletesen húz, egészen a magas tartományokig. Megtorpanás csak alapjáratról, hirtelen gázadáskor tapasztalható, de ez menet közben nem vehető észre. Nincsenek lyukak, egyenletes, sima a gyorsulás, és nem kell felkészülni nagy meglepetésekre.

A Capo szolídan ugyan, de gyorsul és gyorsul, egészen 220 km/h-ig, ahol megtartja stabilitását, nem szitál be. Szélvédelme a gyári, az előző évjáratokénál alacsonyabb plexivel kimondottan rossz, mivel már 40 km/h-nál le kell zárni a sisakot, mert erős turbulenciák lépnek fel, 140 km/h felett pedig mintha egy naked bike-on ülnénk, mintha ott sem lenne. Természetesen a magasított kivitel extraként megvásárolható.

Az első fék kis erővel is jól adagolható és pontos, a hátsó lustán kezd el fogni, de használható. Mindig jobb, mintha könnyen befogna. Ha mégis, akkor lép működésbe az ABS.

A Caponord igazi kanyarbajnok. Pontosan fekszik az ívekre a gyári Bridgestone gumikkal és mindig kontrollálható marad. A rugóstagok hétköznapi használatra kiválóak, de sportos igénybevételkor nem ártana a csillapítás hangolhatósága. Rugóelőfeszítést csak a hátsó rugóstagon állíthatunk a baloldalon található tekerőgombbal. Rossz útra hajtva stabil marad a magas gép, de az első idom és a hátsó traktus környékéről hangos zörgés hallatszik, amit a hanyagul rögzített rendszámtáblán kívül a műanyag idomok mozgása okozhat.

Egy ilyen motornál, ahol minden fontos elem precízen kidolgozott, furcsa, hogy nem maradt energia a részletekre. A használat során a legelső szembetűnően zavaró hiba, hogy az irányjelző egyetlen visszajelzője a műszerfal bal oldalán helyezkedik el, és így jobbra kanyarodáskor nagyon megtévesztő. Persze ezt meg lehet szokni, de célszerűbb lett volna középre helyezni, vagy a másik oldalon található tartalék üzemanyag szintet jelző lámpát egy másik irányjelző visszajelzővel helyettesíteni, így mindkét irányba egy-egy visszajelző lámpával tökéletesebb lenne a kép.

Az irányjelző használata közben zavaróan hat az óriási kürtgomb, kikerülése megszokást igényel. Ha viszont használni szeretnénk, szinte odaugrik a hüvelykujj, és már figyelmeztethetjük a vaksi autóst, hogy ne soroljon át a sávunkba, bár hangja nem elég erélyes, így csak kedves, vidám kis tülkölésre futja. Az indító gomb szintén bumfordi, de mivel ezen az oldalon, a gázadáson kívül más dolga nincs a kéznek, nem áll fenn a veszélye, hogy belenyúljunk menet közben.

A műszerfal jól áttekinthető, formavilága és a háttérvilágítás színei, - főleg sötétben - a korai Star Wars filmek hangulatát idézi. A jobb oldalon található folyadékkristályos kijelzőn nyomon követhetjük az idő múlását, a levegő és a hűtővíz hőmérsékletét, - utóbbit tortaszelet szegmensek segítenek láttatni a benzinszinthez hasonlóan.

Amikor a benzinszint kijelző utolsó szeletkéje is eltűnik, felvillan a már említett üzemanyag tartalék jelző lámpa. Ekkor pontosan 20 liter benzin hiányzik a tankból. A mért fogyasztás hajszálpontosan megegyezik a gyár által megadott 6 literrel, ami vegyes használat mellett, - nem odafigyelve a gázadásokra - mindenképp jó adat egy ekkora motortól.

A baloldalon elhelyezett napi kilométerszámláló váltó, illetve nullázó gombja a jobb oldali kijelzők alatt van, így menet közben már ügyeskedni kell a használatához. Csak egyszeres napi számlálóval látták el a Caponordot, ami a mai világban már kevésnek számít. Praktikus kiegészítő lehetne a menet közben is állítható fényszóró, mivel utassal a hátsó rugóstag összeül, és az amúgy hatékony fényszóró már a fák koronáit pásztázza.

Az Aprilia néhány praktikus elemmel is ellátta a Caponordot. Így találhatunk elektromos csatlakozót a jobb oldalon, az olajtartályon könnyen ellenőrizhető olajszintjelzőt, és a jobb oldalon egy speciális, csak Apriliához alkalmazható biztonságilakat csatlakozót. A kiegészítők száma tovább fokozható túradobozokkal, középtámasszal és markolatfűtéssel.

Aki meg tud küzdeni a fent említett hiányosságokkal, annak mindenképp kellemes perceket szerezhet a könnyen kezelhető, kiszámítható és kényelmes túragép. Hátrányai átgondolatlanságból adódnak, melyek kis odafigyeléssel orvosolhatók, amit - az Apriliát ismerve remélhetően - a gyár a közeljövőben meg is tesz.