Egy megvalósulatlan álom

Bár a minket körülvevő országok vígan gyártották Fiat-, Renault- és Citroen-licensszel a keleti klónokat, nekünk egy vacak kétkerekűt sem volt szabad piacra dobnunk.

Tegyük félre a kesergést, úgyis elkéstünk vele majd' harminc évet. A Yamaha ekkor készítette elő mai sikereit: csinos kétütemű kéthengeresei membránvezérléssel, külön olajozással, önindítóval(!), tárcsafékkel és akár 6 sebességfokozattal kellették magukat. A P21-eshez hasonló blokkokat többféle lökettérfogattal gyártották, így 200, 250, 350 és 400 köbcentiméteres RD Yamahát is ismerünk. A teljesítményadatok alapján a sportos és a kényelmes stílus között választhattak a vásárlók. Míg a négyszázas 43 lóerőt teljesített 7100-as fordulaton, és a hatsebességes váltójával a félelmetes 175 km/órás csúcssebességet is elérhette, addig a kis kétszázas az előző telivér vágtája helyett békés csacsiként poroszkált: a 17 lóerő gyárilag 122 km/h-ra hitelesítette a szolid járgányt.

A tesztelt RD 200-as 1977-es évjáratú, bár kora a legkevésbé sem látszik rajta. Ha netán eladásra kerülne, álszerénység lenne a tulajdonos részéről, ha az állapota felöli kérdezősködésre nem a makulátlan kifejezést használná. Gyönyörű a króm, karcolásmentes a festés, hibátlan az ülés műbőre. A kilométeróra kis híján 45 ezret mutat.

Természetesen a Yamahánál sem az örökkévalóságnak gyártják a motorokat, de korábbi tulajdonosai ismertek egy-két trükköt az RD 200-as a tartósításhoz: fűtött garázs, a garantáltan csapadékmentes időjárás türelmes kivárása, és persze a konzerválószerek (króm- és lakkápolók stb.) buzgó használata.

A járművásárlók által vágyott eladótípus, a nagyon gondos és alapos, vidéki, idős bácsika nemcsak a legendákban létezik. A mostani tulajdonos egy ilyen mesebeli lénytől szerezte be a Yamahát, 100.000,- forintért. Azaz egy közepesen lelakott robogó főszezoni áráért.

17 lóerős motorja éppen elég egy személy kényelmes fuvarozására. Két fővel semmiképpen sem gyilkolnám, kár lenne azért a picike kuplungért. 11 és fél literes tankjával és a 4,5 literes átlagfogyasztásával messze nagyobb a hatótávolsága, mint amit egyhuzamban szívesen levezetne az ember. 80-90 körül kellemesen haladhatunk vele, a fordulatszámmérő ilyenkor éppen csak meglegyinti az ötös számot. A műszer szerint akár 9.000-ig is kihúzatható, de kinek lenne szíve üveghangig pörgetni a lassan veteránkorú gépet?

A motor beindítása egy gyerkőcnek sem jelent gondot. Csak el kell csaklizni a gyújtáskulcsot, és egy könnyed gombnyomás után pöfög is a gép. Önindítós, bár a kompresszió legyőzéséhez sem kellene teljes testsúllyal ránehézkedni a berúgókarra.

Hangja semmiben nem különbözik a rövidlöketű twinek gurgulázásától. Az eredeti kipufogókat alacsony fordulaton mély mormogás, magasabb tartományokban bősz visítás hagyja el.

A gázmarkolatot kár rángatni, a szédítő gyorsításokat nem ettől a kategóriától várhatjuk. A két aprócska Mikuni karburátor nyitott torokkal persze hajlandó több benzint juttatni a hengerekbe, de inkább csak kékes füstfelhő jelenik meg, minthogy szaggatná a láncot a 17 lóerő. Az ötfokozatú váltó optimális a gépnek, felesleges lenne a hatodik, mivel a használható fordulatszám-tartomány jóval szélesebb a mostanában gyártott, utcai sportgépekénél.

Az abroncsok mérete és a kiképzése nem teszi lehetővé a mély döntéseket, elöl 2,75-ös, hátul 3,50-es diagonál feszül a 18-as felnikre. Ehhez képest az élettartamuk sokszorosa a modern sportgumiknak, és a beszerzési árra sem kell fél évet gyűjteni, pár ezresből megúszható a dolog.

A szimpla bölcsőváz normál terhelés esetén elégséges a biztonságos közlekedéshez, nem nyiklik-nyaklik etézésen alattunk. Az egyszerű teleszkópok teszik a dolgukat, a hátsó pár rugó-előfeszítése beállítható. Az ülés nagy és kényelmes egy személynek, de kettőnek is, ha igazán intim közelségbe akarnak kerülni egymáshoz. Hátul masszív kapaszkodó óvja az utast a lezuhanástól, az ezzel egybeépített csomagtartó is szép darab. Az oldaltáskák tartója fényűzés, manapság csak a rekordok könyvébe vágyódók indulnának nagyobb túrára egy kétszázas masinával.

A fékrendszer méretezése is optimális, az elérhető tempóról biztonságosan megállítja a szerény össztömegű paripát. Elöl egy szimpla tárcsa emészti fel a mozgási energia nagy részét, a hátsó dobra ható pedált pedig a blokkolás rémképe nélkül nyomkodhatjuk, igen laza talajon lesz csak képes annyira megfogni a hátsó kereket, hogy megelőzze ezáltal a jármű többi részét.

A kevésbé hozzáértők elsősorban a formája alapján gyanítanák, hogy nem mostanában serénykedtek rajta a gyártósor munkásai. Szögletes alakja ellenére ebben a kék színben, illetve a bőkezűen mért krómmal egészen csinos. Nagydarab fickók persze úgy néznek ki rajta, mint majom a köszörűkövön, de egy filigrán hölggyel eleve jobban mutat minden jármű, nem de? Külső méretei nem is olyan kicsik, mint ahogy a mellékelt képről látszik, de hát 27 éve nem az újdonsült gazdája átlagos termetével számoltak a tervezők.

Bemutatónk tárgya szerencsés sorsú: tulajdonosai sosem akarták olyasmire kényszeríteni, amire nem való, nem látták versenypályának a közutat, nem vélték sportgépnek a szimpla közlekedési eszközt. Nyugodtan be lehetne állítani egy kirakatba, és ki gondolná, hogy 27 éve gyártották?