Nagykorú, de még szűz

Winkler letette a telefont, kidugta fejét a monitor mögül: „Árpád ez a te területed!” Nem igazán értettem, mire mondja, és aztán sem lettem sokkal okosabb, hogy kifejtette: „Valami régi CBR Vácott, kevés kilométerrel egy kereskedőnél... hívd fel.”

Pár napig halogattam, sőt majdnem el is felejtettem – hiba lett volna. Az ER Mobil telephelyén fantasztikus kincset találtam. A valaha készült legszebb, SC28-as, két körlámpás Honda CBR 900 várt rám, de nem akármilyen. Az órájában másfél kilométert mutató sportmotor vadonatúj, tankjában még sosem volt benzin: álltam mellette és visszarepültem 1992-be.

A kereskedő magának hozta ezt a csemegét, egy passaui kollégájánál találta, ahol az elmúlt 19 évben a bolt dísze volt, egy pulpituson állt a terem közepén. A fehér alapszínre susogós melegítő mintákat festettek: kék és ciklámen foltokat. Még ez sem tudja elrontani, hisz lássuk be, ez már gusztusos retró dizájn.

Az alkatrészek gyönyörűek, tiszták. A láncon ott az illesztőjel, minden elemén látni, hogy ez tényleg nem járt, mióta lehozták a próbapadról. A lyuggatott fejidom az egyik legszebb, amit valaha Japánban összehoztak – mára alig találni ilyet, elkoptak a bukóterekben, az autók orrán és az elnézett kanyarok megtört ívén.

Ez így egyedülálló, nem hinném, hogy a gyári múzeumon kívül akadhat ilyen CBR – miért spájzolt volna el bárki is egy sportmotort? Gazdája nem tervezi beindítani, tudja, hogy ennek csak így van értéke. Nehezen forintosítható értéke.