Nyélgázon halálos

2008.11.02. 00:20

Harmadikban voltam, kanyar után jött egy kis lejtő, húztam egy kövéret, elkezdtem előzni Winklert a Ducatiján. Úgy ordítottam a sisakban, hogy kis híján megsüketültem, amikor a látóhatár egyszercsak eltűnt a fejidom alatt, a kormány gyanúsan könnyű lett. Úristen, egykerekezek!

Nem, én igazán nem vagyok az az egykerekezős fajta. Sose tömörültem még a Skála Metró előtti óra alatt a haverokkal, hogy ha tisztul a forgalom, menjünk rá az Andrássyra lámákat riogatni égnek álló motorral. Nem is tudok ennyire motorozni, már nem is biztos, hogy szeretném elérni ezt a szintet, két gyerekem van, már a túlélésre játszok. Talán egy Simsonon, valami üres reptéren, szivacsba bugyolálva kipróbálnám, de nem így, nem egy ilyen motoron, és pláne nem itt, Ostffyasszonyfán akartam megélni.

De szerintem egy Morini Corsaro 1200-ason elkerülhetetlen olykor-olykor egy kis halálfélelem. Vezettem már mindenféle erős motort, de amit ez művel, gyilkosság. Magasan ülsz, enyhén előredőlve markolod a széles kormányt, és ez a póz abból is kihozza az agressziót, akiben egyáltalán nincs ilyen.

Folyamatosan azt érzed, hogy az eszeveszett nyomaték beburkol, akár valami sűrű felhő. Mintha a felszállás idejére egy Liberator nehézbombázó csillagmotorjának a fölső hengereihez kötöztek volna. A legviccesebb az egészben, hogy a Corsaro annyira kezes, mint egy bicikli, egy percig sincs rajta olyan érzésed, hogy mindjárt eldobod. Mások talán hűvösebb fejjel élik meg az ilyesmit, én a tesztelés első negyedórája alatt lényegében folyamatosan üvöltöttem.

Nem mintha hallottam volna bármit a saját hangomból, mert a magyar importőr a feláras Termignoni dobokkal hozatta be a motort, azoknak a döreje pedig minden egyéb zajt elsöpör. Ezek zsírosan morajlanak, annyira, hogy hosszú útra nem árt a füldugó, mert megállás után három teljes AC/DC-koncert utóhatásait élvezheted. Viszont állítólag megdobják a Morini eleve nem csekély, 140 lóerős teljesítményét. Szerintem a közönség nagyobbik hányada ezekkel veszi majd.

Amikor az ostffyasszonyfai szalonhoz érkezve megláttuk a három kiadandó tesztmotort egymás mellett – két Ducatit és a Morinit –, elsőre kicsit úgy tűnt, mintha ugyanabból a gyárból származnának. Térhálós váz, piros fényezés, szabadon lévő mechanikai elemek, teherviselő elemként beépített V2-es blokk. Talán nem véletlen a hasonlóság, hiszen a Morini is ugyanazoknak a beszállítóknak a dobozaiból építkezik, mint a Ducati, még Verlicchitől származó vázat is használnak mindketten. A blokk azonban nagyon más.

Itt szűkebb a hengerek szöge, amelyek – ahogy illik – rendes, függőleges V betűt formáznak, nem fekszenek. Kicsit bucibb, otrombább bogyóblokk ez, mit a Ducatiké, nem is kényszervezérléses (desmodromic), de van benne tudomány bőven.

Bialbero CorsaCorta, akármit is jelentsen ez

A címben szereplő sok betű a Morini Corsarót hajtó V2-es motor hivatalos neve. Bialbero, azaz két vezérműtengelyes, ami egy V2-es motornál értelemszerűen rögtön négy bütyköstengelyt jelent. A CorsaCorta pedig kb. annyit tesz, hogy rövid út.

Mindenesetre ebben a blokkban van a világ legnagyobb méretű dugattyúja a nagy utcai motor kategóriában: 107 milliméteres furatban a löket csupán 66 milliméter. Működés közben szinte csak vibrál az a két nagy alumíniumpogácsa.

Különleges a szelepek kialakítása is. Nagyon meredeken, majdnem függőlegesen állnak a hengerfejben (hengerenként négy darab), emiatt a szívócsövek is kis híján függőlegesek, elejét véve a terven felüli légörvényeknek. Maguk a szelepek viszonylag kis átmérőjűek, ezért a levegő nagy sebességgel áramlik a hengerekbe, majd a dugattyútetőbe ütközve, már bent az égéstérben erősen örvényleni kezd. Ezek az örvények kis fordulaton, a szelepek zárását követően jobb keveredést biztosítanak a levegővel a beporlasztott benzinnek, nagyobb lesz a durranás, a motor nyomatékosabbá válik.

A hajtókarok is különlegesek: a csapágycsészéknél nincsenek félbe vágva, mint a tipikus benzinmotor-hajtókarok, hanem a főtengelyt lehet szétszedni, ha le kell szerelni őket csapágyfelújításhoz. A lelazulás, vibráció miatti elégtelen csapágykenés ezzel szinte megszűnik, kisebb a forgatandó tömeg, a motor jobban bírja a nagy fordulatszámokat, a tuningolást. Lesz is rövidesen még erősebb Morini V2-es – csak várjanak.

Mellesleg a hengerek szöge nem a bevált 90 fok, mint a V2-eseknél és V8-asoknál általában, hanem csak 87 fok. Nem számítási hibáról van szó, állítólag így csekélyebbek a vibrációk. Úgy legyen.

A lényeg: a Corsaro óriási lökéshullámokban mozog, melyeket a vezető az útviszonyok, a forgalom és saját vakmerősége mértékében a gázmarkolat forgatásával megpróbál moderálni. Alig valamivel alapjárat fölöttől nyaktörő a nyomaték, nem csoda, hiszen a 123 newtonméteres maximum 80 százaléka 5000-től 9000-ig végig megvan. Ezt nem is motorokhoz kell hasonlítani, hiszen autónyi érték. Cizelláltabb tesztjeikben a németek azt szokták írni, hogy egy motor „hängt am Gas”, szörnyű fordításban: lóg a gázon, azaz veszi a fordulatot. Hát a Morininél szinte stimmel a sablonduma, csak itt a vezető teszi jól, ha erősen lóg a gázon.

A semmiből feléledt Morininél már a beindítás is ünnepélyes. Ráteszed a gyújtást, behúzod a kuplungot, megnyomod egy pillanatra az indítógombot, és vársz. Az önindító addig krenköl, amíg be nem röffen a motor. A Termignonik miatt erre mindig összeesik egy-két szívbeteg a környéken, anyukák fogják be csemetéik fülét, az értő közönség viszont szemvillanás alatt csődületet alkot. A robaj sokkal nyersebb, agresszívebb, trombitálóbb, mint a Ducatiké, ha azok alatt remeg a föld, akkor a Morini alatt meg is nyílik. Elindulni sem tudsz azonnal, mert a trükkösen hangolt motor hidegen fulladozik – a tulajok legalább majd jól odafigyelnek a bemelegítésre. És ahogy a Corsaro felpörög, az sem mindennapi, akárcsak valami hatszázas speedgép négyhengerese. Csak itt lábasnyi dugattyúk, ágyúnyi főtengely hány fittyet a fizika törvényeinek, nem holmi gyűszűcskék és varrótűtengelyek. Szem nem marad szárazon – ennek a motornak van jelenléte.

Vajon miért éppen a Morinit élesztették újra? A következő oldalon kiderül.