Vidéki pöcsköszörűk

2008.11.29. 08:00

Adatlap Honda Super Cub C100 (49 cm3)

  • Hengerűrtartalom: 49 cm3

Adatlap Honda (50 cm3)

  • Hengerűrtartalom: 50 cm3

Adatlap Honda (90 cm3)

  • Hengerűrtartalom: 90 cm3

Adatlap Yamaha (49 cm3)

  • Hengerűrtartalom: 49 cm3
Ha elfogadjuk, hogy a legjobb motor az, amit az emberek a legjobban szeretnek és vásárolnak, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Honda Cub C100 a nyertes. Vitába szállni lehet, kanyarsebességet és lóerőt makogni szintén, de minek? A hatvanmillió darab az hatvanmillió darab.

Ha elfogadjuk a bevezetőben leírtakat ténynek, akkor arra is rá kell bólintani, hogy 1958 a motorok történetének legjelentősebb dátuma. Ekkor jelent meg a Cub, a négyütemű, negyvenkilenc köbcentis, körváltós kismotor. A sikerhez Japánba kellett születnie, Európában ekkor már csak kényszerűségből vettek ekkora vackokat, Amerikában már akkor is megalomániás méretekben gondolkodtak csupán.

Szerkesztőségi japánunk, Csikós szakvéleménye szerint tényleg ez az ideális nagyvárosi jármű a Távol-Keleten. Tokiót néhány ezersávos főút és sugárút vágja át, de ezek alatt és mellett kis utcák sűrű rengetege metszi egymást. Mint egy sokszorosára növelt és besűrített Pesterzsébet, ahol mindenki az utcán van: népsűrűség és mostanra népjólét.

50 évvel ezelőtt még nem volt ilyen rózsás az ország helyzete. Helyenként még sugároztak a romok, a gazdaságot pedig épp hogy csak elkezdték fellendíteni az olyanok, mint Soichiro és cége, a Honda Giken Kógjó Kabusikigaisa (Honda Kutató és Gyártó Rt.). A buszközlekedés nem ért el mindenhova, autóról még csak álmodni lehetett; a néhány kismotor-próbálkozás után a C100 akkorát durrant, mint Nagasaki óta semmi más.

A csomagrögzítésre, városi tülekedésre ideális Cub olcsó volt, és négyütemű technikájának hála megbízható is. Három év alatt legyártottak egymillió példányt: mi ez, ha nem ígéretes kezdet? Azon túl, hogy a Honda elkészítette a világ egyik legjobb blokkját, ráérzett a kismotorok ízére. Hisz ez kell a népnek: száguldani nincs hol, felesleges sallang az évenkénti fejlesztés – ők lettek a mellékutcák királyai.

Egyetlen emberünk Csikós-san volt, aki már próbált hasonló gépeket. Minden visszaemlékezése többszörösen összetett mondattá fajult, szemében megjelent az a fény, ami csak az igazán szerelmes emberek tekintetében látszik. Azonnal mellém állt, mikor mondtam neki, hogy ki kéne próbálni a Cubot. Hozzátette: „Szerezzünk mellé még többet, annyi mindent gyártottak kis négyütemű blokkal. Ott volt az SS, a Monkey, a Dax, a Benly – legyen összehasonlító teszt!” Winkler is benne volt, naná, tudni akarta, milyen egy a hatvanmillióból, mi a kisvackok varázsa. Rácz Tamás, szerkesztőségi robogósunk csak annyit kérdezett: „Automata?”. Nem, körváltó. Nézett furcsán, majd bólintott.

Állt egymás mellett a négy kis pöcsköszörű, mi pedig boldogok voltunk, mint a gyerekek. Honda Cub C100, Honda Benley 50, Honda Benly 90 és egy igazi kakukktojás, a Yamaha YB1. Miért pont ezek? Egyrészt Magyarországon vagyunk, Budapesten, és nem a hevesen bólogató japán nepper kereskedésében egy tokiói mellékutcában.

A Super Cub az eredeti, az igazi. A Benly egy szépséges scrambler, felhúzott kipufogójával és karcsú vonalaival olyan, mint egy huncutul néző japán lányka: nem tudtunk nemet mondani rá. A 90-es változat ugyanezt tudja izmosabb blokkal és „utcai versenyző” designnal. Ezzel kiléptünk ugyan az ötvenesek közül, de muszáj volt megtudni, mire képes egy kis plusz erővel – elég lesz már Budapestre? A Yamaha YB1 lógott ki a sorból. Egyrészt nem Honda, másrészt nem négyütemű. De kétszínű festésével, café racer ülésével azonnali vágyat keltett bennünk, másrészt kíváncsiságot is, hogy akkor mi a jobb: a gyorsan felpörgő két ütem vagy a nyugodtabb négy?

Már az első métereken röhögtünk egymásra, és ez így is maradt – legalább olyan szórakoztató volt, mint egy Pannonia Ring-es, csoportos ámokfutás. Egymásnak adogattuk a gépeket, akár egy csapat viháncoló kiskamasz; bárcsak ilyen gépek lettek volna Magyarországon sihederkorunkban.

A Super Cub egy csoda. Kényelmes és kevés ereje ellenére egészen lendületes. Körváltója tényleg praktikus, automata kuplungjával pillanatok alatt meg lehet barátkozni. A lámpához begurulsz hármasban, ott csak bebököd üresbe, és jöhet minden elölről. A sajtolt lemezvázba fogatott blokk nem rezonál, nem ráz, nagyon finoman jár a karburátoros egyhengeres. 2007 végétől már ez is megkapta a Honda PGM-FI befecskendező-rendszerét, de a tesztpéldány másfél évvel fiatalabb volt, ez még a hagyományos módon kapta a levegő-üzemanyag keveréket. A benzintartály az ülés alatt található, egy ötletes úszókával ellátott ablakon át ellenőrizhetjük a benne levő szaft mennyiségét.

Elöl-hátul csomagtartó, bizony ezekre Ázsiában az öt gyerek mellett még köbméternyi árut is felfogatnak. A hetvenes végsebességet hosszú nekifutás után éri el, igazán elemében 40-50 km/h között van. Ahova ezeket tervezték, ott nem is kell nagyobb tempó: a keleti utcák forgalma ezt igényli, ezért eladható ez a kategória a mai napig. Kifejezetten stabil, nincsenek furcsa zajok, nem akar összecsukódni – nagyon japán, nagyon jó.

A Honda Benly 50 négyfokozatú, kuplungos drágaság. Piros festése mindnyájunkban vágyakat szült, gázolgattuk, fülelgettük, hogyan puffog lelkesen a fekvőhenger. Az utcán szomorúan konstatáltuk, hogy sportosabb külseje ellenére nem megy jobban, mint a Cub. Ötvenötig valahogy felvánszorog, de onnan egy tapodtat sem – szépsége ellenére nem mernék vele cirkálni a körúton, meg valaki azonnal letolna. Ez inkább vidékre való, kertvárosba és falura, oda viszont tökéletes.

Annyira egyszerű és áttekinthető szerkezet, hogy percek alatt megvan a szimbiózis. A kismotorok varázsa, hogy nem kell kezelésükön gondolkodni, magától értetődő minden. A karbantartás sem egy túlvilági nehézség: szem előtt az összes alkatrész, minden analóg és mechanikus. A gyengécskének tűnő dobfékek azonnal reagálnak, ha kell, simán megfogják azt a néhány kilót. A végsebességhez viszonyítva ez egy arányos megoldás, a retró kialakításhoz nem is passzolna a tárcsa.

Számít valamit plusz negyven köbcenti? Igen, a Benly 90 az egyetlen, amivel mernék naponta Budapesten ingázni. Fürge, gond nélkül tartja a nyolcvanas utazót, megvan a lendülete ahhoz, hogy lépést tartson a korántsem kismotorbarát magyar autósokkal. Keskeny, nem kell attól tartani, hogy nem fér el a kormány, vagy nem tudunk visszasorolni, ez a Honda bárhol helyet talál: akár még a liftben is, ha felvinnénk este az ötödikre.

Kettes és hármas fokozatban a legvidámabb, de felesleges nagyon pörgetni – ez nem két ütem, feleannyit sem forog, mint a mai modern robogók. A méret ugyanaz, mint a kistestvéren, a testhelyzet az alacsonyabb kormány miatt sportosabb. Ahogy Diósd és Törökbálint között viháncoltunk, csupán Rácz kolléga tartotta a lépést Cubjával, de az emelkedőn már ő is elmaradt. A plusz három lóerő és negyven köbcenti nem letagadható. Formája és felkínált üléspozíciója nem igazán urbánus, ebben senki sem versenyezhet a lábvédőkkel felszerelt Super Cubbal.