no

Vágta egy grizzlyvel

2007.03.19. 13:33

Próbáltam sportosabb kanyarvételeket ejteni a nagymedvével, de a széles ülés miatt lehetetlen volt kiülni rajta, és a lábtartón is hiába rakosgattam a súlypontomat. A folyadékokkal megtöltve majd 300 kg-os jószág nem akarta tolni a farát csak mértékkel. Négykerék-hajtásra kapcsolva a quad még kevésbé akart velem rendetlenkedni, inkább kicsit alulkormányozott lett, és picit tolta az orrát kifelé a kanyarban. Egyenesekben azonban teret enged sebességmániás énünk kiteljesedésének, és eszement vágtába kezd.

Kisebb nagyobb gödör vagy bukkanó a testes grizzlynek nem akadály, játszi könnyedséggel repüli át az akadályokat, miközben mi csak ringatózást érzünk a nyeregben. Komoly digitális műszerfallal is felszerelték, így örömmel konstatáltam, hogy a búzamezők közötti földúton 65 km/h-val is vágtáztam a maci hátán, ami még messze nem a határ, hiszen kedves yamahás segítőm, Bálint már százzal is repesztett. Szédületes sebesség földúton, és remek szórakozás! A nagy munkaquad valódi küldetése a meredek kaptatók akár utánfutóval való megmászása, és nem az általam forszírozott csapatás, de remekül helyt állt ilyen típusidegen használatkor is.

Az ATV-k másik nagy csoportja a sport- vagy szabadidő-quadok. A Yamaha kínálatában találunk kisméretű, 50 cm 3-es automata járgányt és 80 cm 3-es háromsebességes gépet kisebb vagy nagyobb gyerekeinknek. Kamaszodó gyerekeinknek és magunknak remek szórakozást nyújthat az YFS 200 Blaster. A 200 cm 3-es kétütemű motorral szerelt, berugókaros, hatsebességes, elöl-hátul tárcsafékes, 147 kg száraz tömegű örömosztó kellő erővel rendelkezik ahhoz, hogy folyamatosan csúsztassuk a hátsókereket, ám viszonylag keskenyebb nyomtávjának köszönhetően tempósabb kanyarban könnyen megemeli a belső íven futó kerekeit.

Az ágaskodást testsúlyunk áthelyezésével - a keskeny nyeregnek hála - könnyen ellensúlyozhatjuk. Az YFS 200 remek szórakozást nyújthat a hétvégeken, pláne ha figyelembe vesszük, hogy fele annyiba kerül, mint nagyobb sportoló testvérei, mint pl. az YFZ 450. A 450-es kevesebb mint 160 kg, és bő 40 LE-s. Lapos felépítés, nagy tengelytáv, széles nyomtáv, alacsony profilú széles abroncsok és teljesen állítható gázos rugóstagok jellemzik, valamint kétdugattyús tárcsafékek elöl és hátul. A motor önindítós, a sebességváltó pedig ötfokozatú (hátramenet nincs).

"Csak finoman a gázzal, nehogy kiugorjon alólad!" - óvott instruktorom. "Ok, finom leszek."- válaszoltam, s ekkor még nem tudtam, hogy mekkorát hazudok, mivel az első két bródszájdos kanyarvétel után kihozta belőlem az állatot. Hihetetlenül stabil, és félelmetes erővel tol.

Az örömkoktél receptje: fenekünket csúsztassuk a kanyar belseje felé, míg a külső lábtartót toljuk el magunktól, s ízesítsünk egy kövér gázfröccsel! A receptben írtak hatására gépünk hátulja hatalmas porfelhő közepette megindul a kanyar külseje felé, miközben mi folyamatosan vigyorgunk sisakunk rejtekében. A kanyar végén tövig húzzuk hüvelykujjunkkal a gázkart (az ATV-ken a markolatot nem lehet tekergetni, a gázt pici gázkarral adjuk, akár csak a jet skiken vagy a benzines fűnyíróknál a kertben), és eszeveszett száguldás közben pattogunk a buckákon a következő kanyarig. Ott nyugodtan tövig húzzuk az első és hátsó féket egyszerre és becsúszunk a bejáratig majd ismét a már említett örömködésbe kezdünk.

Kéne quad?

Élveződésünknek a kemény sport okozta fizikai fájdalom vet véget, amit a télen eltunyult izmainkban érzünk a keményebb csapatás után. Ízlések és pofonok, de a sportos beállítottságúaknak ez gép okozza a legtöbb örömöt. Ha ekkora teljesítmény még mindig nem elég, akkor választhatjuk a közel 60 lóerős 700-as Raptort, ami ugyan 20 kilóval nehezebb de nagyobb teljesítményű motorral és hasonlóan kezes futóművel rendelkezik.

A sok ATV közül bármelyiket hazatoltam volna szívesen, de ha leginkább a quad-versenyeken nem véletlenül oly népszerű YFZ 450-nel ajándékoznám meg magam. Kedves olvasó, ha nem próbálta még a quadozást, akkor ne hagyja ki! Spóroljon egy újra, vagy vegye meg részletre, esetleg béreljen. Ha az eddigi variációk esélytelennek tűnnek, akkor kéredzkedjen rá a tehetősebb szomszéd masinájára. Vagy ha ez se megy, akkor se csüggedjen, építsen egyet magának!