A kocsma előtt megtalált a szerelem

2012.12.19. 15:02
16 hozzászólás

Három éves lehettem, még az óvoda kisszékeit koptattam és paradicsomos káposztát tömtem a fejembe. A lelkem mélyén már akkor is motorbuzi voltam.

Tolna mellett volt egy krosszpálya, helyi erők által létrehozva. Az egyik versenyző faterja a TSZ-ben volt sofőr, remek pörköltet főzött, így megfelelő befolyással bírt. Az öreg egyszer elrendezte, hogy a hétvégén kivonultak a dimbes-dombos erdő széli területre a munkagépek, aztán tíz láda Szalon sör fejében összelapátolták ezt a faluszéli szentélyt. Marha jó volt, igazi romantikus, motoros, ugratós, mandíneres pályácska, amelyen a helyi kemping biciklis srácok is nagyokat vívtak, ha éppen szabad volt.

Szóval a madarak csicseregtek, a vadászok durrogtatták puskáikat, a kétütemű 80-as Hondák meg visítottak. Történt ugyanis, hogy az öreg Pista fián kívül motorozni kezdett a helyi kocsmáros fia is. Ugyanolyan nyolcvanas vörös CR-el. Bár ő előtte Kawasakizott, de aztán váltott Hondára és 32 rajtszámmal kergette a kollégát. A kocsmáros akkoriban játékgépet is üzemeltetett, állítólag jó lóvét adott. Lett aztán tűzpiros Opel Kadett GSI az NSZK-ból.

Akkoriban csak Hondákról, meg az olajszagról álmodtam: őket tekintettem példaképemnek. Apámmal minden este sétáltam egy kört lefekvés előtt, átszellőztetés céljából, nagyjából ugyanazon az útvonalon. Váci utca, aztán jobbra, az óvoda sarkánál megint jobbra, ott fel az óvoda melletti réttel párhuzamosan, majd haza. Így ment ez minden este.

Egészen addig a varázslatos estéig. Addig, amíg át nem éltem három esztendősen azt a pszichedelikus élményt, amelytől földbe gyökerezett a lábam és talán orgazmust éltem át. Pont a réttel párhuzamos utcában haladtunk hazafelé, amikor hátborzongató üvöltésre lettem figyelmes. Zengett az éjszaka, a kutyák vonyítottak, a macskák meg kikaparták saját szemüket. Viszont csak a hang volt, a látvány elmaradt, hisz a sötétben semmit sem láttunk. Egy kétütemű szörnyeteg recsegésének köszönhetően ott és akkor motorbuzibbá váltam, mint az óvodás társaim együttvéve.

Másnap este rávettem apámat, hogy sétáljunk az előző napi hang feltételezhető területét pásztázva. Ez különösen nagy szó volt, mivel egyetlen apró adalékot mindeddig kihagytam a sztoriból. Az oly sokszor emlegetett utcával párhuzamos rét egyik végén igaz, hogy az óvoda állt, a másik végén viszont a kocsma. A Katica Presszó. Az pedig gyereknek nem való, sem a részeg emberek látványa, sem a kiszűrődő pajzán kacaj. Hiszen az apró krimóban rendszeresen titokpornót néztek, a Bécsből illegálisan importált videón, ami jó esetben produkált csak színes képet, mert honfitársaink gyakran elmulasztották ellenőrizni PAL- SECAM funkció helyességét.

Éreztem, hogy a Katica környékén kell keresni a titokzatos macskacsonkítót. Izgultam, ahogy egyre közelebb értünk a kocsmához, a lábaim reszkettek. Kezdő matróz bizsereg úgy a St. Pauli negyedben, mint én akkor.
A röhögés és pohárkoccanás csakúgy süvített az ajtó apró résein. Elhaladtunk az épület mellett, visszanéztem a hátsó falára. Megálltam és úgy is maradtam. Apám máig úgy tartja, ha fél óra után nem vonszol haza, még ma is ott állnék. A vörös dög ott állt, hanyagul a falnak támasztva. Annyira stílusosan, amennyire nekem egyszer sem sikerült a nagyszülői ház falához támasztanom a csillagküllős BMX-emet. A Balatonnál is nagyobb lánckerék, akkora lyukakkal, amekkorákon hurkáim ellenére is átfértem volna. Ott, a kocsma hátsó falánál teljesen megváltozott az élet. Nem számított a CR 80 Honda, a KX 80 Kawasaki, csak a nagy piros. A Czetka. Mert az volt, egy igazi 250-es krossz Czetka. A csehszlovák csoda.

Kénytelenek voltunk megvárni, míg előkerül a tulaj. Szerencsére szagot fogott és kilépett a kisajtón. Mákom volt, apám jól ismerte Muci bácsit. Azt nem tudjuk hol szerezte, de a kertjének végében élő titokzatos vaddisznó mellett elfért a gép.

Apám meggyőzte a hazamenetelről. – „Csak nem akarod, hogy a kiscsoportos gyerek itt álljon az éjszakában, amíg te el nem indulsz. Most mit csináljak, teljesen szerelmes a szarodba." Muci berúgta, fejére kapta a bilifehér bukót, flanelingre pufajkát, a katonai nadrág szárát meg betűrte a surranójába. Előtte odaszólt, ha akarok, bármikor ráülhetek a Czetkára, csak menjünk el hozzá.

A bársonyvörös dög felüvöltött, a váltó reccsent és Muci teli gázzal végigszáguldott a réten, csak nyeklett a motor, meg ordított, bele az éjszakába. Aztán a zöldséges előtt fékezett, átugratott a főúton és begurult az udvarba. Háromszáz, legfeljebb négyszáz méterre lakott a kocsmától. A Czetkát kimondottan erre használta. Azt követően minden éjjel álltam a bejárati ajtó kisablakában és hallgattam bele a sötétségbe, hátha megneszelem őt.
Mucibát, a mai korrajz szerint az underground figurák táborába sorolható, főleg olyan előélettel, mint amilyen az övé. Messze földön híres volt, hogy konzerves dobozból bukólámpát csinált a Fiat Coupé-jára, amit az utastérből mozgatott egy damillal.

A Czetka sztori végül drámába torkollott. Nagycsoportos óvodás lehettem, mikor már annyira a Czetkának éltem, hogy kitaláltam, hazudni fogok. Abban az évben egyedül mentem haza az óvodából, de szigorúan a lenti útvonalon, fentről tilos volt. Mivel a CZ néha napközben is a kocsma előtt állt, úgy döntöttem, fentről közelítem meg a szülői házat, úgysem veszi észre senki. Így is tettem, elindultam felfelé, kocsma előtt stop.

Harminc perces Czetka nézés, majd elindultam haza, a kis piros uzsistáskámmal. Nem is volt semmi gond, csupán a félórás késés, valamint anyám, aki történetesen a konyhában tevékenykedett, aminek az ablakáról tökéletesen rálátni a lenti útvonalra. Igen, de én hazaértem, anyám meg nem látott. Próbáltam elhitetni vele, hogy biztos épp a spájzban volt, amikor én elsuhantam, de történet valamiért elbukott. Anyám sokkos állapotban hörögte apámnak, hogy az idióta motorbuzéria oda vezetett, hogy a gyerek hazudik, meg öt évesen a kocsma előtt dekkol.

A Czetkát még egyszer láttam, mert apám titokban elvitt Mucibához, hogy felüljek rá. Ezek után elkerültem iskolába a település másik felébe. A motorral nem tudom mi lett. Talán még megvan, bár annyi mindent hallani errefelé, tudják, hogy van ez. Mindenesetre könny szökik a szemembe, ha eszembe jut néhanapján.
Apropó, tudják mi lett a Katica Presszóval? Lebukásom után nem sokkal leégett. Azt mondták biztosítási csalás. Apám meg nem szólt semmit.