Nevezzetek puhapöcsnek…

2009.05.09. 03:34

Azt kell mondanom, nem vagyok elég kemény legény a Suzuki Intruder M1500-hoz. De lehet, hogy csak azt nem értem, mire jó nekem egy hatalmas, fenék alá csapható péniszimplantátum. Talán mert autóval sose akartam becsajozni, motorral meg pláne nem. Ennek ellenére simán el tudom képzelni, hogy ezt a fajta motort sokan szeretik.

Annyira szerettem az új Intrudert, hogy a hosszú húsvéti hétvégén inkább bent hagytam a szerkesztőségi mélygarázsban – nehogy nap, eső, por érje. Inkább árnyalom a képet. Megkaptam az M1500-at, másnap elhúztam vele egy hetven kilométeres körre, kivittem az autópályára, tekeregtem vele kisebb utakon, lefotóztam, szerencsétlenségemre a városban is bekaptam vele a délutáni csúcsot, s ha a korábbiak nem is, utóbbi program foltot ejtett a barátságunkon. Budapesti utak plusz dugó, mindez Intruderrel – nem illenek össze. Próbálták már szilvalekvárral a gyrost, szódás whiskyvel leöntve? Nem lehet mindent összekeverni.

Mire hazaértem, halálosan elfáradtam. Gondoltam, csak a fotózás miatt, majd kipihenem magam. Másnap reggel frissen, fitten nyeregbe pattantam (a feleségem autója kint aludt, mert a Suzuki mamuttestét sehogy nem tudtam volna elhelyezni a garázsunk motorok számára fenntartott, eddig szellősnek tűnő helyén), kirotyogtam az utcára, majd enyhe kerülővel bezúztam a szerkesztőségbe – azért kellett a kerülő, hogy kipróbáljam, hátha ráérzek az intruderezés ízére. Ez volt a harmadik kísérlet, nem ment, hagytam. Újpesten, a mélygarázsban pedig már a kollégák szedtek le a nyeregből, mert nemcsak fizikailag, de agyilag is megtiport ez a gyönyörű motornak látszó nehéz talajgyalu.

Az még csak-csak rendben van, hogy a macsók előtt leszerepeltem ezzel, és azok végképp lenéznek, akik öt éve nap mint nap gyakorolják, hogyan kell elegáns szögben letámasztani közel féltonnás cruisereket a Ráday utca díszburkolatán, a söröző előtt. Igazából nem is állt a céljaim között, hogy nekik megfeleljek.

De leszerepeltem a kollégák, a motorostársadalom, sőt, az egész világ előtt. Takonyizmú, satnya idegrendszerű, hipóbőrű, szilikongumi-akaratú puhapöcs vagyok. Nem egészen száz kilométer elég volt nekem abból a motorból, amit az igazi, ám valamilyen okból Harley-képtelen férfiak bálványként tisztelnek. Nekem csupán annyi jött le, hogy a többség által kevésbé komfortosnak tartott Harley-k egyikéről sem szálltam le ennyire megtiporva. Emlékszem, egy hétvégén a H-D Road Kinggel még motorozni is elnyargaltam a párommal, aztán privátban is kicsit még.

Így alakult, hogy bennmaradt a mélygarázsban a csillogó csodagép. Inkább felkászálódtam a zörgő, remegő, gyenge, satnya fékes, büdös öreg Kawasakimra , és azzal tértem haza a hosszú húsvéti víkendre. A Suzuki kulcsait pedig felajánlottam a motoros kollégáknak. Winkler és Zirig le is jött a mélygarázsba, kanyarodtak egyet a betonon, az oszlopok között, majd letették a mocit, és mindenféle kifogásokat mormoltak, hogy családi programjuk van, meg matatni akarják a saját motorjukat a három nap alatt. Mindig csak a kifogások…

Hazamentem hát, motoroztam egy utolsót a Kawasakin, mielőtt lejárt volna a műszakija, Bálint fiamat életében először elvittem egy hosszabb túrára , nettó jól éreztük magunkat. Az Intruder pedig közben bent pihengette ki azokat a fáradalmait, amiket a korábbi, nálam nyilván belevalóbb motortesztelők próbái alatt szerzett. Mindenkinek így volt a legjobb.

De azért egész hétvégén vissza-visszatértem a gondolathoz – bent áll egy másfél ezer köbcentis, selymesen duruzsoló, hatalmas, sokkrómos, megnyugtató krúzolásra teremtett gép a szerkesztőségben, az én nevemre kiállított kölcsönpapírokkal. Én meg, a szakma árulója, egy 33 éves, két kerékre montírozott légkalapácson szenvedek, ami minden közepesnél hosszabb út után olajfolttal dekorálja ki a nadrágom jobb szárát. Tényleg egy barom vagyok, erről most meggyőződtem.

Ám semmilyen módszerrel, még az önérzetem fenti módon véghezvitt, önmagam általi porba tiprásával sem tudtam magam rávenni, hogy a kötelező gyakorlaton túli kilométereket gyalogoljak bele az Intruderbe. Megvoltak már a fotók, mentem vele gyorsan, lassan, kanyarban, dugóban, letámasztottam, felemeltem, tologattam, tudom, milyen utassal, utas nélkül – ennyi elég volt.

Jöjjenek a mertek. Hiába a leghosszabb és legnehezebb mai motorok közé tartozik az Intruder (bár magának a Suzukinak is van nagyobbja, gondoljanak csak az ezernyolcas, vázméretben és lóerőben is még sokkal tekintélyesebb kivitelre ugyanebből a típusból, amit a Winkler már tesztelt ), az üléspozíciója jó alacsony, és például a Harley-khoz képest szinte semennyire nem fűti az ember tökeit, ami nagy dolog. Egy ilyen, erőteljes nemzőképességű férfiaknak szóló járművön végképp nem utolsó szempont.

Ha gonosz akarnék lenni, azt mondhatnám erre, hogy a Harley-s idővel töketlen lesz, a töketlen pedig előbb-utóbb intruderes, de ez nem igaz, lévén, hogy a töketlenek képtelenek élvezni és szeretni egy ilyen motort, lásd az én példámat, aki már többször motorozott Harley-Davidson motorkerékpárnak álcázott, de valójában a nemi szerv körül csapkodó lávafolyamnak tervezett járművön.

Az Intruder – bár csak 80 lóerős – nagyon visz. Akkora a nyomatéka, ami kisebb autókat darabokra cincál, a nagyobbaknak kitépi a futóművét, mindezt olyan fordulaton, amit a tipikus japán négyhengereseknél alapjáratnak szokás csúfolni. Gázelfordításra nemcsak a budapesti, hanem azzal a mozdulattal rögtön a pekingi aszfaltot is feltépi a hátsó kerék, igaz, a Föld gömbölyűsége miatt utóbbit alulról. És teszi ezt egytől háromig bármelyik fokozatban. Szóval nem minden a lóerő, a newtonméterek talán még cifrább dolgokra képesek, ezt egy Intruder nyergében hamar megfogalmazza a hobbifizikus. Cserébe viszont nem sokat számít neki az erős kiforgatás, fent nem gyújt be új rakétákat.

Az Intruder – pláne ahhoz képest, hogy a kizárólag egyenes vonalú mozgásra képes járművek fajtájába tartozik, amit mellesleg cruisernek neveznek – egészen meglepő sebességre képes mindenféle íveken. Én szégyentelenül belevágtam autópálya-lehajtókba, és pillanatra nem éreztem bizonytalannak. Lehetett volna vele simán többet is. Még az ára sem fogta vissza annyira a markolatot csavaró kezemet, hiszen csak 2,8 millió forintba kerül, ami ebben a vásárlói körben nagyjából a havi Zippo-feltöltés számlája. Egyszerűen begyávultam, nem akartam, hogy a 350 kiló rám essen.

Mellesleg egyáltalán semmilyen mechanikai zaja nincsen, nem úgy, mint egy hasonló Harley-Davidsonnak, amiről az ember minduntalan azt hiszi, hogy szétesik. Amint tudjuk, ez nemcsak hit dolga, mert szét is esik az, vele ellentétben az Intruderek hagyományosan igen tartósak és megbízhatók. Korrekt, megnyugtató, japán precizitású masina ez. Csak a dupla kipufogó dörmög rajta, hiszen minden pénisznagyobbító járműnél kötelező a mély blugyogás, ez az emberi nem modern kori evolúciójában helyettesíti a feromonokat és a násztáncot.

De a többi, nem importőri tesztparkban futó, hanem valódi tulajdonosoknál levő cruiserekhez képest nagyon csendes, szerintem az összes új M1500-tulajdonos első útja a szerszámboltba vezet majd, hogy beszerezze a létező leghosszabb betonfúrót, amivel végig ki tudja lyuggatni a terelőlemezeket a két dobban.

Igazából a rángatás, a dobálás és ezek kombinációja zavart nagyon. Lapozzanak.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.