Porsche-faló Suzuki

Édesnek ugyan édes, mint minden bűnbeesés, de ez nem krémmel van töltve, hanem robbanással: a Suzuki GSX 1300 R a világ leggyorsabb szériagyártású motorja. Elődje éppen tíz éve jelent meg, és úgy felrázta a motorpiacot, mint előtte semmi. Döbbenet fogadta ereje és formája miatt, félelem és tisztelet övezte hihetetlen katalógusadatait.

A kilencvenes évek elején a Kawasaki ZZR 1100 számított a leggyorsabbnak. Aztán a Honda bejelentette a CBR 1100 XX érkezését. Egy pillanatra mindenki hátrahőkölt megadott értékeitől, de semmilyen próbapad nem igazolta azokat. Hamar leesett a hipersport osztályból a sportos túrázok közé – ekkor jött a Suzuki.

A Hayabusát megelőzően a púpos tankos GSX-R 1100 volt a gyár kultikus vaddisznója. Ahogy a levegő-olaj hűtéses gép kikopott a kínálatból, elvesztette vérbőségét a modellpaletta. Várta volna az ember, hogy legyen valami iszonyatos, valami megüthetetlenül suzukis, de ez 1999-ig váratott magára. Akkor viszont nagyot durrant, megjelent a Hayabusa: 175 lóerő és valós képesség arra, hogy megfussa a 300 km/h-t.

Ebbe belebolondult minden benzinőrült. Drága volt, és sokaknak túl erős, mégis mindenki akarta. Az egyik legsikeresebb motorja lett a gyárnak, az Egyesült Államokban szinte azonnal ikonná vált. Akiket korábban az 1156 köbcentis púpos tankos megfertőzött, nem tudtak ellenállni az 1298-as óriási madárnak. A Hayabusa vadászsólymot jelent, nem véletlen a messziről felismerhető stílusjegy, a csőrszerűen lehajló orr-rész. A tuningműhelyek és átépítőcégek lendületből robbantották atomjaira. Szinte minden stílusban megjelent a 'Busa: dragtól a streetfighteren át a power cruiserig mindent csináltak belőle. Nitró, turbó és kompresszor – akár 500 lóerő is összejött.

Amikor a Kawasaki ismét beszállt a harcba, a Suzuki kissé amorf formájára rátett még egy lapáttal. A ZZR 1400 szépségét még többen vitatták, mint egykor a Hayabusáét, 188 lóerejével viszont alaposan felemelte a mércét. Ezt kellett megütni az új 'Busának. Sokak szerint ez nem is volt igazi harc, hisz a Kawa erőtöbblete ellenére sem konkurálhatott a karakterrel és egyéniséggel. Ennek ellenére nagy kő esett le a rajongók szívéről, amikor leleplezték a 2008-as hipersportolót: a Suzuki pont úgy folytatta, ahogy várták tőle.

A teljesítmény 198 lóerőre nőtt, és a forma megőrizte az aerodinamikus köntöst – igaz, a körvonalak helyett már tényleg körívei vannak. A vadászsólyom helyett ez egy szétspeedezett Gombóc Artúr, szereti a csokit, de csak akkor, ha szétharapva robban a közepe.

A motor nagy. Nagyon nagy. Széles, hosszú és lapos – minden egyes csücske szuggerálja a sebesség fenyegető élvezetét. Aki még nem ült Hayabusán, könnyen meglepődik: hoppá, ez kényelmes. Az ülés szélesen öleli a feneket, jó szögben áll a kormány, és kényelmes a lábtartó is. Aki nem ismeri ezt a motort, megdöbben, mennyire kezes és jóindulatú.

A közel 200 lóerő nem csap szívlapáttal mellbe: önuralmat tanúsítva egy kevésbé tapasztalt motoros is békében elterelgeti. A Suzuki mindent megtett azért, hogy ez egy jól használható, már-már univerzális motor legyen. Az egyik leghasznosabb elektronikus segítség a DMS (Driving Mode Selector), akár menet közben is megengedi, hogy az erőleadás karakterét megváltoztassuk.

Mintha adrenalinbeöntést kapnánk a hátsónkba egy iszonyatos seggberúgás előtt – ez az egyik véglet, a másikon ott a túrázós jellem. Helytől és felhasználástól függően válthatunk A, B és C fokozat között, értelemszerűen a várostáblán belül érdemes azonnal a legkevésbé fickós állásra kapcsolni. Álmatag persze így sem lesz, de legalább nem kell aggódni, hogy hirtelenkedve ontjuk ki magunk és mások vérét.

A PAIR rendszer a frisslevegő-befúvást takarja. A hidegindítás dús keverékét a katalizátor elé nyomott levegővel égetik el, így az bemelegedve hamarabb éri el az üzemi hőmérsékletet. Ilyenkor a kipufogószelep is hosszabban nyit, vagyis a robbanás kitolódik. Ez a folyamat a katalizátor működésével összehangolt, a Hayabusa teljesíti az EURO 3 normát.

Akár egy, akár két személy használja, kifejezetten kényelmes. Nyugodtan lehet sporttúramotornak minősíteni, hisz csomagtartók is kaphatók hozzá – minden adott egy gyors Budapest–Nordkapp–Budapest túrához. A praktikumát növelik az olyan megoldások, mint az analóg műszerek közötti digitális fokozatkijelző, vagy a behajtható tükrök.

Középfordulatban tartva nem történik semmi durva, azonban 7500 fölé pörgetve elkezdődik az izgalom. Itt mutatja meg legfőbb erényét is, egyszerűen nem fogy el az ereje. Amikor más sportgépek már régen megdöglöttek, ez még tol kimeríthetetlen erejével – na igen, a 198 lovat és a 155 Nm nyomatékot nem lehet megütni.

Álló helyzetből történő elrajtolásokra és durva kigyorsításokra sokkal megfelelőbb, mint a GSX-R 1000. Igaz, hogy az pörgősebb és vehemensebben adja le teljesítményét, de hosszabb tengelytávjának köszönhetően a 'Busa nem ágaskodik. Sprintjei iszonyatosak, de teljesen kezelhetőek – ha durván megmorzsoljuk a gázmarkolatot, akkor a hátsó ülés pereméig préseli a feneket, és a tenyérnek is kapaszkodik – egy idő után már kuplung nélkül, amúgy versenypályásan történik a váltás.

A Hayabusa ismert forma, minden motoros és sok autós kiszúrja. Két keréken közlekedők nem nagyon akarnak versenyezni vele, ismerik a sólyom fölényét. Az autósok érdekes módon megpróbálják bizonyítani erejüket, lámpánál, autópályán rendszeresen provokálnak. 160-170-nél gurulni olyan, mintha kilencvennel mennénk; általában pont ez a sebesség az, amikor „belekötnek” az emberbe. Vissza sem kell váltani, elég egy csavarás a markolaton. Ahol kétszáz körül az autók elfogynának, ez tényleg épp csak húzni kezd. Háromszázig nincs határ – ha elég bátor valaki, és elég okos, hogy zárt pályán próbálja, tényleg gond nélkül szalad fel végsebességig.

Kötekedett velem cicává pimpelt Seat, BMW M5 és Porsche is – tisztán vérmérséklet kérdése, hogy gázt adjunk, vagy bölcsen engedjük, menjenek, ha akarnak. Egy biztos, megy ha kell, de ha meg kell állni, a radiálisan felfogatott Tokico fékeknek nem gond a lassítás, példás adagolhatósággal fogják meg a 250 kilogrammos motort. Igaz, három millió forintba belefért volna a fémfonatos fékcső néhány métere.

A futómű is igazodik a teljesítményhez: a DLC (Diamond like Carbon) bevonatú Kayaba villa nem jön zavarba. A nagy sebességről történő hirtelen lassításoknál csupán az útburkolat hirtelen minőségi változása bizonytalaníthatja el. Aggodalomra ilyenkor sincs ok, nem szitál és nem kezd el táncolni a motor eleje – nagyon durva dolgokat kell csinálni, hogy megingassuk nyugalmában.

Gyors kanyarokban sokkal szerethetőbben viselkedik, mint ’99-es elődje, nem érezni az alulkormányozottságot. Íven fordulva, hirtelen gázadásokra sem szúrja ki az orrát, ráfékezve sincs felegyenesedési hajlama. Nem a szó szoros értelmében vett sportmotor, ennek ellenére simán le lehet vinni a ringre. Nagy tengelytávja ellenére meglepően fordulékony, öröm jobbról balra döntögetni a sima útburkolatú kanyarokban.

A sebességfokozatok gyors visszakapcsolása sem akadály, a csúszókuplung nem hagyja, hogy blokkoljon a kerék. A Hayabusa felfoghatatlanul úriemberként viselkedik. Öröm vele a motorozás, és a közhiedelemmel ellentétben nem is veszélyes: amíg a motoros nem lesz meggondolatlan, ez a gép partner mindenben.

Jöjjenek hátulról más motorok, vagy furakodjanak seggünkbe autóikkal utcai versenyzők, a Suzuki fölénye jelenleg legyőzhetetlen. Az, hogy erejét fitogtatjuk-e, vagy csak a sisak alatt kuncogunk az izzadtságszagú „majd én megmutatom ennek a motornak” kísérleteken, az csakis rajtunk múlik. Megszeretni könnyű, az más kérdés, hogy sólyommadár helyett csokifaló Gombóc Artúr: rajta ülve már nem tud érdekelni a formája.