Simán el tudom képzelni, hogy valaki fintorogjon egy Avintonon. Ha rohadt gazdag lennék, véletlenül sem hozzájuk mennék V2-es motorért. Hanem az olaszokhoz, és ott sem a Ducatit keresném fel. A CR&S neve mond valamit?
Mindjárt gondoltam. Nehéz úgy magyarázni róla, hogy ne tűnjön az ember annak a fajta köcsögnek, aki folyamatosan soha nem hallott zenekarok nevével dobálózik, ulan batori gördeszkás filmeket néz, és kizárólag kézműves élelmiszereket fogyaszt. Mégis érdemes erre a vékony jégre merészkedni, mert csodálatos tárgyak kerülhetnek így fel a radarunkra.
A cég neve a Café Racers and Sportbikes rövidítése, 2004-ben indultak, és 2006-ban már el is kezdték első motorjuk, a VUN gyártását. A blokk költséges fejlesztésével nem vacakoltak, a BMW F650-ből is ismert 652 köbcentis Rotax egyhengerest vették alapul, és aköré építettek egy remek supermonót - 54 lóerő tényleg nem a világ teteje, de 135 kilós száraz tömegével azért élménydús motorként jellemezték. Igazán nagyot mégis a második modelljük ütött, a DUU, ami már egy power cruiser, és sokkal csodálatosabb, mint bármi a műfajban.
2008-ban kezdtek el dolgozni rajta, de csak 2012-ben jutottak el a gyártásig, és azóta sem telítődött belőle a piac, pedig az első 130 darabot azonnal elkapkodták. Mivel tényleg manufaktúra jelleggel készül, gyártásról is túlzás beszélni.
A blokkot sok más gyártóhoz hasonlóan az S&S-től szerezték be, de ők az amerikai cég teljesen saját fejlesztésű X-Wedge 117 köbincses, azaz 1916 köbcentis V2-esét választották, elektronikus befecskendezéssel. 96 lóerő, 148 Nm - elég a 245 kiló mozgatásához. Alapból ötsebességes, a Baker váltó hatodik gangja opcionális extra.
Mivel kis szériás a gyártás, minden modell számozott különkiadás, a beszállítók is folyamatosan változnak, például kezdetben Discacciati féknyergeket használtak, én viszont már Brembókat láttam rajtuk.
Ezer zseniális részletet pakoltak egymásra, tucatnyi rétegből épül fel és bomlasztja az agyat. Mégsem túl sok, mindennek értelme van, sehol nem hajlik giccsbe, ez a tökéletes egyensúly tényleg az olaszok sajátja.
Hatalmas tömbökből áll - a kerekek, a mart alumínium vázelem az ülés alatt és a hatalmas X-Wedge blokk - külön-külön is főszereplői lehetnének egy motornak, ahogyan az oldalra kivezetett kipufogó is, a DUU-ban valahogyan mégis egységet képeznek. És külön hálás, hogy nem viszik túlzásba a brandingelést, rajta van a motor neve, a motorblokk gyártója, de a sem a fékek, sem a futómű beszállítójának a logója nem üti ki a szemet - ettől elegáns, ellenpontja a magyar focisták cuccain a Holdról is látható Armani feliratnak.
Szóval a nagyjából 12 millió ezért a minőségért nagyjából diszkont ár, használtan pedig tízből is simán kijön egy ötezret futott darab - ez már arányaiban nem sokkal több, mint egy Ducati Diavel, csak közben lényegesen különlegesebb, valódi ellenfele inkább a Confederate Wraith.
A CR&S annyira kis cég, hogy Milánóban nem is volt hagyományos értelemben vett standjuk, én például mindkét kiállított példányba más-más helyen, random mód futottam bele - a szűk helyre besuvasztott, legújabb modellváltozat mellett például elég sokan elsétáltak. Pedig lett volna miért megállni.
A Cafédecursa - milyen meglepő - egy café raceresített kivitel, üléspúppal, fejidommal és csutkakormánnyal, a lenyűgöző inkább az, hogy ezek az elemek milyen messzire esnek az unalomig ismételt sablonoktól.
A fejidom például egyszerre tiszteli és hugyozza telibe a tradíciókat, egyfelől darabra megvan, de a kerek lámpa helyén egy hatalmas lyuk tátong, és alá rejtették el a két projektoros fényszórót. Az oldalnézetet is a lyukak határozzák meg, egyrészt ott van a ülés alatt a vadászgörény-tároló nyílás, az üléspúpon is átlőhetünk, de látványos a direktszűrő tölcsére, és plexivel láthatóvá tett vezérlés.
13,2 millió forintnak nyilván sok háztartásban lenne jobb helye is, mint egy versenypályán is jól mozgó, közel kétliteres löketű café-cruiser, de hát mit adnak ennyi pénzért? Közepesen felszerelt Passatot? Na ugye.