Hogyan kell nézni a BSSW Totalbike24-et?

2022.08.11. 09:00

Augusztus 13-14-én lesz a BSSW Totalbike 24 - hatodik alkalommal rajtol el a szériarobogóknak kiírt 24 órás verseny, ahol a Totalcar és a Totalbike két csapattal is jelen lesz. 34 nevező a rajtrácson, a végtelenül hosszúnak tűnő egyenesek után a kanyarokban pedig kőkemény csaták várhatók. Na, de hogyan érdemes nézni?

DSC 5120

Aki nem tud eljönni, élő közvetítést ezen a linken fog találni. 

Ugyanakkor motorversenyt élőben a legjobb nézni, szóval gyertek Visontára, a Black Star Speedway pályára - a pálya kb. egy kilométer hosszú, szóval jól belátható, és folyamatos az akció, az előzések, a csaták és a bukások.

A rajt szombaton 15:00-kor lesz, a verseny első néhány órája mindig szenzációs. A rajtot megelőző feszültség, a pisztoly eldördülésére rohanni kezdő versenyzők, és az első körök csatái - elképesztően intenzív élmény nézőként is, ráadásul az elején minden pilóta bizonyítani akar, amiből látványos helyzetek alakulnak ki.

A következő látványos időszak a napnyugta környéke, tehát este héttől körülbelül nyolcig, fél kilencig, amikor a lebukó nap a legszebb filterrel szórja meg a pályát.

aIMG 6290

Ahogy beköszönt az éjszaka, felkapcsolják a fényeket, onnantól egészen más lesz minden, a versenyzőknek lényegében újra kell tanulniuk a pályát, a korábbi fixnek tekintett viszonyítási pontok, amik alapján belőtték a féktávokat és a kanyarok érintőit, azok hirtelen eltűnnek - újabb izgalmas kavarodások alakulnak ki. Az éjszakai versenynek páratlan hangulata van.

tb24 megyo 084

A fél hatos napfelkelte szintén egy szép időszak, a horizontról felbukkanó nap visszahozza a színeket, illetve a napfelkelte utáni órák a legalkalmasabbak egy pályacsúcs beállítására: a levegő még hűvös, tehát a motorok jól mennek, az aszfalt viszont már melegszik, és felszáll a pára, vagyis a tapadás is megvan hozzá.

tb24 naplementel 0149

A vasárnap délelőtt az extrém turistáknak is szórakozást nyújt, az ébredező, a paddockban zombiként kóválygó versenyzőkkel és csapattagokkal az egész olyan, mint egy különösen bizarr Walking Dead epizód. A vasárnap csúcspontja természetesen a befutó: akinek még van esélye javítani a helyezésén, egészen biztosan meghúzza az utolsó egy órát, majd jön 15:00-kor a leintés.

A verseny támogatója: