A robogós naplója: az első igazán kemény nap

Tavaly év vége felé aszteroidamezőbe kerültem: örültem, hogy épségben el tudtam manőverezni a hajómat, a robogózásról írni semmi időm nem volt. Igaz, jó néhány munkanapot kibekkeltem tesztautóval, de azon a néhány reggelen, amelyen decemberben robogóval indultam neki, lelkesen fejlesztgettem a technikát és a ruházatomat.  

 

Fázásügyileg két gyenge pontot azonosítottam: a mellkasomat és a lábfejemet. A sínadrág várakozáson felül bevált, ahol az takar, ott csodálatos, tollpuha meleg veszi körül testemet. Cipőben gyenge vagyok, az őszi, vékony bőr utcai viseletben tíz-tizenöt perc alatt cudarul elkezdtek fagyni a lábujjaim, Tucano ide vagy oda. És a hosszú egyenesekben a cipzár alatti bőrnyelves dzsekim is valahogy átengedte középen a hűvöset, ezért a sínadrág fölött, érezhetően hűlt a mellkasom.

Míg halogattam a cipővásárlást, vastag sízoknival próbáltam enyhíteni a lábfagyást, közepes sikerrel. A mellkasomra pedig nagyon paraszt megoldást találtam ki egyik este, amikor hurutgyanúsan szálltam le a robogóról. Úgy okoskodtam, a három réteg pulóver plusz a félcentis bőrből varrt dzsekim hőszigetelésben elegendő kell hogy legyen, a baj az, hogy befúj a szél. Úgyhogy kerestem egy kartonlapot, méretre vágtam, és másnap reggel becsúsztattam a dzsekim alá, a kritikus zónába. Meglepően hatásos megoldásnak bizonyult, a mellkasfázást elvágtam.

Tudom, létezik erre a célra profi, neoprén gallér, de se időm nincs elmenni túrni egyet, se nem illeszkedik a feszes robogós büdzsébe. Aki motorral túrázgat télen is, nyilván összevásárolgatja magának a fasza holmikat, kábé öt használt robogó áráért. Én most bevallottan suttyóba nyomom, abból építkezek, ami van, vagy fillérekért beszerezhető. Nem állítom, hogy elegáns lett a megjelenésem, de sikerült oda eljutni, hogy a ma reggeli mínusz ötben egyedül az arcom fázott a sisak alatt, de a komfortérzetem a félórás út alatt végig vastagon pozitívban volt.

Arra jöttem rá, öltözettől függetlenül az idő a legdurvább faktor a fázásban. Az első tíz percben hevenyészett felkészüléssel sem fázik az ember, addig kitart a fűtött otthon/munkahely melege. A következő tíz perc már kellemetlenné tud válni, akkor csúsznak a jégtáblák az ember védtelenebb testrészeire. Az én vérkeringésemmel húsz perc után érzem úgy, hogy már csontig hatol a hideg, ha valahol elkottáztam a védekezést. Hogy fél óra után mi történik robogón, nem tudom, mert ennyi a menetidőm.

Valószínűleg ezért éltem át pokoli kínokat a január 4-i, első valóban hideg reggelen a villamoson. Úgy kezdődött, hogy húsz percet álltam sorba a bérletért. Itt már meginogtam, míg a hév végállomásánál álltam egy helyben, fejemben az pörgött, hol járnék már a robogóval. A hévezés aztán jó volt, kicsit visszatért belém a lélek, könyvet olvastam, amire amúgy ritkán van időm. De az 1-es villamoson töltött 35 perc betett.

Van, aki szereti a hideget, én nem tartozom közéjük. Jártam már igluhotelben, ahol jégtömbön lehet aludni, rénszarvasprémeken. Egy perc ücsörgés után azt mondtam, frankó, de én itt nem töltök el egy éjszakát. A Tatra T5C5-höz képest pedig még az is egy karibi sziget pálmafás strandja lett volna, én legalábbis úgy éreztem. Tíz perc ücsörgést még elviseltem, de ahogy a robogón, a villamoson is az eltöltött idő miatt vált gyilkossá a hideg. A végén már jegesmedvéket láttam felszállni és fókákat leszállni, én meg csak pingvineztem a vékony cipőmben, várva, mikor szakad be alattam a jégtábla. Rég nem fáztam már ennyire át. Egy dologgal tudtam nyugtatni magam, mégpedig hogy munka után tejfakasztóra mentem, így a robogózás amúgy is kiesett volna.

Ma reggel viszont már nem bírtam magammal. Még hazafelé kitaláltam, hogy ciki, nem ciki, felhúzom a vastag talpú, kaplis munkavédelmi bakancsomat, hogy ne fagyjon le a lábam, és kipróbálom a plexipárásodásra kapott tippet, amit egy olvasó küldött. Miután makulátlanra pucolja az ember a plexit (alap), bekeni a belsejét mosogatószerrel, és állítólag nem fog párásodni. Próbáltam kitalálni, mi lehet a magyarázat, aztán rájöttem, hogy a mosogatószer boldogan elegyedik a vízzel, így elvileg meg tudja kötni, és közben átlátszó marad.

A trükk tíz percig mesésen működött. Az egyenetlen mosogatószer-film miatt ugyan volt némi képtorzítás, de ezerszer jobb, mint a pára. Tíz perc után viszont elkezdett hártyává fagyni. Gondolom, ahogy beleheltem, megemelkedett a fagyáspontja. Így már határeset volt, mi a jobb, a pára vagy a jéghártya, de végül beértem, miután felül találtam egy átlátható csíkot. Este vastagabb réteggel próbálkozom.

A fázáson viszont úgy tűnik, úrrá lettem. Bakancsban-sízokniban, három pulóverrel-sállal védekezve nyaktájt, kartonlappal a szívem fölött, zavartalan komfortérzettel érkeztem be. Amióta megtanultam előre, a trepni felkunkorodó részéig nyújtani a lábamat, a térdemre sem panaszkodom. Egy dolgon kell még javítanom: vissza kell kendácsolnom valamit a versenyre való felkészítés hevében, esztétikai okokból levágott hátsó sárvédő helyére, mert így a sisakom búbjától a derekamig telibe vertem magam a sós latyakkal.

A mai mínusz öt fok után úgy érzem, csak a csúszós út állíthat meg. Ma reggelre mindent felsóztak, ezért mertem elindulni, de a jégtól-hótól azért még mindig fosok. Csikós mester, a téli robogózás pápája még délutáni havazásban is elindult hazafelé a Spacy-jével, de az elmondása alapján az már inkább volt őrültség, mint bátorság. Olyan viszont, ami az év első munkanapján volt, általában csak évente egyszer fordul elő Budapesten, a főutak többnyire robogózhatók még télen is. Úgyhogy könnyen lehet, hogy rám rohad az a bérlet, amiről egyre inkább azt gondolom, hiba volt megvenni.