Lángoló fenékkel Man-szigetén

2009.12.23. 09:18

Dermot Walshe angol képregényrajzoló ha nem ceruzát fog, akkor veterán versenymotorokról ábrándozik. Két szenvedélye végre találkozott, ennek eredménye Stanley Woods megrajzolt története.

Standing Woody – így becézték kortársai; kevés ennyire legendás alakja volt a man-szigeti TT-knek. Tizenhat éves korában tanult meg egy Harley-Davidsonon motorozni, majd hamar rajthoz is állt kisebb viadalokon. 1922-ben Cotton versenygépét már áthajóztatta Manra, és tizenhét éves sihederként elindult a világ egyik legnehezebb utcai futamán.

A többi versenyző tudta, hogy keményfejű ír kölyök, és nem számoltak vele. Az egyik megállónál kigyulladt gépe, majd a táv felét fék nélkül teljesítette – még így is ötödik lett. A következő évben már győzelemmel ünnepelt: pályafutása során összesen tíz TT aranyat szerzett.

Az oldalról ajánljuk

Nem kérnek az elektromos motorokból az X Games szervezői
  • Hírek

Nem kérnek az elektromos motorokból az X Games szervezői

Az X Games freestyle motokrossz nevezőit már hivatalosan is értesítették róla, hogy csak belsőégésű motorral lehet rajthoz állni.

tegnap, 10:10
Egyik legdrágább kapudrog a motorozás világába
  • Tesztek

Egyik legdrágább kapudrog a motorozás világábaTeszt-szerűség: BMW CE 02 AM

Az egyik legdrágább robogóval (bocsánat, eParkourer) kezdtem a motorozást, de az esetemben talán az egyik legjobbal is.

április 5., 11:21
Íme a fájó bizonyíték, hogy a 2000-es évek eleje már retró
  • Hírek

Íme a fájó bizonyíték, hogy a 2000-es évek eleje már retró

A Honda bemutatta a CB1000F koncepciómotort, és az a helyzet, hogy bátran megkockáztatható, hogy ebből bizony lesz valami.

április 7., 11:36