Nekem négy, másnak két és fél

2006.07.05. 15:42

Sportrobogóhoz hűen első csomagakasztó fül nincsen, van viszont fordulatszámmérő. Ennek sok értelme nincs, de ha netán tuningolásra adná a fejét a Runner-tulaj, akkor nyomon követheti, hogy mennyivel forog kedvence többet, miután ráköltött egy rakás pénzt. Új tervezés az analóg-digitális hibrid műszerfal, ami jól passzol a Runner sportos lelkéhez. A háttérvilágítás gilerásan piros, és LCD-ről olvashatók le a sebességértékek mellett az összes és a napi megtett kilométer is.
Dicséretes módon került időmérő óra, hűtőfolyadék hőfokkijelzés és több szegmensből álló üzemanyag-szintjelző is a műszerfalra. Ha nem vennénk észre, hogy elfogytak a benzint jelző pálcikák, akkor kigyúl a figyelmeztető lámpa, és irány tankolni.

A fogyasztás a tempóhoz mérten alakult, így nekem 4 litert is sikerült megetetnem 100 km-en a kétszázas robogóval, ami már nagyobb motorkerékpároknál sem ritka érték, de a gyár szerint óvatoskodással, nyugodt és megfontolt gázkezeléssel 2,5 liter körül elmegy.

Az ülésmagasságot nem szabták valami alacsonyra (815 mm), normál női méret csak a lábujjainak végeivel tarthat talajkapcsolatot, amennyiben a nyeregben ül. De ez bőven elég, hiszen nem csak nagyon könnyű, de remek súlyelosztású is a motor. A visszapillantókban elegánsan a tükörlapok állíthatóak, ahogy annak egy sportos járművön lennie kell.

A robogón oldaltámasz és központi állvány is van, kinek ízlése szerint. Előbbi használata kicsit nehézkes, mivel azonnal felcsapódik, így ha olyan helyen állunk meg, ahol esetleg kíváncsi gyerekhad nézegetheti, lökdösheti a gépet, jobban tesszük, ha a nagy sztendert válasszuk.

Egyszerűen nem bírtam kormányzárba rakni, és bizony lakat híján rettegtem, hogy mikor tolja valami vicces kedvű járókelő odébb. A megoldás az, hogy egyszer valahogy csak bele kell erőltetni, aztán már mindig menni fog a dolog. Úgy látszik, túl passzentosra tervezték a gyárban.

Még egy apró kínom volt: a két fékkart nem egyformán lehet behúzni. Vagyis a jobb oldali első féket működtető kart majd kétszer annyira kell behúzni a fékezéshez, mint a hátsóhoz tartozó bal oldali kart, ami egy kicsit zavaró, bár meg lehet szokni.

A külsejéről csak annyit, hogy marconára sikerült az eleje, csak úgy süt róla a sportosság. A fényszóró továbbra is a klasszikus Runner formát mutatja. A hátsó lámpa viszont valamicskét változott. Újak a színek és a grafika is. A három kéttónusú színkombináció - piros/fekete, szürke/fekete és sárga/fekete - mellett a VXR200 kapható feketében is. A grafika a versenypályák kockás zászlóját idézi.

Aki praktikusabbá szeretné tenni robiját, annak a Piaggio csoportnál már megszokott módon meg van erre minden lehetősége. Vásárolhat extraként szélvédőt, vagy 28 literes hátsó dobozt a Runnerre, de elektronikus riasztó és indításgátló is akad a csomagban, ahogy kifejezetten ehhez a motorhoz tervezett zárt bukósisak is.

Egy bibi van. A Runner 200 VRX hiába idén bemutatott modell, mégis csak Euro2-es. És mivel jövőre már Euro3-at kell teljesíteniük az új járműveknek, ezért a gyárnak mindenképpen hozzá kell ismét nyúlnia. És tartok tőle, hogy ez a teljesítmény rovására fog egy kicsit menni. Vagyis aki Runnert akar, szaladjon és vegyen most.

A Gilera reklámszövege szerint a Runner nem más, mint egy motorkerékpár robogó ruhába öltöztetve. Félelmetes elképzelés, de tényleg így van. Mintha egy motor erejét egy félliteres műanyag palackon ülve kéne kihasználni. A legtöbb járgánynál gyorsabban rajtol el a lámpától, a többiek még nem eresztették fel a kuplungot, de te már túl vagy a kereszteződésen.

Műszaki adatok:

Gilera Runner 200

Motor: Piaggio Leader folyadékhűtéses, négyütemű egyhengeres, négyszelepes SOHC
Lökettérfogat: 198 cm 3
Furat x löket: 72 x 48,6 mm
Max. teljesítmény: 19 LE 9750 1/min
Max. nyomaték: 17 Nm 8000 1/min
Keverékképzés: karburátor
Váltó: CVT automataváltó, centrifugális automata kuplunggal
Váz: zárt duplabölcső acélcső váz, sajtolt elemekkel
Első futómű: 35 mm-es hidraulikus teleszkópvilla, 85 mm-es rugóúttal
Hátsó futómű: egyoldalú felfüggesztés, két hidraulikus lengéscsillapító
Első fék: 240 mm-es tárcsafék, kétdugattysús úszó nyergekkel
Hátsó fék: 220 mm-es tárcsafék, egydugattyús féknyereggel
Gumik: 120/70 - 14" elöl, 140/60 - 13" hátul
Méretek (H x Sz): 1840 x 750 mm
Tengelytáv: 1340 mm
Ülésmagasság: 815 mm
Száraz tömeg: 129 kg
Üzemanyagtank: 8,7 liter
Max. sebesség (gyári adat): 120 km/h
Max. sebesség (óra szerint): 141 km/h
Fogyasztás (60km/h sebességnél): 2,5 liter
Fogyasztás (teszt során mért): 4 l/100 km
Ára: 999 900 Ft