Ez a rettenet valójában kőkemény versenymotor volt

2020.06.11. 06:13
7 hozzászólás

A Mead & Tomkinson egy motorkerékpár- és autókereskedés volt az angliai Herefordban, és a névadókból a Tomkinsonok - hárman, a két fiú, Chris és Patrik és az apjuk, Mike mellékesben versenymotorokat építettek - többek között a Man TT-re és különböző 8 és 24 órás endurance futamokra, például Spába, Le Mans-ra és a Bol d'Or-ra is - és nem is mentek rosszul, az egyik versenyzőjük például az a Neil Tuxworth volt, akit később a HRC angliai részlege le is igazolt gyári pilótának.

Az első ereményeiket még 1967-ben, a szériamotorok kategóriájában indított 441 köbcentis BSA Victorral (ismertebb nevén: BSA B44 Shooting Star) érték el egy 500 mérföldes Brand Hatch-i versenyen, aztán nem volt megállás, jöttek a hosszútávú versenyek, és a Mead and Tomkinson csapata szépen fejlődött, később nyertek az 500-as géposztályban az 500 mérföldes Thruxtoni futamon.

A versenyeken két motort indítottak, az egyik tempót futva helyezte nyomás alá a konkurenseket, a másik pedig tartalékot hagyva, kevés kockázatot vállalva a biztos célbaérésre gyúrt - az egyik tehát belehajszolta az ellenfélnek számító csapatokat a versenyzői vagy műszaki hibába, a másik pedig biztosan beért a célba. Az utóbbi miatt nem is vacakoltak sokat a BSA-k átépítésével és tuningjával, nem sebességből, hanem megbízhatóságból akartak nyerni, amolyan biztonsági játékot játszottak, például utcai gumin mentek, mert az több kört bírt, és láncolajozót szereltek a motorra, hogy még kevesebbet kelljen szerelniük, lényegében csak a tankolások idejére kellett kiállniuk kétóránként, ami a hosszútávú versenyeken kulcsfontosságú volt.

Meglepő, ez a stratégia általában működött, még ha elő is fordult, hogy egy 24 óráson a gyors gép lángolva tört össze, a biztonsági csapat még így is be tudta húzni az abszolút negyedik helyet, míg a saját utcai 500-as kategóriáját meg is nyerte.

Sorban jöttek a sikerek, Phil Gurner egy TT körrekordot is összehozott nekik, így 1973-ban Tomkinsonék úgy érezték, itt az ideje feljebb lépni valamelyik prototípus kategóriába, mint a nagymenők.

Így született meg 1974-ben a Mike Tomkinson által tervezett nagyköbcentis endurance versenygép, amelyhez egy 1000-as Laverda 3C blokkot használtak, de teljesen átalakított vázzal, amely az eredetinél alacsonyabb ülést engedett, így a motoros a BSA-hoz hasonlóan ült rajta. Először még a Laverda saját villáját használták, de hátra a Laverda 750 SFC lengővillája került, tárcsafékekkel szerelték fel, csökkentették a generátor méretét, áthelyezték az akkumulátort, és az akksi eredeti helyére egy extra tankot építettek be a vészhelyzetekre. Az egész motor megépítését Mike és Chris Tomkinson csinálta az otthoni műhelyükben, munka után. És ebből a projektből nőtt ki a Nessie nevű versenymotor, amelyet a Loch Ness-i szörny után kereszteltek, és ennek a posztnak az összes képén ez szerepel, különböző stádiumaiban.

Eleinte a Laverda Jota ezres háromhengeresét építették bele, később pedig átálltak a Kawasaki négyhengeresére - Tomkinsonék meg is tudták magyarázni, mi volt a motivációjuk: unalmasnak találták a hagyományos versenymotorokat. Bár Nessie elég reménytelenül nézett ki, rengeteg érdekes és előremutató megoldást felvonultatott. Például úgy döntöttek, hogy a szokásosnál mélyebbre helyezik a motor súlypontját, vagyis ami könnyű (kipufogó), az a blokk felett lesz, ami pedig nehéz (üzemanyagtartály, legalábbis ha tele van), az pedig alatta. Alul az a nagy tömb nem egy belly pan, hanem maga a tank.

A teleszkópvillával is szakítottak, és egy Difazio-féle kerékagykormányzás mellett döntöttek, ezzel kiküszöbölték a féktávon a bólintást, és semlegesebb lett a motor kormányzása. A hátsó futómű sem volt egyszerűbb, ott a paralelogramma elrendezés mellett döntöttek, amely egyszerre volt merev és könnyű. Ez sajnos nem bizonyult teljes sikernek, túl sok volt benne a mozgó elem és a csatlakozás, ezért később a csapat visszatért a hagyományos lengővillához. A Hesketh V1000-hez hasonlóan a lengővilla csapja egyezett a váltókihajtás tengelyével, ami a csapatnak duplán előnyt jelentett: rövidebb láncot használhattak, és a lánc feszessége nem változott berugózásnál, így kisebb volt a kopás és a láncszakadás veszélye.

Szintén az endurance versenyzés miatt a Nessie gyújtótekercse egy leszerelhető kazettában volt, így ha meghibásodott, egy mozdulat volt a cseréje. A Nessie után következő harmincöt évben Tomkinsonék több megoldása felbukkant különböző utcai- és versenymotorokon - például az ELF Project Hondán, de így egyben soha.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalbike, és ettől mi éhen halunk.

A TB olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TB-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.