A leggyorsabban állni

2008.09.29. 02:19
Kaptunk egy mélt: nem akarunk-e kipróbálni motoros rollereket? Hogyne akarnánk, mondtuk. Aztán az első kísérletnél ezt nagyon megbántuk. Ellenben a végén már szinte fájt visszaadni a rollert.

Vidékről gyüvök be majd’ minden nap a székesfővárosba, a szerkesztőségbe, majd mék’ onnan haza este. És mindig ott motoszkál az agyamban ingázás közben: mi lenne vajon az optimális megoldás a bejárásra? Autóval szívni kell a dugóban, motorral unalmas és fárasztó a rutinszerű napi 120 kilométer, motorosruhába zárva, néha ázva, néha fázva, rádió nélkül. Az allergiaszezon különösen kellemetlen két keréken, bár mára megtanultam a plexi mögé hajolva, a sisak állrészét felhajtva kesztyűben menet közben orrot fújni. A tömegközlekedés drága (röhej, de tényleg: nem olcsóbb, mint a kocsi, és kifejezetten drágább a motornál), lassú, kiszámíthatatlan és sokszor kényelmetlen.

A legtöbbször oda lyukadok ki, hogy valami hibrid rendszer lenne az igazi. Kocsival be Budaörsig, ott a dugó végén leparkolni, előkapni valahonnan egy biciklit, esetleg egy motorizált kétkerekűt, és azzal be a sűrejébe. Vagy: a néptelenebb nyári időszakban, amikor ingázó tanulók híján nincs degeszre tömve a távolsági busz; otthon buszra fel, a Népligetnél le, elő az addig összehajtogatottal, és azzal be a szerkig (12 kilométer). Kicsit megizzadok, megbüdösödök, de legalább fogyok.

Többször teszteltem már alternatív megoldásokat a napi rutinközlekedésben. Volt ugye az elektromos robogó, amikor vontatókötélen (jobban mondva egy kerti slag végén) értem haza. Volt a Camping bicikli méregdrága amerikai megfelelője, a Dahon. És legutóbb a két egymás melletti kerekű guruló képtelenség, a Segway. De nem volt még motoros roller. Hát íme; mindjárt három darabról is be tudok számolni.

A Gyepszaggató

Pont nem az én problémám megoldására fejlesztették, de úgy alakult, hogy ezt próbáltam ki először. Sajnos. A bütykös gumis, tuningkipufogós miniszörny majdnem meghiúsította az egész tesztsorozatot.

A forgalmazó telephelyén a Winklerrel picit gurulgattunk vele ide-oda. Félig suttogva, egymás közt megállapítottuk, hogy borzasztóan hangos, iszonyatosan lassú, és teljesen értelmetlen, legjobb lenne itthagyni a fenébe. Hiszen olyan, mintha egy tiltásig forgatott benzinmotoros sövényvágóval a kezünkben sétálgatnánk fel-alá, meglehetősen lassan. Aztán szerencsére mégis elvittük.

A kezdeti gyakorlás, szerencsétlenkedés alapján tényleg tilos ítélkezni: a kétütemű benzinmotornak fordulaton jön meg az ereje. Ami nem kevés. Ha átlendülünk a röpsúlyos kuplung csúszásának periódusán, egyre intenzívebben gyorsul a roller. Percenként 11 ezres (!) fordulatszámon 4,2 lóerőt ad le a 46 köbcentis benzinmotor, a végsebességről nem tudok beszámolni, de több, mint amit én ki mertem próbálni.

A Go-Ped keletkezése

A fáma szerint a kis benzinmotoros roller, az ős-Go-Ped Steve Patmont repülőgép-mérnök találmánya. Huszonhárom éve találta ki, és építette meg, hogy a hangárokban ne kelljen olyan sokat szaladgálni a repülőgépek között. Aztán mások is akartak ilyet, ő meg nekiállt gyártani, fejleszteni – először a garázsában, később egy szép, új telephelyen, és mára ezek lettek belőle.

Az elöl-hátul tárcsafékes, elöl-hátul rugózott rollert elvittem fotózni a határba, egy gazos rétre. Ahogy mentem fel-alá, percről percre jobban éreztem, milyen nagyszerű dolog ez. A házaktól messze a motor észbontó recsegése se olyan zavaró, a felfüggesztés ügyesen leköveti a talajegyenetlenséget, a strapabíró szerkezet pedig azt is könnyedén elviseli, ha a magamfajta majd’ mázsás kocarolleres rájön, hogy ugratni is lehet vele. Nagyokat.

Akkor sem kell nagyon pánikba esni, ha elfogy a benzin a másfél literes tankból. A hátsó tengelyen van egy szárnyas anya, amelyet meglazítva a kerék szabadonfutóvá varázsolható, így a klasszikus féllábas lökdöséssel is mozgatható a roller, nem kell feltétlenül cipelni a húszkilós testet.

Ez a tereproller lakott területre nagyon nem való, de kint a pusztaságban majdnem olyan élvezetes játék és kellemesen fárasztó sportszer, mint egy quad, vagy egy könnyű krosszmotor. Ja, és mint általában, a Gyepszaggató eredeti angol neve sokkal macsóbb, mint a fordítás. Úgy hívják: Trail Ripper. Ugye, hogy így jobban kéne?

Műszaki adatok

Motor: 45,7 cm³, 4,2 lóerős, egyhengeres, kétütemű, léghűtéses
Minimális sebesség: 0 km/h
Maximális sebesség: bőven 40 km/h felett
Erőátvitel: röpsúlyos kuplung, lánchajtás
Hatótávolság: 30–35 km/tank
Saját tömeg: 20 kg
Max. terhelhetőség: 180+ kg
Üzemanyag: 1:25-ös keverék
Üzemanyagtartály: 1,5 l
Gumik: 27,5 cm átmérőjű fúvott terepgumik
Abroncs: polírozott magnéziumfelnik
Fék: elöl-hátul tárcsafék
Felfüggesztés: elöl-hátul állítható keménységű, 6 colos rugóutakkal