Mi lesz veled Harley?
2009.05.20. 12:04 - baowah

Annak ellenére, hogy a Harley-Davidson márkenevet Milwaukee-hoz kötjük, az érdemi gyártás mégis a yorki üzemben történik. A gyár büszkeségének tartott komplexum most mégis kiürül – a vezetőség már keresi az új helyet, ahol költséghatékonyabban, kevesebb alkalmazottal dolgozhatnak tovább.

A csarnokok, ahol a Softail és a túramodellek gyártása folyik, a tervek szerint 2010-ben ürülnek ki – addig mindenképpen érvényben maradnak a szakszervezetekkel kötött szerződések, amelyek megkötik a cégvezetés kezét.
Bob Klein szóvivő elmondta, hogy már régóta időszerű a cég gyártási modelljének és humán erőforrás hátterének az átalakítására. Kötelező lépés a költségek radikális csökkentése, a jelenlegi formában képtelenek versenyképesen termelni. A wauwatosai telephely és a Franklin logisztikai központ már korábban bezárt, ez is része volt Keith Wandell ügyvezető igazgató hatékonyságnövelő programjának.
Az utolsó negyedév eladási statisztikája elszomorító volt: 12%-al csökkent a kereslet. Akárcsak az amerikai autógyártók, a HD is nagy bajban van – ennek ellenére a hatékonysági intézkedések foganatosítása nem lesz egyszerű. A maffia-szerű szakszervezeti béklyó kritikus lehet. Az esetleges újabb sztrájk komoly anyagi kárt okozhat a cégnek; ez történt 2007-ben a tizenhat napos leálláskor is.
Kedves olvasóink, önök szerint túléli a gyár, vagy kiviszik a termelést Kínába?




Kommentek
2009.05.20 13:10:43Csorfab
Hogy őszinte legyek, nem érdekel a Harley, soha nem vennék olyan gépet.
2009.05.20 13:22:14ZON
Egyszer már majdnem megették őket a japánok, de Reagan elnök védővámokkal megmentette a céget.(80-as évtized második fele)
Most lehet, hogy nem lesznek ilyen szerencsések.Azért kár lenne értük,minden megszűnt motorkerékpár-márkát sajnálok.
2009.05.20 13:31:01chopper
@baowah : szögesdróttal vastagon betekert rohamsünt az ánuszrózsádba a provokatív kérdés miatt!! :-)
Vajh, honnan tudhatnánk mi innen hogy miként áll a HD szénája?
Fogalma sem lehet senkinek erről...nagyon sajnálatos lenne ha bezárna a gyár és én arra gondolok hogy nem is fog,racionalizálnak egy nagyot és alacsonyabb fordulaton pöfögnek majd tovább,ennyi.
De a gyártól ugye nem veszünk Harleyt, szóval ebből a szempontból mindegy is lenne, de azért csak ne vigyék már Kínába a gyártást...:)
2009.05.20 13:32:24chopper
@Csoffadt : akkor minek kommentelsz ide sütikém? :)
2009.05.20 13:40:34erőgép
Nem is csodálom, hogy csökken az eladási statisztikájuk, ilyen horrorisztikus eladási árakon ki fog venni garázsmotort. A HD rétegmotor, amihez "szükséges" az agyontetovált test, 10 m nikkelezett lánc a szegecselt bőrszerkón és flegma országúti viselkedés (nemá' köszönjön egy nem HD-os motorosnak a muslicás szemével!).
Az ár-érték arányt kellene javítaniuk.
2009.05.20 14:12:40for-avar
Most megtudják milyen volt kibabrálni anno 3X az Indiannal...sajnálom az MV Agustat hogy egyre hitványabb a tulaja!
Vár6ó volt hogy a HD is megdől...csak Lego(az ötletük azért jó)motort gyártani bármit bármire ráépíthetsz...eddigtartott?
2009.05.20 14:41:28zöldi
Azért hihetetlen. Amit a HD az elmúlt 50 évben csinált VRSC család megalkotásán kívül, mint termékfejlesztés, az konvergál a nullához(eljutottak az egy vezérműtengelyes tolórudas motortól a kétvezérműtengelyesig, bravó). Kb ugyanazokkal a gépekkel mélyhúzhatják az FL sárvédőket, mint az ötvenes évek végén. A motorjaik mocskos drágák. És ők csődölnek be??
2009.05.20 15:13:34Homer J. S.
Minden drága, ami a nagy vízen túlról jön, és ez nem elsősorban a gyártó árainak köszönhető... Náluk is drága, ami nem ott készül.
Flegma viselkedés is inkább az egyént minősíti, nem a motorját. Ismerek normális csávót, aki 15M-ért építtetett motort, és olyat is, aki nagy arccal biciklizik.
Remélem bírja még ez a márka is, ahogy az összes többi, hogy a végén ne csak egy maradjon...
2009.05.20 15:43:38007 turbozva nem keverve...
jövő év elején jön a Honda fury , egészen szép és jó áron......10 000E alatt...
powersports.honda.com/street/chopper.aspx
2009.05.20 17:08:30Miköll
Csoda hogy eddig ennyire futott a szekér.Ipari műemléket ennyiért?
Egyenesen tud menni,gond a fékezésnél-kanyarodásnál van.
És amikor Sonny Barger(Hells angels) azt mondja a könyvében,hogy inkább más motort kellett volna választaniuk,pl,BMW-t...
2009.05.20 18:08:11odb
Én inkább valami fúzióra gondolok, lesz vevő a HD-ra ha nem is most, de pár éven belül biztosan.
2009.05.21 01:50:30hdspori
Pedig megfogadtam hogy többet ide nem kommentelek! De ez már felfoghatatlan,hogy egyes"motorosok" hitványnak neveznek egy motorgyárat,ami már régóta a világ motorpiacának aktiv résztvevője aránylag nagy százalékkal! Meg hogy majd most megtudják,és zárjanak be! Soha nem kívánnám egy motorgyár hanyatlását,bármennyire is nem zsánerem a termék! Mi a fasz bajotok van motorosok??? Az S -merci meg a 7-es bömös is drága,mégis naponta tucatot látok az utakon olyanokat! Milyen réteg? 3 műszakban melózok,2 szobás panelben élünk 4en a kis családommal,garázsom 1sincs,azt bérlem! Gondolom sokban köszönhető a hog-nak ez a negatív felfogás-az valóban egy réteg-de könyörgöm,az csak 0.1% ! Úgylátom a sok 1kerekező baromnak még mindig a végsebesség jelenti a motorozást! Nagyon tudom sajnálni őket hogy limitálták 300-ban! Nem rossz ez a weboldal,de szerkesztő úr,még jobb lenne ha a buta kérdéseket hanyagolnánk a hírek végéről! És érdekes módon,mindig a HD-val kapcsolatos hírek végén vannak a legbutább kérdések!
2009.05.21 08:39:58chopper
@hdspori: Hagyd őket a 'csába,"irrig kis g.cik" ezek mind...:-)
2009.05.21 12:07:32Neonknight
erőgép:
Mitől horrorisztikus árú garázsmotor?
A Sporik ára ugyanott van mint bármely jappó gépé. Használtan meg olcsóbban is vannak és jobban tartják az árukat. Jó, tudom, hogy 5-6 millákért is vannak, de a HD mint motor már nem annyira elérhetetlen.
Bár valószínűleg sosem lesz HáDém, azért sajnálnám ha eltűnnének. A jappók is csinálnak szép gépeket, de azok valahogy mások (több a műanyag, több a technikai újítás).
Sokan vannak akik imádják a régivágású EGYSZERŰ vasakat, amiket nem csak szervízben lehet javíttatni, de otthon is neki lehet állni bütykölni. Kár lenne érte.
2009.05.21 13:51:24konti10
Szerintem az öreg Harley fordulna egyet a sírjában. Inkább vesszen a cég, mint, h kínai legyen. Mondom ezt úgy, h nem tarozik a kedvenc motorjaim közé. Harley=Amerika.
2009.05.21 18:38:50misibacsi
Nem hinném, hogy eltűnne ez a márka - ahhoz túl nagy a marketingértéke - , de az, hogy kivigyék a gyártást máshova (esetleg Kínába), egyáltalán nem elképzelhetetlen, és nem is kell rajta felháborodni.
Egyébként az originál Harley accessoryként árult bőrkabátokat (legalábbis nagy részüket) is Kínában gyártják bagatell önköltséggel, a lelkes bikerek meg vidáman leszurkolják értük a 70-80 rugót.
2009.05.22 09:01:509mmPara
misibacsi: na látod, ez itt a nagy büdös aljasság mind gyártó, mind (és legfőképp) a kereskedő részéről.Már persze, ha igaz és nem csak a gonosz konkurrencia terjeszti.
2009.05.22 09:08:06okta
"Kedves olvasóink, önök szerint túléli a gyár, vagy kiviszik a termelést Kínába?"
Legalább javulna a gyártás minősége..
:o)))))
(Bocsesz, magas labda volt.)
Én nem veszek HD-t valószínűleg soha, de megértem aki azt vesz. Mindenki olyan motoron ül, amin akar/el tud érni/fenn tud tartani/stb. A gyárért kár lenne, főleg a dolgozókat sajnálnám, de való igaz, hogy Amerikában maffia-méretűvé nőtte ki magát az egész szakszervezeti rendszer.
Amúgy sem kell parázni, Sárga/Fekete Barack Osama...ööö, izé...Obama az autógyárakba is tolja a zsét, a maradék aprót meg majd odadobja nekik. Ha ez is kevés, akkor majd jön az OCC harcsabajuszos főnöke és leüvölt mindenkit és akkor minden megoldódik. Pont, mint a tévében. ;o)
2009.05.22 09:33:14hip
Kevés olyan gyár van már talpon(főleg a sajátján), aki a hőskortól nyomja a motorgyrátást. Kár lenne értük.
A fejlesztésről meg csak annyit, hogy Amerika messze van. Majdnem annyira mint Japán. Más piac. Itt az a menő, ha minden évben belehazudnak a 600-as blokkba még 3 lóerőt. Ott meg az, hogy én olyan motort vettem, ami nem pattintva van és az unokám is meg fogja örökölni... (ui.: pedig ez azért is érdekes mert a II.vh-ban ők találták föl az élettartamra tervezést)
2009.05.22 17:25:02nehogymárne
"Használtan meg olcsóbban is vannak és jobban tartják az árukat." egy mondaton belül ilyen önellentmondásba keveredni...
ha harleyt veszel (lelked rajta, ha azt szeretnél) nem műszaki tartalmat, nem drága nyersanyagot veszel, nem is mérnöki tudást vagy precíz munkát, hanem úgynevezett "életérzést". ez ugyebár közgazdaságilag az a felár amit a márkaértékért fizetnek (100 éves múlt, legenda stb.). ez elvileg tiszta haszon kellene legyen, mint a legtöbb prémium márkánál (mínusz marketing), de ezt eddig szétosztották a szakszervezett munkásaiknak.
az a baj ezekkel, hogy ha valaki megveszi őket, legyen az akár kékvérű idegen (lásd bmw-rr), az igazi hardcore rajongók akkor is szentségtörést kiáltanak és évekig siránkoznak "az igazi" után.
a hagyományokkal az a baj, hogy ritkán tudnak olyan szarok lenni, hogy ne akarná őket néhány lelkes kibic életbentartani.
2009.05.22 19:18:04hip
Kicsit hozzátennék ahoz, hogy mit veszel a Harley-val. Ha jobban belegondoltok eléggé egyedül van a piacon, ha a szó szoros értelmében nézzük azt amit képviselnek. Igazi choppert, cruisert, stb nem igazán gyárt más. Talán még a Victory motorcycles vehető bele abba a körbe, aki komoly gyártókapacitást tud a háta mögött. De nekik meg pl üzletpolitikájuk, hogy Európába nem forgalmaznak.
Az ilyen stílusú japán gépek ugye csak másolatok, és ha azt nézzük, akkor ott is életérzést veszel, az "olyan mintha HD lenne de mégsem az" életérzést. Mert azok sem raktak bele sokkal több mérnöki tudást, ez a kategória sztem nem a nagy újításokról szól. Nyersanyagból meg ki merem jelenteni, hogy sokkal kevesebbet (legalábbis olyanból amit bányászni kell).
Végül lehet ósdiságért szidni a Harley-t, de akkor gondoljatok bele mit képviselt néhány évvel ezelőttig a Ducati. A superbike motoroktól eltekintve, ósdi léghűtéses, szárazkuplungos, csővázas életérzést. Ki tudja hány éves technikával...
2009.05.22 20:31:58hdspori
Aki a műszaki hiányosságokért szidja a HD-t,attól szoktam megkérdezni hogy a manapság is nagyon népszerű,széles rétegekben elterjedt veteránokat miért nem fikázza?! Pancsi,MZ,Jawa,Ural??? Itt sem a teljesítmény,futómű,fék a mérvadó,de mégis rengetegen szeretik Őket! De akár a fentebb említett HD árkategóriájú(Sportster) japán krúzereket is ide sorolhatnám! De miért csak a HD élvez közutálatot a sport/túramotorosok körében?
2009.05.23 00:01:53muz
Megint nem leszek népszerű.
A H-D nekem egyet jelent a király hanggal,egyszerű(motor alakú motor)dizájnal,az egyszerű technikával.
Ami viszont zavar(de nagyon),hogy mi a búbánatoslófasz kerül 5 millába egy softail-en?
A blokk?Ezer éve fejlesztették,és a fele japán.
A futómű?Miii?
A fék? Na neee!
A marketing? Ha csak az nem.De azt is beszopták már az ügyvédek és a fogorvosok rég.
Egyszerűen a felét sem éri mint amit kérnek érte.
Sok embernek álmai netovábbja,nincs is ezzel semmi baj.De ne faragjunk már még egy bálványt az amerikai álomnak.Mert nem az.
Az életérzést pedig a reklámirodában találták ki,zseniálisan.
Mielőtt páran megköveznek,egy szösszenet.
Pár hete a netről rendeltem az öreg GS-hez két ,szinte új rugóstagot...........sporiról.
Tudtam nem hibázhatok,hiszen shova!!!Legalább hazaért:-)
2009.05.23 00:11:05muz
hdspori!
Azért egy ezeréves,elavult,hetvenezer forintos MZ-t egy lapon említeni egy elavult,több millás H-D-val több mint bók:-))
A többiek nevében nem nyilatkozom,de én nem azért idegenkedek a Harley-tól mert bla,bla,bla.
Ha nem mert túlértékelik.
Egy motor a többi között,amit vagy tetszik,vagy nem ,és pont.
De ez a szabadság,meg életérzés,meg a többi szar ,csípi a szemem.
A napokban mentem egy Buell-el.Limitált 1200-es.
Vazze,letépte a karom,nagyon állat!! Alulról,és végig,és állat hang! De a tizenezer kilométeres blokk halál taknyos volt az olajpárától,x milláért.Pedig ez állítólag jobb mint a Millwauke-i(bocs)York-i vas.
2009.05.23 10:22:32morcosboci
Szar és kész, kukába vele!
2009.05.23 15:22:01hdspori
muz!
Ezek az érvek amiket te mondasz,teljesen elfogathatóak,és ez az életérzés-szabadság dolog szerintem is egy baromság! Neked nem jön be az 1szerübb technika,sokba kerül,ez mind ok,az ember kb ezek alapján vesz motort! De a morcosboci féle véleményekkel nem vagyok kibékülve,azzal hogy egy motorozást és a motorokat kedvelő valaki ilyen alpári módon fikázzon egy olyan gépet,amihez soha nem volt köze! Nekem is volt japán gépem,MZ-m,Simsonom,a mai napig jó emlékeim vannak róluk! És senki motorját nem kritizálom,főleg világhálón keresztül(így könnyű)!
2009.05.23 21:24:02muz
hdspori!
De bejön az egyszerű technika,sőt.
Van H-D is ami tetszik. Csak amit már említettem,ez a "csak a Harley a motor" rizsa baromság.Legfőképp azért b@ssza a csőröm a cég és a barmok hozzáállása mert sok japán cucc volt,van benne. Ez így pedig már nem korrekt. Láttam már H-D-t a kézigránátos ,japán repair kitt-es matricával,amin showa teló,keihin karbi,nissin fék volt. Én meg ne röhögjek?! Nem köpködöm senki vasát ,de az tény,hogy ez a marketing stratégia nagyon átment néha negatívba,köszönhető a sok sznob bunkónak akik többnek érzik magukat egy Harley nyergében.
2009.05.23 21:45:099mmPara
Valószínűleg tényleg a megcélzott és sikeresen el is talált műmájer tulajdonosi réteg tehet a HD-utálatról. Motort vezetni sokuk alapszinten se tud (mikor és hol is tanulnák meg?), de kizárólagosságot és ájult tiszteletet követelnek, mert ... miért is? Volt olyan ürgemókus, akit biciklivel megelőztem egy kicsit kanyargósabb, dimbes-dombos út lejtős szakaszán. Pedig rajta volt az összes obligát bőrcucc és a rojtok is ott libegtek minden előírt helyen.
2009.05.23 22:50:52hdspori
muz!
Ez mind ok! De hidd el,sokan-köztük én is-nem a marketing által ismerkednek meg közelebbről a HD-val! 2004-ben,amikor a haveromnak már 1 éve meg volt a Spori,akkor mondtam neki,hogy "hadd" próbáljam ki! És akkor jött hogy nekem ilyen kell! És nem tagadom,1szer voltam Alsóratyin is,még 2003-ban a Shadow-val,de életem legszarabb találkozója volt,és azóta is messze elkerülöm! Szóval én sem kedvelem a sznob bunkókat,akik többnek érzik magukat,és pont ezért próbállak megfűzni Titeket,hogy nem a HD szar,hanem a pilótán múlik a dolog!
2009.05.23 22:59:00hdspori
9mmPara!
Igen,valószinüleg! De ismerd el,láttál már csillógós krémmel lekezelt bőrcuccba talpig beöltözött csókát,akár drag staron vagy intruderen is! és azon is ott voltak a rojtok! Szóval...
2009.05.24 03:08:45kkn
Nem értem ezeket a szakszervezeteket. Elbocsájtanak itt x embert, hogy amott alkalmazni lehessen a 60-70 %-át ( Egyelőre szerintem nem akarnak elköltözni, mert a japán munkaszervezési arányokat messze nem érik el, és azt bevezetve kevesebb emberrel megoldják ugyanazt. Ráadásul a japán folyamatosan átszervez, csökkenti a létszámot az eleve alacsonyabból, ezt ismerem a saját bőrömön, az elbocsájtások előtt, állandó termelési szint mellett is mindíg meg tudta ezt játszani, úgyhogy az amcsiknak van hová fejlődniük ezen a téren. Legalábbis a V-Rod-ot bemutató filmen elég jó munkatempót láttam a miénkhez képest, meg úgy általában az amcsi gyárak képein nagyobb foghíjjal vannak elosztva az emberek.), szintén az ő égiszük alatt. Azért, hogy legyen még gyár, amibe melós is kell, akiknek van szakszervezete.
De ha nem engedik az átszervezést, és becsődöl a gyár, 0% melós marad, és senki sem fizet szakszervezeti díjat. Akkor ilyen helyzetben mire verik a nyálukat? Van értelme ennek a mindent vagy semmit játéknak, amikor a jelenlegi helyzetben a minden a semmivel egyenlő?
2009.05.24 17:55:29Nekem NE,jó?
erőgép: HD-m van. Garázsmotor? Igen,ott tárolom mikor nem járok vele(Éjszaka,havazáskor..!) Nem vagyok agyontetoválva,nincs 10m-es nikkelezett láncom,se szegecselt bőrszerkóm,és nem viselkedek flegmán az utakon,és MINDEN MOTOROSNAK KÖSZÖNÖK! (Bár a robogósok sokszor nem köszönnek vissza... :( ) Na,most akkor...???
2009.05.25 10:41:16erőgép
Nekem Ne, jó?: Volt nekem is HD, egy felsőbb kategóriás és új, mivel én is ki akartam próbálni a "más életérzést". A "remek vas" minőségének debütálása a horvát-tengernél történt, amikor a sztender-kapcsoló szétégett, persze tönkrement a vezérlés is. A kereskedő volt oly'kedves, hogy haza hozatta utánfutóval, természetesen fújtak a kirándulásnak és az életérzésnek is (na azóta csak német vagy japán motort veszek, mert ezek nem kísérleteznek az elektronikával, hanem alkalmazzák több évtizede! és érdekes nem volt hasonló problémám eggyel sem sehol a világon). Távol álljon tőlem, hogy fikázzam a HD-t, de engedtessék meg nekem, hogy a személyes tapasztalatomat közreadjam, ergo megváltam a malőr után a fekamotortól.
A garázsmotor a motoros szlengben azt jelenti, hogy többet áll garázsban javítás végett, mint megy az országúton... nem pedig a tárolás mikéntjére utal.
A korábbi megjegyzésemet most is fenntartom és válaszom a Te további fejtegetésedre: akkor már ketten vagyunk fehér hollók.
2009.05.25 17:19:31Nekem NE,jo?
erőgép: Köszönöm,hogy megtiszteltél a válaszoddal! Értettem én a "Garázsmotor"kifejezést,csak egy picit félre... :) Bár az elején az én motorom is majdnem azzá lett,mert nem akart indulni... (De csak egy akkusarú csúszott le)Ekkor hangzott el az én számból a következő mondat:Ha problémamentes motort szerettem volna,Német vagy Japán gépet veszek...!!!! :)Békejobbként,ha erre a linkre kattintasz,és kiválasztasz magadnak egy valamit A TIED!www.asesso.hu/
2009.05.25 22:10:489mmPara
hdspori! Ne is mondd! Azok a népek aztán már télleg ...
Bár ki a fene vagyok én, hogy bárkinek bármit előírjak? Épp ma voltam egy motorszerelő műhelyben, álltak a reparálásra váró gépek sorban vagy másfél tucatnyian és egyik se kellett volna, ingyen se. Ha ez nem a túlságos márkafüggővé válás jele, akkor nem tudom, mi. Pont olyan tapló kezdek lenni, mint a fentebb is ostorozott HD-fanok, csak nekem más márkanév van a tankra írva.
2009.05.26 08:45:59hdspori
9mmPara!
De ezzel nincs is semmi gond,az emberek-főleg a motorosok-elfogultak az általuk hajtott technika iránt,és általában ez miatt vannak a néha obszcén szócsatába átmenő nézeteltérések ezeken a kommentelgetős oldalakon! Azért nem komoly dolgok ezek,általában másnapra már elfelejtődik,hogy aztán majd újrakezdődhessen!
Szóval a márkafüggőség szerintem nem taplóság,egy idő után azt mondjuk,hogy nem kell jobb! És ezt abban a tudatban hogy van jobb,de kit érdekel!
2009.05.26 08:56:13hdspori
Valamit elfelejtettem! Az meg nem márkafüggőség,amikor a zsé-vel teli vállalkozó,mindenféle utánajárás és tapasztalatszerzés nélkül föllapozza a motorkatalógust az árlistánál,hogy válasszon magának egy zsír gépet! Persze a HD-nál kezdi,mert valahogy sejti hogy az nem olcsó! És igen,az ilyen emberek miatt támadják az összes HD tulajt a képben nem lévő faszkalapok!
Na üdv!