Tajvani kisördög

2005.07.08. 13:26

Az Lamborghini Diablo után most egy kis tajvani négykerekű is ezzel a névvel került piacra. Korántsem olyan presztízs áru, mint az olasz luxus sportkocsi, de ördögi vonásaikban vannak hasonlóságok. A Dinli Diablo 150 tele meglepetésekkel várt szerényen meghúzódva a nagyok árnyékában, hogy korántsem szolid mivoltát igazolja.

Formája a sportquadok vonalvezetését idézi, szemből nézve nagyon morcos benyomást kelt. 102 kg, 150 cm 3, szerény méretek és vidám színek. Nem egy elrettentő darab, és ránézésre azt gondolnánk, kimondottan gyerekeknek készült a Diablo, de a fiatalabb korosztálynak mindenképp vissza kell magát fogni, ha biztonságosan akarja használni ezt a kis négykerekűt, mely felnőttek számára is tartogat meglepetéseket.

A 150 cm 3-es, négyütemű, 8,5 lóerős motor szinte élvezi, ahogy a könnyed szerkezetet repítheti, mely akár a 70 km/h-s sebességet is elérheti. Ezért fontos a körültekintő használat. Menetteljesítménye megfontoltságot igényel, mert kis mérete csalóka. A kis nyomtáv nagyobb odafigyelést igényel kanyarokban, illetve nagyobb tempónál terepen, mint egy nagytestű, robosztusabb quad. Könnyen a levegőbe emelkednek a kanyar belső ívén lévő kerekek, és ha nem vagyunk észnél, hamar felborulhatunk.

A testsúly áthelyezés nagyban hozzájárul a biztonsághoz és a sportos közlekedéshez. Mivel önsúlya csekély, könnyebb pilóták is sikerrel használhatják testsúlyukat a kiegyenlítéshez. Felnőttek részére viszonylag kevés a hely, a kormány elforgatásával ez még inkább szűkössé válik. Ha viszont hátrébb csúszunk az ülésen, fennáll a veszélye annak, hogy a kis quad megemeli az elejét, és irányíthatatlanná válik. Biztonságosabb megoldás, ha a póklábúak nagy terpeszben veszik a kanyarokat, így a kormány nem ütközik a térdnek és a kezelőszerveket is könnyebb használni.

A bal oldali kormányszarvon helyezkedik el a kézi fékkar, mely csak a hátsó kerekekre hat az egyetlen, hidraulikus tárcsaféken keresztül. Jól kihasználható, ha nem erőcsúsztatás segítségével akarunk bevenni egy szűk kanyart, hanem állóra fékezett hátsó kerekekkel. Így biztonságosabb is ez a manőver, mivel az erőcsúsztatásnál nincs nagy lassulás, ellenben a befékezett kerekek esetében lassabban, biztonságosabban vehetjük be a szűk kanyarokat.

A lábfék az összes kerékre hat. Az első, mechanikus működtetésű dobfékek miatt az így létrejövő fékhatás nagyon szerény. Ennek tudatában szinte felesleges próbálkozni a csak lábfékkel való megállással. Az automata váltó könnyen kezelhető, a kívánt haladási irány kapcsolásához csak annyit kell tennünk, hogy megállunk, és a jobb oldalon található váltókart lefelé nyomva előre, illetve hátra toljuk azt. Az üres állás a két irányfokozat között található. Az automata váltó mindig a legoptimálisabb áttételt biztosítja, így a Dinli Diablo betyárosan teljesíti a rá kiszabott feladatot.

Lehet, hogy tényleg az ördög bújt ebbe a parányi szerkezetbe? Szinte folyamatosan arra kell vigyázni - persze erőteljes gázadáskor és tempós haladáskor -, nehogy önálló életre keljen. Kormányzása könnyed és nem fárasztja le száz méter után a kart, a lábat és a hátat.

Futóműve elöl egyszerű, független felfüggesztésű, oldalanként egy lengőkaros, függőcsapszeges, mely egy-egy rugóstaggal egészül ki. Jóval egyszerűbb és olcsóbb kivitel, mint a McPherson rendszerű quad-futóművek. Hátul egy lengőkaros, központi rugós megoldással találkozhatunk, mely a legelterjedtebb quad hátsó futómű. Az itt található erős, merev tengelyre a gyártó örök garanciát vállal, így nem kell óvatoskodnunk vele, ha zord terepviszonyok között kínozzuk kicsiny kedvencünket.

Mind az első, mind a hátsó rugóstagok rugó-előfeszítése állítható. A hajtás lánccal történik, melyet külön rugós láncfeszítő tart feszesen, így csökkentve annak karbantartási igényét. A Maxxis által, kifejezetten a Dinli számára fejlesztett gumik minden terepviszony esetében állják a sarat. Az ülés két személy részére is elegendő, - bár meglehetősen szűkösen - de a gyártó figyelmeztet, hogy semmiképp ne használjuk utas szállítására, mert balesetveszélyes.

Hátul találhatunk egy kis csomagtartót, melyre könnyedén fel lehet kötni a szállítani kívánt pakkokat. Ez a kialakítás erősen emlékeztet az ATV-k praktikusságára. A kis Diablo kapott egy vontatóhorgot is, mellyel kis pótkocsit, vagy más vontatmányt is mozgathatunk vele. Az orrészt krómozott csövek védik a sérüléstől, ezeknél fogva könnyedén meg lehet emelni, és ki lehet szabadítani a sárból. A lábtartó védelmet nyújt az esetleges sérülések és szennyeződések ellen, felülete csúszásmentes.

A Diablo igazi kis fedélzeti irányító központtal rendelkezik, mely könnyen átlátható és maximálisan kielégíti információéhségünket. Szinte minden megtalálható a műszerfalon és a kezelőszervek terén, ami egy komoly szerkezethez kell. Elsőnek itt van az irányjelző, mely nem tipikus quad felszerelés. Szüksége is van erre a közúti forgalomban elengedhetetlen felszerelésre, mivel magyarországi típusbizonyítvánnyal rendelkezik, így forgalomba helyezhető.

A bal oldali, multifunkcionális kormánykapcsoló házba sűrítettek minden funkciót, így a jobb kéznek csak a gázadással kell foglalkoznia. Itt található további két, a quadokra nem jellemző funkció, a vészvillogó és a kürt kapcsolói is. A gyártó semmit sem felejtett el, ami a forgalomba helyezéshez kell, így a Diablo visszapillantó tükrökkel is büszkélkedhet. Ezek mellett az irányjelző, a fényváltó kapcsoló és az indító gomb is itt kapott helyet. Az indítógomb rendhagyó módon, a motorkerékpárokon megszokott, fénykürt kapcsoló helyén van.

Ha az indítás elektromos úton - azaz indítómotorral - nem kivitelezhető, úgy a baloldalon található berúgókarral indul. Irányjelző visszajelzőket jobb és baloldalon is találunk, melyet néhány komolyabb motorkerékpár márka is megirigyelhetne, melyeken sokszor csak egy visszajelzővel találkozhatunk. Külön visszajelző lámpája van továbbá a reflektornak, az előre, illetve hátrameneti fokozatnak is.

Az indítókulcs cseppmentes kivitelű arra az esetre, ha zordabb körülmények között használnánk az ördögi csöppséget. A kilométerórán mérföldben is leolvashatjuk a sebességet és az összes megtett kilométer mellett egy napi számláló is növeli a komfortot. A kényelmetlenség csak annyiban nyilvánul meg, hogy a számlálók is mérföldben mutatják a megtett távot, így fejben mindig szoroznunk kell 1,6-tal. Mindezt egy műanyag, kicsit űrsikló formájú idom foglalja magába. A gyártó többféle színösszetételben kínálja a 150-es Diablót, így megvásárolható sárga-fehér, kék-fehér, piros-fehér és fekete-fehér színekben is.

A Dinli Diablo 150 kezességével, praktikusságával, gazdag felszereltségével és kedvező árával nem mondható drága mulatságnak. A hosszú élettartamot garantálja a megbízható, masszív motorblokk, a futómű és az egyszerű szerkezet. Könnyed irányíthatóságával hamar a fiatalok, hobbisták és esetleg még nagyapáink játékszerévé vagy munkaeszközévé válhat ez a nem is annyira szelíd jószág.

Műszaki adatok:

Dinli Diablo 150

Motor: egyhengeres léghűtéses négyütemű, SOHC
Hengerűrtartalom: 149 cm 3
Furat x Löket: 57.4 x 57.8 mm
Max Teljesítmény: 10.3 le / 6000 fordulaton
Max Nyomaték: 9.7 ft-lbs / 6000 fordulaton
Váltó: automata (CVT-szíj) hátrameneti fokozattal
Meghajtás: 428 o-gyűrűs lánc
Indítás: elektromos / berugó
Akkumulátor: 7 amp gondozásmentes
Hátsó tengely: merev tengely
Hátsó felfüggesztés: lengőkar, állítható hidraulikus lengéscsillapító
Első felfüggesztés: független felfüggesztés, állítható hidraulikus lengéscsillapító
Hátsó rugóút: 5 cm
Első rugóút: 5 cm
Hátsó fékberendezés: hidraulikus tárcsafék
Első fékberendezés: dobfék
Hátsó gumik: Maxxis 18 x 9.5-8
Első gumik: Maxxis 19 x 7-8
Hossz: 148 cm
Szélesség: 87 cm
Magasság: 102 cm
Tengelytáv: 100 cm
Ülés magasság: 75 cm
Száraz tömeg: 105 kg
Üzemanyagtartály: 6,75 l
Terhelhetőség: 102 kg
Ár: 699 000 Ft