Kéjes gépészkedés

A tegnapi napra végleg betöltötte a puffertartályt a Steher-motor látványa, de még ma is erős önuralom kellett, hogy ne ragadjak le mellette. Egyetlen esélyem az volt, hogy valami más csemegére ragadok – hála Istennek ez könnyű volt.

A standunktól alig tíz méterre parkol az Oldtimer Expo legöregebb motorja, a 375 köbcentis Puchot 1903-ban gyártották. Hogy a kevésbé történelemmániások is képben legyenek: amikor a Harley-ék kinyitották az udvari fészer ajtaját, ez az motor már 55-tel csattogott az osztrák utakon.

Egyhengeres, léghűtéses és vegyesvezérlésű. Messziről egyszerű, mint a bicikli, közelről bonyolultabb mint bármi, amit eddig a Totalbike-on bemutattunk. Csövek, kallanytúk, héblik, pöckök és csapok – biztos vagyok benne, hogy képtelen lennék elindulni vele.

Szépsége nem csupán a prehisztorikus szerkezetében rejlik: minden porcikája természetes egyszerűséggel kidolgozott, funkciójában szép. Ami dísz rajta az valóban ékszeri finomságú. A kormánynyak plakettje, a tankembléma szecessziós, indás festése, amely a rugós bőrnyergen és annak plakettjén is visszaköszön, a villa leveles mintája – a mai motorokhoz szokva felfoghatatlanul szép részletek.

Bevallom, az sem érdekelne, ha nem működne, akkor is szívesen pakolnám ki a nappaliba díszként. Ez viszont biztos, hogy működik, az alkatrészeken mint leplezetlen bizonyíték ott a sűrű olaj, körülötte ott az illat, ami úgy vonzza a férfiembert, mint ha a másik nem széttárt öléből áradna. Nem gépies kéj, hanem kéjes gépészet.