A kuplungbovden már csak ilyen...

2011.05.07. 06:45
62 hozzászólás

A Xelvis igazi jófajta Honda. Bár, ahogy a szerelőm mondta, miután megvettem, valószínűleg alig használták. Ellenben, éveket állhatott. Végeredményben olyan, mintha az embernek lenne autóból egy régi Toyotája: nem túl izgalmas, de kényelmes és működik. Bocsánat, hogy az autós hasonlatba nem Hondát írtam, de az a helyzet, hogy a Hondák autóból szerintem ingergazdagabbak. Legalábbis a régiek biztosan.

IMG 2026

Viszont legyen akármilyen megbízható is egy szerkezet, csak el-elfárad valami rajta. Vagy eldugul a tartalék üzemanyagág, hogy aztán az ember ne tudja eldönteni, mi a fenéért nem indul. Mindegy, ennek orvoslását a gyakoribb tankolással simán el lehetett odázni ősztől egészen mostanáig.

Egyszer már volt belőle gondom. Télire az ember teli tankkal állítja le a motort, ezt még az előző tulajtól tanultam, így tutira nem rozsdásodik meg. Csakhogy, ennyi idő alatt a benzinből a fene tudja, milyen anyag ül le a tank aljára, ami aztán onnan nem akar távozni a karburátor irányába. (Lehet, hogy jobb ez így.) Mindenesetre esélyem sem volt a tartalékágon megpróbálni, hogy úgy beindul-e. Ezért aztán a tavasz azzal indult, hogy az alsó tíz liter benzint leszívtam a tartályból. Utána pöcc-röff, a félhalott akksival is.

Igaz, most május első hetében intő jelként egyszer kifogyott alólam a benzin, de mákom volt, mert harminc méterre voltam a kúttól. Be is jelentettem a motort Attilához, hogy a tartalékág-problémát megoldjuk.

A vigaszágon nem jön benzin, egyelőre

Volt azonban olyasmi is, ami nem halogatható.

Figyelmeztetéssel indított. A keskeny Gubacsi híd kellős közepén egyszer csak volt kuplung-nincs kuplung. Gondoltam, elszakadt a bovden. Letoltam a csúcsforgalomban a gépet, kellemes volt. Meg azoknak a kamionoknak is, akik alig bírtak kikerülni. Ezúton kérek elnézést, bár nem úgy néztem ki, mint aki szándékosan szívatja őket.

Aztán nézegetem, hogy most mi van, de hurrá, jó hír! Csak kiugrott a bovden vége onnan, ahová a huzal be volt akasztva. Szépen visszaaggattam, és mentem a dolgomra.

Úgy egy héttel később ugyanez történt a budai alsó rakparton. Tök nyugodtan félreálltam – szerencsémre pont egy parkoló mellett történt. Gyorsan visszaakasztom, gondoltam. De pöcök nincs, csak a csupasz huzalvég. Hát így nehéz lesz.

A probléma csak az volt, hogy nem volt kedvem pár kilométert tolni az irodáig. Továbbá, otthon felejtettem a pénztárcámat, BKV-jegy sem volt nálam, meg az emberben valahogy mocorog a kisördög, nehogy már itt adjam fel... Kisakkoztam, hogyan tudnék bejutni az irodáig, úgy, hogy ne kapjak pirosat és ne kelljen elsőbbséget adnom. Elvégre, felfelé tudok váltani, csak vissza nem.

Egy biztos, a Margit hídnál nem tudok feljönni, legalábbis 80 százalék a valószínűsége, hogy a két lámpa egyikénél kikapom a pirosat. Maradt egy alternatív megoldás. Ha tovább megyek a Duna mentén, van egy s-kanyar. Itt egyenesen is lehet menni, és akkor egy zöldfűszerről elnevezett étterem néptelen parkolójába jutok. Itt akár le is fulladhatok. Aztán áttolom a zebrán, visszamotorozok a Szépvölgyi útig, ahol lámpa védelmében tudok kifordulni az Árpád fejedelem útra. Már csak imádkoznom kell, hogy az Árpád hídnál a gyalogos lámpa zöld legyen. A parkolóházba való bejutás...hát, legfeljebb feltolom.

Kézzel kiemeltem a kart – gondolom, Winkler XJR 1300-asán ez nem ment volna, de a Xelvis csupán 250-es – és üresbe raktam. Beindítottam, meglöktem, egyes – kicsit rángatott, de nem fulladt le. Index, egy taxis beengedett. Eddig megvolnánk. Gáz el, megy a kettes, hármas...győzelem!

Úgy is történt minden, ahogy terveztem, zöldfűszer étteremnél lefulladás, áttolás, indítás, visszamotorozás, Szépvölgyinél lefulladás, indítás, lökés, egyes, kifordulás – és kérem csoda, a hídnál sem kaptam pirosat. A garázsnál megbeszéltem az őrökkel, hogy szóljanak, mikor nyitják a sorompót, megpróbálom a belökős, egyesbe-rakós trükköt. Ez két méteren, macskakövön már nem ment olyan gördülékenyen, de másodikra nem fulladtam le.
Oké, itt vagyok, de hogyan tovább?

Bandi a páka Paganinije

Tanakodtunk, nézegettünk, bovdenjavító készlet, új bovden, mi legyen? Végül Telós Bandi állt elő a megoldással. Talált egy aprócska csavart a nála lévő ezer között, meg véletlenül volt nála forrasztópáka – véletlenül fél éve minden nap van nála. Szépen megpucolta a huzal végét, rátekerte az anyácskát – ezzel szinte menetet vágva rá, és jó sok anyaggal odaforrasztotta. Szerinte ezzel hazajutok.

Bevallom, nem sok reményt fűztem a dologhoz.

A végeredmény

A nagy út előtt már treníroztam magam: felfelé kuplung nélkül váltok, hármas fölé nem kapcsolok, így viszonylag kevés kuplungolással megúszható az Óbuda-Pesterzsébet távolság. Mondjuk, ebben benne van a rakpart, ahol azért benne van a kapalban egy-két megállás, de alapvetően kettesben teljesíthető, ahogy az út többi része is.

Végül a terveket felülírtam a Soroksári úton, ahol nem volt szívem hármasban kilométereket motorozni nyolc-kilencezres fordulaton, itt kapott a Honda egy négyest. De így is hazament! Szóval, mostantól meggyőződéses híve lettem a lágyforrasztásnak. Bizony. Pedig úgy tudtuk, hogy ellenállások és kondik NYÁK-ba forrasztására jó, semmi másra.

Itt már új a bél, és új a pöcök

Aztán pár nappal később kifűztem a bovdent, elballagtam a Váci útra a bovdneshez, ahol újragyártották a belét – a toknak nem volt semmi baja. És végre olyan véget kapott, ami oldalra nem tud kicsúszni, mint a régi. Hát ennyi, újra működik, szinte fillérekből.