A(z) totalbike.hu által használt sütik kezelése
A TotalCar.hu Kft. általa üzemeltetett totalbike.hu domainen és aldomainjein keresztül elérhető honlapokon (a továbbiakban: „Honlapok”) – a Media Future Zrt. (korábbi cégnevén: Inda-Labs Zrt.) mint társ-adatkezelő közreműködésével – sütiket (angolul: „cookie”) használ a honlapok működtetése, használatuk megkönnyítése, valamint biztonsága, a honlapokon végzett tevékenység nyomon követése, releváns tartalmi ajánlatok és célzott hirdetések megjelenítése érdekében.
Mi a süti?
A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek egy adott honlapon vagy alkalmazásban történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében vagy a készülékén. A sütik lehetővé teszik, hogy az adott honlap a látogatót a következő látogatásakor felismerje, és ez által biztonsági, kényelmi funkciókat biztosítson és javítsa a felhasználói élményt az oldal böngészése közben.
A sütiket megkülönböztethetjük pl. funkciójuk vagy tárolási időtartamuk alapján. Ezen felül vannak olyan sütik, amelyeket az adott honlap üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el a honlapon keresztül.
A TotalCar.hu Kft. ill. az Media Future Zrt. által alkalmazott sütik leírása
A Honlapokon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek alapműködést biztosító, statisztikai, hirdetési célú ill. social média sütik. A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.
Az alapműködést biztosító sütik
Ezek a sütik biztosítják a Honlapok megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát, nélkülük a Honlapok kényelmes használata nehezebben vagy egyáltalán nem biztosítható. Az alapműködést biztosító sütik a látogatók azonosítása nélkül gyűjtenek információkat a Honlapok használatáról.
Az alapműködést biztosító sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik a felhasználó eszközein a honlapok böngészése során automatikusan elhelyezésre kerülnek. Azokat a böngésző beállításoknál utólag lehetséges törölni (lásd még alább).
Süti neve |
Jogalap |
Funkció |
Kezelt információk köre |
Süti lejárata |
|
INX_CHECKER2 |
Jogos érdek |
Media Future Zrt. által használt süti, feladata annak ellenörzése, hogy a böngésző támogatja e a sütik lerakását. |
numerikus karakter
1 ha lerakhatóak további sütik
0 ha nem rakhatóak le további sütik |
16 év |
saját |
PHPSESSID |
Jogos érdek |
Media Future Zrt. által használt süti, feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között. |
alfanumerikus karakterekből képzett egyedi session id |
A böngésző bezárásakor vagy a munkamenet végén. |
saját |
_iph_pcb |
Jogos érdek |
Media Future Zrt. által használt süti, feladata annak ellenörzése, hogy a felhasználó elfogadta-e a süti policy-t. |
numerikus karakter
1 ha a felhasználó elfogadta a süti policy-t
0 ha a felhasználó nem fogadta el a süti policy-t |
4 hónap |
saját |
autologin |
Jogos érdek |
Media Future Zrt. által használt süti, feladata az automatikus beléptetés biztosítása. |
alfanumerikus karakterekből képzett egyedi autologin session id |
1 év |
saját |
euconsent-v2 |
Jogos érdek |
Quantcast: A cookie consent információk tárolása elkódolva. |
alfanumerikus és speciális karakterek |
1 év |
harmadik fél |
addtl_consent |
Jogos érdek |
Google LLC: Kiegészítő adatok az elfogadott cookie consentek tárolása |
alfanumerikus és speciális karakterek |
1 év |
harmadik fél |
psid |
Jogos érdek |
Media future Zrt. által használt süti, feladata az oldalra történő bejelentkezés biztosítása. |
alfanumerikus karakterekből képzett egyedi autologin session id |
A böngésző bezárásakor vagy a munkamenet végén. |
saját |
tcp1 |
Jogos érdek |
A süti célja, hogy olyan cikkeket ajánljunk a felhasználóknak, amit még nem olvastak. |
utolsó 200 meglátogatott cikkoldal URL címének HASH értéke és időpontja |
28 nap |
saját |
mobile_detect |
Jogos érdek |
Media Future Zrt. által használt süti, feladata az oldal bizonyos megjelenítési funkcióinak biztosítása (mobil/tablet/desktop nézetek). |
szöveges karakterekből képzett nézet meghatározások
"desktop" desktop nézet esetén
"tablet" tablet nézet esetén
"mobil" mobil nézet esetén |
1 hét |
saját |
passportHeader_*numbers-*date_timestamp* |
Jogos érdek |
Media Future Zrt. által használt süti, feladata az oldal notification szolgáltatás biztosítása. |
numerikus karakterek a notification szolgáltatásban megjelenő tartalmak biztosításához |
1 hónap |
saját |
__cfduid |
Jogos érdek |
Cloudflare, Ltd. (2nd Floor 25 Lavington Street London), által használt süti feladata a kliensek egyedi azonosítása amely biztonsági beállításokat alkalmaz felhasználónként, a süti nem tárol személyes adatot. |
alfanumerikus karakterekből képzett egyedi azonosító |
1 év |
harmadik fél |
ident |
Jogos érdek |
Media Future Zrt. által használt süti mely biztosítja a felhasználók számára a megfelő tartalmi ajánlatok megjelenítését. |
alfanumerikus karakterek |
2 hét |
saját |
cemp_ident |
Jogos érdek |
Media Future Zrt. által használt süti mely biztosítja a felhasználók számára a megfelő tartalmi ajánlatok megjelenítését. |
alfanumerikus karakterek |
4 év |
saját |
Statisztikai célú sütik
Ezek a sütik a Honlapok teljesítményéhez, fejlesztéséhez, a felhasználói élmény javításához kapcsolódnak, és lehetővé teszik, hogy a Honlapok üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott Honlapot.
Ezek a sütik sem azonosítják a látogatókat, az általuk gyűjtött információk arra vonatkoznak, hogy pl. a látogató az oldal mely részére kattintott, hány Honlapot vagy oldalt keresett fel, milyen hosszú volt az egyes munkamenetek megtekintési ideje, milyen esetleges hibaüzenetek érkeztek stb. A statisztikai célú sütik között is megkülönbözettünk állandó és munkamenet sütiket, aszerint, hogy mennyi ideig tárolódnak azok a látogató böngészőjében ill. eszközén.
A statisztikai célú sütik alkalmazása az érintett hozzájárulásán alapul. Ezen sütik elhelyezését a felhasználó eszközein maga beállíthatja szabhatja, illetve azokat a böngésző beállításoknál utólag is lehetséges törölni.
Süti neve |
Jogalap |
Funkció |
Kezelt információk köre |
Süti lejárata |
|
__gfp_64b |
|
Gemius Hungary Kft. (1053 Budapest, Szép utca 5. 1. em. 2.) által használt süti, feladata a Gemius statisztikai mérésének biztosítása. |
alfanumerikus karakterekből képzett domain azonosító |
2,5 év |
harmadik fél |
__utma |
|
Google LLC (1600 Amphitheatre Parkway, Mountain View, CA 94043, USA), által használt süti feladata a felhasználók és a munkamenet megkülönböztetése webhelylátogatási és felhasználói viselkedés statisztikai célból. A sütit minden alkalommal frissítik, amikor adatokat küldünk a Google Analytics-nek. |
numerikus karakterekből képzett számsor |
2 év |
harmadik fél |
Gdyn |
|
Gemius Hungary Kft. (1053 Budapest, Szép utca 5. 1. em. 2.) által használt süti: a fájl tartalmazza a hit.gemius.pl kifejezést és védi a felhasználókat a kutatási célokat szolgáló kérdőív zavaró mértékű megjelenítésével szemben. a fájlban tárolt kifejezés módosítása után a kérdőív többet nem jelenik meg, blokkolva lesz. |
alfanumerikus karakterek |
5 év |
harmadik fél |
__utmv |
|
Google LLC (1600 Amphitheatre Parkway, Mountain View, CA 94043, USA), által használt süti a felhasználók látogatási szokásaink egyéni szegmentálást kezelő süti. Webhelylátogatási és felhasználói viselkedés statisztikai süti. |
alfanumerikus és speciális karakterek |
2 év |
harmadik fél |
__utmz |
|
Google LLC (1600 Amphitheatre Parkway, Mountain View, CA 94043, USA), által használt süti feladata nyomon követni, hogy honnan jött a látogató, milyen keresőmotort használt, milyen linket kattintott, milyen kulcszót használt. Webhelylátogatási és felhasználói viselkedés statisztikai süti. |
alfanumerikus és speciális karakterek |
6 hónap |
harmadik fél |
_ga |
|
Google LLC (1600 Amphitheatre Parkway, Mountain View, CA 94043, USA), által használt süti feladata az egyedi felhasználók azonosítása a böngészési munkamenetekben. A rendszer nem tudja azonosítani az egyedi felhasználókat a különböző böngészőkön vagy eszközökön. Webhelylátogatási és felhasználói viselkedés statisztikai süti. |
alfanumerikus karakterek |
2 nap |
harmadik fél |
_gid |
|
Google LLC (1600 Amphitheatre Parkway, Mountain View, CA 94043, USA), által használt süti feladata a felhasználók megkülönböztetése. Egyedi session azonosítót tárol amelyekhez a felhasználó fogyasztási szokásainak tulajdonságait kapcsolja Google. Webhelylátogatási és felhasználói viselkedés statisztikai süti. |
alfanumerikus karakterek |
2 nap |
harmadik fél |
bm_daily_unique |
|
Pagefair Ltd. (Unit D, Mountpleasant Business Centre, Dublin 6, 06 N925, Ireland) által használt süti: a webhelyre telepített pagefair szolgáltatás számára lehetővé teszi a látogatók számosságának megállapítását (napi bontásban). Webhelylátogatási és felhasználói viselkedés statisztikai süti. |
szöveges karakterek |
1 év |
harmadik fél |
bm_last_load_status |
|
Pagefair Ltd. (Unit D, Mountpleasant Business Centre, Dublin 6, 06 N925, Ireland) által használt süti: a webhelyre telepített pagefair szolgáltatás számára lehetővé teszi annak megállapítását, hogy a látogató használ e adblock szolgáltatást. |
szöveges karakterek
BLOCKING ha felhasználó használ adblocker szolgáltatást
NOT_BLOCKING ha felhasználó nem használ adblocker szolgáltatást |
10 év |
harmadik fél |
bm_monthly_unique |
|
Pagefair Ltd. (Unit D, Mountpleasant Business Centre, Dublin 6, 06 N925, Ireland) által használt süti: a webhelyre telepített pagefair szolgáltatás számára lehetővé teszi a látogatók számosságának megállapítását (havi bontásban). |
szöveges karakterek |
1 év |
harmadik fél |
bm_sample_frequency |
|
Pagefair Ltd. (Unit D, Mountpleasant Business Centre, Dublin 6, 06 N925, Ireland) által használt süti: biztosítja, hogy megállapítható legyen, hogy a felhasználó elutasította a megjlenített adblock figyelmeztetést. |
numerikus karakterek |
1 év |
harmadik fél |
d_uniq |
|
Pagefair Ltd. (Unit D, Mountpleasant Business Centre, Dublin 6, 06 N925, Ireland) által használt süti: egyedi anonim azonosítóval látja el a látogatókat, mely a pagefair által nyújtott szolgáltatásokhoz kapcsolódik így lehetővé teszi annak egyedi megállapítását, hogy a felhasználó használ e adblocker szolgáltatást. |
szöveges karakterek |
1 év |
harmadik fél |
m_uniq |
|
Pagefair Ltd. (Unit D, Mountpleasant Business Centre, Dublin 6, 06 N925, Ireland) által használt süti: egyedi anonim azonosítóval látja el a látogatókat, mely a Pagefair által nyújtott szolgáltatásokhoz kapcsolódik így lehetővé teszi annak egyedi megállapítását, hogy a felhasználó használ e adblocker szolgáltatást. |
alfanumerikus karakterekből képzett egyedi azonosító |
1 hónap |
harmadik fél |
Hirdetési célú sütik
Ezeknek a sütiknek a célja, hogy a Honlapokon az adott látogató számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, olyan információkat gyűjtenek, mint pl. a látogató melyik oldalt nézte meg, a honlap mely részére kattintott, hány weboldalt keresett fel, mindezt pedig a látogató érdeklődésére számot tartó tartalmak megjelenítése érdekében.
A hirdetési célú sütik alkalmazása az érintett hozzájárulásán alapul. Ezen sütik elhelyezését a felhasználó eszközein az érintett felhasználó maga beállíthatja, illetve azok elhelyezését a felhasználó a böngészője megfelelő beállításával meg tudja megakadályozni, illetve azokat a böngésző beállításoknál utólag is lehet törölni.
Süti neve |
Jogalap |
Funkció |
Kezelt információk köre |
Süti lejárata |
|
GAD |
|
Gemius Hungary Kft. (1053 Budapest, Szép utca 5. 1. em. 2.) által használt süti, célja, hogy meghatározza azon internet használók tulajdonságait, akik internetes weboldalakat digitális alkalmazásokon keresztül keresnek fel, ideértve az interneten folytatott reklámkampányok címzettjeinek statisztikai jellemzőit. Az összegyűjtött adatok lehetővé teszik a vizsgált tartalom felhasználóira vonatkozó statisztikai gyűjtő információk bemutatását. |
alfanumerikus karakterek |
5,5 év |
harmadik fél |
__gads |
|
Google LLC (1600 Amphitheatre Parkway, Mountain View, CA 94043, USA), által használt süti: a süti a Google doubleclick for publishers szolgáltatáshoz kapcsolódik. célja a hirdetések megjelenésének biztosítása a webhelyen. például az adott domainen megjelenített hirdetésekkel való interakciók mérésére, továbbá annak megelőzésére szolgálnak, hogy ugyanazok a hirdetések túl sokszor jelenjenek meg ugyanannak a felhasználónak. |
alfanumerikus és speciális karakterek |
2 év |
harmadik fél |
IDE |
|
Google LLC (1600 Amphitheatre Parkway, Mountain View, CA 94043, USA), által használt süti: a süti a Google doubleclick for publishers szolgáltatáshoz kapcsolódik. Funkciója a DoubleClick által a weboldalon történő tevékenységekre vonatkozó műveletek útán azaz a hirdetők hirdetésinek megtekintését vagy kattintását követően rakódik le azzal a céllal, hogy mérjék a hirdetés hatékonyságát és célzott hirdetéseket jelenítsenek meg a felhasználónak. |
alfanumerikus és speciális karakterek |
1 év |
harmadik fél |
DSID |
|
Google LLC (1600 Amphitheatre Parkway, Mountain View, CA 94043, USA), által használt, a süti a Google Doubleclick for Publishers szolgáltatáshoz kapcsolódik. Funkciója a Doubleclick által a weboldalon történő tevékenységekre vonatkozó műveletek útán azaz a hirdetők hirdetésinek megtekintését vagy kattintását követően rakódik le azzal a céllal, hogy mérjék a hirdetés hatékonyságát és célzott hirdetéseket jelenítsenek meg a felhasználónak. |
alfanumerikus és speciális karakterek |
2 hét |
harmadik fél |
ADVERTICUM_C |
|
Adverticum Zrt. (1118 Budapest, Ugron Gábor u. 35.) által használt süti. Egyedi azonosító létrehozásához használt süti. |
alfanumerikus karakterek |
1 nap |
harmadik fél |
_goa3 |
|
Adverticum Zrt. (Címünk: 1118 Budapest, Ugron Gábor u. 35. Tel: +36-1-248-3230 által használt süti: tartalma megegyezik az ADVERTICUM_C süti tartalmával. A userid-n kívül tartalmazza az azonosítás megtörténtének időbélyegét. |
alfanumerikus karakterek |
2 év |
harmadik fél |
em_cdn_uid |
|
Twitter Inc. (1355 Market St #900, San Francisco, CA 94103, Egyesült Államok) által használt süti: A sütik segítenek megjeleníteni a webhelyen megjelenő tweeteket, figyelemmel kísérni a hivatkozásokat, lehetővé teszik a Twitterbe bejelentkezett személyek azonosítását és a Twitter platformhoz kapcsolódó adatok gyűjtését. |
|
1 év |
harmadik fél |
audit |
|
The Rubicon Project, Inc. (12181 Bluff Creek Drive, 4th Floor
Playa Vista, CA 90094 USA) által használt süti: a süti annak ellenörzésére szolgál, hogy lerakhatóak e további süti-k. |
alfanumerikus és speciális karakterek |
1 év |
harmadik fél |
khaos |
|
The Rubicon Project, Inc. (12181 Bluff Creek Drive, 4th Floor
Playa Vista, CA 90094 USA) által használt süti: a süti egyedi user ID-t tartalmaz amely a felhasználók megkülönböztetését valósítja meg. |
alfanumerikus és speciális karakterek |
1 év |
harmadik fél |
put_*numbers* |
|
The Rubicon Project, Inc. (12181 Bluff Creek Drive, 4th Floor
Playa Vista, CA 90094 USA) által használt süti: a süti egy azonosítöt tartalmaz melyet a rubiconnal kapcsolatban álló adserver szolgáltató kampány azonosítóját tartalmazza annak érdekében, hogy szinkronizálja a hirdető független kampány információit a végfelhasználóról a rubicon szolgáltatásával annak érdekében, hogy a rubicon szempontjából harmadik fél hirdetéskiszolgálóval kapcsolatban álló hirdetőnek célzási információkat nyűjtson a hirdetéssel kapcsolatban. |
alfanumerikus és speciális karakterek |
1 hónap |
harmadik fél |
rpb |
|
The Rubicon Project, Inc. (12181 Bluff Creek Drive, 4th Floor
Playa Vista, CA 90094 USA) által használt süti: a süti affinitási információkat tartalmaz a végfelhasználóval kapcsolatban annak érdekében, hogy azokat a kampány tervezéshez és areleváns hirdetések tartalmának meghatározásához használja. |
alfanumerikus és speciális karakterek |
1 hónap |
harmadik fél |
pux |
|
The Rubicon Project, Inc. (12181 Bluff Creek Drive, 4th Floor Playa Vista, CA 90094 USA) által használt süti: A süti a rubicon technikai süti-ja, időpontokat tartalmaz amikor a put_* és a sput információi lejárnak és frissíteni kell. süti-k |
alfanumerikus és speciális karakterek |
3 hónap |
harmadik fél |
scarab.visitor |
|
Scarab Research Kft. (Budapest, Tölgyfa u. 24, 1027) által használt süti. a süti a felhasználó fogyasztási szokásait rögzíti annak érdekében, hogy a harmadik feltől származó, a fogyasztási szokásokra releváns hirdetési tartalmat jelenítsenek meg a felhasználónak. |
alfanumerikus és speciális karakterek |
1 év |
harmadik fél |
Ezeknek a sütiknek a célja, a Honlapokon használt Social média szolgáltatások biztosítása a látogató számára pl.: amikor a látogató a Honlapról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren vagy egyéb Social média szolgáltatáshoz kapcsolodó felületen, vagy összekapcsolja a fiókját közösségi tartalmakkal, vagy amikor a Social média szolgáltató által biztosított plug-in-eken (kiegészító programok) keresztül a Social média szolgáltató által tárolt tartalmak jelennek meg az oldalainkon. A Social média szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyüjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a Social média szolgáltató által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mindezt a látogató érdeklődésére számot tartó tartalmak megjelenítése érdekében.
Ezeknek a sütiknek a célja, hogy a Honlapokon az adott látogató számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, olyan információkat gyűjtenek, mint pl. a látogató melyik oldalt nézte meg, a honlap mely részére kattintott, hány weboldalt keresett fel, mindezt pedig a látogató érdeklődésére számot tartó tartalmak megjelenítése érdekében.
A sütik beágyazására az érintett hozzájárulása alapján kerül sor, amelyet az érintett a beállítási felület alkalmazásával ad meg. A social média célú sütik elhelyezését a felhasználó a böngészője megfelelő beállításával tudja megakadályozni, illetve utólag is törölni tudja.
Süti neve |
Jogalap |
Funkció |
Kezelt információk köre |
Süti lejárata |
|
datr |
|
Facebook Ireland Ltd. (4 Grand Canal Square Grand Canal Harbour Dublin 2 Írország) által használt süti: a süti célja a böngésző azonosítása a biztonság és az oldal integritása érdekében, többek között fiók-helyreállításra, továbbá a potenciálisan sérült biztonságú fiókok azonosítására. |
alfanumerikus és speciális karakterek |
2 év |
harmadik fél |
dpr |
|
Facebook Ireland Ltd. (4 Grand Canal Square Grand Canal Harbour Dublin 2 Írország) által használt süti: a süti célja a facebook alkalmazás teljesítményének mérése és szabályozása akkor, ha böngészőben jelenik meg. |
numerikus karakterek |
1 hét |
harmadik fél |
fr |
|
Facebook Ireland Ltd. (4 Grand Canal Square Grand Canal Harbour Dublin 2 Írország) által használt süti: a süti egyedi böngésző azonosítót és felhasználói azonosítót tartalmaz a célzott hirdetések megjelenítéséhez. ezekhez azonosítókhoz kötődik azaz információ, hogy a felhasználó milyen oldalakat látogatott korábban. |
alfanumerikus és speciális karakterek |
100 nap |
harmadik fél |
sb |
|
Facebook Ireland Ltd. (4 Grand Canal Square Grand Canal Harbour Dublin 2 Írország) által használt süti: célja a felhasználó facebook ismerős ajánlásainak biztosítása. |
alfanumerikus karakterek |
A böngésző bezárásakor vagy a munkamenet végén. |
harmadik fél |
wd |
|
Facebook Ireland Ltd. (4 Grand Canal Square Grand Canal Harbour Dublin 2 Írország) által használt süti: ez a süti a böngészőablak méreteit tárolja, és a facebook a rendszer optimalizálásához használja az oldalak megjelenítésekor. |
alfanumerikus karakterek |
1 hét |
harmadik fél |
xs |
|
Facebook Ireland Ltd. (4 Grand Canal Square Grand Canal Harbour Dublin 2 Írország) által használt süti: a süti a munkamenetek számát, a munkamenet tikos kulcsát, és a biztonsági flaget tárolja a felhasználó számára abban az esetben, ha az a biztonságos böngészést állította be. a süti lejárati ideje attól függ, hogy be van e pipálva "keep me logged in" ha be van akor a süti lejárati ideje 30 nap, majd az idő letelte után törlődik. ha nincs beállítva a "keep loggen in" szolgáltatás akkor a süti a böngésző bezárásával törlődik. összeségében a süti célja a user session kezelés biztonságos biztosítása a facebook oldalon. |
alfanumerikus és speciális karakterek |
5 hónap |
harmadik fél |
A Honlapokon a TotalCar.hu Kft. ill. az Media Future Zrt. által sütik útján gyűjtött adatok kizárólag abban az esetben kerülnek összekapcsolásra a felhasználó által megadott valamely személyes adattal, és teszik ez által a felhasználót személyében beazonosíthatóvá, ha ahhoz a felhasználó a regisztrációja során vagy az adott honlapra történő belépéskor kifejezetten hozzájárul.
A TotalCar.hu Kft. ill. az Media Future Zrt. szerződött partnerei által alkalmazott sütik leírása
A Honlapokon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. Ezen szolgáltatók a TotalCar.hu Kft-vel vagy az Media Future Zrt-vel szerződésben állhatnak, azonban a sütiket a TotalCar.hu Kft-től ill. az Media Future Zrt-től függetlenül, saját működésük érdekében helyezik el.
A TotalCar.hu Kft. ill. az Media Future Zrt. szerződött partnerei által alkalmazott sütikről a felhasználók ezen szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak.
Google Adsense
A szolgáltatással kapcsolatos tájékoztató elérhető a következő linken:
https://policies.google.com/privacy?hl=hu
Google Analytics
A szolgáltatással kapcsolatos tájékoztató elérhető a következő linken:
https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage
Google Adwords
A szolgáltatással kapcsolatos tájékoztató elérhető a következő linken:
https://www.google.com/intl/en/policies/privacy
Adverticum
A szolgáltatással kapcsolatos tájékoztató elérhető a következő linken:
https://adverticum.net/szolgaltatasaink/adserver/opt_out/
Hoppex
A szolgáltatással kapcsolatos tájékoztató elérhető a következő linken:
http://hoppex.hu/wp-content/uploads/2018/05/Adatkezel%C3%A9si-t%C3%A1j%C3%A9koztat%C3%B3_HOPPex_v1.1.pdf
Facebook
A szolgáltatással kapcsolatos tájékoztató elérhető a következő linken:
https://www.facebook.com/policy/cookies/
Twitter
A szolgáltatással kapcsolatos tájékoztató elérhető a következő linken:
https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies
Más, a TotalCar.hu Kft-vel ill. az Media Future Zrt-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik
A fentieken túlmenően a TotalCar.hu Kft-vel ill. az Media Future Zrt-vel szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a Honlapokon, a TotalCar.hu Kft-től és az Media Future Zrt-től teljesen függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik személyek által elhelyezett sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében sem a TotalCar.hu Kft., sem az Media Future Zrt. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárják.