Közveszélyokozás

Eleinte arra gondol az ember, szegény ütött-vágott, sanyargatott tesztmotor, nem volt könnyű élete. A kipufogójába belefúrtak, amitől hangosabb lett, de alapjáraton úgy huttyog, mint stabilmotor a gazdanapokon. Borultak is már vele, látszik a tankon, meg a szaksajtó jobb fej része ezzel próbálgathatta azokat a dolgokat, amiket sajnál megcsinálni a saját motorjával, ha egyáltalán van neki. Szóval nehéz élete volt, de összességében nem attól lett belőle rossz motor.

Külsőre úgy néz ki, mint egy agyonplasztikázott modell. Azannyát, micsoda dudák! Hú, ezt a szopós paplanszájat! Csak valahogy van benne valami megmagyarázhatatlanul furcsa, életszerűtlen. Mindezt egy nőtől tudom, aki a plasztikai műtétek lelkes híve, de sokáig nem értettem, hogy a gigantikus dudákon és a mindig álló mellbimbókon kívül mi olyan furcsa rajta, aztán megmondta: hogy az orrát is átszabatta, és az ilyen hatással van.

Aztán nézegetjük egy kicsit, mint a szilikonos szörnyeteget, megpróbáljuk elképzelni vele magunkat különféle élethelyzetekben, és végül arra jutunk, hogy egyszer, merő természettudományos érdeklődésből megcsinálnánk, de lehetőleg senki meg ne tudja.

Elsőre az Intruder maga a nagykönyvben megírt cruiser egy falinaptárról – akár Harley is lehetne, és apám, de dögös. De ha elkezdjük nézegetni a képet, vagy esetleg élőben, percről percre megy el a kedvünk. Túl sok az otromba, kidolgozatlan, átgondolatlan, a legapróbb finomságot is nélkülöző részlet. Mintha az egész motort csak azért építették volna, hogy egyszer egy 16x9 centiméteres képen szerepeljen egy prospektusban.

Konkrétan nehéz megmondani, mi a baj a dizájnelemekkel, túl azon, hogy sok a műanyag. Sok modern motoron sok a műanyag, de ennyire ízléstelen, vásári gagyit egy rakáson ritkán látni, ez már majdnem Kína, Ming dinasztia.

A Suzukikat általában nem a különlegességükért vagy a szépségükért szeretjük, hanem mert verhetetlen az ár/minőség arányuk, megbízhatók, jók, egyszerűek. Az Intruder ezek szerint nem igazi Suzuki. Beszéltem olyannal, aki egyszer kipróbálta, mert vett volna egyet, és addig jutott vele, hogy álló helyzetben rossz érzés volt megmozdítani a kormányt. Pontosan értem, mire gondolt, mert tényleg rossz álló helyzetben billegetni. Annál csak menet közben rosszabb mozgatni a kormányt: mintha becsukódna, mint egy ólajtó, ha nem fogjuk vissza.

Bizonytalan, lötyögő, esetlen érzés, nem lehet más magyarázat, mint hogy az 1,5-ös blokkra méretezett vázat nem tették alkalmassá az 1,8-as hordozására. Vagy már eleve nem is 1500 köbcentire, hanem kevesebbre méretezték, csak annyit még épp elbírt, az 1,8-as blokk alatt meg csak tekereg, mint egy túlterhelt málhás öszvér, mi meg bizonytalanul ülünk rajta, és próbálunk egyenesen, lazán ülni, mert mégiscsak egy kúl csávó lennénk egy menő cruiseren. De ezek közül egyik sem áll. Félelmetes, és nem a jó értelemben.

A fék fog, de sose tudjuk meg, mennyire, mert annyira rossz a gyári gumi, hogy villámgyorsan csúszni kezd, nyáron, száraz úton is. Ha szerencsénk van, mindezt egyenesben tesztelgettük, egyébként nagy eséllyel zakó a vége. A váltó nem rossz, bár a kelleténél sokkal-sokkal többször fordul elő, hogy a napi első induláskor egyest kapcsolnánk, és nem jön össze. Aztán kikuplungolunk, és másodszorra beveszi. Üresbe könnyen ki lehet venni, már ha a váz aktuális csavargása nem bizonytalanít el minket. A sarokkal kezelendő hátsó karral kapcsolgatni felfelé pedig olyan, mint Martensben agyontaposni egy csivavát: könnyű, de cseppet sem jó érzés.

Az első futómű az Intruder egyik leggyengébb pontja. A futómű fontos feladata, hogy tompítsa az úthibák hatását: sose gondoltam volna, hogy ilyen komoly munkát végez. Mármint a többi futómű, nem az Intruderé. A Jóisten irgalmazzon nekünk - minden egyes bucka, keresztborda maga az életveszély. Hogy a nagy rugózatlan tömeg, a rossz csillapítás vagy a gyenge rugózás miatt pattog-e oldalra akár tíz centit is az első kerék, nekem nagyjából mindegy, úgyse lesz Intruderem sem ebben, sem a következő négy életemben. Másoknak talán releváns információ, hogy Tomi barátom szerint, akinek 1,5-ös Intrudere volt, a gyári gumit azonnal le kell cserélni, és akkor már lehet vele kanyarodni.

Ja, tényleg: nyomvályú! Érdemes figyelni és jó előre felkészülni testben és lélekben, hogy az Intruder nemcsak formára különbözik egy szörfdeszkától, de súlyra is: ezzel nem lovagolunk meg egy aszfaltból az útra dermedt bukóhullámot. Jó futóművel egy durva nyomvályút észlelünk, aztán folytatjuk utunkat, amerre akarjuk. Rossz futóművel, amilyen a régi Vmax a gyári első villával, már elég para, de azért úrrá tudunk lenni a helyzeten. Intruderrel egyszerre félelmetes és borzalmas érzés, ahogy a meredeken lejtő aszfalttaréjról tehetetlenül csorgunk le oldalra, mintha csak víz volnánk. Nem is tudom, hogyan úsztam meg a Lánchídon a szembejövő buszt.

Mert ugye a kormány – hát, a kormány az olyan, amilyen. Erre persze lehet azt mondani, hogy meg kell rajta tanulni motorozni. Egy cruiseren?! Az új Vmax hasonló súlyú, sokkal erősebb 1,7-es cruiser, de kis gyakorlás után anyámat el merném vele engedni a piacra. Az Intruder viszont a lehetetlenségig nehézkes és esetlen.

Így aztán kicsit hasonlít az Olasz Autók Titka néven ismert jelenségre, ami régi történet az autós újságírásban: összehasonlító tesztekben mindig az olasz autók a legtüzesebbek. Aztán a méréseknél gyakran kiderül, hogy igazából nem gyorsulnak jobban, nem is erősebbek, egyszerűen csak hangosabbak (és persze általában szebb is a hangjuk). Az Intruder nyergében minden gázfröccs istenkísértés. Úgy istenigazából egyszer se mertem kihúzatni. A 60-as tempó táján végzett fékpróbák meggyőztek, hogy jobb nem menni gyorsan. Bármi jön elénk, ómen lesz a nómen, és az Intruder behatol, mondjuk egy teherautó oldalába.

A Honda VTX 1800 ugyanekkora cruiser volt. Különösebben nem indultam be rá, de abban keresni kellett a hibát, és a kutatómunka után arra jutottam, hogy túl finom a motorja. Vagy mondjuk úgy, hiányzik belőle a karakter; egyszerűen csak igen nagy, jó cruiser, de túl simán jár, túl finom az egész. És ezt a hibát direkt keresnem kellett benne. Talán ennyiből is kiderült, hogy a Honda kategóriákkal jobb motor, egymillióval drágábban. Az Intruderben egyvalamit találtak el jobban: van karaktere, ahogy jár. Nem egyenletes, inkább kicsit morcosan egyenetlen, és persze borzalmasan, pokolian, elképesztően erős.

Sokan veszik, mert hárommillióért kapnak egy nagy cruisert, ami alázza a Harley-kat. De ez akkor sem igaz, ha az Intruder sokkal erősebb, mint bármelyik Harley; ez csak a gazdáját alázza. Hárommillióért inkább bármi mást, egy élvezetesen motorozható, karakteresen járó Shadow-t, egy kis Sportstert, ...egy bármilyen alig használt akármit, hárommillióért.