Mechanikus fejgép

2003.02.10. 14:00

Kiálló alkatrészek hiányában nincsen semmi, ami megakasztaná az áramló levegőt, pont ott púposodik, ahol egyébként légörvények lennének. Mindez a számítógépes és légcsatornás tervezés eredménye. Az X-901 légellenállási értéke (cv) 0,2475. Ez félelmetesen jó a hagyományos formájú sisakok 0,250-éhez képest.

 
 
 
  Bukósisak tesztsorozat
 
  A kellemetlen idő úgy tűnik nem ér véget, így van időnk arra, hogy egy kicsit átnézzük motoros felszerelésünket. A legfontosabb viselet a sisak. Ezt kell használnunk kánikulában, és ez véd minket a fagyban, ráadásul az optikai megjelenésen túl akad egyéb fontos feladata is.

Sorozatunkban bukósisakokat próbálunk tesztelni. Még mielőtt felhorkan a kedves olvasó, le kell szögeznem, tudom hogy ez lehetetlen, de nem ez az első lehetetlennek tűnő dolog, amibe belevágunk.
 
   
   

Az X-Lite név két éve tűnt fel önálló márkajelzésként, de csak a nagyon jól tájékozottaknak volt ismerős. A Nolan már egy évtizeddel ezelőtt ezzel a névvel jelölte a versenyzők számára készített sisakjait, és ez a jelzés még mindig szerepel kis betűkkel a Nolan üvegszálból készített sisakjain, mint például az N93-on, amilyet Marco Melandri és Stefano Perugini is használ, csak hogy az ismertebbeket említsük. Két évvel ezelőtt az X 901 tervezésekor azonban akkora generációs lépést hajtott végre a Nolan, hogy indokoltnak látták az új sisakot egy teljesen más márkanéven piacra dobni. Ezzel akarták biztosítani, hogy a vevők képzeletében az X-Lite névhez mindig a legjobb minőség és a csúcstechnológia párosuljon. Talán az is a marketing része, hogy a fekete-fehér X-Lite embléma gyanúsan hasonlít az Araira.

A sisak már a polcon különös látványt nyújt. Furcsán magas, elölről nézve keskeny, oldalt enyhe púpok vannak a héjszerkezetében, de ami a legfeltűnőbb: teljesen sima. Ha végigsimítom a tenyeremmel, nem érzek egyetlen kiemelkedést sem, a szellőzés elemei szintben vannak a héjszerkezettel ugyanúgy, mint a plexi. Hogy lehet ezt egyáltalán felnyitni?

 
   
 

Az X 901-est nem lehet csak úgy fejbe nyomni! Először meg kell tanulni a kezelését. A felszínbe simuló szellőzőket és a plexit csak különféle nyomógombokkal lehet kezelni, amik működésére menet közben elég bajos lenne rájönni. A tetőszellőzőn egy nagy és két kisebb nyílás van, itt a nagyobbikat egyszer benyomva az nyitva marad. Ha ugyanazt még egyszer megnyomom, akkor kinyílik mellé a két kisebb is. Becsukni egy előttük lévő fekete gombbal lehet, akkor egy csattanással visszaáll minden zárt helyzetbe. Az állvédőn pont fordítva működnek a nyílások, ott a középső fekete gombbal lehet nyitni és a kis fedeleket közvetlen nyomással zárni. A plexi nyitógombja egy miniatűr vészfék-fogantyúhoz hasonlít. Ezt felfelé tolva egy bowdent húzunk meg, ami a plexi feszítőszerkezetét oldja fel. Ezután a műanyag a saját rugalmasságánál fogva kiugrik a héjszerkezetből, így már kézzel fel lehet tolni. Ez már nem is sisak. Valóságos fejgép.

A sima felület és a sisak oldalán található enyhe púpok a zajcsökkentést szolgálják. Kiálló alkatrészek hiányában nincsen semmi, ami megakasztaná az áramló levegőt, pont ott púposodik, ahol egyébként légörvények lennének. Mindez a számítógépes és légcsatornás tervezés eredménye. Az X-901 légellenállási értéke (cv) 0,2475. Ez félelmetesen jó a hagyományos formájú sisakok 0,250-éhez képest. Na nézzük, hogyan váltak be a gyár reményei a valóságban?

 
   
   

Először kézbe véve bizony riasztó az X-901 tömege. Biztos, hogy 1550 grammosnak kell lenni egy olyan sisaknak, amit legolcsóbban is csak 120 000 forintért tudok megvenni és 300 km/h sebességre terveztek? Sajnos a sok mechanikus alkatrész, amit a zajcsökkentés miatt beleraktak, ezzel a nagy tömeggel ütött vissza. Még a négykomponensű (üvegszál-karbon-kevlar-kural) héjszerkezettel sem sikerült levinni másfél kiló alá a tömeget.

Még mielőtt elindulnánk, érdemes foglakozni az X-901 anyagával, hogy legalább tisztában legyünk azzal, mi is veszi körbe a buránkat. Az üvegszál már hagyományosnak számító anyag a sisaktechnológiában. Kellően merev, csak piszok nehéz, gondoljunk csak a jó öreg kiskőrösire! Ezen a nehézségen enyhítenek azzal, hogy különféle más anyagokat szőnek az üvegszál rostok közé. A kevlárt ugye nem kell bemutatni, a szénszálat (carbon) sem. De hogy mi a nyuszifüle lehet az a kural, még az importőr se tudta megmondani. Egy biztos: az űrkutatásból származik, ezért ha valakit komolyabban kíváncsi rá, érdeklődjön a NASA-nál.

 
   
 

A bélés kellemes tapintású plüss, az arcvédő párnák kivehetőek. Belülről gombaölő szerrel itatták át, amitől kellemes "új autó" illata van a sisaknak. Ezt a "Sanitized" kezelést egyébként már majdnem nyolc éve minden Nolan sisak megkapja árkategóriától függetlenül.

Abból is látszik, hogy a sisakot a versenypályákra szánták, hogy csak D-gyűrűs szíjjal hozzák forgalomba, mert csak ezt fogadják ez a FIM szabályai szerint. Ez ugyan kicsit körülményesebbé teszi a kezelést, de hozzá lehet szokni. Szerencsére a szíj elég hosszú ahhoz, hogy ne kelljen kifűzni minden felvétel előtt. Különben is, ami jó a világ legjobb motorosainak, azon nem illik fanyalogni.

 
   
   

X-901 a fejet alulról is jól fogja, ezért nyílása nagyon szűk. Miközben préselem át a fülemet a lyukon, még arra is kell ügyelnem, hogy a szíj ne akadjon bele az orromba. A kínlódás megéri: ha már a fülemen túljutott a nyílás, egy nagy huppanással egyből a helyére kerül, még igazgatni se kell nagyon. A bebújással járó kínlódás után meglepően finoman veszi körbe a fejet: szoros, de nem szorít. Még a szemüvegem is kényelmesen becsúszik. A másik meglepetés, hogy nem olyan érzés, mintha egy másfél kilós sisakot viselnék. Mintha eltűnt volna a túlsúly a felvételi procedúra közben. A magyarázat erre a számítógépes tervezés: a súlyelosztás sokkal optimálisabb, mint egy hagyományos sisakon.

A szíj mindkét D-gyűrűjén piros címke van. Ezek anyagukban és méretükben is különböznek egymástól, még kesztyűs kézzel is jól meg lehet különböztetni egymástól a feszítéshez vagy oldáshoz szükséges fület. A plexit úgy kell lecsukni, mint egy kocsi csomagtartóját: lendületesen. Csak ekkor feszül meg az a szerkezet, ami szorosan lezárja a sisakot. Az ezzel járó csattanás kicsit zajos, a szoros párnázás sem sokat tompít rajta.

 
   
 

Menet közben csak az zavar, hogy a plexinek a teljesen zárt és nyitott álláson kívül csak egy félig nyitott pozíciója van. Kánikulában jó volna egy olyan pozíció, ami egy résnyi nyitást enged. Próbálkozom azzal, hogy a piros gombbal csak felpattintom a plexit, de ekkor a légörvények miatt zavaró és zajos vibrálásba kezd a műanyag. Sajnos nem csak ezen, hanem a szellőzés hatékonyságán is érezni, hogy ezt a sisakot nem a túramotorosokra gondolva tervezték, igazából csak 100 km/h felett lehet érezni a tetőszellőző hatását. Szerencsére az állvédőben elhelyezett levegőző csatornák olyan jól működnek, hogy a legnagyobb hidegben is lefújják a párát a plexiről az elindulás utáni első métereken. Páramentesítés szempontjából az X-Lite verhetetlen, ha beszerzünk hozzá egy nem túl drága extrát. A Pinlock rendszer egy kémiailag kezelt műanyag lapot jelent, amit be lehet pattintani a plexi belső hajlatába. A hatása csodálatos. Nincs az a hideg, szutykos, ködös idő, amikor elhomályosodna a plexi. Próbálom belehelni szándékosan, de nem tudom. Reklám ízű a szöveg? Lehet. De ez a színtiszta igazság. Esetemben csak az a hiba, hogy nagy hidegben a plexi helyett a szemüvegem párásodik.

Miután már megismertem a kezelőszerveket, már könnyű eligazodni közöttük. A legnehezebbnek a tetőszellőző kezelését hittem, de a záró gombon egy kis borda segít abban, hogy kesztyűben se tévesszem össze a nagy levegőző nyílás fedelével.

 
   
   

De megérte-e ezt a sok súlyt és technikát beleépíteni az X-901-be? Ezt igazából csak az autópályán tudhatjuk meg. Száz fölé gyorsulva még mindig nem hallom a szélzajt, pedig Suzukim szélvédője pont a sisakplexire dobja fel a levegőt, aminél rosszabbat el sem tudok képzelni. Jobban odahúzom, ekkor végre érzem a fejem búbján, ahogy jön be a hideg levegő, de még mindig jól hallom a motor hangját, nem nyomja el a szélzaj. Százhatvannál csak egyenletes susogás hallatszik, messze alatta van a megszokottnak. A légellenállás érezhetően kevésbé terheli a nyakamat, ráadásul a fejemet egyáltalán nem rángatják a légörvények még kétszáz felett sem. Ez már az a sebességtartomány, ahol csodát nem várhatok. Van szélzaj, ez tagadhatatlan, viszont a fütyüléseket, zúgásokat, rángatásokat tényleg megszüntették a formatervezők.

A légörvényeket tovább lehet csökkenteni egy utólag beszerelhető készlettel. Az állvédő alsó részére egy rugalmas szélterelőt lehet erősíteni, felülre pedig egy orrvédőt, ami egyrészt a plexi nyitott helyzetében védi az arcot, másrészt zárt helyzetben minden levegőt, ami a réseken beáramlik, a plexire terel.

 
   
 

Az X-901 nem olcsó sisak. 120 ezer forintos árával bizony ott van a húzósak között. Ráadásul még ennél is többet kell fizetnie annak, aki valamelyik versenyzőre akar hasonlítani, mert az X-902-es versenyreplikák 135 000 Ft-ba kerülnek. Ez utóbbin van két plusz tetőszellőző, egyébként szerkezetileg megegyezik az előzővel.

Megéri az árát? Aki nem nagyon motorozik 150 felett, annak lehet, hogy érdemes elgondolkodnia rajta. Túramotorosoknak talán kevés a plexi két állása, vagy a tetőszellőző által beterelt levegő mennyisége. Az viszont nem bánja meg, aki a gyors menetek híve. A szupercsöndes sisaknak köszönhetően elmaradt az a zúgás, amit egy egész napos, nagy sebességű motorozás után eddig éreztem.