A lassan menés öröme

Nehéz volt az átállás, vagy tíz percig tartott. Meleg váltásban hoztam el a Shadow-t, épp hogy visszavittem a VFR-t, amivel ugye sokkal gyorsabban lehet menni. Csak éppen lassan nem lehet. Nem igazán szeretek agyatlanul száguldozni, bár annak is tagadhatatlanul megvan a maga varázsa.

A Shadow-t eddig sose vettem motorszámba – tényleg, most mit kezdjen az ember egy 750-es japán vízhűtésessel? Nemrég az Őrségben, meg általában a Nyugat-Dunántúlon valahogy rengeteg Shadow-t láttam, aztán elkezdtem figyelni, és akkor persze már mindenhol feltűnt, mennyi Shadow van mindenhol. De Miért? Hiszen ez egy 750-es, vizes japán cruiser.

Aztán pár hete mentem egy kört egy vadonatúj koreai cruiserrel, és egyből megértettem a japáncruiserség lényegét. Ma a japán cruiser már nem a Harley alatt van, hanem a Harley és a koreaiak, meg lassan a kínaiak között.

Ránézésre persze nem lényegesen jobb, mint egy koreai-kínai cruiser; a különbség csak annyi, hogy ehhez közel is lehet menni. A metálbordó-csontfehér fényezés hozza a kandírozott mandarinzselészínű áramvonal-hőskort, de a részletek is szépek. Króm, amennyi kell, és nem érezni olyasmit, hogy a gyártó azonnal a shop felé akarna terelni minket, vegyünk már egy csomó drága gyári kiegészítőt a ronda, igénytelen gyári alkatrészek helyett. A Shadow tehát örvendetes módon készen van. Nem villantunk vele nagyot Újszilváson, de simán ki lehet rajta bírni több évet anélkül, hogy kicserélnénk a markolatot, a sárhányót, a nyerget, a kipufogót meg a lábtartót.

A motorja egyszerűen nagyon rendben van. Nem olyan rég jöttem mentem Harleyval, ami hengerűrtartalomban pont a duplája, 1500 köbcenti, de a Shadow mintha erősebb lenne. Magyar honlapon igen nehéz Harley-adatokhoz jutni, de azért tudjuk, hogy a Twin Cam 96b 71 lóerős és 117 Newtonméter a nyomatéka. A Shadow számai 45 LE és 64 Nm, de simán el tudom képzelni, hogy egy Shadow legyorsul egy Harleyt. Vagy ha nem is, a verseny mindenképpen szoros, de az biztos, hogy én erősebbnek éreztem a Hondát, ami pedig nem is olyan könnyű a 250 kilójával, hogy a kis tömegre lehetne fogni az egészet.

A Shadow V2-ese a többi japán cruiserhez képest is jó. Az azóta megszűnt 1800-as VTX tökéletes motor volt, de egyszerűen túl simán járt, túlfinomították. Jó volt mindene, de a cizellált böszmeségen túl nem volt benne fíling. A japánoknak az eszetlen tökéletességre törekvés miatt ez nehéz mérnöki feladat, de a Shadow valahogy pont összejött. Épp annyira vibrál, hogy már ne legyen sima, de ne is legyen túlspilázva, mint egy féldisznó ipari áram alatt.

Kellemes az alapjárata, kellemes, ahogy forog. Szépen rotyog, gyárilag persze némán, de érezhetően szép hangot lehet neki csinálni, ha valaki nem csak úgy agyatlanul belezni kezdi a kipufogót. Különlegesen eltalált, szerethető egy motor ez. Jól megy, és a menés kísérőjelenségei is jók – van ilyen. A kamu hűtőbordákkal egyszersmind azt a hatást is eléri, hogy kétszer akkora benyomást kelt.

Kis sebességű manőverezésre a Shadow alkalmatlan – elsősorban a kormány miatt. Ez az ekeszarv-görbület túrázásra tökéletes, kényelmes is, de nem véletlen, hogy rakparti szlalompartit egyelőre nem rendeznek ekék számára. A lábtartó jó alacsonyan van, kanyarban közel a sikerélmény, bár én inkább megijedni szoktam a fémes krákogástól. A vízhűtőt igyekeztek eldugni a bölcsőváz fekete csövei közé, a hengerfejen pedig akkora hűtőbordák vannak, hogy már szinte fázni kezdek, ha a motorra nézek.

A váltó nem csattog, ráadásul egy ideig még azon is gondolkodtam, hátha rossz: nagyon nehezen találtam az ürest. Aztán kiderült, hogy persze nem rossz, csak egyesben puha marad a pedál, és nem érezni, hogy sebességben van. Á, tulajdonképpen rossz az a váltó: ha végiggondolom, egyszerűen túl sok kereszteződésben ragadtam bent ürest és egyest keresgélve.

A fék kétdugattyús. A menetkész tömeg negyed tonna. Namármost a Harley Cross Bonesra azt mondtam, felelőtlenség motort ilyen gyenge fékkel az utcára engedni, a Shadow se sokkal különb. Valahogy el kéne jutni oda, hogy a retró fíling nem mentség a gyenge fékre; mégiscsak egy vízhűtéses, a Spirit változatban injektoros motorról beszélünk, ne tessék nekem a klasszikus dizájnnal jönni.

Ennyi erővel egyáltalán ne legyen rajta első fék, mert a régi choppereken se volt. Hogy kötelező? Akkor viszont legyen. Ez most annyival jobb a Harleyénál, hogy itt nem egy, hanem két kisegér markolássza puha praclikkal a féktárcsát, ami egyébként tulajdonképpen elég, hiszen a gumit állóra tudjuk fékezni. Én azért megnézném valami jobb gumival, aztán jöhet a fém fékcső, és talán annyi fékhatással már biztonságosnak is merném nevezni a Shadow-t.

Ha nem kell lehetetlen helyeken manővereznünk, a Shadow városban is használható, de a legjobb vele a kényelmes túrázás. A 110-es utazót hallhatóan szereti, akár 130-ig is van benne tartalék, utána már csak úgy gyorsul, mint amikor egy gyenge autót próbálunk végsebességet mérni egy végtelen egyenesben. De több nem is kell egy cruisertől, én még ezen az igen laza 110-en is csodálkoztam egy kicsit.

A futómű a kelleténél egy kicsit lötyögősebb, úthibákon igen könnyen elpattog az első kerék, amiben persze nagy része lehet a bumszli guminak és a hosszú kormányszarvaknak. Talán a rugóval-gátlóval lehet, érdemes játszani egy kicsit, de én el fogadnám így a Shadow-t. A japán motorokat egy ideje már nem azért szeretjük, mert olcsók, de ez a szűk kétmillió, amibe a Shadow kerül, cruiser-szinten nem rossz befektetés.